Világvége előtt

    Gondoltam, a nagy világégés előtt írok még egy bejegyzést, hogy ennyivel is több maradjon az utókornak (öööö, hát utókor ugye nem lesz, szóval akkor csak úgy...)

   Időközben 31 éves lettem. Nem volt nagy ünneplés, aznap este ráadásul még fellépésünk is volt, ami egy igen hosszúra nyúlt koncertet jelentet, negyed 11-re értem haza... Anyuék már nem is vártak meg, úgyhogy az a nap is csak olyan volt, mint a többi. Nagy nehezen sikerült kiválasztani az ajándékomat is, végül egy Teething Blinget rendeltem magamnak, amire már nagyon régóta vágytam, csak mindig drágállottam, de most még akciós is volt némelyik, így hát rendeltem egyet. Persze két napra rá leakciózták szinte az egész készletet, azt is amit eredetileg akartam, csak akkor az ár miatt mégsem azt választottam... Mindegy, ez is tetszik, és Beninek is, rögtön lecsapott rá! :-)

     A Mikulás-várás nem volt nagy szám, talán majd jövőre. "Igazi" Mikulást nem láttunk aznap, csak könyvben nézegettük, de majd a következő alkalommal megejtünk egy találkozást vele. :-)



A csokimiki viszont nagyon tetszett (nahát...) :

    Várjuk nagyon ezt a havat, de csak nem jön... Temerinben van jócskán, több is, mint amit akartak, de itt Budapesten valahogy elfelejtett esni. Szánkónk mindenesetre van, már csak egy ülőke vagy karfa kell rá, és készen állunk a bevetésre. Illetve nem is tudom, tolni egy kocsit valahogy könnyebbnek tűnik, mint húzni egy szánkót, de az élményért mindent. :-)

     Igen nehéz napokon vagyunk túl fogzásügyileg. Eredménye van mondjuk, mert felül már két rágó is előbukkant, alul is határozottan látni már valamit és ezek mellé még a szemfogak is beindultak, ha jól láttam. Volt kis láz is, fájdalmas sírás napi sokszor, hosszas virrasztás éjszaka, nyálömlés, piros popó, kipirosodott arc, meg ami ezzel jár. Most egy pár könnyebb napra-hétre számítok a következő futam előtt (a világvégével nem számolva persze...).

     A nagy ünnepi készülődésből végül csak egy icike-picike készülődés lett. Nagytakarítást nem csináltam, de azért mondjuk kosz az nincs. Függönyt sikerült mosni, már ez is nagy lépés, mert két éve nem volt leszedve... (ciki, tudom...).
Háromszori nekiveselkedésre sikerült egy adag mézeskalácsot sütnöm, ami nem lett egy remekmű, mert két hét után sem puhult vissza. De azért rágható, az utolsó csillagot épp most ropogtatom. Mára még beterveztem egy sütést, de nem tudom hogy egy újabb adag mézes legyen (új recept, ami tuti puha), vagy a napok óta eltervezett krumplis pogácsa. A kettő egyszerre természetesen kizárva, akkora konyhatündér nem vagyok.
   A lakás nincs nagyon feldíszítve, illetve egyáltalán nincs. Leszámítva azt a pár kis figurát amit a viaszvirágomra aggattam, meg az adventi díszt. Idén nem koszorút csináltam, hanem egy kerámiatálat díszítettem ki két éves mézeskaláccsal meg némi üvegfesték kontúrral, abba tettem fahéjat, szegfűszeget, narancshéjat, és négy mécsest. Elég minimalista :-)

   Ajándékokkal elég jól állok, ami nincs még megvéve, legalább az is fejben megvan már, de hogy mikor lesz megvéve, nem tudom... Idén nagy segítségemre volt az internet, jó pár vásárlást ott bonyolítottam, de azért mindent nem lehet... Még egy pár saját kezű ajándék készül majd, túlzásba egyébként sem szeretném vinni a dolgot, mert az ünnep nem erről szól ugyebár.

   Holnap megyek egy kicsit dolgozni. Aki ismer, az tudja, hogy mennyire utáltam a karácsonyfaszezont a cégnél, egyrészt mert hidegben kellett dolgozni, másrészt mert ilyenkor az ember átalakul a vevők szemében egy szakértő kertészből mezei karácsonyfaárussá. Amihez egy egész más stílus is jár. Meglepődtem én is, hogy akinek év közben azért volt némi tisztelete a szakmai tudásom iránt, milyen szinten vesz semmibe decembertől. Tetézve mindezt a sok, ünnepi készülődésbe belefásult, az egész hacacárét a háta közepére kívánó apukával, férjjel, (de néha anyukával/feleséggel is! ) aki az összes ez iránt érzett haragját rajtunk tölti ki, leginkább Szenteste napján.
Na mindegy, szóval nem is választhattam volna jobb időpontot a visszatérésre. :-) Persze ez csak egy szűk egy hetes történet lesz, tulajdonképpen segítség a kollégáknak. A Szentestét már nem vállalom be, családanyaként más dolgom lesz. :-)

   Megvolt a fotózás is!! :-) Képet most azért nem teszek fel, mert nem szeretném elrontani a meglepi-ajándékot azoknak akiknek adni akarunk belőlük, úgyhogy egy picit még várni kell rájuk... :-)
Elég jól sikerültek ahhoz képest, hogy este hatra mentünk, ami már egy igen kritikus időszak Benikémnél, mert közeleg a vacsi meg a fürdés is, úgyhogy nem igazán volt nagyon közreműködő, de azért sok használható kép lett. Aznap már eléggé nyűglődött a fogai miatt, másnapra be is lázasodott, mert az arca is egészen piros lett, egy icipicit a képeken is látni, de nem feltűnő. Na ha egy nappal később mentünk volna, akkor elég sokat kellett volna retusálni...

  Most megyek, mert végül se mézeskalács, se pogácsa nem lesz...
  A következő bejegyzés majd meglátjuk, megíródik-e... :-)

Köszönöm, hogy eddig is olvastatok, optimistán gondolkodva ezúton kívánok minden Kedves Olvasómnak nagyon boldog karácsonyt!

Azóta

    Hatalmas lendülettel haladunk előre, kérem. Beni már nem is csak totyog, hanem lassan szalad, bár ez még csak kezdetleges, tényleg csak a lendület viszi tovább, és általában bukta a vége. De ez gondolom teljesen normális. Ha szép komótos tempóban halad, akkor egész nagy távokat le tud már sétálni, anélkül hogy fognám a kezét. Persze a mászás továbbra is a favorit. Emiatt az utcán még nem igazán sétálunk, ma próbálkoztunk vele először, de a szabadtéri körülmények már nem az igaziak a négykézlábazáshoz, úgyhogy ameddig hajlandó volt mendegélni addig lent voltunk, de mikor már a vizes faleveleken ücsörögve akart bogarászni, inkább feljöttünk. Amúgy is közeledett az ebéd - és alvásidő.

   Ma piacoztuk Judittal. Időben leértünk a buszmegállóhoz, előző este kinézett egy alacsonypadlós járatot, amihez, mint kiderült, egy alacsonyIQ-s, vagyis inkább EQ-s sofőr tartozott...
   Na az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valóban egy kicsit hátrébb álltunk a megállóban, amit ő úgy értelmezett, hogy nem szeretnénk felszállni, így majdnem tovább is hajtott, de végül egy kicsit előrébb megállt. Na kaptunk is a hangosbemondóba hideget-meleget...  Ezek után rossz helyen jeleztünk (rosszul jelezte az automata a megállót!), de már inkább leszálltunk, hogy nehogy tovább cirkuszoljon.
Ééééés, visszafelé is őt fogtunk ki! :-D Egy kedves bácsi a megállóban direkt szólt nekünk hogy jön a busz, mert megint kicsit hátrébb álltunk, gondolom a piac felé is együtt utazhattunk és szem/fültanúja volt az eseményeknek. :-) Sofőrbácsi nyomatékosan megkért minket valami rettenetes alpári stílusban, hogy vigyük előre megmutatni a jegyeket/bérleteket, gondolom emlékezett ő is ránk (elsőajtós felszállás van alapesetben, csak a babakocsik miatt mi középen szálltunk fel), hatalmas mosollyal az arcunkon teljesítettük a kötelességünket, Judit angyalarccal előrevitte megmutatni.

   Aztán az egyik megállónál nagy hanggal előreverekedte magát egy bácsi, hogy időben jelzett, és a busz még sem állt meg. Na lett egy kis hangzavar, anyázás, meg aztán innen-onnan hallottuk, hogy több törzsutas mond még ezt-azt erről a sofőrről, szóval ezek szerint nem a mi hozzáállásunkkal és a női túlérzékenységünkkel volt csak a baj.
  Nem nagyon szeretem a sztereotípiákat, de most simán én is rámondom hogy paraszt békávés... (ott dolgozó rokonoktól, ismerősöktől elnézést, ők nyilván kivételek)

   Nov. 29-én nyílik a lakótelepen heti piac, alig várom már, akkor legalább nem kell kínlódni a babakocsival a buszon, amúgy is mindig az az érzésem hogy kinéznek onnan, de hát közlekedni csak kell valahogy, gyerekkel is...

   Az előző hetekben volt ugyebár egy temerini kiruccanásunk, ami alatt semmi rendkívüli nem történt, leszámítva hogy Benin kitört a takonykór. Nem ott fázott meg, mert már aznap este jelentkeztek a tünetek, mikor megérkeztünk. Apa beteg volt előzőleg, így nyilván inkább onnan eredt a baj, aztán adogattuk még egy picit egymásnak oda-vissza, de mára már kijelenthetem, hogy mindannyian egészségesek vagyunk.
   Szerencsére túl hideg nem volt, míg lent voltunk, így a tüzelős megoldás kitűnően működött, néha kellett csak rásegíteni a kis melegítővel. A kályha elkerítését is megoldottuk, mire legközelebb megyünk, már talán lesz egy kicsit professzionálisabb megoldás erre.
   Beni megkapta az utószülinapi ajándékait, keresztszülőktől egy klassz, lábbal hajtós járgányt, amire egy héliumos lufi volt rákötve, Mamától meg Tatától pedig egy jó meleg kabátot, meg zoknit. Előbbi ajándéknál a lufi volt az ász, utóbbinál meg a csomagolópapír :-D Egész más egy gyerek értékrendje... :-)
    Mama jött velünk haza, egy pár napig nálunk vendégeskedett, aztán vonattal ment vissza. 

   Kint is kaptunk egy halom ruhát, meg rengeteg zoknit, úgyhogy ezzel szerintem teljes a ruhatárunk a télire, meg még tavaszra is.

   A múlt héten mentünk fejlődéspszichológiai vizsgálatra a Gézengúzba. Eszembe se jutna ilyesmire menni vagy jelentkezni, maguktól ajánlották, mivel náluk szokás ezt elvégezni egy év körül.
   Fél 11-re mentünk, ami elég kritikus időpont, mert közel az alvásidő, odafelé el is szundított a HÉV-en, de valahogy életet vertem bele, mire sorra kerültünk. Félidőig egészen aktív is volt, de onnan már érezhető volt, hogy nem akar nagyon közre működni, úgyhogy lesz még egy körünk két hét múlva. Egyelőre semmit nem mondott a nő, azt én is láttam hogy van ami megy, van ami nem annyira, de hogy ez most elegendő, vagy le van esetleg maradva, az még nem derült ki. Én úgy gondolom hogy ha néhol nem is üti meg a mércét, nincs miért aggódnom. Na egyébként pont emiatt nem mentem volna magamtól ilyen vizsgálatra, hogy ne idegesítsenek feleslegesen. Utólag eszembe jutott, hogy vajon mi van ha azt mondom: kösz, nem kérem, de ha már belevágtunk, ám legyen.

   Visszafelé megint ráakadtunk egy "adjonsapkátagyerekre"- nénire, komolyan mondom, ha már meglátok egy idősebb nénit aki minket vizslat, gyomorideggel veszem át magamban hogy "cipő rendben? sál, sapka oké?, kabát elég meleg? nem lóg ki a lába?
   Tényleg nem volt akkor sapka rajta, mert nem engedte hogy ráadjam, de nem is volt olyan hideg, így úgy gondoltam, hogy mivel a HÉV-en úgyis levenném, ezt a pár percet kibírja.Hát erre nem ott volt egy ilyen néni?!?! Állandóan megtalálnak, kritizálják hogy miért van cumi a gyerek szájában, miért nincs rajta harisnya, miért ilyen rövid a nadrág, megfázik a lábszára, és így tovább... A lépcsőházban sosem adok még rá sálat, sapkát, sokszor még kabátot sem, mert rárohad addig és csak nyűglődik, lent a kocsinál öltöztetem csak teljesen fel, mielőtt kilépnénk a kapun. De az biztos, hogy legalább egy szomszédnénivel mindig összefutok, aki utasít, hogy sapkát tegyek rá, mert hideg van! Tudom hogy jóindulatból figyelmeztetnek, amúgy nagyon aranyosak, de akkor is... Amúgy nem is értem mit foglalkozok velük, többnyire persze mosolygok rajtuk és bűbájos arccal bólogatok, hogy természetesen adok rá, itt van a kezemben, csak itt bent még nagyon meleg van.

   A kórusélet is halad tovább. Hétvégén volt a Kodály Zoltán VI. Magyar Kórusverseny, amin NEM NYERTÜNK!!!!!!! De nem csak hogy nem nyertünk, hanem tovább sem jutottunk, ami engem eléggé megdöbbentett és lehangolt, a többieket is többé-kevésbé, kinél a felháborodás volt nagyobb, kinél a lehangoltság, de abban talán sokan egyetértettünk hogy ez nem volt egy igazságos döntés a zsűri részéről. A tovább jutott énekegyüttes egyáltalán nem volt egy súlycsoportban velünk, de talán még a többiekkel sem, ennek ellenére mégis őket ítélte jobbnak a zsűri 3 tized ponttal. Amin még ők maguk is eléggé meglepődtek állítólag.

  Na mindegy, túl kell ezen tenni magunkat, reméljük lesz egy fergeteges Lajtha emlékkoncertünk, ami majd feledteti ezt velünk.


   Mamás képet nem találtam hirtelen, csak olyat amin mindketten egy homályos pacának látszanak, úgyhogy most csak Tatát mutatjuk be:

Totyogók lettünk!

    A többes szám szándékos, mert ahogy egyre többet hajolgatok, meg emelem fel-le Benit, egyre jobban lerokkanok. De ez az esemény értékéből nem von le semmit, HAMAROSAN SZALADUNK!!! :-)
    Már szombaton kezdett tötyörészni (lehet hogy már pénteken is, de azt még olyan véletlenszerűnek tartottuk), de tegnap volt igazán látványos a dolog, ahogy 5-6 lépést is megtett egyedül. Kapaszkodással indul a dolog, aztán nekilódul, és halad ameddig halad, leginkább egy következő kapaszkodási lehetőségig, vagy rosszabb esetben esés lesz a dologból. Azért okos ám, mert csak akkor produkál, ha belátható távolságban van valami fix pont amiben majd megkapaszkodhat, csak úgy a vakvilágba nem indul el.
És pontos előzetes fizikai számításokat is végez fejben, hogy az adott felület vajon kellően tapad-e ahhoz, hogy azon biztonságosan közlekedhessen, ezért aztán ma tornán egyáltalán nem volt hajlandó a linóleumon elindulni. De azért elhitte Nelly, hogy tud ilyet. :-)
   Ha lehuppant, akkor nem áll fel, hanem mászva folytatja az útját. Kapaszkodás nélkül még nem áll fel, de majd gondolom eljön az is. Nagyon élvezi, ide-oda totyog a szőnyegen és közben vigyorog. Néha elég hajmeresztő mutatványokat is csinál közben, úgyhogy a szívinfarktus lesben áll a sarkon, de még nem kopogtatott.

   Egy csomó minden mást akartam még a napokban megírni, most már jegyzetelek is, mert mikor jön az ihlet hogy "Na, ezt megírom!", mire a gép elé ülök el is felejtem.

A Mamáék szülinapi ajándéka is megérkezett. Az a száz labda amit rendeltem, elveszik a sátor aljában, mert nagyon picik, nem is néztem a méretet a weblapon, csak az árat, és úgy rendeltem... De azért így is nagyon tetszett neki, és most már látom, hogy bőven elég ez a száz labda is, nagyon jól elvan velük. Bedobáltam a többi labdáját, meg a lufikat is, klassz kis kuckó lett:

Eleinte leginkább csak nekirontott, mert azt hitte, hogy ha átlát az oldalán, akkor ott be is lehet menni. Aztán megtanulta hogy hol van a bejárata, és ma már főleg azt használja. Néha a tetején is próbálkozik, főleg kijutni, úgy hogy elborítja a sátrat. De ez is egyre ritkább.
Van még hozzá egy mászóhenger is, abban is imád oda-vissza mászkálni. Ha a henger is ki van nyitva, akkor lényegében mozdulni sem lehet a nappaliban, de ez már csak így lesz még egy darabig...

   A legutóbbi bejegyzésemből az is ki maradt, hogy végül úgy néz ki, egyáltalán nem kell ruhákat vegyek télire! Egy nagyon kedves barátoméktól egy akkora halommal kaptunk, hogy jelenleg el sem tudom pakolni (alig várom hogy elkészüljön a szekrény), még Temerinből is kapunk egy adagot, meg innen-onnan pár holmit még, úgyhogy végül már sok is lesz. :-) Nem lehetek ezekért soha elég hálás. Ezúton is nagyon köszönöm nekik!

   Még a szülinapi fényképezkedésünkről akartam írni, ami végül elmaradt...
Pont a szülinapján szerettem volna egy pár képet csináltatni,  de végül direkt nem akkorra kértem időpontot mert péntekre esett, és hátha Apa nem ér haza, nem akartam hogy lemaradjon. Egy-két családi fotót is szerettem volna. Így 14-én vasárnap reggelre volt időpontunk.
Nagy nehezen kiválasztottam a ruháját Beninek, meg fel is öltöztettem, Apát megkértem, hogy figyeljen addig rá míg én készülődöm. Gondoltam kicsit sminkelek is, meg valahogy kipofozom magam, hogy nem kelljen annyit retusálni majd . :-)
   Mikor nekiálltam volna sminkelni, látom hogy a gyerek nyugodtan ücsörög és valamit matat, hát kiguberált a szekrényből valami százéves kibontott csokit és azt majszolta. (Apa egy méterre ült a kanapén, nézte a tévét meg a telefonjával szórakozott... Úgy szóltam neki hogy nézze már meg mit csinál a gyerek).
Persze Benikém arca, szája, meg a ruhája is tiszta csoki, egy pindurkát megemelkedett a vérnyomásom.
Kereshettem új ruhát, az én készülődésemnek persze annyi lett.
   Nagy nehezen elindultunk, de mikor már majdnem ott voltunk, akkor néztem csak rá a telefonomra és láttam hogy volt 5 nem fogadott hívásom meg két sms is (le voltam némítva). A fotós volt,  hogy le kell mondja, mert valami fosós-hányós vírust szedett össze a gyerekétől és így nem mer jönni, meg le is van gyengülve...
  Nagyon sajnálom hogy nem sikerült a szülinapja környékén. Meg hogy már hajat is kellett vágjunk, pedig akartam hogy még a kis göndörödő fürtjeivel legyen lefotózva, de már kezdte tépkedni (gondolom csikizte neki) úgyhogy nekiestem. Hát meg is látszik, oldalt elég jól látható sávokat nyírtam a hajába, remélem hamar utána nő. :-) Annyiban talán nem baj, hogy eltolódott, mert így van ideje begyógyulni a kis sebeknek az arcán, mert összekarmolta magát, azóta már a szemhéja is belilult egyszer egy esés után, most megint van seb a homlokán.
És ez így lesz majd gondolom hétről hétre, most, hogy még ráadásul el is kezdett totyogni...

Stúdió fotókkal így aztán majd később jövök, de majd csak akkor kerül sor az egészre, ha visszajöttünk Temerinből.



 

Mezcsere

   Éjjel kettő felé.


Apa finoman simogatja a karomat és ébresztget.
Felemelem a fejem, és halkan megkérdem:

  -Mondjad, mi van? - Közben fülelek, hátha a gyerek nyikkant, és azért ébresztett (bár ő is fel szokott kelni hozzá néha, úgyhogy eleve nem stimmel a dolog).

Semmi reakció, tovább simogat, mint aki nem veszi észre hogy felébredtem. Még egyszer megkérdezem, mit szeretne. Végre reagál is:

  -Bírunk cserélni felsőt? 

  -Mi?? - itt még azt sem tudom, hogy hány óra van, talán már reggel és valamit oda kell adnom neki, ami kell a munkába, vagy ilyesmi. Erősen agyalok, az álom kezd kimenni a szememből.

  -Ki bírjuk cserélni? A felsőt? 

  - Mi van???? - Itt kezdek el kételkedni, hogy mennyire lehet vajon komoly ez a kérés, de inkább kivárom a végét.

  - Hát ezt, ki bírjuk cserélni, mert pont ez kell (mutat a pólómra, még meg is rángatja kicsit az ujját).

  -MIVAN?!?!?!?

Ezután, mint aki ráhagyja az értetlen hülyére a dolgokat, meglapogat, hogy - na jó, hagyjuk, majd megbeszéljük, nem érdekes.
Majd az oldalára fordul és alszik tovább.

Ezután meredten bámultam egy ideig  a sötétbe és próbáltam végiggondolni, mi is történt, meg a horkolásától sem tudtam visszaaludni.

Elmeséltem neki másnap ezt a kis éjjeli intermezzo-t, természetesen nem emlékezett rá. :-)
Jót nevettünk, remélem ennél tovább nem megy, és mondjuk nem fojt meg álmában, vagy ilyesmi. :-) (Apósom csinált ám hasonlót!! :-) )

Szóval ha Beni épp átalussza az éjszakát, akkor emiatt kell ébrednem...
Reméljük, nem lesz gyakori.

1.

    Ránk virradt ez a nap is. Mire ide jutottam, már le is ment.

Ezzel nyitottunk:

Ezzel zártunk:

    Egy-két apró ajándékot ma adtunk oda, a lényeg majd a jövő héten érkezik. Rendeltem klassz labdaházat, meg kislabdákat, lesz labdafürdője! :-) Meg egy mászóhengert is, remélhetőleg passzol majd a sátor bejáratához, és akkor klassz kis alagút vezet majd befelé-kifelé.

Kispajtások, jöhettek bátran, igazi kis játszóház lesz itt! :-)

   A torta remekül sikerült, végül túrótortát csináltam, igazán mini kivitelben. Egy szem tojásból csináltam piskótát, egy 16 centis kis tortaformában, arra ment szeletelt barack (befőtt), rá a túrókrém: túró, joghurt, egy pici lé a befőttből, a piskóta tésztájából kimaradt vaníliás cukor, darabolt barack, zselatin. A zselatin miatt aggódtam picit, mert hanyagul olvastam el az elkészítési útmutatót, emiatt a kelleténél több folyadékkal csináltam először... Aztán hogy tuti jó legyen, inkább tettem bele még egy zacsival, és csak egy részét tettem a túrókrémhez. Gondoltam, ha nem jó, még lesz időm ma újat csinálni... Mármint ha túl folyékony marad. Az is megfordult a fejemben, hogy esetleg olyan beton lesz, hogy Beni keze visszapattan róla amikor bele akar pacsálni, de végül egész elégedett voltam. Jól marokra tudta fogni! :-D

   Reggel leugrottunk a védőnőhöz is az egy éves státuszra. A mért adatok szerint idáig jutottunk az elmúlt egy év alatt:

                       2011.10.12                    2012.10.12

Súly:                  2700g                             8370g

Testhossz:           51cm                              75cm

Fejkörfogat:        34cm                              44cm

    A létező összes rubrikába pipa került, minden elvárásnak megfelelünk, amit ebben az életkorban elkívánnak egy ekkora gyerektől.

    A héten tornán is voltunk. 23-án lesz kontroll, addig megyünk továbbra is heti kétszer (egy papír kitöltésével továbbra is ingyen), utána meglátjuk, mit gondol a doki a ballábazásról, a balkezezésről, a szélesebb terpeszről mászás közben, a nyújtott ülésben nem megfelelően tartott lábról, stb, stb... Hát ez van, ha az embernek figyelemmel kísérik a fejlődését, nagyítóval néznek mindent, semmi nem marad észrevétlen... Nem idegeskedem, teljesen rendben van a gyerek, ha továbbra is ingyenesen járhatunk, hát egye fene. Háromévesen majd sokkal, de sokkal jobban fog futni, mint más gyerek, és a világon senkinek nem lesz olyan szép járása, mint neki! :-)

   Nehogy elfelejtsem: kibújt a hetedik fog! Így most fent van négy, lent három. Egyelőre elég mókás. :-)

  Még egy pár dolog: 

Lassan kezd átállni a napi egy alvásra (mármint az éjszakán kívül). Ez annyiban bonyolult egyelőre, hogy nem engedi, hogy én döntsem el, mikor legyen az a napi egy. A legmegfelelőbb ugyanis az, ha dél és egy között alszik el, így legkésőbb fél négyig alszik, és nem nyiffan kis estére. Könnyebb a vacsiztatás, fürdetés, minden. Cserébe nehezebben alszik el. Egy jó fél órát is fetreng, nyűglődik, nyöszörög, fogdossa a kezemet, sír ha kimegyek a szobából. Aztán egyszer csak csend, felveszi a büdösbogár-pózt, és alszik is.

A másik eset, hogy délelőtt fél tizenegy körül kidől, és így maximum délig, esetleg fél egyig alszik, viszont délután már egyáltalán nem hajlandó. Ilyen napokon este hattól már nem lehet vele bírni, alig húzzuk ki vacsoráig, gyors pancsi, alvásig kész cirkusz van. Viszont legalább a tápszer beszippantása után az oldalára fordul és azonnal elalszik. Nem tudom, melyik a jobb...

Általában  ötkor kel először, adok neki enni, és elég hamar vissza is alszik, ritkán előfordul, hogy hatig forgolódik, és nehezebben megy a dolog. A végleges ébresztő hét, fél nyolc felé van. 

Persze vannak rosszabb napok, mikor ébred többször is, de egyre kevesebbszer fordul elő. 

Fogzás, front, a szokásosak... :-)

Egyre többet dumál. Abszolút semmi értelme, és többnyire csak egy szótagot ismétel, de azt nagy vehemenciával, mint egy kis diktátor. A kézmozdulataival még hangsúlyt is ad a mondanivalójának. :-)

A játékait  még mindig nem funkcionálisan használja. Bár az elmúlt napokban sokat ügyesedett ebben is, de más gyereket elnézve még van hova fejlődni. (jólvaaaaan, tudom, nem egyformák, oké... :-) ). Leginkább megrágcsál mindent, meg dobálja őket. Főleg  a kövön, minél hangosabb, annál jobb. Ibi néni lentről még nem jött reklamálni.

Rengeteget mosolyog és nevet! A pattogó labdán, az orrát-száját csiklandozó plüss állaton, ha kinézhet az ablakon és csapkodhatja az üveget, ha "kergetem", ha felemelem, ha dobálom, ha hintáztatom, ha lefekszem mellé, ha énekelek neki, szóval mindig csak mosolyog! :-)

(ez az átszellemült, meghatódott énem -ahogy ezeket leírom- jusson majd eszembe, ha hisztizik valamiért, nem hagyja hogy öltöztessem, kiveri a kanalat a kezemből, tépkedi a szobanövényt, nem akar aludni, nem fogad szót...)

   Hosszú nap volt a mai, és a gondolataimból is kifogytam. Egy pár képpel búcsúzom. 

Játszótéren:

Visszaszámlálás

   Megvolt az utolsó hóforduló, a következő esemény az első szülinap! 25 nap múlva, ha jól számoltam.
Nem is mentünk most 11 hónaposan védőnőhöz, majd akkor lesz nagyon pontos évfordulós mérés meg státuszfelmérés, addig meg csak saccolom hogy túlléptük a 8 kilót, mert leszakad a derekam.

  Miután az előző bejegyzésben még csak azt írtam, hogy lépegetés helyett csak toporog, még aznap megmutatta, hogy megy már az is neki. Épp vendégeink voltak (úgy látszik a közönség jó hatással van rá, a pápánál is ez volt), és a szokásos kanapé melletti felállás után elkezdett oldalazni. Mindkét irányban nagyon jól megy, és nagyon tetszik neki, hogy halad. :-) Kíváncsi leszek mikor unja meg a kötöttpályát, és merészkedik messzebbre, kapaszkodás nélkül. Miután ezt leírtam, gondolom majd ma délután. :-) Áthívom a szomszéd Ildikót, hogy közönség is legyen, és menni fog. :-)

  Tornára nem kell járnunk, a múltkor leírtak miatt. Ennek nagyon örülök, mert most amúgy is teljesen össze-vissza van a napirendünk, három naponta változik, úgyhogy most tényleg csak macera lenne. Október 9-én megyünk kontrollra, remélem a "ballábazás" is megoldódik addigra és nem köteleznek minket hogy tovább járjunk.

   A héten igen intenzívnek mondható társasági életet éltem! :-) Szerdán találkoztam pár kolléganőmmel, ők is baba miatt vannak most "szabin", nagyon jól telt a nap, aranyosak voltak együtt a gyerekek. Mi is jót beszélgettünk.
A Nyugati környékére mentünk, már eleve úgy terveztem, hogy nem babakocsizunk, mert én tuti nem kínlódok a HÉV-vel, aztán az aluljáróban a lépcsőkön, meg ugyanezt hazafelé is. Úgyhogy előszedtem a vaterás hordozót, elöl gyerek, hátul hátizsák, és nekivágtunk. Nem is volt annyira vészes, de azt hiszem ez az utolsó alkalom volt, hogy előre kötöttem a gyereket, mert már nagyon nehéz nekem...
Jó lenne többet kimozdulni, de babakocsival lenne a legkényelmesebb mindkettőnknek, a közlekedés viszont elég nehézkes azzal. Számomra legalábbis. Sajna nem minden busz alacsony padlós, de még ha az is, ahhoz hogy kiküszöböljem a HÉV-et, legalább három átszállás kell hogy pl. a Mammut környékére eljussak egy barátnőmhöz, akivel most már tényleg jó lenne gyakrabban összejárni és összeereszteni a gyerekeket.

   Szombaton meg a Csajokkal lazultam (főiskolás ismeretség, azóta is tartjuk a kapcsolatot, és viszonylag gyakran járunk össze). Eddig mindig nálunk volt a "buli", miután a gyerek miatt nem nagyon tudtunk sehova menni, de most úgy döntöttem, egyedül megyek. Beni és Apa elvittek kocsival este hat körül, ők aztán hamar haza is jöttek, én meg úgy éjfélig lumpoltam (=három pohár bor és egy pálinka, meg jó kis beszélgetések). Zsuzsáék elhoztak kocsival, úgyhogy szuper volt! Itthon rendben volt minden, picit nyafizott állítólag, de fél kilenckor már aludt is.
Azt hiszem, ezt máskor is el merem ezután játszani. Na nem gyakran, de néha-néha ezek szerint kimozdulhatok. Apa ügyesen helytállt. :-) Nagyon-nagyon jólesett a Csajokkal találkozni, és beszélgetni úgy, mint régen.

  A napokban el kéne ugranom vásárolni valami őszi-téli holmit Beninek. Hirtelen bejött a hűvös idő, és azt se tudtam mit adjak rá. A nadrágok rövidek, kabátja nincs (na egyet közben találtam, de az is csak átmenetinek tűnik), fogytán vagyunk hosszú ujjú body-kból, egy párat most kaptunk, de télire nem hiszem hogy kitart, most valahogy gyorsabban növi ki őket. Elővettem azokat a ruhákat amiket még Enikő barátnőm küldött Erdélyből, van már jópár holmi amik kezdenek jók lenni, többek között pl. a jelenlegi egy szem kabátunk is, meg egy csomó zokni, amiből szintén állandóan fogytán vagyunk. Mivel még mindig csak mászik, ezért a zoknik lábfeje állandóan fekete, pedig a múltkor egyenként sikáltam fel az előszoba-étkező csempéit, de hiába.
Még elvileg kapunk pár holmit Temerinből is, az is nagy segítség lesz, szerencsére eddig nem nagyon kellett költeni ruhára, megúsztuk csereberével. Mi is kaptunk, mi is adtunk, jól van ez kitalálva. De azért valamit mégis kéne néznem nekem is.

 Ébredezik (valahogy ez a napközbeni alvás sem az igazi mostanság), megyek. Nem tudok már úgy a gép előtt ülni ha ébren van, mert akkor jön és kapcsoltatja a gombokat, az asztal alatt a kábelek között matat (múltkor lerángatta a kezem alól az egeret), meg nyomkodja az elosztó kapcsolót. És persze hiszti van mert nem engedem, és ennek tetejébe még nem is foglalkozok vele. Ha véletlenül mégis elterelődik a figyelme, akkor meg a szárítót tologatja, múltkor magára is rántotta.

Ma nem főztem, Anyutól hoztam töltött paprikát, abból kap, remélem elégedett lesz vele. Egyszer már evett (ráadásul még picit csípős is volt!) és bejött neki! :-)

Na jólvan, megyek, mert nyüszít....

Végre!

   ... eljutottam ide is, hogy írjak. Annyi minden történt a legutóbbi bejegyzés óta, hogy azt sem tudom hol kezdjem.
   Benikém pár nap múlva betölti a 11 hónapot, és indul a visszaszámlálás az első szülinapig! :-) Elképesztő, hogy már itt tartunk...
Hol is? Jelenleg kábé 8 kiló lehet, továbbra sem viszi túlzásba, de egyre kevesebbet foglalkozom ezzel. Legutóbbi mérésnél 71,5 centi volt, azóta a 72-őt gondolom elérte már. Van 5 foga, persze még növésben mindegyik, de határozottan látszanak. Használja is őket, a csikorgatásukról talán kezd végre leszokni, viszont előszeretettel harap, főleg a vállamba, combomba. Persze csak szeretetből. :-)

   Egészen idáig kudarcba fulladt minden erőfeszítésem, hogy bármire is megtanítsam: pápázni, tapsolni, pacsit adni, hol a lábad, hol van Apa, stb. Most úgy látszik megkegyelmezett, és nem akarja hogy aggódjak hogy esetleg valami gond van, ezért rohamosan elkezdte ezeket produkálni, szinte napról-napra több mindenre hajlandó.

   Először csak azt vettem észre, hogy ha énekelem/szavalom a Füles Mackót, akkor rögtön keresi a nagy maciját. Ha azzal játszottunk, mindig azt énekeltem. Most már összeköti a kettőt, de ha csak annyit mondunk hogy brumma-brumma, vagy mackó, akkor is megy oda és megszeretgeti. Csináltam olyat is, hogy a kulcsszavakat kihagytam a dalból, de akkor is ment a macihoz. :-)  Még azt akarom kipróbálni, hogy nem énekelem, csak szavalom, de szintén a kulcsszavak nélkül. Ez egy jó játék nekem is! :-D

   Temerini vakációnk alatt egyszer csak a pápával is meglepett egy vendégeskedés alkalmával. Azóta folyamatosan csinálja, még az üres lépcsőházban is ha jövünk haza, vagy csak úgy, ha eszébe jut. De a megfelelő alkalmakkor is megy, ha kérjük.
   A másik kedves játékunk a "bucc". Ez a buksik összekoccantását jelenti, amit még nagyon-nagyon régen csináltunk, egész pici volt, és azóta nem is foglalkoztam vele. Aztán hogy honnan jött ez neki, nem tudom, de egyszer csak odajött és a homlokomhoz buccantotta a fejét, azóta is ha azt mondom "bucc", akkor jön oda és mint egy kis faltörő kos, finoman lefejel. :-)

   Egyre többet "dumál", de persze még csak babanyelven. Azóta eredt így meg a nyelve, mióta Leventééknél voltunk látogatóban Temerinben, ott nyilván rájött hogy a babák is tudnak beszélni, úgyhogy kedvet kapott. :-)
Van amikor szabályosan veszekszik velem, kitartóan, kiabálva szajkózza ugyanazt a szótagot, megzabálom olyankor! :-)

   Imádja a baba-társaságot! Többször is volt alkalmunk gyerekekkel találkozni amíg kint voltunk, még Kishegyesre is eljutottunk az egyik Októberi Anyukához (fórumos ismeretség) és kisfiához, nagyon aranyosak voltak ahogy játszottak együtt, volt rituális cumicsere is, kis paskolás, kis harc valami játékért, teljesen szokványos (gondolom). :-) Ez után a találkozó után már Levente cumiját is állandóan ki akarta venni, pedig ott volt a szájában a sajátja, de úgy látszik az érdekesebb volt. (Vagy csak a nyálszerződést akarta elvégezni, de Levi nem vette a lapot, ezért zokon vette. Mert hát néma gyereknek ugye... :-D )

   Azt hiszem egyébként, hogy kint Temerinben az évi  koszmennyiség megevésére vonatkozó előírást bőven túl is teljesítettük, úgyhogy remélem az immunrendszere olyan erős lett, hogy ihaj. Keze-lába örökké fekete volt, a ruhájáról nem is beszélve, dehát annyi baj legyen. Panelgyerek, úgyhogy nem is bántam hogy volt alkalma játszani csutkával, csigaházzal, dióval, kergethetett macskát, kutyát, mászhatott a fűben, betonon, földön, tépkedte a gazt, kopogott a kavicsokkal, próbált lépcsőn mászni, rágcsált frissen szedett paradicsomot, voltam vele tyúkólban (ott nem tettem le a földre... :-) ), szóval szerintem tele volt élményekkel. :-) Kint Mama és Papa is végre megdajkálhatta, nagyon jól telt az a 10 nap.
  Keresztapuék esküvője nagyon szép volt, éjfél után mentünk csak haza, addig bírta, bár picit azért aludt, de már nem akartam tovább halogatni a lefekvést, kicsi ő még az éjszakázáshoz. A napirendünket sem borította fel kint semmi, még ez a késői fennmaradás sem. Ennek örülök, mert kicsit féltem ettől.

  Valami vadállat össze-vissza csípte szegénykémet kint, nincs ötletem hogy mi lehetett, mert szerintem a szúnyogcsípés nem így néz ki, bár lehet, hogy az ő kis érzékeny bőrén ez ilyen... Napról napra több és több lett, végül úgy nézett ki, mintha bárányhimlős lenne. De csak ott, ahol nem fedte pizsama a testét, úgyhogy tuti csípés, nem valami más.  Most már azért szépen javul.

  A héten mentünk megint tornázni, lehet hogy utoljára, mert hivatalosan már elvileg nem járhatunk a papír szerint, mert az augusztusig szól. Csakhogy még nem tudtunk elmenni kontrollra, kértem most időpontot de csak okt. 9-re kaptam, az még odébb van. Mi ugye ingyen jártunk, és az OEP lehet hogy ezt nagyon nézi, de majd a terapeuta megmondja hogy mi legyen. Igazából nem bánnám, ha nem kéne menni, mert teljesen jól állunk (szó szerint is :-) ), bár még azért egy-két dologra rákérdeznék, ami most derült ki, nevezetesen hogy Benikém egyelőre ballábas, de nem csak hogy az a domináns, hanem jóformán csak azt használja. Ha feláll, csak arra támaszkodik, ha bármilyen munkát lábbal kell végezni, akkor is. Mászásnál nem tűnik fel, ott minden oké. Ha áll, akkor sem látszik semmi deformitás. A bal combiján határozottan van egy plusz redő, szóval látszik is hogy izmosabb. Próbáltam térdelő helyzetben a jobb lábára helyezni a testsúlyát, hogy úgy álljon fel, de egyáltalán nem megy neki, inkább nem áll fel. Mintha nem lenne erő abban a lábában. Hogy ez most gond-e, még nem tudom, a gyógytornász szerint nem kell vele nagyon foglalkozni. Ezt mint anya mondja, mert mint szakember, persze javasolja, mert majd ezt úgyis kiszúrják kontrollon, aztán járhatunk emiatt tovább... :-/ Na majd meglátjuk. Azért nagyon nem vagyok kétségbe esve, de mindenesetre figyelek majd hogy hogy alakul. Felételezem amúgy, hogy legkésőbb a járással majd megerősödik a jobb lába is.

   A napirendünk úgy tűnik, kezd kicsit átalakulni. Eddig két alvása volt napközben, egy délelőtt egy délután.
De mostanság vagy az egyik, vagy a másik már kezdett nagyon kínlódással-teli lenni, úgyhogy kipróbáltam a napi egy alvást, úgy tűnik ez beválik majd. Még csak két-három napja csináljuk, úgyhogy még nem vonok le következtetéseket. A délelőtti alvást próbálom kihagyni, valahogy húzom az időt ebédig, hogy utána már kellően álmos is legyen, és aludjon egy nagyot. Így estére kellően kifárad megint, de nem annyira hogy már este hatkor nem tudok vele mit kezdeni, mint ahogy az néha előfordult, ha nem tudtam letenni délután.

  Még egy kis időm van, lássuk mit hagytam még ki...
  Kapaszkodva álldigál, vagy támaszkodva áll fel pl. falnál, tükörnél. Nem mondanám egyértelműen, hogy így, kapaszkodva lépeget, mert én inkább csak toporgásnak mondanám, de mivel halad vele, ezért talán mégis. Még mindig sokat huppan meg esik, néha szerencsésebben, néha szerencsétlenebbül, hát ez már csak így lesz, amíg nem tökéletesíti ezeket kellőképpen. Én meg addig talán nem őszülök meg teljesen.

Képekkel adós vagyok, de most arra már nincs időm.

11 hónapnál igyekszem jelentkezni, ez az egy hónap kihagyás azért tényleg durva volt... :-)