2014. december 8., hétfő

Itt vagyunk, megvagyunk!

Lehet hogy nem nekem való ez a blog írás, az az igazság, hogy mikor éppen lenne ihletem, időm nincs, amikor meg úgy gondolom hogy van időm, akkor is tévedek. Most jó késő van ugyan, de már nagyon lógok egy bejegyzéssel, legalább egy icipicivel, úgyhogy íme egy nagyon rövid összefoglaló a szülinaptól idáig:

A szülinapi buli jól elmúlt. A vendégek nem szedték szét a lakást, és azt hiszem mindenki jól érezte magát, Beni mindenképp. Napokig emlegette utána, sőt még a mai napig is spontán lebiggyeszti a száját, hogy "azét vagyok szomojú, mejt nem jönnek a bajátaim..."
Elhatároztam, hogy rendszert nem csinálunk belőle, (mármint nem kell minden évben szülinapi zsúr), de tudom hogy annnnnnyira szeretne majd jövőre is, hogy nehéz lesz ellenállni... :-)

A buli estéjén egyébként elkezdte fájlalni a torkát (előző bejegyzésben ugye említettem, hogy nem sokkal azelőtt esett át egy mandulagyulladáson), meg elég nyűgös is volt, de azt hittem hogy csak túlpörgött, vagy egyéb baja van. Pénteken már nem is ment oviba, hétvégén sem volt túl jó a helyzet, vasárnap estére meg nagyon gyanús lett nekem a nyelve színe-mintázata, és valóban, skarlát miatt aztán 10 napot itthon dekkoltunk. Utólag egyébként nem vagyok teljesen biztos benne hogy jó volt-e a diagnózis, mert gyanúsan hiányzott pár tünet, és ami a legérdekesebb, hogy a LEZAJLOTT skarlátra jellemző ujjbegy hámlást épp a skarlát idején produkálta. Ez arra enged következtetni, hogy a korábbi mandulagyulladás volt egy komolyabb strepptococcus fertőzés, ez a skarlát-gyanús valami meg.... ki tudja. Így aztán igen rövid időn belül két antibiotikumos kezelést is kapott, és még mindig nem tökéletes a helyzet, mert az orra állandóan be van dugulva, vagy legalábbis sokszor veszi a száján a levegőt, annak ellenére, hogy ténylegesen nincs megfázva, és nem folyik neki. Konkrétan nem beteg, oviba is jár, de vagy az orrmandulájával van valami, vagy nem tudom. Doki látta természetesen, szerinte nincs gyulladásban semmi, ha orrspay-től nem javul egy bizonyos idő után, akkor érdemes tovább menni (én tartok tőle, hogy nem ússzuk meg az orrmandula kivételt, de majd ezt a dokik eldöntik).
Egyébként nem fáradékony, sőt, le se lehet lőni. Eleven, mozgékony, dumagép, imádni való :-)

Voltunk ám státuszon is. 94 cm, 13,5 kg. Jól lát, jól hall, jó az egyensúlya, mindent csinál amit kell, és úgy ahogy kell.

Imád énekelni, mondtam már? (Anyja fia... :-) ) És nagyon szépen énekel ám! Az a baj, hogy ha tudja hogy kamerázom, akkor nem csinálja és csak bohóckodik. Titokban még nem sikerült elcsípnem a produkciót.
Az oviban sok új dalt tanulnak, és azokat előszeretettel gyakorolja itthon. Természetesen hangszer kísérettel, mert nagy hangszer-rajongó is. Hangszer lehet bármi, kérem. Partvisnyél + függönytartó pálca = bőgő. 2 db műtrágya adagoló kanál = hegedű. Ruhaszárító és fakanalak = cimbalom.
Anyuéktól egy kis szintetizátort kapott szülinapára. Most ugyan csökkent a lelkesedés, de egyébként hatalmas sikere volt :-).
Van már szájharmonikája, furulyája, triangulumja, szájzongorája, tulajdonképpen citerája is (Apáé).
Én a zenei továbbképzést a jövőben már borítékoltam. És a kórusban való éneklést is. A táncházakat is nagyon szereti, úgyhogy a népzenei irány is rendben van, majd ő választ.

Hamarosan karácsony!!!!!!! Idén sem sikerült november végéig mindent beszereznem. Jövőre inkább már nem is fogadkozok ezügyben. Beni ajándékai rendben vannak, a többieké már fejben megvan, csak el kell menni értük, vagy meg kell őket rendelni. Van egy-két személy akiknél még sajnos ötletem sincs, de a jövő hetet szabtam ki erre az utolsó határidőnek (muhaha), legalább azt, hogy körvonalazódjon hogy mi legyen az ajándék.
Annyira nem szeretem egyébként az ajándékokon való görcsölést... "Csak valami apróságot..." - hát persze, úgy volna jó, meg saját kezűleg készített dolgokat adni, mert csak a szent ünnep a fontos, a szeretet, a béke, a család, az együttlét. Ez így is van, de vajon hogy nézne ki,  hogy egyik évről a másikra csak egy jelképes tábla csokival állítsak oda valahova, vagy egy saját készítésű mütyűrrel, mondván hogy szemlélet módot váltottam, és mindennemű anyagiasságtól mentes ünnepet szeretnék ezentúl (így kéne egyébként, tudom.... elhatározás kérdése....) De most pl. tudom hogy Anyunak jó volna egy  ......... (úgysem olvas, de ki tudja :-) ), és most mennyire jó lenne meglepni vele. Vagy ugyanígy Apósom és Anyósom esetében. Mi Apával tényleg nem szoktunk nagy valamit venni egymásnak, ha éppen karácsonytájt van olyan ami szükséges, vagy vágyunk rá, és talán még nagyobb értékű is, akkor kinevezzük azt ajándéknak. (pl. 2 éve a fényképezőgép, vagy még az előtti évben Apa tarsolya). Beni az más, őt képtelen lennék nem megajándékozni valamivel, amit tudom hogy nagyon szeretne, vagy örülne neki. Sajnos így viszont ő is ebbe nő bele...

Emlékszem egyébként, hogy gyerekként mindig voltak saját készítésű ajándékaink. Pénzünk nem volt, így hát ha ajándékot akartunk adni, akkor azt el kellett készíteni. Egy igen emlékezetes, és azóta is nagy becsben tartott ajándékunk egy adventi koszorú (karácsonyfadísz) volt, amit öcsémmel készítettünk (lehettünk úgy 7-8 évesek? )
Az alapja egy macisajtos doboz széle volt, amit alufóliával betekertünk (vagy csak gyűrt alufóliából lett kialakítva? már nem emlékszem, majd Anyuéknál megnézem újra :-) ). Apuval felszeleteltettünk egy parafadugót 4 karikára. Nem árulhattuk el hogy mire lesz, hiába kérdezte! :-) A rögzítését Aputól elcsórt forrasztó cinnel oldottuk meg, az ugyanis olyan mint a drót, de könnyen bírtuk hajlítani. (Nem mondom hogy aranyárban volt ez anno, de azért nagy kincs volt Apunak, így aztán a fejét fogta mikor az átadáskor meglátta :-D)
Valami régi díszről lecibáltuk a műfenyő darabkákat, az is rá lett még kötözve, és szintén régről maradt kötöző szalagot kötöttünk rá, hogy fel lehessen akasztani. Egyedül a gyertyára nem emlékszem már, hogy hogy oldottunk meg... Valami béna maradék tortagyertya volt azt hiszem, amit nagy nehezen beleszúrtunk a parafába.
Na lényeg a lényeg, hogy végtelenül büszkék voltunk erre a műalkotásra (majd teszek fel képet, elájultok! :-) ), ez volt a mi ajándékunk, és állítom, hogy azóta is ez Anyuék legkedvesebb ajándéka (mondom, azóta is megvan! )
De aztán minket is elkapott a "gépszíj", és már nem készítettük, hanem vettük az ajándékot, mikor mire tellett, vagy milyen ötletünk volt, de az biztos hogy mindennemű praktikusságot nélkülöztek. Általában díszek voltak, kis mütyűrök, ami ugye nekünk is megfizethető volt. És tudom, hogy nem is vártak volna Anyuék mást, nekik már az is fontos volt, hogy egyáltalán gondoltunk rájuk, és nem csak mi akartunk kapni.
Szép volt ez...

Igen, azt hiszem hogy csak elhatározás kérdése, és vissza lehetne térni az alapokhoz.

Majd Beni megtanít minket rá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése