2013. december 12., csütörtök

Takonykór reloaded

    Annyi mindenről írhatnék (és fogok is!), de most megint ez a legfontosabb ami kitölti a napjainkat (eddig még csak hármat): egy jóóóó kis nátha... sűrű, sötétedő, köhögtető, és magas lázat okozó.

   Hétfőre vendégeket vártunk, Judit és Petike jött át hozzánk egy kis karácsonyra hangolódást elősegítő mézeskalácssütő partira. SZUPER VOLT!!!!!! A két gyerek mintha itt se lett volna, prímán eljátszottak egymással, hangjuk nem volt, délután még aludtak is, mi jót tudtunk beszélgetni Judittal. Erre ugye séták alkalmával nem igazán van lehetőség, mert százfelé kell figyelni, de most végre volt alkalmunk be is fejezni valamit, amit elkezdtünk. Néha még így is sokáig tartott ugyan, de akkor is... :-)
    Már aznap reggel folydogált Beni orra, de volt már ilyen, általában ez nálunk 2-3 nap és semmi komoly szövődménye nincs. Gondoltam én... Aznap estére már ömlött, de még szerencsére mindig csak a vizes változat, bölcsit ezért lemondtam. Másnapra egy kicsit javulni látszott, ezért bátorkodtam elvinni őt szerdán Juditékhoz, mert bölcsibe nem akartam, viszont fontos dolgom volt amit el kellett intéznem, és nem volt kire hagyni, ő meg volt olyan drága és felajánlotta.
    Ez így utólag nem bizonyult jó ötletnek, mert ott már látszott később hogy sűrűsödnek a dolgok, úgyhogy sanszos hogy szegény Petit is mi betegítettük tovább (ő is gyengélkedett már kicsit hétfőn), illetve fene tudja... Mostmár mindegy is. Délutánra durván belázasodott és sehogyse sikerült levinni még hűtőfürdővel sem, éjjel egy felé már az ügyeleten gondolkodtam. Aztán szerencsére az újabb adag lázcsillapító már levitte, viszont ma délelőtt megint kúszott fel. Az orra meg nagyon durván folyik, és sajna a zöldes-sárgás trutty... 
    Délután meglátogattuk a doktor bácsit, alapos rákészüléssel. Elmondtam nagyon alaposan, nagyon részletesen és nagyon sokszor, hogy mi fog történni. El is játszottuk. Megnéztük a doktorbácsi képét a facebook-on, elmondtuk hogy milyen kedves aranyos, és újra eljátszottuk hogy mit fog csinálni. Még négyszer-ötször megnéztük a képét, aztán elindultunk. Egy picit megilletődött ugyan, de csodák csodája: egyáltalán nem sírt!! Hagyott minden vizsgálatot, még a spatulát is bírta, szóval majd elaléltam a boldogságtól hogy milyen okos, ügyes nagyfiam van. Megdolgozott a delfines matricáért. Utána hazafelé elmeséltük többször is, hogy mit csinált a doktorbácsi. Ez így remélem bejön majd a legközelebbi (remélhetőleg nagyon-nagyon sokára bekövetkező) alkalommal is.
   Kaptunk egy erősebb lázcsillapító kúpot, mert a szirup amit addig adtam, sz@rt sem ért... Ha megint magas lesz a láza, ezzel kell kezdeni, és 3 órára rá, ha még mindig nem ment le, akkor mehet a szirup. Remélem így majd uralni tudjuk a dolgokat.
És persze szívni-szívni-szívni, csepegtetni, amit már nagyon utál, és sajnos megszűnt a jóhaveri viszony a porszívóval is.

   Ezek mellett persze rendkívül jó dolgok is történnek velünk. Például hogy szépen haladunk a bili fronton. Nem mondanám, hogy ez a mi érdemünk Apával, mert nem küzdöttünk nagyon a dologért, hanem Beni egyszer csak rákapott a bilizésre, és kész. Azelőtt napi egyszer próbáltuk rávenni hogy ráüljön, néha hajlandó is volt, nagyon néha még pisi is ment, egyszer még más is, aztán valahogy lekerült a pelus és egyetlen egyszer sem volt baleset. Na jó, az hozzá tartozik hogy itthon egyszál pólóban és fütykőben rohangál (26 fok van, bár ki tudja, nem így fázott-e meg...), így könnyű ráhuppanni ha kell. Amint gatyó is került rá, rögtön becsorgott. De nem baj, akkor is jó ez.
   Egy kis baki történt egyik nap, amit én észre sem vettem, csak Apa mutogatott némán az íróasztal elé este, aztán harsány röhögésben törtünk ki. Hát, kérem, van az úgy, hogy elpottyan valami útközben... :-) Pedig direkt körbenéztem mikor gyanakodtam hogy volt valami, de akkor nem találtam rá. :-) A vízszámlánk jócskán meg fog most ugrani (apropó, ne felejtsem majd kitölteni a vízmérő lapot...), mert minden 5ml pisi után ünnepélyesen le kell húzni a klotyót, de ennyit megér a dolog.
Most, hogy beteg, egy kicsit leálltunk a dologgal, de remélem ott lesz majd a folytatás ahol most abba hagytuk, vagy legalább gyorsan elérünk arra a szintre.

   A bölcsiben továbbra is minden a legnagyobb rendben. Imád bent lenni, eljutottunk odáig, hogy már rohan be, sokszor el sem köszön. Egyedül annyiban mutatja hogy kicsit tartózkodik a dologtól, hogy egyáltalán nem beszél bent. Egy mukkot se. Előtte, utána folyamatosan, de ahogy kinyílik az ajtó, szó szerint elnémul. Ha hazaadáskor még beszélek valami a gondozónővel, és neki esetleg van valami nagyon fontos mondanivalója, akkor suttog :-) De különben nem szorong, jókedvű bent, olyan étvágya van hogy állandóan dícsérik (bezzeg itthon...), nem válogat (bezzeg itthon) és egy szófogadó aranyos gyerek (bezzeg.... :-) )

Közben készülődünk karácsonyra is. A Mikulásos-buli nagyon tetszett neki, egy-két héttel előtte már nagyon sokat emlegettük, és nagyon örült reggel az ajándékoknak. A bölcsis Mikulás nem tetszett neki, ő és egy másik kisfiú inkább nem mentek át a szomszéd szobába ahová megérkezett, sőt még állítólag pityeregtek is. Vasárnap viszont nem ijedt meg a szentmise utáni mikulásozáskor (igaz, elég vicces utánzat volt, de azért nagyon aranyos :-) )

Hopp, most felébredt, rohanok. Elég nyafis most, hogy beteg... Ha meggyógyult, jövök megint.

2013. november 19., kedd

Manna mia!

    Natúrkozmetikum rajongó lettem.... Talán kicsit függő is. De ezt legalább nem lehet a szó szoros értelmében vett káros szenvedélynek tekinteni, sőt! :-) Csak ugye azok a fránya anyagiak...

   Történt, hogy egyszer csak elnavigáltam a Mannaszappan oldalára, és akkor valami ingyenes házhoz szállítási akció volt, na gondoltam tegyünk egy próbát a hajápoló csomaggal, az egekig magasztalják ezeket a termékeket, én is kipróbálom. Hamar meg is érkezett a pici doboz, méterekről illatozott, én csak asszisztáltam a kibontáshoz, mert Beni csapott le rá. Teljes extázisban volt, és mivel szappanok voltak a dobozban, az egész napja be lett aranyozva :-) (szappanmániás ugyanis....)
Később, mikor lefeküdt aludni, én is szemrevételeztem őket, szagolgattam, és alig vártam az estét, hogy nyomban ki is próbáljam!
    Tudtam akkor már, hogy ez valami újnak a kezdete, és nem lesz megállás.... Már az első használat megszüntette a régóta fennálló haj-fejbőr problémámat, a másik szappan illata mennyei, nem szárít, a kókuszvaj amit eredetileg hajápolásra adtak, valami fantasztikus finom illatú! Elég kicsi tégelyben van, mikronnyi mennyiséget használok belőle (az arcomra...), és elképesztő hatása van. Ja, és ajándékot is kaptam, egy kis illóolajat.
Két nap múlva már rendeltem is a következő adagot... Na nem hajápoló cuccokat, hanem mást, de nagyon vissza kellett fognom magam, mert rengeteg csábító termékük van, legszívesebben mindet megvenném.
    A finom, illatos holmik mellé még valamit "kaptam", egy új szemlélet-módot. Elkezdtem utánajárni az egészségvédő-megőrző termékeknek (oké, nem kell blamálni, hogy "helló, kisanyám, még csak most???") . Illetve ez így nem igaz, mert tudtam eddig is, hogy mi megy az iparban, de valahogy nem foglalkoztam vele, túlzásnak tartottam, nem vettem komolyan, vagy nem is tudom. Azóta viszont mániákusan nézem minden terméken az összetevőket, rettenetes rossz érzésem van, hogy van a háztartásunkban tusfürdő, testápoló, nyilvánvalóan káros anyagokkal, amit még a gyerekre is rákenek, úgyhogy ha nem is megszállottan, de elkezdem ezeket szép lassan kiiktatni, úgy döntöttem. És baromira felháborít, hogy a köztudottan káros anyagokat pl. direkt babáknak való termékekbe is belepakolják, dehát erről lehetne oldalakat fröcsögni, hagyjuk is. Nem is tudom hogy amit kaptam most a szomszéd nénitől, fürdetőt meg testápolót, kinek adjam, vagy mit csináljak vele??  Gyerekes családnak nem akarom adni, magamra nem tenném, másnak sem akarok rosszat, dobjam ki? Ehh, na mindegy, majd kitalálom.
Ja, Apának is rendeltem borotválkozó szappant, meg persze gondoltam a karácsonyra, osztogatni is fogok az új csomagból.


    Nem akarok elvakult öko-bio mami lenni, nem fogunk csak magvakat meg csírákat enni ezután, de azt hiszem, kozmetikumokat mindenképpen tudatosabban fogok vásárolni, élelmiszernél eddig is igyekeztem. Azt hiszem, ha itt leragadok, már azzal is tettem valami jót magunkkal.  Most pl. néznem kell mindjárt a borotvaszappan mellé valami nem káros szert, amivel Apa bekenheti az arcát, ha véletlenül összekaszabolta magát... (a szappannal elégedett!) És elkezdek kutakodni, hogy ha már nem bírja a pénztárcám, hogy tudnám én magam elkészíteni a kencéimet.

   Nna, lehet mosolyogni hogy a kis tudatlan szeme elől végre elillant a köd... A natúr termékeket meg ajánlom mindenki figyelmébe, amúgy van olcsóbb is, nekem mégis valamiért a mannás cuccok jönnek be.


Ez volt a reklám helye, legközelebb jön a bölcsi reloaded, betegállományunk összefoglalása, meg miegymás.

2013. november 11., hétfő

A fülgyulladás

    Nem, ez nem egy Bogyó és Babóca mese (ugyanez a cím), hanem a legújabb szerzeménye Beninek.

Történt, hogy két hete, mikor a keresztszülei itt voltak nálunk, elkezdett köhögni. Hétfő volt, aznap leugrottunk a dokihoz, aki semmit nem talált, mondta hogy adjak lándzsás útifű szirupot, vagy ami van itthon, pihengessen kicsit, de ennyi. Láttam én is, hogy ez nem egy komoly valami, csak reggel és este van, úgyhogy egy igazolással a kezemben beadtam. Nem is volt semmi gond, mondtam a gondozóknak hogy mi a helyzet, de aztán ők is mondták hogy tényleg nem vészes, náluk pl. egyáltalán nem is köhögött.
Temerint is megjártuk, majd hétfőn folytattuk a bölcsit, csúcsjól indult a nap, simán be tudtam adni, hátra se nézett csak ment a többiekhez. (Na ezt megkönnyeztem... :-) ). Persze köhögött továbbra is, de nem volt rosszabb mint azelőtt. Hanem amikor mentem érte, szóltak hogy azért már nem volt olyan jól, és a délutáni alvásnál is eléggé köhögött, úgyhogy másnap rögtön vissza a dokihoz, de megint csak semmi komolyat nem állapított meg, se láz, semmi, de megbeszéltük hogy szokás szerint két napot pihengessünk itthon, aztán lehet menni nyugodtam. Két napra rá azonban belázasodott, meg gyanúsan orrhangon kezdett beszélni, akkor már sejtettem hogy valami gond lesz, és biztosra vettem hogy nem ússzuk meg a füles témát, senki ne kérdezze hogy honnan tudtam... Tapogattam napközben többször a füle környékét, de nem fájlalta. Orrát próbáltam szívni, nem jött semmi. Este lefekvés után, alig 5 percre rá hogy elaludt, nyöszörögve kelt is, és nem tudtam megnyugtatni. Láttam hogy többször odakap a füléhez, meg mondta is hogy fáj, és kért rá gyógypuszit. Kivételesen nem használt, úgyhogy gyorsan vettem elő a fájdalomcsillapítót, és kezdtem átnézni a házipatikámat, hogy mi a fenét csináljak. Gyorssegélynek Dr. Google, stb... A fájdalomcsillapítás nyerő ötlet volt, a neten is azt írták hogy ez az első, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán beugrott, hogy mikor nyáron mentünk a tengerre, Temerinben kértem a patikában szemcseppet (amit itthon írattam, itthon felejtettük, de nem mertem anélkül elindulni, mert ki tudja...), és azt mondta akkor a patikus, hogy az fülre is jó. Hát mondtam lesz ami lesz, én csepegtetek, aztán meglátjuk. (ezt másnap egyik dokinak sem említettem végül...)
Namármost a fájdalomcsillapító beadása sem volt egy egyszerű eset... Végül Apának sikerült, én nem boldogultam kivételesen, meg kicsit el is vakított az a kis adag amit a szemembe kaptam Beni szájából...
Nahát a fülbecsepegtetés meg konkrétan bírkózássá fajult a végén, nem is tudom hogy végül ment-e bele, de gondoltam ha a doki majd valami fülcseppet ír fel, akkor jaj lesz nekünk... A fájdalomcsillapítás olyan jól sikerült, hogy végül alig tudtam elaltatni, olyan jól kezdte érezni magát.
   ... reggelig, mert aztán kezdődött a nyöszörgés elölről, úgyhogy nyomtam is be a következő adag Algoflex-et neki. A doki nem vizsgálta meg, továbbküldött egyből a fül-orr-gégészetre (ezen meglepődtem, azt hittem az ilyet háziorvos is tudja vizsgálni...). Csak késő délutánra kaptunk időpontot, de addig kihúztuk valahogy, még egy adag gyógyszerrel...
Sok mindenre felkészültem, de arra az üvöltésre amit a fülészeten produkált, arra nem... Még jó, hogy gyerekek nem várakoztak kint a folyosón, mert meg lett volna teremtve nekik az alaphangulat... (Apa elmondása szerint a kint várakozók együtt érzően mosolyogtak rá)
     Nagy problémám amúgy, hogy egy mezei háziorvosi vizsgálat során is állandó a sírás. Pedig az égvilágon SEMMI fájdalmas nem történik, sokszor még kellemetlen dolog sem. Amikor helyettesítésre mentünk szabadság miatt, egy nagyon kedves doktornéni vizsgálta, persze ott is sírással indult, de meg tudta nyugtatni, sőt, önként ki is nyitotta a száját!!!! Csak lestem. A dokibá't nem komálja, oké. De azért tudhatná, meg mindig meg is beszéljük, hogy ha a hátát-mellkasát meghallgatja a doki, abba nem fog belehalni, és kár mindig ordítani.Gondolkodom egy játék doktoros szett-en, gyakorlás és ráhangolódás céljából... Bár többen mondták nekem, hogy pénzkidobás...
    Naszóval nem számítottam semmi jóra, habár egész nap magyaráztam hogy a doktornéni majd belekukucskál a fülébe, megnézi mitől fáj, és majd segít hogy meggyógyuljon. Mint egy mantrát, ezt hajtogattam egész nap neki. Bólogatott, mondta hogy jó. Aztán ahogy bementünk már görbült a szája, persze amikor lefogtam már küzdött, dehát mit csináljak, szép szóval nem hagyta magát, és az ilyen vizsgálatoknál ez a módi... Első kukucskálásra semmit nem látott a doki, mert tele volt, szóval első körben fülmosás. A helyzet fokozódott, a gyermekem ereje és hangja is. Mosás után mégegy kukucska, itt már filmszakadás, aztán mintha tényleg elvágták volna, abba hagyta. A diagnózis egyértelmű, középfül gyulladás, jellemzően a bal oldalon, de kicsit már a jobbnál is. Antibiotikum, orrcsepp, egy hétig nuku bölcsi. Matricaválasztás, pápá a doktornéninek.
Ez pénteken történt, ma hétfő van, a helyzet napról-napra jobb, ma már nem adtam fájdalomcsillapítót, az orrát is szépen tudom szívni, de magától is fújja. Na az se volt semmi, ahogy az első pár napban az orrát szívtam... Ehhez képest tegnap már ő kérte! És a gyógyszert is! Annyira okos, ügyes... :-)

   Ez van velünk most. Kicsit nehéz most a munkával foglalkoznom, mert megint csak akkor tudok a gép elé ülni ha alszik, de azért boldogulok. Ami aggaszt, hogy megint fáj a mandulám, és mivel nem olyan rég volt gyulladásban, (és azelőtt meg szintén nem olyan régen) ezért mostmár tényleg utánajárok az alternatív gyógymódoknak. Nem szeretnék megválni tőlük...

    Temerinben remekül telt a hosszú hétvégénk, csak sajnos mint ahogy lenni szokott, elég kapkodósra sikerült, sok helyre nem jutottunk el, remélem nem lesz belőle sértődés... Beni nagyon élvezte, emlékezett mindenre, mindenkire, látszik hogy szeret ott lenni.
A hazafelé utunk rémes volt... 2 óra a határon, egy nyűgös gyerekkel, meg egy döglődő akkumulátorral, ami be is adta a kulcsot a magyar határ előtt. Áttoltuk, fél órát még várakoztunk amíg jött a segítség. Hazáig gond nélkül eljutottunk, de a parkolóban aztán végleg kimúlt. Illetve hát nem végleg, mert másik akkuról kábellal be lehetett indítani, nade aztán sehol semmi megállás, mert akkor jaj. Amúgy már odafele is leállt, Kecskeméten, akkor vette Apa a kábelt. Na mindegy, azóta rendben van, egy új aksival megoldódott a gond, egyelőre úgy tűnik.

Most megyek és én is beveszek valamit, mert nagyon fáj a mandulám... :-(

2013. október 15., kedd

Most már tényleg, igazán....

  ... nem halogathatom a bejegyzést, mert a fontos, megemlítendő események már így is rég elmúltak...

Najó, nem olyan régen, 3 napja


      BENI 2 ÉVES LETT!!!!





   Ezen ünnepélyes alkalomra feljöttek Mamáék Temerinből, volt nagy öröm :-) Sajnos másnap már utaztak is haza, de egy nagyon klassz napunk volt együtt. Vasárnap a tervek szerint Nagyimék jöttek volna Anyuékhoz, mi meg majd a délutáni alvás után át őhozzájuk, de Nagypapám nem volt jól (elég tré, párás idő lett, neki ez nagyon rossz) és lemondták reggel. Így aztán úgy döntöttünk meglepjük őket, és kiruccantunk hozzájuk délután. Nagyon örültek, szuperül sikerült a meglepetés, Anyu, Apu, mi hárman, és még Öcsém is! Ott is tortáztunk, Beni nagyon jól érezte magát, de számomra a leg szívmelengetőbb az öregek öröme volt...


 
Apával és az ajándék vonattal



  Miután ilyen jól sikerül a hétvége és Beni körül forgott a világ, a hétfő elég nagy paff volt a számára, ugyanis a kötelezettség az kötelezettség: a bölcsit nem hagyjuk ki. 
Nade ne szaladjak ennyire előre... 

   24-én ugyebár elkezdtük a 2 hetes beszoktatást.  Az első nap nem volt nagy siker.... Ez meg is lepett a "legelső első" alkalom után (9-én ugyebár), olyan mintha nem is mentünk volna. Tekintettel erre, nem küldtek ki, Beni rám volt ragadva, ha eltávolodtam, egy darabig eljátszott, aztán jött oda és húzott hogy menjek vele. Próbáltam odavinni a játékokhoz, de leült a földre és megmakacsolta magát, nem akart. Tény, hogy  maximális volt a hangzavar, többen sírtak, a gondozók is hangosabban beszéltek (neki ez már kiabálás...) szóval ez nem segített. Meg is állapította a gondozó, hogy nehéz lesz vele. (Ezt "akarja" hallani minden kezdő, szoktató anya, nem...?) Reméltem, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy nem olyan, mint amilyennek elsőre beskatulyázták. Örültem hogy vége lett annak a másfél órának...
   Megrémített, hogy milyen katonás rendet tartanak, ami tudom, hogy jó, de féltem, hogy Beni hogy veszi ezeket. Pl. szigorúan az asztalnál ülni amíg mindenki be nem fejezi az evést-ivást, csakis egyszerre felállni. Ezzel a játékkal csak itt lehet játszani, amazzal csak az asztalnál, x méterrel már nem lehet arrébb vinni. Na ehhez képest itthon meg az egész lakás egy játszótér... Nekik kell kidobni pl. a zsebkendőt a kukába, rálépni a pedálra, beledobni. És mindent, mindent önállóan, amit csak lehet és már tudnak. Nagyon kétségbe estem, mert tudtam ugyan, hogy ezek hosszútávon jó dolgok, de mi még nagyon nem tartottunk itt, és nem akartam azt gondolni hogy eddig hanyag voltam ilyen téren. Csak egy kicsit rugalmasabban kezelek dolgokat. Sok mindent megcsinál, és nem adok mindent a keze alá, tanítom hogy pakoljon el, meg ilyesmi, de nem csinálok vitát ebből, és nem várom meg hogy sírjon, hanem segítek mikor többet, mikor kevesebbet. Mivel nem gondozói szemmel neveltem eddig, így aztán volt mit pótolni, mert igencsak masszírozta a gondozó ezzel az agyamat, úgyhogy fel kellett venni a tempót....  Igaz ami igaz, sírtam is az első nap után, mert féltettem Benikém lelkivilágát.... (és akkor, ott el is hullajtottam minden bölcsis-könnyet, azóta sem hat meg ha bőg pl. reggel...)
   Aztán a harmadik napon ki mertem jelenteni, hogy egész jól veszi az akadályokat, persze van sírás (azóta is, pedig már a negyedik hetet kezdtük!), de meg tudják nyugtatni, nem ordít egész nap. Első bölcsis ebéd alkalmával legnagyobb megrökönyödésemre betolta az egész tányér paradicsomos káposztáját, pedig még mondtam is a gondozónak, hogy ne számítsanak sok jóra... Még mikor tízórainál bent lehettem a második nap (utána már csak beadtam és leléptem), első kérésre, szó nélkül vitte a szalvétát a kukába, én meg lefagytam, és rájöttem, hogy tiszta hülye vagyok hogy aggódtam, hát elvégre okos, értelmes fiam van, és miért is hittem hogy ezek neki nehéz dolgok lesznek... Idáig, a szalvéta kidobásig követtem szemmel a benti eseményeket, és mivel azóta csak reggel beadom, nem tudom hogy egyébként hogy alakul a napja, de lehet hogy jobb is, mert túlreagálnék érzelmileg dolgokat, feleslegesen. 

    A héten tehát a negyedik hetet kezdtük el. Még mindig nem tökéletes, mert továbbra is sírósan indulnak a reggelek, de kb. 5 perc, míg beadom, aztán könnyen megnyugtatják, játszik, elvan. Én javasoltam hogy húzzuk ki, elvégre nem hajt a tatár a munkával, inkább legyen nagyon fokozatos, hátha úgy könnyebb. 9-re viszem, 10 kor tízórai, ha jó az idő akkor udvar (imádja! ), fél12 körül ebéd. És ott is alszik!!!! Elképzelésem sincs, hogy ezt hogy sikerült elérniük, komolyan azt hittem hogy képtelen lesz rá, de első próbálkozásra is ment már, igaz csak fél óra, de akkor is!!! Na volt egy nap, amikor már mindenki játszott, ágyakat kitolták, ő meg még nagyban durmolt majdnem negyed 4-ig... :-) Én meg kint malmoztam a folyosón.
Igyekszem amúgy mindig korábban menni, úgy fél2 körül, hogy mire felébred, ott legyek. Volt már hogy korábban kelt, de nem volt gond, nem sír. Ül, vagy fekszik az ágyán, mert azt úgy kell (???? most komolyan, ezt hogy csinálják????????? ) Szépen ebédel, olyanokat is megeszik, amit itthon eddig soha. És egyedül!!! Vagy néha kis segítséggel, de alapvetően maga eszik. Amióta bölcsis, azóta szépen pakol maga után ha kérem, kidobja a szemetet amit talál (sajna néha mást is, annyira tetszik neki :-) ), és sokkal jobban bevonható dolgokba, úgyhogy egyértelműen pozitív a változás. 
A sírás meg... nyilván meg akar hatni, de aztán látja hogy kár a gőzért, és abba hagyja egy idő után. Nagyon anyás lett, ez egyértelmű, nyilván a bölcsi miatt. Kórusra is nagy harcok árán jutok el. Még meg kell szoknia hogy ez most egy új rendszer, anya dolgozik, ő is megy "szolgálatba", aztán megyek érte. Ha ez rutinná és megszokássá válik, nem lesz gond. 

   És hát a beszéd! Egyértelműen fejlődik, gondolom folyamatosan dumálnak nekik ott bent, azóta neki is be nem áll a szája. Így aztán "visszahallom" a gondozókat is :-D Na semmi extra, csak tudom hogy sokat mondják hogy "Ülj le! Úgy..." :-D
Nagy haverság még senkivel sincs, igaz eddig jóformán csak csajokat láttam :-) De van egy tündéri kislány, őt sokat emlegeti, bár gondolom azért is, mert könnyen megjegyezhető és cuki neve van. (Kiki :-) ) 

   Szóval így állunk jelenleg a bölcsivel. Holnap megpróbálom 8-ra vinni, és a hét vége felé uzsira is ott hagyni. Ezzel a beszoktatást le is szeretném tudni.

Volt már betegség miatti távollétünk is, két nap, a szokásos orrfolyás-történet, de semmi komoly. Én benyeltem egy felső légúti valamit, meg egy igen randa gennyes mandulagyulladást, konkrétan alig éltem két-három napig, de már túl vagyok rajta. A lényeg hogy Beni ezt a durva valamit nem kapta el. Orrfolyás? Smafu...

És ami miatt ezt az egész bölcsis dolgot bevállaltuk, a munka, hát kérem az is megyeget. Most bazi késő van úgyhogy részleteket később írok (titkon remélem, hogy több időm lesz erre a blogra is...), de nagyon jól alakulnak a dolgaim, úgy érzem... :-) 

2013. szeptember 19., csütörtök

2013. szeptember 16., hétfő

Nyaralás II., Bölcsi, Új időszámítás

    Külön bejegyzést érdemelne mindegyik, de idő szűkében kénytelen vagyok összevonni.

    Sajnos ennek a nyárnak is vége... Függetlenül attól, hogy egy gyerekkel már teljesen más a pihenés, talán pont amiatt volt olyan jó, mert Beni is velünk van már.
A horvátországi nyaralás előtt mi lementünk Benivel Temerinbe, Apa levitt minket a határig, Tata meg jött föl értünk.  Nagyon klassz volt, gondolom Beni emlékezett is még sok mindenre 3 héttel azelőttről, úgyhogy zökkenőmentes volt a környezetváltozás. Bő egy hetet voltunk így kettesben,  Apa nélkül, aztán ő is csatlakozott pár napra és együtt utaztunk a tengerre.

   A szokásos helyre mentünk, Hvar szigetre, Jelsa-ra. Négy vagy öt alkalommal voltunk már ott, és igazság szerint nem nagyon vágyom más helyre, nekem/nekünk tökéletesen megfelel. Árban is, színvonalban is, ismerjük a tulajt, a társaság mindig jó szokott lenni, a központ nincs se túl közel se túl messze, és ott vannak a kedvenc fáim... :-)


  Számomra ennél a facsoportnál nincs szebb látvány (mármint ami a facsoportokat illeti...), fényes nappal, alkonyatkor, naplemente közben, szemből, oldalról, bárhogy-bárhonnan. De hogy miért, azt nem tudom megmondani...


   Az odautat igyekszem elfelejteni. Mindig embert próbáló az a tizenpár óra, ha fényes nappal, ha éjszaka utazunk. Hát még egy gyerekkel...
Este 10 körül indultunk, 11 felé el is aludt Beni, aztán meg kellett állni tankolni éjfél körül, na onnan indult a buli. Nem cirkuszolt kimondottan, de aludni nem volt hajlandó, viszont én hullafáradt és ingerült voltam, mikor pedig végre elcsendesedett, Apa dőlt ki és meg kellett álljunk mielőtt elalszik a volánnál. Ekkor megint kipattantak a szemei, és úgy fél 4 körül aludt el. Én is képtelen voltam ébren maradni, Apa holtpontja is igencsak elhúzódott, úgyhogy 5 vagy 6 felé, miután én egy kicsit aludtam, úgy volt hogy leváltom és vezetek egy szakaszon.
Végül aztán ittunk egy-egy kávét, és ettől Apa egész jól magához tért, úgyhogy vezetett tovább, hogy ha lehet akkor érjük el az első kompot ami átvisz minket a szigetre.
Persze nem értük el... :-/ de nem kellett sokat várni a következőre, addig Benivel dobáltuk a kavicsokat a vízbe, ismerkedett a nagy pancsival.



Úton a szigetre

    A kicsit nehézkes és nagyon hosszú út után nagyon hamar elröppent az egy hét...  Beni nagyon élvezte az új helyet, a társaságot, végeredményben a vizet is, habár nem sokat volt bent, egyedül az utolsó nap élvezte már nagyon. Addig inkább csak a parton szórakozott a kavicsokkal, vagy a kispancsijában, amit mindig levittünk a partra. Kis színe is lett, azért igyekeztem nem tűző napon tartani, még ha be is volt kenve.
Jókat aludt, néha persze ott is felkelt/felriadt, de ez a sok élménynek is betudható volt, gondolom.

Reggeli durmi Anyával
Szundi a parton

    Én pihentem is, meg nem is. Furcsa, de a víz annyira engem sem vonzott. Tudok úszni, nem félek bemenni még oda sem ahol nem ér le a lábam (és nekem nem is kell nagyon messze menni ahhoz... :-) ), de nekem az ilyen nyaralásokon bőven elég a tudat hogy a tengeren vagyok, a látvány, a levegő, az a sok más érdekesség ami nem megszokott a hazai vizek partjain, meg az a "feeling" amit csak tengerparton lehet érezni. Tudni azt, hogy itt más az élet, a klíma; gyomként nő az, amit mi sokszáz forintért árulunk cserépben a kertészetben, és jó egy kicsit elmerengeni azon, hogy mi van ott azon a helyen olyankor, ha a turisták hazavonulnak és marad az a néhány őslakos, aki magából a tengerből él.
    A strapásabb része a nyaralásnak ugyebár abból állt, hogy Beni után kellett rohangálni a parton, ha olyan helyen voltunk akkor játszottam a kőszáli kecskét, egyébként meg a víz megállította, mert az nem tetszett neki annyira, szóval attól nem kellett félnem hogy mondjuk begyalogol messzire és ellepi a víz. De a parton azért sokan voltak, és egy fél pillanat alatt el tud tűnni, úgyhogy nem volt nagyon alkalmam szétdobni magam és süttetni a hasam. Azért a hátam piszkosul leégett, és életemben először a fülem is, de úgy, hogy alig tudtam aludni tőle. A szalmakalap (későn kezdtem el használni...) is birizgálta, majd megvesztem ha hozzáért. Épp a hazaút alkalmával hámlott le, szép látvány lehetett... Szerencsére én nem láttam :-) (utolsó képen azért látszik egy picit... :-) )

   Néha lesétáltunk a központba, nagy volt ott a nyüzsgés mindig. A fagyizók tömve, meg a szokásos sereg a bazársoron. A kikötő közel volt, úgyhogy azt is nagyon kellett figyelni hogy ne menjen a víz közelébe Beni, pörgött ezerrel, élvezte nagyon a nyüzsit. Egyszer kísérletet tettünk egy éttermi vacsira is, én megkívántam a tengeri herkentyűs kaját, pedig amúgy nem szeretem... De ez is a "feeling"-hez tartozik :-) Kiválasztottam amit szeretnék, aztán Apa beült rendelni, mi meg Benivel csatangoltunk, szuveníreket néztünk, aztán amikor már hozták a kaját, gyorsan odavetődtünk. Nem nagyon élveztem ki a látványt, meg az ízt sem, csak lapátoltam be, meg közben etetni próbáltam, meg csitítgattam, meg rendreutasítottam, meg fegyelmeztem.
De azért még így is jobb volt, mint az eredetileg tervezett paprikáskrumpli...

Melyiket vegyük Juditnak? :-)

Találtunk egy játszóteret is

    A hazaút szintén nem volt egy leányálom, mert nem kimondottan alvásidőben utaztunk, és a cirkusz is több volt, többször kellett megállni.
Nagy nehezen aztán végül megérkeztünk késő este Temerinbe, onnan pedig másnap már "csak" egy 4 órás út után Budapestre.
Engem mondjuk a sírás kerülgetett, hogy vége... Itthon várt minket az ősz, a hűvös idő, a tudat hogy hamarosan indul a bölcsi, munka, és valami egészen más kezdődik...

    Mikor elkezdtem ezt a bejegyzést, épp a bölcsi első napján voltunk túl. Aztán rögtön aznapra be is taknyosodott Beni, így a következő napokat inkább lemondtam (mint kiderült, elhamarkodottan, mert 2 nap alatt ki is gyógyult), így majd csak 24-én kezdünk újra. Az első alkalom után egyelőre bizakodó vagyok, de ugye másfél óra sem volt és én is bent voltam, szóval ez még igencsak nem kihívás így... Úgyhogy a bölcsiről mégis majd egy külön bejegyzés fog szólni, remélem csupa pozitív élménnyel.
   A folytatást meg meglátjuk... Annyi biztos, hogy Apa cégénél leszek adminisztratív munkakörben, napi 6 órában. Ez nekem nagyon jó, mert reményeim szerint kellően rugalmas lesz ahhoz, hogy Benivel is tudjak maximálisan törődni, itthon lehetek vele ha netalán beteg lenne, nem kell azon rágnom magam hogy kire bízzam, ki hozza el, mert én nem tudok a munkahelyemről szabadulni. Így máris kevésbé stresszes a visszatérés. Munka lesz bőven, unatkozni nem fogok.
    Két év itthonlét után nagyon-nagyon más lesz az élet... Félek is, kíváncsi is vagyok, várom is, nem is... A dologban a "legfájdalmasabb": felnő a gyermekem...

Hazafelé

2013. július 23., kedd

Nyaralás I.

   A lakás romokban, táskák, szatyrok mindenütt, de most nincs kedvem pakolászni...
Hazajöttünk a nyaralásból! Illetve ez még csak egy része volt, a fő-fő nyaralás az majd később lesz, akkor megyünk a tengerre! Most Temerinben voltunk, két hetet.
Beni keresztszülei jöttek hozzánk egyik héten pénteken, és levittek magukkal kettőnket Temerinbe, Apa egy hét múlva csatlakozott hozzánk pár napra, tegnap este jöttünk haza.

   Elképesztően jó két hét volt! Beni nagyon élvezte a környezetváltozást, imádta hogy van udvar, szabadon mozoghatott ki-be, nem kellett állandóan felkészülni (legutóbb még sapka-kabát-csizma fel-levétel volt minden alkalommal), egyedül arra kellett figyelni hogy a kutyával ne töltsön sok időt kettesben. Bernike - mint már írtam korábban - egy nagy bernáthegyi, és figyelembe véve az előzményeket, hogy ugyebár miatta tört el Anyósom lába is, azért igyekeztünk óvatosnak lenni vele. Na nem egy agresszív állat, szó sincs erről, csak nagy és szertelen és emellé erőszakos is tud lenni ha játékról van szó. Nem voltak egyformák az erőviszonyok. De nem volt baj, és amúgy látszott hogy jól ellenének ha hagynánk, de mi inkább nem hagytuk.

   Sokat sétáltunk, voltunk pár alkalommal a keresztszülőknél is, ott is volt nagy kert, két kutya meg két macska, na hát azokkal prímán el lehetett szórakozni. Akkora kacagás meg szaladgálás volt velük, hogy igazából kamerázni kellett volna, fotó ilyet nem ad vissza.
Leventéékhez is sikerült eljutni, jól elvolt a két gyerek. Egyik nap még egy kisebb babazsúr is lett tartva, nagyon jól éreztünk magunkat.

Leventééknél a mászókán

Kifutópálya a határban




   Eljutottunk Kishegyesre is egy Októberi Kismamához, aranyosak voltak a lurkók.
Megnéztük az Illés napi "fesztivált", (a menet kimaradt, de az esti programra elmentünk), még táncházban is voltunk Apával, addig Mama figyelt Benire.
Utolsó nap elmentünk a MiniZoo-ba Keresztanyuval, Keresztapuval, meg a másik keresztgyerekükkel (tulajdonképpen akkor ők kereszttestvérek, nem? :-) ), utána fagyiztunk, remek lezárása volt ennek a csodás két hétnek.




    Hazafelé még beugrottunk Palicsra, ott is volt még egy bónusz két óránk, nagyon jól telt az is.
Már most azon agyalok, hogy hogy lehetne még besuvasztani valahova egy pár napot, hogy megint lemehessünk. Apa nem nagyon tud levinni minket, mert rengeteg a munkája, feljönni sem tudnak értünk, a vonatot inkább kihagyom, de nagy valószínűséggel majd még a tenger előtt mi előbb lemegyünk, úgyis hivatalosak vagyunk egy esküvőre Palicsra, majd valahogy megpróbálom ahhoz igazítani és leszervezni.
A tenger után már nem jó, mert készülünk a bölcsibe. Szept. 9-én indul a buli.

   Ott hagytam abba legutóbb, hogy megyek a szülőire. Jegyzeteltem szorgalmasan, lesz mit beszerezni, bár nem egy nagy valami ez a "kezdőcsomag", inkább valahogy lelkileg kéne ráhangolódni. Eleve hogy utazni kell, eleve hogy ott hagyom a gyerekemet másokra, eleve hogy dolgozni fogok lassan, és vége ennek a szép időszaknak. Persze még húzhatnám egy évig, de nincs kedvem egy meg egy kb. negyed fizetésből tengődni, úgyhogy inkább belevágok, még mindig meggondolhatom magam útközben, ha valami nagyon nem megy, és kérek még egy kis haladékot magunknak.
Addig begyakorolunk minden almás mondókát meg gyerekdalt, mert alma lesz a jele :-) Egyébként már szépen mondja.

   Ja igen, a beszéd! Hát kérem, valami elindult. Kezd egyre többször ismételni  minket, ha valamit mondunk, úgyhogy jelenleg ez a szókincs: tessék, alma, körte, cica, tészta, hinta, kés, tiszta, vissza, alszik, haza, kés, villa, csillag, kaka, csüccs, helyedre (ezt a kutyának mondta, szerintem azt hitte hogy így hívják, annyit mondtuk... :-) )
Talán nem hagytam ki semmit. Meg persze főleg Anya (Apa most ritkábban, bár most az ablakból néztük ahogy megy dolgozni, és sokszor mondta utánam). Szóval így állunk. Én nagyon boldog vagyok :-)





2013. június 16., vasárnap

Bölcsi

    Még jómúltkor egy félmondatban említettem, meg azt is hogy majd bővebben írok róla.
Egyelőre csak annyi előre lépés történt a dologban, hogy felvették Benit bölcsibe, igaz sajnos nem ide a lakótelepre, ami csak 5 percre lenne tőlünk, hanem Békásmegyerre. Az is a kerületben van ugyebár... :-/
Nem örültem, de ez van. Egyébként oda járunk tornázni is, mert a Gézengúz a bölcsivel egy épületben van. Nincs épp a világ végén, de azért egy bő fél órát rá kell szánnunk, ha megyünk.
Hétfőn máris szülői értekezlet, életem első szülőije! :-) Ma csak ennyit mondtam Apának, hogy hétfőn megyek szülőire. Kis csend után: "Mit csinált?" :-)  Hát igen, később majd lehet hogy lesz is... :-D Most egyelőre csak tájékoztató lesz.
    Nadehogyakkor hogy is lesz, ha Beni bölcsibe megy? Természetesen nem azért dobnám be, hogy én addig itthon pihenjek, nyilván nem is tehetném, mert munkavállalói kell az egészhez.
Az egész bölcsi-ötlet igazából egy biztosíték számunkra. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy tényleg járni fog. Nem tudjunk, hogy szeptemberig hogy áll Apa munkahelye, én tudnék-e egyáltalán valamit intézni saját magamnak, illetve jön-e már végre az a kistesó (vagyis jelentkezik-e). Anyagilag azét nem mindegy egy szem fizetés és az a minimális GYES, ugyanis ha Beni betölti a két évet, erősen megcsappan a jövedelmem. Szóval szerettük volna, ha a lehetőség meglenne a munkára, és ehhez nagyon előre kellett gondolkodni. Márciusban jelentkeztünk, és már így is csak Békásra vettek fel minket, aki előbb ment, annak jutott hely itt a telepen is.
Én azt hittem az vicc, hogy még pocakkal érdemes a bölcsibe jelentkezni, de ezek szerint nem...

   A következő lépés, hogy munka után nézzek. Logikus lenne hogy a régi munkahelyemre megyek vissza, de higgyétek el, nem az... Abba a munkarendbe, amiben eddig is dolgoztam, lehetetlenség lenne visszamenni, és egyelőre kérdés, hogy a vezetőség hajlandó-e engedményeket tenni erre vonatkozóan. Feltételeim is lennének, főleg az óraszámmal, beosztással kapcsolatban. A régi helyemen nagyon fontos volt, hogy mindenkire maximálisan lehessen számítani, egy betegség pl. kész káoszt tudott okozni, szóval ha én reggel betelefonálnék hogy lázas a gyerek, nem megyek dolgozni, na az a vég. Szóval nagyon át kell gondolni nekem is, és a cégnek is, hogy hogy tudnák megegyezni, ha egyáltalán meg tudnánk. Úgyhogy egyelőre erről itt ennyit, a fejleményekről meg majd írok, ha lesznek. Vannak alternatíváim, szóval nem függök annyira a volt munkahelyemtől.


   Közben megint eltelt egy hónap, viszonylag eseménydúsan. Főleg nekem volt az, kicsit nosztalgiáztam, mert volt egy virágkötészeti munkám. Egy nagyon kedves ismerősöm, kórustársam nősült, és oda kellett két esküvői csokrot is készíteni, illetve ehhez kapcsolódóan egy autódíszt is. Nagyon élveztem, és nagyon jól is sikerült, bár okozott álmatlan éjszakákat :-D Izgultam, na, hát ez egy nagyon fontos munka volt! :-)
Az utolsó pillanatra mindig minden a helyén volt, sikerült a gyerekfelügyeletet is megoldani mindkét virágpiaci napon, ezer hála érte Juditnak, akit ezennel Beni pótanyukájának nevezek ki :-)
És nagyon jó volt a lagzi is, Beni nélkül, végre kicsit ki tudtunk Apával kapcsolódni. Ezért meg Anyunak hála.

Benivel kapcsolatosan sok új dologról nem tudok beszámolni. A beszéd még mindig várat magára, néha egy-egy szót mintha próbálgatna, de nincs nagy áttörés. Viszont okosodik nagyon, rendkívül szórakoztató, mindig megnevettet minket. Imádom ahogy figyeli a környezetét, hosszú időre leköti egy hangya, vagy egy beszabadult molylepke. Megkezdődött a tánci-korszak, elképesztő showműsort tud leadni AC/DC-re pl., vagy más pörgős zeneműre. Sajna ebben a Nóta tv-n látható performanszok is benne vannak, igyekszem gyorsan közbelépni, de van mikor már késő... :-)
Még mindig nem lassult be, bár hiperaktívnak nem mondható. Imád szaladgálni, ez van.
Egyéni tornára nem kell járnunk tovább, semmi értelme. Csoportosra fogunk majd talán, bár most jön a nyár, ott is szünet van, meg összevonások, nem tudom erőltessem-e. Az eddigi négy alkalom biztos jót tett, a negyedikre már én sem izzadtam le nagyon hogy a feladathelyzetben tartsam őt erővel, szóval csak alakul valami.

Még mindig adós maradtam az első bünti-sztorival, de tovább halogatom mert most mennem kell (sürgős pihenni-valóm van... :-) )

2013. május 22., szerda

Hosszú(?) hétvége

   Újra idejutottam végre. Beni békésen alszik ebéd után (nagy szó ez mostanság!), kiteregettem két adag mosást is, és most várok hogy a fényképezőgép aksija töltődjön hogy tehessek fel képeket.

   Voltunk Temerinben a hosszú hétvégén. Péntek délután indultunk, amikor Apa hazaért a munkából. Egész nap pakoltam, mosogattam, mostam, meg azon aggódtam hogy vajon milyen lesz az utunk. Tudniillik egyre kevesebb ideig bírja a kicsi fiam az ülésben, ráadásul egy kiadós délutáni alvás után van az indulás, az út alatti kóma tehát kizárt. Természetesen nem úgy nézett ki a start, hogy kaputól indulás, megállás nélkül irány Temerin.
Előtte még be kellett ugrani az EuroCenter-be a postára, én még ott vettem ezt-azt az útra meg az ott tartózkodásra, Apa váltott pénzt, aztán irány újra haza, mert eszünkbe jutott hogy a szemetet nem vittük le...
Én ugyan hagytam volna a fenébe, gondoltam majd legfeljebb nagy levegőt veszünk ha hazaértünk és majd szellőztetünk egy jót, de Apa inkább visszafordult. Mondjuk jól tette, mert már akkor gyomorforgató volt a pár napos szemét a pelenkákkal, tojáshéjjal, kicsi husi-maradékkal meg miegymással. Erre még egy három napos érlelés, és mire hazaértünk volna, már valami hatóság lezárta volna az épületet is...

    Az út aránylag nyugodtan telt. Anya-szórakoztatóközpont bekapcsolt, és suhantunk az autópályán.
Szeged környékén kapott minket el egy nagyobbacska zivatar, aztán a határon tovább vert bennünket, de úgy,  mintha kb. egy vízesés alatt álltunk volna hosszú percekig.
Cirka két órát dekkoltunk Röszkénél, mert a külföldi vendégmunkások is ekkor látogattak haza... Egészen addig eszembe se jutott hogy Pünkösd lesz, mert ha összekötöm a hétvégét ezzel, akkor tudhattam volna hogy ilyen ünnepek környékén sorállás van a határon. Kerülhettünk volna másfelé.
Eléggé megéheztünk, még jó hogy kipakoltuk a hűtőt és vittünk magunkkal ezt-azt. Mikor elállt az özönvíz, kiszedtem minden ehetőt a csomagtartóból és nekiálltunk a vacsinak. Kés híján az Ikea kártyámmal kentem a kenyeret, meg még a paprikát is azzal vágtam fel. :-) Egyszerű vajkrémes kenyeret ettünk paprikával, de soha még kaja olyan jól nem esett egyikünknek sem :-)

  Valamikor fél 11 után aludt el Beni, és kb. fél 12-re értünk haza. Persze kipattantak a szemei ahogy kiszedtem az ülésből, de így legalább Mama és Tata is kicsit megszeretgette mielőtt újra ágyba dugtam volna. Fél 1 tájékán aludt el újra, aztán én még tettem-vettem és én is alhattam végre.

Én nem tudom, hogy ezek a gyerekek hogy működnek. Minél később fekszenek, annál korábban kelnek? Vagy csak az én fiam ilyen? Reggel 6 körül már ébresztő volt, azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány.
Ő meg végig rohangálta a délelőttöt, élvezte a nagy teret, a hosszú folyosót, hogy bármikor kiléphet az udvarra, tele van minden újdonsággal. Még a kis haverhoz is elugrottunk egy rövid időre, persze akkor már eléggé nyűgös volt, úgyhogy bemutattuk, milyen egy Beni-féle hisztike. De azért nem csak hiszti volt persze.




   Azért a megszokott rend szerint teltek ott a napok (az a rengeteg :-) )
Én is eljutottam végre fodrászhoz, igaz csak a hazaindulás napján, mert szombaton egész Temerinben nem volt áram, így a fodrász se dolgozott. Én sem tudtam így gép elé ülni, pedig lett volna egy kis munkám még, de így maradt délutánra. Hivatalosak voltunk Keresztapu 31-ik szülinapjára, ott náluk gyorsan megcsináltam. Vagyis nem olyan gyorsan, mert megküzdöttem az angol billentyűzettel, így kb. háromszor annyi időbe telt megírni azt az 5 sort. :-). Nagyon szuper volt a délután, Beni kergette a macskákat, ki-be szaladgált, rohangált a kertben, nagyon tetszett ott neki. Én persze nem lazultam olyan jól, mert sokat kellett rohangálni utána, dehát ez az anyák sorsa.

    Anyósomon még fent volt a gipsz, hétfőn szedték le. Már nagyon kínlódott vele. Benikém firkálgatott rá, ahogy a kezébe került egy ceruza vagy egy toll, már ment is Mama lábához. Még akkor is, mikor már nem volt rajta a gipsz, meg is lepődött, hogy már nincs mire írni :-)




  Enni amúgy ott kint sem evett túl sokat, nem tudom meddig tart ez a madár étkűség... De valamitől csak van energiája szaladgálni, egészséges is, úgyhogy nem aggódom. Most mindenestre víz-diétát kezdtünk, semmi gyümilé, vagy édes tea (nem cukrozom halálra amúgy, direkt), csak tiszta víz. Ha nem kell, nincs más, majd megissza ha igazán szomjas lesz. Ha ettől sem jön vissza az étvágy, akkor tényleg annyiban hagyom ez a kaja-dolgot...
 

   Nem időrendi sorrendben írok most, de amúgy Temerin előtt egy héttel Zánkán is voltunk Ágicáéknál (koleszos szobatárs). Apa nem jött, mert sajna a munkahelyén volt egy kis gond. Úgyhogy Zsuzsáékhoz csatlakoztunk Benivel, Erikáék meg egy másik autóval mentek.
Klassz hétvége volt az is, az időjárás ellenére. Telepakoltam a táskát rövidnadrággal, de valahogy nem jutott eszembe kabátot is betenni, pedig elkélt volna egy Benire... Meg rám is, egy szál kardigánt vittem csak... Kifogtuk a nagy lehűlést, jókora széllel ott fent a Balázs-hegyen, úgyhogy ami melegebb holmi volt, mind ráadtam a gyerekre. Persze kint rohangált volna ott is egész nap, úgyhogy nem tudtam túl sokat beszélgetni a csajokkal, de azért így is nagyon jó volt! Ágica kislánya egy tünemény, aranyos volt a két gyerek együtt. Fél év van köztük, Izabella egy éves múlt. Még nem jár önállóan, csak a kis bébikompjával, de azért így is jókat tudtak kergetőzni. :-) A végére kicsit megunta már Beni állandó sikongatását, de reméljük csak a szépre emlékszik és legközelebb is ilyen jóban lesznek :-)

Még egy picit Beniről: 

Napról-napra jobban kommunikál, persze szó sincs beszédről. De határozottabbak a gesztusai, többet utánoz, végre hajlandó mutatni a pocakot-pelust-orrát-fülét meg amit kérünk. A hozd ide-vidd oda még nem nagyon megy, de ez inkább kedv-függő, úgy látom.
Amiket mond: "ezt is", "itt is","tess/tessz" (ez a tessék), "hinta".  Ennyi. Apa-Anya nincs tovább, úgy gondolta felesleges tovább mondogatnia, különben is gyorsabban figyelünk és reagálunk arra ha sikít egyet. Az őrületbe kerget ezzel amúgy. Próbáltam hogy nem figyelek rá, de annál inkább csinálja. Ha rászólok és törődök a sikítással, akkor meg főleg poén neki. Remélem egyszer azért abba hagyja, mert azon túlmenően hogy engem idegesít, még másokat is zavar szerintem, főleg a gyerekeket, pl. torna csoportban. Izabellát is megríkatta Zánkán ezzel az utolsó nap.

Legközelebb még majd írok az első igazi büntiről, meg a csoportos tornáról is, de most muszáj elpakolnom a táskákat mert még minden úgy áll, ahogy hazajöttünk....



2013. április 27., szombat

Játszótér


    A játszóterezés mostanra már a napi programunk része lett.
Szerencsére van több is a környéken, így ha már nagyon unom az egyiket, akkor kirándulunk kicsit messzebbre, egyiknél jobb játékok vannak, máshol tisztább a homok (mármint falevél, kavics, ilyesmi van benne, nem egyéb...), a harmadiknál több árnyék van, megint máshol több az ismerős, egy az állandó: a brutális tömeg délutánonként...
Délelőtt még elmegy, mert többnyire csak a legkisebbekkel vannak kint az anyukák-nagyik-apukák, délután viszont csatlakoznak az ovisok, bölcsisek, kisiskolások, és ez a nyári szünet kitörésekor még rosszabb lesz gondolom.
    De tetszik vagy sem, nem nagyon van más lehetőség a szabad mozgásra, ha ugyanis egyéb helyeken kóricálunk, ott nagy a veszély hogy kiszalad az útra, emiatt állandóan a nyomában kell lennem, ráadásul sok a kutyapiszok is néhol, meg az egyéb hulladék, vagy szúrós bokor, meg csalán, ésatöbbi... A játszóterek meg el vannak kerítve, így elég, ha kicsit távolabbról figyelem, és csak akkor avatkozom be a dolgokba, ha mondjuk a hinta elé szaladna, vagy szórná a homokot másra, vagy a csúszdán akarna felmászni.
Ha kicsit nagyobb lenne, hogy legalább az úttest felé ne szédelegjen el, meg szót fogadna hogy ha azt mondom "állj", vagy tudná hogy meddig szaladhat és merre tilos menni, akkor egész más lenne a helyzet.
    Addig meg ez van... De mindezek mellett azt kell mondjam, hogy nagyon jó környéken lakunk, és a fentiek ellenére belefér a játszótéren kívüli csatangolás. Tudom, hogy nem mindenhol van ez így, szóval tulajdonképpen be is fogom a szám...
 A házunk közvetlen környékén egyébként klassz lehetőségeink vannak a játékra. Legújabb hobbija a lejtőn/dombon való fel-le szaladgálás. Aránylag keveset esik most már el, persze vannak azért meredekebb szakaszok, ahol még nehezebb a terep. De ha esik is, a puha füvön nem nagyon üti meg magát.
 

    Nem tudom, rólam ki mit gondolhat, aki lát minket lent. Nekem nagyon érdekes figyelni a többi gyereket, anyukát, ha a játszótéren vagyunk. Van, aki leül a padra a csini ruhájában és telefonálgat, a gyerek azt csinál amit akar, és azt se veszi észre ha épp leesett valahonnan, vagy mondjuk agyabugyálja a másik gyereket a homokozóban. Pl. tegnap is találkoztam egy ilyennel, már nagyobb volt a kisfiú, talán 4-5 éves (hogy miért nem oviban volt, nem tudom...), mindenesetre nekem sokat elárult a stílus, ahogy a gyerek az anyjával beszélt. Már eleve, ahogy szólt hozzá. Csakis üvöltve, de nem sokadjára, mert nem hallotta meg, hanem eleve úgy kezdi. Emellett a játéka is durvább, hangosabb, egyértelműen a figyelemfelkeltés a cél, legalábbis nekem az jött le. Akaratlanul is elkezdem ítélkezni...
    Aztán van a másik típusú gyerekvigyázó, konkrétan most egy nagymama, aki, ha a kislány (1,5 éves, mint Beni) nem ül egy helyben a homokozóban, hanem mondjuk egy méterre el akarna távolodni attól, akkor rögtön rászól hogy menjen vissza és üljön szépen ott. Séta a bekerített játszótéren, urambocsá' szaladgálás, szóba se jöhet...
    Van aki soha nem szól rá a gyerekre, akkor sem, ha helytelen amit csinál. Úgy gondolja, majd a másfél-kétévesek értelmesen elrendezik a nézeteltéréseiket maguk között. Egy picit talán igaza van, mert nem kell rögtön ugrani meg egész álló nap fegyelmezni, de szerintem azért nem ártana néha rászólni a gyerekre, ha mondjuk erővel akar elvenni egy játékot a másiktól. Meg lehet azért már magyarázni nekik ezt-azt, vagy legalább meg lehetne próbálni. Életkori sajátosság ez, tudom, de akkor is.


    Aztán lássuk a  kellékeket... Kötelező alapfelszerelés gyerekkel való sétához: kismotor. Gumipókkal, vagy spárgával, kampóval a babakocsira kötve, esetleg vállra akasztva, mint egy retikült, de van, aki csak simán cipeli kézben. Mármint ha nem ül rajta a gyerek.  Nekünk is van, ha babakocsival vagyunk akkor csak rárakom a napellenző-részre, ha gyalog vagyunk akkor meg cipelem. Ülni ugyanis nem hajlandó rajta Beni, de azért mindig visszük magunkkal, mert hátha egyszer megtörik a jég, és elkezd vele száguldani. Én már nagyon szeretném.
    A kismotor mellett "illik" még vinni homokozó vödröt és minimum egy lapátot, bár eddig még soha nem játszott Beni sem a sajátjával huzamosabb ideig, mindig másé az érdekesebb. De a többi gyerek is így van ezzel, úgyhogy azért mindenkinek jut egy-egy lapát vagy kisgereblye a kezébe, aztán a játékidő végén megy a vissza csere-bere.

    Beni is szeret "játszózni". Állítom, hogy már magától is odatalálna. :-) Tud rohangálni, van sok gyerek, van hinta, lehet galambokat is kergetni néha, mi kell még egy másfél évesnek? :-)
Én azért néha unom, őszintén bevallom. Jobban örülnék egy saját kertnek, dehát panel jutott nekünk egyelőre, ez van.
    Napi kétszer vagyunk lent, délelőtt és délután. 9-10 felé megyünk, játszótér, séta, esetleg bevásárlás, aztán megyünk haza. Ebéd, alvás, ezalatt én dolgozom, főzök, takarítok, néha pihenek. Ébredés után valami uzsonna-féle, és megint megyünk le. Hozza a cipőjét, szalad az ajtóhoz, és ha nem akarom venni a lapot, akkor cirkusz van. Annyira beépült tehát ez a napjainkba, hogy nem tudom elsumákolni.

    Azért nagyon élvezem ám ezt az időszakot, vagy legalábbis AKAROM élvezni. Mert most többnyire pont azt várom, hogy én is ülhessek a padon és csak nézzem ahogy játszik, de ne kelljen árgus szemekkel figyelnem hogy mit szed fel a földről, nyugodt legyek, mert nem esik már le sehonnan, fel meg le is tud mászni, tud játszani más gyerekkel, megül egyedül a hintában, nem szalad el. Fárasztó nagyon, de olyan gyorsan eljutottunk idáig is, és innentől ez még gyorsabb lesz, aztán egy-kettő vége... Már nem fogok kelleni, hogy fogjam a kezét, segítsek fel-le mászni a mászókán, nem fog odaszaladni ha talált valami érdekeset.  Nélkülözhetőbb leszek, ez azért egy picit ijesztő...

 ***

   Elfeledkeztem egy fontos dologról a napokban (lassan hetek...), Beni másfél éves lett.
Ennek örömére épp aznap olyan elviselhetetlen volt, mint még soha.
Semmi nem volt jó, nem fogadott szót, nem tudtam tőle létezni, egész nap a nyakamban lógott volna, de ha felvettem úgy se volt jó, nyafogott, alig aludt délután, úgyhogy maximálisan lefárasztott aznap.
Szerencsére, másnapra nyoma sem volt az egésznek, úgyhogy nyugodt szívvel tudtunk elmenni vendégségbe a kolléganőmékhez. És, bár eléggé felborult a napunk a kiruccanás miatt (délután gyakorlatilag akkor aludt el, amikor már amúgy ébredni szokott), nem nagyon zavart be az estébe sem a dolog, úgyhogy a mai napunk is teljesen rendben volt.


   Nagy nehezen a védőnőhöz is lejutottunk a múlt héten. Nem is emlékszem, mikor voltunk utoljára... A bölcsis papír miatt mindenképp kellett mennünk hozzá (erről majd később), de ha már ott voltunk, akkor mázsáltunk is. Egy kicsit felül saccoltam Beni súlyát, mert épphogy eléri a 10 kilót. Viszont centiben meg kevesebben mértem itthon, mert a védőnő szerint nem 80 centi, hanem 83,5. Ez tehát a másfél éves státusz.
Szépen növöget, a hízást most sem viszi túlzásba, de fogok ennek én még örülni, tudom.

   Apa nagyon sokat dolgozik, hiába, szezon van. Sokszor csak késő este ér haza, így kórusidőben csak Anyu marad, mint gyerekvigyázó, viszont neki meg kificamodott a térde, úgyhogy megint ki-ki maradoztam kórusról.  Azért a tegnapi szolnoki koncertet be tudtam vállalni. Szerintem jól sikerült, és kicsit ki is tudtam kapcsolódni. Anyu egy angyal, hogy fájós lábbal felmászik ide a negyedikre, és megcsinál mindent, játék, etetés, fürdés, alvás, minden megy a megszokott rend szerint. Sétálni nem mentek le, mert nem tud szaladni Beni után, de annyi baj legyen.

    Ezek a nagymamák nagyon összebeszéltek, mert Anyu térdficama előtt pár nappal Anyósomnak meg eltörött a térde. Moccanni sem bírt. Tervben volt, hogy lemegyek Temerinbe Benivel, hátha hasznomat veszik, de végül lebeszéltek, mert akkor még elég hideg volt, és ők már nem fűtöttek a házban, félő volt, hogy megfázik Beni a 16 fokban (a napokban itt a nyári időjárás alatt is meglepett minket a takonykór amúgy...). Szóval végül maradtunk. Majd valamikor májusban megyünk. Firkálhat Beni a gipszre. :-)



2013. április 9., kedd

Újra itt

   Nem sikerült betartanom az ígéretemet, miszerint hamarosan folyt.köv., de most már igazán nem akartam tovább halogatni.

   Közben elmúlt már Sándor, József és Benedek is, ez a nyomorult tavasz és meleg meg csak nem akar jönni, alaposan rányomta a hangulatunkra a bélyegét ez a rossz idő. Bár az utóbbi két napra nem igazán lehet panaszom (a maira azért egy kicsit...).
Amikor csak lehetett, azért mindig kimentünk, egy fél órára legalább, amúgy meg itthon tengődtünk, vagy néha Éviékkel mentünk sóbarlangba, játszóházba. Utóbbiba ez volt a második alkalom, szóval nem lett ez rendszeres kiruccanás. Ráadásul akkor a 15-i hosszú hétvége miatt kifogtunk két szülinapi rendezvényt is, szóval a teltház most még annyit jelentett pluszban, hogy mindenfelé őrjöngő ötévesek dorbézoltak, nem igazán lehetett nyugodtan játszani semmivel, örökké arra kellett figyelni hogy Benikémet és Barnit ne sodorják el, persze ők élvezték a nyüzsgést meg az elképesztő hangzavart, mi Évivel kevésbé. Nade jólvan, ilyet is láttunk, máskor majd máshogy lesz.

   Számottevő változásról nem tudok beszámolni, a beszéd nemhogy nem fejlődött, hanem még az a két szó is jóformán eltűnt, amiről a múltkor írtam. Valami "ánnánnánnánná" van, de hogy majd aztán ebből lesz-e a várva várt ANYA, vagy ez csak valami új hóbort, fene tudja.

   Az idilli éjszakáknak is vége lett... Nem tartott sokáig. Fogtól-e vagy sem, már nem is érdekel. Különben egészen hozzá szoktam, Apa ha kérdezi reggel hogy sokszor ébredt-e, néha már nem is tudom pontosan felidézni, annyira gépiesen kelek, lököm be a cumit vagy a teát.

   Most egyébként épp egyedül elalvás-tréning van.
Eddig az altatás úgy nézett ki, hogy én feküdtem a kiságy mellett, bent volt a kezem, Beni azt szorongatta, aztán egyszer csak elaludt. Ez 5 perctől akár egy óráig is eltartott, sokszor én is elaludtam a földön. Na ezt én meguntam, meg amúgy is tudtam én már régebb óta hogy ez nem egy jó szokás, úgyhogy ideje mihamarabb változtatni. Azzal kezdtem, hogy nem tettem be a kezem, hanem csak feküdtem a földön mellette. Ez egész jól ment, de persze kár volt nyugtával dicsérni a napot, mert két nap után kezdődött a reklamáció, dehát én ugye kőkemény vagyok, és nem tettem vissza. Viszont innen nem igazán tudtam, hogy hogyan lépjek tovább, napok legyenek vagy hetek, egy-egy szakasz között, úgyhogy aztán úgy gondoltam hogy előbb jól begyakoroljuk az alvást a kezem nélkül, aztán meglátjuk mi lesz.
   Aztán megvettem a Szuperdadus első kötetét (nem emiatt, csak érdekelt, és a fórumos anyukák között pont szóba került, úgyhogy gondoltam beruházok rá.). Abban nem tökölnek ám ennyit ezen az egészen, hanem egyik nap ücsörgés az ágy végénél, másnap kicsit távolabb, harmadnap már a nyitott ajtóban, aztán kint, és kész is. Nnnnna, mondom, hát legyen. Én kicsit kinyújtottam ezt, mert már vagy a hatodik napnál járunk, de két napja már csak ajtóban ücsörgök, és nincs sírás. Alvás se, de már könnyebben ott tudom hagyni, aztán némi fészkelődés, meg dumálgatás, meg zoknidobálás, meg zenélőjáték húzogatás, meg némi torna (és persze sírás) után egyszer csak csend van. Amíg ezek a sorok íródnak, éppen az elcsendesülés zajlik.
21.45 van.... hát nem örülök, igaz eleve fél9 volt mire leraktam.
   Mondanom sem kell, az kiderült, hogy többnyire velem van a baj. Ha Apa altat, általában mindössze 5 perc alatt lezajlik az egész.

   Volt valami vírusfertőzés is időközben, nagyon magas, 40 fokos lázzal. Hűtőfürdőztünk is, meg virrasztottunk, aztán ahogy jött, úgy ment is. Nagyon-nagyon-nagyon halvány pöttyöket láttam, szóval nem vagyok egészen biztos abban hogy ez a háromnapos láz volt. De a lényeg hogy elmúlt.

  Visszatértem a kórusba is (ja igen, merthogy tartottam egy kis szünetet, erről nem írtam). És máris volt egy fergeteges programunk Aszófőn,  tulajdonképpen egy kis koncert volt csupán, amit a volt gimis osztályfőnököm szervezett meglepibe a sógornőjének, aki akkortájt töltötte a 60. szülinapját. Mivel elég szoros a kapcsolata a kórusnak az oszifőmmel (ő szervezte/szervezi mindig a franciaországi utakat), így minket kért fel, hogy lehessen egy koncert az ajándék. A buli része nekünk ebben főleg utána volt, meg lettünk vendégelve finom házi borocskával, pálinkával, némi harapnivalóval, szóval igen jó hangulatban telt a buszon a  hazaút, sokat énekeltünk, és valami igazán régi, már-már elfeledett feeling lett úrrá lett rajtam, de gondolom a többieken is. :-) Szóval elképesztő jó volt, na. :-) Már nagyon hiányzott valami hasonló.

   Nagyon hosszú kihagyás után elmentünk tornára is. Utoljára még a bárányhimlő előtt mentünk, még decemberben, aztán annyi minden volt, hogy most jutottunk el megint. Persze azért is akartam, mert a soron következő féléves kontroll már a nyakunkon volt, gondoltam azért nézzenek még rá előtte.
Továbbra is "felemás", vagyis a bal válla lejjebb van mikor sétál, de a mai vizsgálaton sem találtak semmi konkrét okot erre, úgyhogy abban maradtunk, hogy ez valami rossz szokás inkább. Marad még egy ideig az egyéni illetve csoportos torna.
A vizsgálatot egyébként végig üvöltötte, el se hittem hogy ez az én gyerekem... Így még soha nem csinált, fogalmam sincs hogy miért reagált most így, ráadásul látta is már a dokit, semmi fájdalmas nincs az egészben, de egyszerűen totál kiakadt, alig bírtam megnyugtatni. Aztán adtam neki egy labdát, amiről tudtam, hogy régebben nagyon szerette ott, na azzal elvolt, de amint úgy vélte hogy le akarok lépni (kinyitottam az ajtót és kiszóltam Anyunak hogy adjon be egy pelenkát), újra kezdte. Hát komolyan, nem is értettem hogy mi van...

   Igyekszem nem tovább ritkítani a bejegyzéseket, de egyre kevesebb időm van... Ha Beni alszik, akkor főzök, takarítok, rendet próbálok rakni (minek strapálom amúgy magam, nem tudom...), meg dolgozom, merthogy úgy néz ki, csak beindult ez a honlap-kezelős dolog.
Kb. 3 órám van mindezekre, úgyhogy a blog írás most luxus, de néha nagyon sok mondani-vagyis írni valóm lenne ám, úgyhogy igyekezni fogok, ígérem. Akiket egyáltalán érdeklünk, azoknak előre is köszönöm a türelmet. :-)

Képeket most nem tudok feltenni, de amúgy most megint kis cuki kopaszka, tegnap megnyírtam. Nagyon jól tűrte, 10 percig kellett ugyan barátkozni a hajnyíróval, de utána semmi gond nem volt.

Negyed 11, Apa még sehol... Standot építenek a Hungexpo-n a hétvégi Construma-ra, talán hamarosan azért hazaér már...


2013. március 4., hétfő

Essék rólunk is egy pár szó

   Mindenkitől elnézést az előző bejegyzésért, de vannak ilyenek is, mikor egyéb gondolatok foglalkoztatnak, nem csak a dackorszak, játszótér, orrszívás, miértnemeszikagyerek, miértnemalszikagyerek, énviszontaludnék, stb.

   Megint nem írtam listát hogy mikről kéne beszámolnom, pedig már annyi minden az eszemben volt, na lássuk gyorsan: Temerin, nátha, játszóház, fogak, beszéd, munka. Először ezeket nézzük:

   Jön a tavaszi szezon, Apa nem ér rá majd, úgyhogy gyorsan leruccantunk Temerinbe, mert előreláthatólag júniusig nem nagyon tudunk menni.
Ezek az utazások kezdenek egyre borzasztóbbá válni, pedig még a határon sem kellett sokat állni, de így is majdnem 4 óra volt az út. Persze alvás nélkül, úgyhogy végig szórakoztatnom kellett Benit, nagyon jó szolgálatot tett Apa telefonja, amire le lett töltve pár kedvenc mese. De ez sem volt önmagában elég, úgyhogy volt lámpa kapcsolgatás, játékdobálás az ülés elé, evés-ivás-nasi, zokni leszedés-felrakás huttyogó meg hijjegő hangokkal, hangos éneklés, képeskönyv nézegetés majd dobálás, aztán nagyjából a Temerin tábla környékén elszunnyadt. 5 perc pihi, majd jött az esti buli Mamáékkal, kipakolás, vacsi, játék, aztán nagy nehezen alvás, volt már vagy 10 óra...
Klassz volt az a pár nap, persze a napirendünk alaposan felborult, de ilyenkor mindig ez van. Itthon aztán hamar rendeződik mindig. Mentünk sétálni is, rögtön az első nap elhasalt szegénykém, és lehorzsolta az orrát, viccesen nézett ki...




   Igyekeztünk eljutni sok helyre, de sajnos nem sikerült mindenkit meglátogatni akit szerettünk volna, kevés erre ez a 3-4 nap... Talán nyáron majd több időt tudunk lent tölteni. 


Egy kicsit már náthásan mentünk le, épp a vége felé voltunk egy megfázásnak, aztán itthon újra kezdtük, sokkal durvábban... A szomszédok nyilván azt gondolják, hogy ahol napjában ennyit megy a porszívó, ott ragyog a lakás állandóan, de sajna eredeti funkcióját most nem nagyon tölti be a masina. Persze ha már elöl van, akkor gyakorta szaladok végig vele a lakáson, szóval azért tényleg nagyobb a tisztaság :-)
Nem tudom meddig tart, némileg javult a helyzet, a köhögés sem vészes, szakad fel rendesen aminek kell, de jó lenne már túl lenni rajta. Aztán úgy őszig remélem el is felejtjük az ilyesmi gondokat. Mikor lent voltunk, harmadnapra összeszedtem valami gyomornyavalyát, két napig jóformán nem is ettem, meg le is voltam gyengülve, de szerencsére hamar keresztülment rajtam, Beni el sem kapta. Na az nem hiányzott volna.

   Évi barátnőmmel mostanában gyakran találkozunk, Benihez hasonló korú kisfia van (amúgy tőlük, vagyis az anyukájától vettük ezt a lakást), járunk sóbarlangba, meg néha felugranak, ha jönnek az anyukájához (aki ebben a házban a lakik). Nagyon aranyos a két gyerek együtt, jó nézni őket ahogy kapcsolatot teremtenek egymással, együtt szaladgálnak, és egyértelműen barátkoznak :-) A múltkor elnéztük a nyitvatartási időt a sóbarlangnál, és túl korán mentünk, de hogy ne menjünk feleslegesen, benéztünk a játszóházba, ami szintén abban az épületben van. Mi még sose voltunk, Éviék már többször. Nagyon klassz volt!!! :-) Egyrészt rajtunk kívül nem is volt senki, kicsit később egy kislány jött, de jól elvolt a három gyerek. Beni nagyon élvezte a hatalmas teret, ahol jól kirohangálta magát, volt labdafürdő is, ugrálóvár, mászóka, kismotor, de a lényeg hogy jóóóóó hosszú távon lehetett szaladgálni :-) Névnapjára most már biztos, hogy kismotort kap, a tartásán is biztosan javít (egész másképp ült rajta, egyenes derékkal), meg amúgy is nagyon tettszett neki, és ez olyan igazi, nagyfiús játék lesz. :-) Az is biztos, hogy néha-néha megyünk még a játszóházba, főleg ha rossz idő miatt nem lehet játszóterezni. Mama azt mondta, havi egyet bevállal anyagilag :-) (amúgy nem olcsó mulatság...)
Nagyon jó dolgunk van amúgy, mert Évi visz-hoz bennünket, kicsit már kellemetlen is hogy miattunk tesz kitérőt, még majd kitalálom, hogy háláljam meg.

  Aránylag nyugodtan telnek a napjaink, meg az éjszakáink is, mostanság egyre hosszabban alszik éjszaka, és nem kel fel három körül, mint régebben. Van, hogy át is alussza teljesen az éjszakát. Remélem, ebbe a szinte idilli állapotba nem fog nagyon belerondítani a fogzás, mert az egyik szemfog nagyon nyomul, egy picit már át is törte az ínyét. Eddig nem volt nagy gond, remélem marad is így, és nem csak vihar előtti csend van.
Jelenleg tehát 12 foga van, meg ami most jól láthatóan bújik ki, a többit nem nagyon látom, ezt is onnan vettem észre hogy amikor orrporszi közben ordít, belátok a szájába. De mivel úgy helyezkedik el, hogy fejjel lefelé látom, így csak az alsók látszanak. Amúgy már kicsit örültem, mert kezdte egyre jobban viselni ezt az orrszívást, de csak 1-2 napig tartott, most ugyanúgy kapálózás van, meg tiltakozás. De ha muszáj, hát muszáj, nem kellemes, én is próbáltam.

  Úgy tűnik, lassan a beszéd is beindul. Na mit mondott először? Hát peeeeersze, hogy az Apát. Bár sokszor csak úgy mondogatja, főleg ha meghallja a kaputelefon pittyenését, mikor Apa jön haza. Így aztán bárki jöhet, akkor is azt mondogatja, hogy Apa.
A másik szó, ami kezd egyértelmű lenni, az a hinta. Leginkább így: ÍÍÍÍÍÍnTÁÁÁÁ. Az Apa is inkább ÁÁÁppá.
   Én, Anya, még a kanyarban sem vagyok.

   Legvégül pedig rólam: bár még nincs lefixálva semmi, úgy tűnik, lesz egy kis itthoni munkám. A volt (jelenlegi?) munkahelyemen kértek meg, hogy kicsit törődjek a honlappal, kéne valaki aki frissítgeti, aktualizálja. Napi 1-2 órát venne igénybe. Egyelőre próbaüzemmódban vagyok, gyűjtöm a tapasztalatokat, csinálgatom, aztán hamarosan újra leülünk, hogy hogyan tovább. Ha lesz belőle valami, akkor havonta egyszer kéne egy körutat is csinálnom az árudákban, na ezt még nem tudom hogy fogom kivitelezni, de addig kitalálom.

   Most ennyit, hamarosan folyt.köv.



 


2013. február 25., hétfő

Öregek (off...)

Weöres Sándor: Öregek 


Kodály Zoltán mesternek


Oly árvák ők mind, az öregek.
Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé -
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban -
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóizüen -
nyujtott tenyérrel a templom előtt
úgy állanak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.

És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jó napot, bácsi."

A nyári Nap,
a téli hó,
őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
"Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téged megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni..."

Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.

És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre,
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.

És rabok ők már,
egykedvű, álmos leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata -
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:

"No gyere, tedd le."



    Meghalt a szomszéd bácsi. Nem ebben a házban, hanem Anyuéknál. Azóta ismertem őt és a feleségét, amióta ideköltöztünk Rómaira, tehát nagyjából 26 éve. A felesége három vagy négy évvel ezelőtt halt meg, azóta a bácsi egyedül élt. Méltósággal viselte a gyászt, de látszott hogy mennyire egyedül maradt.
Nagyon szerették egymást! Ezt még gyerekként is láttam, felnőttebb fejjel meg már egyenesen romantikusnak tituláltam a kapcsolatukat, és mindig elérzékenyülve néztem ahogy kézen fogva mennek mindenhova, tötyögnek a boltig, postáig, és mindig együtt, külön alig lehetett őket látni. Már idősebb korban házasodhattak össze, saját gyerekük nem is volt, talán az előző házasságokból volt egyik-másik oldalról rokonságuk. Nem ismertem pontosan a családi hátterüket, és nem is kíváncsiskodtam soha.
A bácsi az az igazi régi vágású úr volt, aki kezitcsókolommal köszönt, sőt néha kezet is csókolt, és ha azt utcán találkoztunk mindig kalapot emelt. Mindenki ismerte, ő volt a ház Feri bácsija. Önjelölt gondnok, házmester, aki a bedobált szórólapokat rendezte, csoportosította a szemetet, feliratokkal látta el a házat (ezen mindig jókat derültünk), hogy a villanyt tessék lekapcsolni, a papírtároló konténerbe csak ilyen meg olyan papírt lehet dobni, stb. És minden évben karácsonykor saját kezűleg készített egy képeslapot, amit a ház lakóinak címzett, és amivel boldog ünnepeket kívánt saját és felesége nevében. Igazi bélyeggel, a postai pecsétet élethűen megrajzolta, a szöveget pedig olyan irigylésre méltó gyöngybetűkkel írta, hogy olyat tanítani se lehetne.
A rokonok mostanság rendezik a holmijait, Apukám persze menti a menthetőt, és elég sok értékes dolgot kimenekített a szemét közül. Régi könyveket, sváb bögrét, rádiót, terítőt, stb. Így lett nekem is tárgyi emlékem  Feri bácsitól, egy szobanövényes könyv és egy icipici csiszolt stampedlis pohár. :-)
A megmenekített holmik között fényképalbum is volt, meg régi képeslapok, jegyzetek is. Ezeket nézegetve merengtem el az öregségen, elmélkedtem azon, hogy miért is emlegetjük folyton ezt a "mai fiatalságot", érünk-e mi most többet, mint az idősebbek, ki mit taníthatna a másik félnek.
A kezembe akadt többek között három, szinte egyforma kép: Feri bácsi áll a kis asztalka mellett a feleségével, háziköntösben, pezsgőspohárral a kezükben, éppen koccintanak. Minden kép hátulján van felirat, dátum, pl: "1997 január 1., 0 óra 01 perc, Anikómmal". Vagy egy másikon: "1998 január 1. 0.00. Anikóm láza 01.02-én 37,5 fok".  (Hát ezen behaltam, annyira aranyos :-) ). A képek önkioldóval készültek, nem egy harmadik fél fényképezett. :-)
Ezekből, és a többi, kettejüket ábrázoló képből is az látszik, hogy milyen rajongva szerették egymást, harmincpár év után is mennyi szeretet volt ebben az egy, csupán leírt szóban is, "Anikóm".
Mert ez a fajta szeretet nem csak a mai fiataloké. Nehéz elképzelni egy 80 éves néniről, bácsiról, hogy fiatalként valószínűleg ugyanolyan "drámákat" élt át, mint amiket mi, pedig miért ne? Szintén egy megmentett képeslapot olvasva magam is meglepődtem, hogy milyen stílusban íródott. Ha a dátum nem lett volna a lapon, akár ma is írhatta volna valaki a haverjának (pedig se szmájli, se semmi alpári nem volt benne, de attól még mainak hangzott). A fiatal, minden korban fiatal.
Sok olyan képet is láttam, amik már akkor készültek, mikor Anikó néni nem élt. Ezeket Feri bácsi szintén önkioldóval készítette, hogy miért, rejtély. De nagyon aranyos, hogy lefényképezte magát, miközben vasalt. :-) és nem találgatok, tényleg nem más készítette a képet, mert ez is rá van írva a hátuljára! :-)
Sok olyan kép volt még, ami elgondolkodtatott, és most nagyon sajnálom hogy nem beszélgettem vele többet, amíg élt. Az életéről, családjáról, tapasztalatairól, gondolatairól, bármiről.
Én mindig szerettem az idősebbekkel beszélgetni, egy egész más világba repítettek vissza, ahol még volt érték, becsület, tisztelet, udvariasság.
Sajnos fogyatkoznak... Remélem, az én nagyszüleim is még nagyon sokáig maradnak, hogy tanulhassunk, amíg még van kitől...


2013. február 4., hétfő

Welcome, Dackorszak!

   Azaz helyesebben így hangzana a köszöntés: "Ó, a rosseb beléd, hát itt vagy?!"
Cifrázhatnám még, de nem leszek ízléstelen...

   Az egész még úgy hetekkel, talán hónapokkal ezelőtt kezdődött, mikor már muszáj volt valamire néha "nem"-et mondanunk. Ekkor még csak az édi-bédi szájbiggyesztős sírás volt, hatalmas krokodilkönnyekkel, amiket egy fél pillanat alatt produkált a hatás kedvéért. Nehéz volt ilyenkor komoly, szigorú arcot vágni, mert a látványtól rendszerint kibuggyant belőlünk a nevetés, olyan zabálnivaló volt. :-)
Később, mivel ez a teátrális pityergés nem hozta meg a várt eredményt, elkezdte kicsit megfeszíteni magát, ha valami nem tetszett. Mára odáig fokozódott a dolog, hogy elképesztő hangerővel kezd sikítani, visítani, ha valami nem tetszik neki, vagy megtiltok valamit, esetleg nem arra megyünk séta közben amerre ő akar, vagy nem engedem hogy elengedje a kezem. Pár napja erős ingerenciám volt, hogy a nyílt utcán odacsapjak egyet, de végül nem tettem, csak felkaptam és mentünk is haza. Úgy éreztem, mindenki minket bámul, és magában kritizál, bár még a legelején megfogadtam, hogy ilyesmikre nem adok, nem foglalkozom a kritikákkal olyan személyektől, akik csak egy pár perc erejéig szemtanúi az eseményeknek, és akár tévesen is ítélhetnek meg engem, vagy a gyereket. Nem volt egy andalgós séta, jó nehéz szatyor a vállamon, ordító gyerek a karomban, aztán fel a negyedikre, mire felértünk, majdnem elejtettem már, úgy zsibogott a karom. A fejemről nem is beszélve. Mire kinyitottam az ajtót, nyoma sem volt az egésznek, csizmástól, nagykabátostól nekiesett a játékosdobozának.

   Igen, ennek a kiskorban előforduló hiszti-sorozatnak neve is van, dackorszak. Attól, hogy nevet adtak neki, szakkönyvek is megemlítik, és gyakorlatilag bizonyítottan elkerülhetetlen velejárója a pszichés fejlődésnek, még nem érzem jobban magam, és kivagyok hogy az én angyal gyerekemnél is diagnosztizálni lehet (pardon, gyerekÜNKnél, mindig kikapok hogy kisajátítom... :-) ).

  Meg kell tanulnom helyesen kezelni az ilyen kirohanásokat, ha most nem teszem, később végünk van.
Nehéz mindig helyesen lereagálni a helyzetet, mikor tereljek, hogy zökkentsem ki, rászóljak, vagy pont inkább ne figyeljek rá mert attól rosszabb, és mi az a végső határ amikor a pelenkás felére csaphatok picit, illetve egyáltalán jó ötlet-e, szabad-e, ér-e valamit, vagy inkább vegyek be egy nyugtatót és üljek le elszégyellni magam, hogy ilyesmi egy pillanat erejéig is eszembe jutott...

  Egyelőre nem tartunk ott, hogy lázasan elkezdjem felkutatni a Szuperdadus összes eddigi epizódját és egyvégtében végignézzem, de a büntisarok/szőnyeg/sámli ötlete már itt villog az agyamban, csak még nem látom értelmét bevetni, mert 16 hónaposan még nem hiszem, hogy  igazán érti a lényegét. Azonkívül egy percnél tovább úgysem marad egy helyben. Játéknak fogja fel, ha mindig visszateszem egy bizonyos helyre, ahonnan hangos kacajjal menekül, és még hangosabb hahotázásba kezd, ha utánaszaladok. Aztán persze már én is nevetek vele, mert olyan aranyos... :-)

   Úgyhogy a neheze még csak most jön. Gatya felkötve, állunk elébe.

2013. január 22., kedd

Kiegészítés

    Nem igazán van sejtésem, hogy az általam biztosan ismert olvasóimon kívül kikhez jutnak el még a szavaim, de tudomásomra jutott és megtisztelve érzem magam, hogy szakmai szemmel is figyelemmel van kísérve az oldal, már ami a legutóbbi bejegyzést illeti.
    Egy kedves ismerősöm keresett meg levélben, hogy bőrgyógyász feleségének a véleményét továbbítsa a házi kencével kapcsolatban.

   Bár továbbra is állítom, hogy nálunk bevált, fontosnak tartom leírni, hogy a szakember mindenkit óva intene az ilyen illóolajas készítmények alkalmazásától, mert később komolyabb bajokat, allergiás reakciókat eredményezhet. A shea vajjal nincs probléma, azt magában lehet használni, de az olajokat nem.  Feltételezem, hogy leginkább a gyermekekre vonatkozik ez főleg, de elképzelhetőnek tartom hogy általánosságban a felnőttekre is, bár erre nem kérdeztem rá.

   Ezért aztán nem bátorítok senkit, hogy alkalmazza ezt a szert, csakis saját felelősségre, de mindenképp orvossal konzultálva előtte.

A teljes kép miatt azért íme az "eredeti" készítmény, amiről koppintva lett: Bárányhimlő olaj

Nálunk nem egész 1 ml fogyott, remélem hogy nem lesz baj belőle.


   Apa Németországba repült ma hajnalban, egy nemzetközi kertészeti kiállításra, csütörtökön jön haza. Addig Beni a férfi a háznál. :-)






2013. január 18., péntek

Az alagút vége

  Már látom (látjuk).

  Akár most is mondhatnám hogy bárányhimlő letudva, de azért még várok egy-két napot. Van pár gyanús pötty a talpán... Ma voltunk dokinál (helyettes, valamiért a miénk nem volt ott), ő még egy pár napig javasolja, hogy kerüljük a társaságot, a későbbiekben meg csak amiatt, mert ez a vírus eléggé leterheli az immunrendszert és fogékonyabb lesz a betegségekre, szóval úgy két hétig még nem megyünk tömegbe ha nem muszáj. Jövőheti baba-mama kört is kihagyjuk, biztos ami biztos. Jönnek haza Zsaniék is, már megint meghiúsul a találkánk, ez bosszant a legjobban... :-( Habár már nem fertőzünk hivatalosan, én mégis óvatos lennék. Egyrészt mert Zsani várandós, és a nagyobbik pöttömkéjét sem szeretnénk fertőzni, inkább túl óvatos leszek, minthogy baj legyen.
   Ez a helyettesítés úgy meglepett, hogy elfelejtettem igazolást kérni hogy mehetnénk közösségbe (tornához kell majd), továbbá Sinlac-ot is akartam íratni, mert pont elfogyott. Nnna majd telefonon, aztán beugrom a papírokért, szerencsére csak egy köpésre van a rendelő.

   De hogyan is éltük túl?
   Nos, kitartás meg türelem nagyon kellett hozzá, mert sok volt a nyűg meg a nyafogás, de egyébként nagyon jól viselte Beni. Talán két nap volt amit húzósnak ítéltem, de ennyi. Negyedik nap környékén jelentkezett a láz, 38-39 is volt, két vagy három napig. Másfél-két nap volt amikor nagyon viszkethetett szegénykémnek, és csak nyúzta a pólóját, dörgölte magát mindenhez, fel-alá járkált sírva, a szívem szakadt meg... Amikor így kínlódott, akkor fogtam magam és lefürdettem, a Betadin-os lemosás úgy tűnt használt, és a házi kencém is valódi csodaszernek bizonyult!!! Bátran ajánlom mindenkinek, egyszerű kikeverni, a megmaradt alapanyagok nem vésznek kárba. Előző bejegyzésemben ott a link, de aki nem akar elnavigálni oda, annak leírom ide is: 25-30 ml Shea-vaj (eredeti recept állítólag aloés alapot említ, de már én is csak ezt azt alternatívát olvastam), 14 csepp citromfű olaj, 5-5 csepp levendula és teafa olaj. A Shea-vajat kis tégelyben (felespohár...) meleg vízben lágyra olvasztottam, belecsepegtettem az olajokat, jól összekevertem és hagytam visszadermedni. Szobahőmérsékleten tároltam. Határozottan állíthatom hogy aromaterápiás hatása is volt, mert sokkal nyugodtabban aludt (amióta nem beteg, rémesek az éjszakáink amúgy.... de erről majd egy másik bejegyzésben, egyelőre megfigyelek). Egyszer-egyszer Fenistil cseppeket is adtam, meg persze adagoltam a homeopátiás bogyókat. Hogy ezek együttesen könnyítették a lefolyását, vagy csak egy bizonyos szer, nem tudom. (Homeo nem hiszem, mert későn ugrott be, hogy bármilyen enyhén is, de azért mégis csak mentolos az a hintőpor, továbbá ezeket az illóolajokat is kerülni kellett volna). A lényeg hogy jobb lett, és hogy túl vagyunk rajta.

  A hétvégén vendégeink is voltak, Beni keresztszülei. Mázlijuk volt, mert aránylag jól teltek az éjszakák, igaz hogy oda telepedtem Beni mellé a szobába, hogy gyorsan reagáljak a sírásra mielőtt felveri az egész házat, de be is vált. Ők is átestek már ezen a betegségen anno, úgyhogy veszélytelen volt rájuk nézve.

   Miután akkor már egy hetes volt a betegség, gondoltam nem tart senki nagyon felelőtlennek, ha kimegyünk kicsit a levegőre, úgyhogy hétfőn felavattuk a szánkót. Nagyon élvezte Beni. :-) Jó is hogy kimentünk aznap délelőtt, mert utána folyamatosan olvadt és csak eső esett. Talán lesz még alkalom a szánkózásra, ki tudja. Ma szerettünk volna menni, mert esik a hó,  de legnagyobb meglepetésemre bezárta valaki a tároló belső ajtaját, ahol a szánkónk is van. Sose volt még bezárva, amióta ide költöztünk, mindig nyitva volt, csak a külső rácsot zárjuk mi is. Nincs is az ajtóhoz kulcsunk. Nem tudom ki lehetett, ha Apa hazajött bekopogok a szomszédokhoz, van tippem hogy ki zárhatta be, de majd kiderül.