Nem sikerült betartanom az ígéretemet, miszerint hamarosan folyt.köv., de most már igazán nem akartam tovább halogatni.
Közben elmúlt már Sándor, József és Benedek is, ez a nyomorult tavasz és meleg meg csak nem akar jönni, alaposan rányomta a hangulatunkra a bélyegét ez a rossz idő. Bár az utóbbi két napra nem igazán lehet panaszom (a maira azért egy kicsit...).
Amikor csak lehetett, azért mindig kimentünk, egy fél órára legalább, amúgy meg itthon tengődtünk, vagy néha Éviékkel mentünk sóbarlangba, játszóházba. Utóbbiba ez volt a második alkalom, szóval nem lett ez rendszeres kiruccanás. Ráadásul akkor a 15-i hosszú hétvége miatt kifogtunk két szülinapi rendezvényt is, szóval a teltház most még annyit jelentett pluszban, hogy mindenfelé őrjöngő ötévesek dorbézoltak, nem igazán lehetett nyugodtan játszani semmivel, örökké arra kellett figyelni hogy Benikémet és Barnit ne sodorják el, persze ők élvezték a nyüzsgést meg az elképesztő hangzavart, mi Évivel kevésbé. Nade jólvan, ilyet is láttunk, máskor majd máshogy lesz.
Számottevő változásról nem tudok beszámolni, a beszéd nemhogy nem fejlődött, hanem még az a két szó is jóformán eltűnt, amiről a múltkor írtam. Valami "ánnánnánnánná" van, de hogy majd aztán ebből lesz-e a várva várt ANYA, vagy ez csak valami új hóbort, fene tudja.
Az idilli éjszakáknak is vége lett... Nem tartott sokáig. Fogtól-e vagy sem, már nem is érdekel. Különben egészen hozzá szoktam, Apa ha kérdezi reggel hogy sokszor ébredt-e, néha már nem is tudom pontosan felidézni, annyira gépiesen kelek, lököm be a cumit vagy a teát.
Most egyébként épp egyedül elalvás-tréning van.
Eddig az altatás úgy nézett ki, hogy én feküdtem a kiságy mellett, bent volt a kezem, Beni azt szorongatta, aztán egyszer csak elaludt. Ez 5 perctől akár egy óráig is eltartott, sokszor én is elaludtam a földön. Na ezt én meguntam, meg amúgy is tudtam én már régebb óta hogy ez nem egy jó szokás, úgyhogy ideje mihamarabb változtatni. Azzal kezdtem, hogy nem tettem be a kezem, hanem csak feküdtem a földön mellette. Ez egész jól ment, de persze kár volt nyugtával dicsérni a napot, mert két nap után kezdődött a reklamáció, dehát én ugye kőkemény vagyok, és nem tettem vissza. Viszont innen nem igazán tudtam, hogy hogyan lépjek tovább, napok legyenek vagy hetek, egy-egy szakasz között, úgyhogy aztán úgy gondoltam hogy előbb jól begyakoroljuk az alvást a kezem nélkül, aztán meglátjuk mi lesz.
Aztán megvettem a Szuperdadus első kötetét (nem emiatt, csak érdekelt, és a fórumos anyukák között pont szóba került, úgyhogy gondoltam beruházok rá.). Abban nem tökölnek ám ennyit ezen az egészen, hanem egyik nap ücsörgés az ágy végénél, másnap kicsit távolabb, harmadnap már a nyitott ajtóban, aztán kint, és kész is. Nnnnna, mondom, hát legyen. Én kicsit kinyújtottam ezt, mert már vagy a hatodik napnál járunk, de két napja már csak ajtóban ücsörgök, és nincs sírás. Alvás se, de már könnyebben ott tudom hagyni, aztán némi fészkelődés, meg dumálgatás, meg zoknidobálás, meg zenélőjáték húzogatás, meg némi torna (és persze sírás) után egyszer csak csend van. Amíg ezek a sorok íródnak, éppen az elcsendesülés zajlik.
21.45 van.... hát nem örülök, igaz eleve fél9 volt mire leraktam.
Mondanom sem kell, az kiderült, hogy többnyire velem van a baj. Ha Apa altat, általában mindössze 5 perc alatt lezajlik az egész.
Volt valami vírusfertőzés is időközben, nagyon magas, 40 fokos lázzal. Hűtőfürdőztünk is, meg virrasztottunk, aztán ahogy jött, úgy ment is. Nagyon-nagyon-nagyon halvány pöttyöket láttam, szóval nem vagyok egészen biztos abban hogy ez a háromnapos láz volt. De a lényeg hogy elmúlt.
Visszatértem a kórusba is (ja igen, merthogy tartottam egy kis szünetet, erről nem írtam). És máris volt egy fergeteges programunk Aszófőn, tulajdonképpen egy kis koncert volt csupán, amit a volt gimis osztályfőnököm szervezett meglepibe a sógornőjének, aki akkortájt töltötte a 60. szülinapját. Mivel elég szoros a kapcsolata a kórusnak az oszifőmmel (ő szervezte/szervezi mindig a franciaországi utakat), így minket kért fel, hogy lehessen egy koncert az ajándék. A buli része nekünk ebben főleg utána volt, meg lettünk vendégelve finom házi borocskával, pálinkával, némi harapnivalóval, szóval igen jó hangulatban telt a buszon a hazaút, sokat énekeltünk, és valami igazán régi, már-már elfeledett feeling lett úrrá lett rajtam, de gondolom a többieken is. :-) Szóval elképesztő jó volt, na. :-) Már nagyon hiányzott valami hasonló.
Nagyon hosszú kihagyás után elmentünk tornára is. Utoljára még a bárányhimlő előtt mentünk, még decemberben, aztán annyi minden volt, hogy most jutottunk el megint. Persze azért is akartam, mert a soron következő féléves kontroll már a nyakunkon volt, gondoltam azért nézzenek még rá előtte.
Továbbra is "felemás", vagyis a bal válla lejjebb van mikor sétál, de a mai vizsgálaton sem találtak semmi konkrét okot erre, úgyhogy abban maradtunk, hogy ez valami rossz szokás inkább. Marad még egy ideig az egyéni illetve csoportos torna.
A vizsgálatot egyébként végig üvöltötte, el se hittem hogy ez az én gyerekem... Így még soha nem csinált, fogalmam sincs hogy miért reagált most így, ráadásul látta is már a dokit, semmi fájdalmas nincs az egészben, de egyszerűen totál kiakadt, alig bírtam megnyugtatni. Aztán adtam neki egy labdát, amiről tudtam, hogy régebben nagyon szerette ott, na azzal elvolt, de amint úgy vélte hogy le akarok lépni (kinyitottam az ajtót és kiszóltam Anyunak hogy adjon be egy pelenkát), újra kezdte. Hát komolyan, nem is értettem hogy mi van...
Igyekszem nem tovább ritkítani a bejegyzéseket, de egyre kevesebb időm van... Ha Beni alszik, akkor főzök, takarítok, rendet próbálok rakni (minek strapálom amúgy magam, nem tudom...), meg dolgozom, merthogy úgy néz ki, csak beindult ez a honlap-kezelős dolog.
Kb. 3 órám van mindezekre, úgyhogy a blog írás most luxus, de néha nagyon sok mondani-vagyis írni valóm lenne ám, úgyhogy igyekezni fogok, ígérem. Akiket egyáltalán érdeklünk, azoknak előre is köszönöm a türelmet. :-)
Képeket most nem tudok feltenni, de amúgy most megint kis cuki kopaszka, tegnap megnyírtam. Nagyon jól tűrte, 10 percig kellett ugyan barátkozni a hajnyíróval, de utána semmi gond nem volt.
Negyed 11, Apa még sehol... Standot építenek a Hungexpo-n a hétvégi Construma-ra, talán hamarosan azért hazaér már...
Közben elmúlt már Sándor, József és Benedek is, ez a nyomorult tavasz és meleg meg csak nem akar jönni, alaposan rányomta a hangulatunkra a bélyegét ez a rossz idő. Bár az utóbbi két napra nem igazán lehet panaszom (a maira azért egy kicsit...).
Amikor csak lehetett, azért mindig kimentünk, egy fél órára legalább, amúgy meg itthon tengődtünk, vagy néha Éviékkel mentünk sóbarlangba, játszóházba. Utóbbiba ez volt a második alkalom, szóval nem lett ez rendszeres kiruccanás. Ráadásul akkor a 15-i hosszú hétvége miatt kifogtunk két szülinapi rendezvényt is, szóval a teltház most még annyit jelentett pluszban, hogy mindenfelé őrjöngő ötévesek dorbézoltak, nem igazán lehetett nyugodtan játszani semmivel, örökké arra kellett figyelni hogy Benikémet és Barnit ne sodorják el, persze ők élvezték a nyüzsgést meg az elképesztő hangzavart, mi Évivel kevésbé. Nade jólvan, ilyet is láttunk, máskor majd máshogy lesz.
Számottevő változásról nem tudok beszámolni, a beszéd nemhogy nem fejlődött, hanem még az a két szó is jóformán eltűnt, amiről a múltkor írtam. Valami "ánnánnánnánná" van, de hogy majd aztán ebből lesz-e a várva várt ANYA, vagy ez csak valami új hóbort, fene tudja.
Az idilli éjszakáknak is vége lett... Nem tartott sokáig. Fogtól-e vagy sem, már nem is érdekel. Különben egészen hozzá szoktam, Apa ha kérdezi reggel hogy sokszor ébredt-e, néha már nem is tudom pontosan felidézni, annyira gépiesen kelek, lököm be a cumit vagy a teát.
Most egyébként épp egyedül elalvás-tréning van.
Eddig az altatás úgy nézett ki, hogy én feküdtem a kiságy mellett, bent volt a kezem, Beni azt szorongatta, aztán egyszer csak elaludt. Ez 5 perctől akár egy óráig is eltartott, sokszor én is elaludtam a földön. Na ezt én meguntam, meg amúgy is tudtam én már régebb óta hogy ez nem egy jó szokás, úgyhogy ideje mihamarabb változtatni. Azzal kezdtem, hogy nem tettem be a kezem, hanem csak feküdtem a földön mellette. Ez egész jól ment, de persze kár volt nyugtával dicsérni a napot, mert két nap után kezdődött a reklamáció, dehát én ugye kőkemény vagyok, és nem tettem vissza. Viszont innen nem igazán tudtam, hogy hogyan lépjek tovább, napok legyenek vagy hetek, egy-egy szakasz között, úgyhogy aztán úgy gondoltam hogy előbb jól begyakoroljuk az alvást a kezem nélkül, aztán meglátjuk mi lesz.
Aztán megvettem a Szuperdadus első kötetét (nem emiatt, csak érdekelt, és a fórumos anyukák között pont szóba került, úgyhogy gondoltam beruházok rá.). Abban nem tökölnek ám ennyit ezen az egészen, hanem egyik nap ücsörgés az ágy végénél, másnap kicsit távolabb, harmadnap már a nyitott ajtóban, aztán kint, és kész is. Nnnnna, mondom, hát legyen. Én kicsit kinyújtottam ezt, mert már vagy a hatodik napnál járunk, de két napja már csak ajtóban ücsörgök, és nincs sírás. Alvás se, de már könnyebben ott tudom hagyni, aztán némi fészkelődés, meg dumálgatás, meg zoknidobálás, meg zenélőjáték húzogatás, meg némi torna (és persze sírás) után egyszer csak csend van. Amíg ezek a sorok íródnak, éppen az elcsendesülés zajlik.
21.45 van.... hát nem örülök, igaz eleve fél9 volt mire leraktam.
Mondanom sem kell, az kiderült, hogy többnyire velem van a baj. Ha Apa altat, általában mindössze 5 perc alatt lezajlik az egész.
Volt valami vírusfertőzés is időközben, nagyon magas, 40 fokos lázzal. Hűtőfürdőztünk is, meg virrasztottunk, aztán ahogy jött, úgy ment is. Nagyon-nagyon-nagyon halvány pöttyöket láttam, szóval nem vagyok egészen biztos abban hogy ez a háromnapos láz volt. De a lényeg hogy elmúlt.
Visszatértem a kórusba is (ja igen, merthogy tartottam egy kis szünetet, erről nem írtam). És máris volt egy fergeteges programunk Aszófőn, tulajdonképpen egy kis koncert volt csupán, amit a volt gimis osztályfőnököm szervezett meglepibe a sógornőjének, aki akkortájt töltötte a 60. szülinapját. Mivel elég szoros a kapcsolata a kórusnak az oszifőmmel (ő szervezte/szervezi mindig a franciaországi utakat), így minket kért fel, hogy lehessen egy koncert az ajándék. A buli része nekünk ebben főleg utána volt, meg lettünk vendégelve finom házi borocskával, pálinkával, némi harapnivalóval, szóval igen jó hangulatban telt a buszon a hazaút, sokat énekeltünk, és valami igazán régi, már-már elfeledett feeling lett úrrá lett rajtam, de gondolom a többieken is. :-) Szóval elképesztő jó volt, na. :-) Már nagyon hiányzott valami hasonló.
Nagyon hosszú kihagyás után elmentünk tornára is. Utoljára még a bárányhimlő előtt mentünk, még decemberben, aztán annyi minden volt, hogy most jutottunk el megint. Persze azért is akartam, mert a soron következő féléves kontroll már a nyakunkon volt, gondoltam azért nézzenek még rá előtte.
Továbbra is "felemás", vagyis a bal válla lejjebb van mikor sétál, de a mai vizsgálaton sem találtak semmi konkrét okot erre, úgyhogy abban maradtunk, hogy ez valami rossz szokás inkább. Marad még egy ideig az egyéni illetve csoportos torna.
A vizsgálatot egyébként végig üvöltötte, el se hittem hogy ez az én gyerekem... Így még soha nem csinált, fogalmam sincs hogy miért reagált most így, ráadásul látta is már a dokit, semmi fájdalmas nincs az egészben, de egyszerűen totál kiakadt, alig bírtam megnyugtatni. Aztán adtam neki egy labdát, amiről tudtam, hogy régebben nagyon szerette ott, na azzal elvolt, de amint úgy vélte hogy le akarok lépni (kinyitottam az ajtót és kiszóltam Anyunak hogy adjon be egy pelenkát), újra kezdte. Hát komolyan, nem is értettem hogy mi van...
Igyekszem nem tovább ritkítani a bejegyzéseket, de egyre kevesebb időm van... Ha Beni alszik, akkor főzök, takarítok, rendet próbálok rakni (minek strapálom amúgy magam, nem tudom...), meg dolgozom, merthogy úgy néz ki, csak beindult ez a honlap-kezelős dolog.
Kb. 3 órám van mindezekre, úgyhogy a blog írás most luxus, de néha nagyon sok mondani-vagyis írni valóm lenne ám, úgyhogy igyekezni fogok, ígérem. Akiket egyáltalán érdeklünk, azoknak előre is köszönöm a türelmet. :-)
Képeket most nem tudok feltenni, de amúgy most megint kis cuki kopaszka, tegnap megnyírtam. Nagyon jól tűrte, 10 percig kellett ugyan barátkozni a hajnyíróval, de utána semmi gond nem volt.
Negyed 11, Apa még sehol... Standot építenek a Hungexpo-n a hétvégi Construma-ra, talán hamarosan azért hazaér már...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése