2012. március 28., szerda

Egy korszak véget ért

   Sokat gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a posztot, de végül is miért ne... Elvégre ez is hozzátartozik a babás eseménykehez, még ha nem is túl vidám dolog...
   Azt hiszem, a mai nappal befejeztük a szopizást...
   Minden igyekezetem ellenére mindössze eddig sikerült, bár azt hiszem, nem kell szégyenkeznem, és örülnöm kéne, hogy egyáltalán eddig is ment. Sokan ismerik a történetet, hogy min mentem keresztül ezzel kapcsolatban, és itt is szeretném megköszönni a sok támogatást mindkét oldalról: azoknak akik a kitartás mellett segédkeztek, és azoknak, akik bátorítottak hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom, hogy nem megy tökéletesen.
   A legutóbbi, ezzel kapcsolatos bejegyzésem óta volt pár jó hetünk, de egy-két hete Beni elkezdte határozottan elutasítani a táplálás ezen módját, úgyhogy ez egyenes út volt az elválasztódáshoz. (úgy 20 évig várhat, amíg még egyszer ilyen közelségben lesz a női mellekkel... :-) )
Gondolom, hogy a hozzátáplálás is ludas a dologban, de ha ezt a filozófiát követem, akkor végül is mindenféleképpen csak pár hetünk lett volna még... Hiszen ha ragaszkodom a betöltött 6 hónap utáni kezdéshez, nyilván akkor is így járok, tehát két hét ide vagy oda már nem számít...
   Nem mondhatnám, hogy konkrét tervem volt a szoptatással kapcsolatban, mármint nem szabtam határidőt, hogy meddig vagyok hajlandó csinálni, gondoltam majd alakul az magától. A fél évben reménykedtem, és bíztam benne, hogy akár 8-9 hónapig is megy majd, úgyhogy annak ellenére hogy többször is szinte lemondtam a dologról, azért némi csalódásként ért ez... Főleg, hogy olyan hirtelen történt, hisz egy hete még nagyon bizakodó voltam.
   Azt hittem, könnyebb lesz, de nagyon hiányzik... Tudom, hogy a kötődés a gyermekemhez nem ezen múlik, és nem személy szerint engem utasít el. Előbb-utóbb véget ér ez a korszak, kinek előbb, kinek utóbb.
   De mindenkinek azt mondom, becsülje meg ezeket a pillanatokat, amiket így tölthet a babájával...

És ha már hozzátáplálás, hát itt van a mai próbálkozásunk:

















2012. március 21., szerda

Sándor, József, Benedek...

    Igen, igen, hoztuk a meleget... :-) Szép névnapi ajándék ez a jó idő! :-)
Végre nem kell 8 réteg ruhát ráerőszakolni a gyerekre, kicsit jobban is tűri a készülődést, ha sétálni megyünk.
Rügyeznek a fák, nyílnak a tavaszi virágok, éljen, éljen! :-)

    Ennek örömére úgy döntöttem,  nekilátok valami tavaszi nagytakarítás-félének. Ma reggel ugyanis a porcicák nyávogására ébredtem, úgyhogy legszebb ideje hogy a porszívót ne csak a gyerek orrának kiszívására használjam... Egy ideje ugyanis már a gyerekszobában parkol, onnan végül is csak néhány métert kéne kijjebb húzni és legalább a folyosó meg lenne...
Meg egy nagyobb rendrakás sem ártana, szívesen illusztrálnám ezt előtte-utána képekkel, de nem akarom a közízlést rombolni...

Ez most így egy nagyon rövid bejegyzés lesz, de ha most nem állok neki, akkor soha nem lesz meg... :-)

Íme Benedek, az első névnapján! :-)




Ez pedig a legújabb és legkedvesebb kedvtelés pelenkázás közben (alig várja hogy lekerüljön a harisnya)... :-)



2012. március 14., szerda

Egy kis szünet után

Komoly lemaradásaim vannak, tudom, de higgyétek el tényleg nem volt időm...

Gyorsan egy összegzés, hogy hogy is állunk mostanság:

    A leges-legfontosabb, hogy betöltöttük az 5 hónapot! :-) "Szülinapjára" kapott egy szurit a lábába, szerencsére az utolsót, most jó darabig nem kell ilyesmiért dokibácsihoz menni. Már sejthette, hogy valami disznóság készül ellene, mert mikor a doktorbácsi mosolyogva fölé hajolt, rögtön lebiggyedt a szája... :-) de lehet, hogy csak szimplán megijedt az idegen arctól. Mondanom sem kell, hogy jobb kedve nem lett ezután sem... De csak icipici sírás volt, aztán el is felejtette hogy megdöfték.

   A gyógytorna hatására mutatkozik némi javulás a hason fekvés terén is (lehet, hogy anélkül is haladtunk volna, ki tudja...), már egész szépen tartja elöl a karját, és ha hátra is csapja, magától előrehozza. Persze minden kedv-függő... A támasztás még nem megy túl jól, de hát hova akarom én sürgetni, bőven van még idő mindenre...

   Fog még sehol. Többször nyűgösebb különösebb ok nélkül, úgyhogy gondolom, közeleg az idő amikor kibukkan végre. Legalább egy, aztán a többivel is majdcsak megküzdünk...

   Elkezdett végre igazán érdeklődni a környezete iránt. Többet nézelődik, nyújtózik tárgyak után. Eddig ha játékokkal hadonásztam előtte, csak bambán nézett és nem értette mit akarok, de most már nagy mosollyal az arcán nyúl feléjük. Ha elcsípte őket, mehetnek a szájba rögtön. :-) Kevés olyan dolog van körülöttünk újabban, ami nem úszik a nyálban.

   Próbálgatja a hangját is. De még hogy! Mondtam Apának, hogy egyszer valaki ránk küldi majd a gyámügyeseket, mert kívülről úgy hallatszik, mintha kínoznánk, azért visít így. A nevetésnek is egész sor változatát produkálja már, a hümmentőtől a gyöngyöző kacajig. Az, hogy épp mi tetszik neki nagyon, még mindig teljesen esetleges, egy fix dolog van, a csikizés. :-)

   Elkezdtünk kicsit komolyabb kajákat is enni. Persze még nem nagy mennyiségben. Alma már régebben is volt, de próbáltuk már a sütőtököt, meg a répát is. Eddig még ha bármit a szájába adtam, még csak nem is fintorgott (még a C vitamin cseppeknél sem, pedig az savanyú...). Remélem, majd annak idején, a spenótnál is megmarad a lelkesedés... :-)

   Súlyban az elmúlt egy hónapban nagyon keveset gyarapodott, meg is ijedtem picit... Igaz, beteg is volt. De nőtt 2,5 centit, hát az is valami! Úgy látszik, van amikor hízik, és van, amikor csak nyúlik. Nem baj ez, szép formás baba, és látszatra is teljesen jól van, úgyhogy aggodalomra semmi ok.

   Apropó, betegség... Prüntyő kezdte orrfolyással, köhögéssel, de hál'Istennek 2-3 nap alatt keresztül ment rajta. Orrporszívózás ment még éjjel háromkor is, szomszédok nem reklamáltak szerencsére... (nem nagyon érdekelt volna...). Azután jöttünk mi Apával, nagyjából két hétre kidőltünk, a gyerek addigra már el is felejtette, hogy milyen betegnek lenni. Különben az a három nap rettenetes volt nekem, borzasztó volt látni, hogy hogy szenved...

Az alvásra újabban nem lehet panaszom. Egy-két hete egyszer ébred éjszaka, úgy 4 körül, aztán fél 8 kor kelünk legközelebb. Ezt már lájkolom.  :-)

   A hétvégén megint voltunk a "messzimamáéknál" Temerinben, Mamának volt az 50. szülinapja. Egy egyedi párnahuzatot kapott, ezzel a képpel:




Baloldalt a vers:

Valami olyasmit akartam adni,
Amit nem lehet soha pénzért kapni.
Valamit, ami emlékül marad,
Valamit, ami szívből fakad.

Így hát beleadtam eleget,
Sok jót, szépet, és a szívemet.
Mert szív nélkül az ajándék
Csak egy egyszerű jó szándék.

Ezért megírtam e versem,
Beleadtam szívem, lelkem.
Ettől lett ez az ajándék
Nem csak szimpla jó szándék,
Hanem egy nagyszerű emlék,
Mert ha olvasod, olyan mintha Veled lennék.



Nem saját költemény, de teljesen ilyesmit képzeltem el, úgyhogy "loptam" ... :-)
Átadáskor a hatás persze nem maradt el... :-)


 Holnap ünnepnap! Ez alkalomból egy képecskével búcsúzom most: :-)