2014. június 17., kedd

Itt a nyár!

    Vele együtt kicsit szomorkás és várakozással teli időszakok. Szomorkás azért, mert lassan vége a bölcsinek, és bár Benit ez szerintem egyáltalán nem érdekli, én annál inkább sokat mélázom rajta. Egyrészt mert meglehetősen szentimentális vagyok, már ami az élet egyes mérföldköveit illeti, és úgy alapjában véve ez egy nagyszerű időszak volt. Minden nyűgjével együtt. Messze volt, utazni kellett, lassan ment a beszokás, sorra jöttek a betegségek. Én dolgoztam, de hála a munkahelyi körülményeknek nem volt gond, ha itthon kellett vele maradni, bár ez sokat nehezített a munkavégzésen, de ha belegondolok hogy egy "hagyományos" munkahelyen ez mivel járt volna, összeteszem a kezem és hálát adok.
De minden nyűg eltörpül a sok pozitívum mellett, amit a bölcsi hozott. Ezekről már korábban írtam is. Szobatisztaság, beszéd, önállóság, önkiszolgálás, stb. Fantasztikus, tényleg. Talán szégyen bevallani, de tudom, hogy én egymagam itthon nem jutottam volna ezekkel messzire, mert hiába keménykedek néha, azért elég puhány vagyok és ezt Beni tudja is. Így sok mindent ráhagytam volna, és ha nem is toporogtunk volna egy helyben, de a haladás semmiképp sem lett volna ekkora, mint a bölcsiben.

   Elmentem utoljára befizetni az ebédet, mondtam hogy júliusban előreláthatólag már nem jövünk, mert anyósom jön fel elvileg egy hétre (akkor ugye minek vigyem), utána meg utazunk le vele Temerinbe, mire visszajövünk, már épp szünet lesz ott is. Ügyeletbe nem szeretném vinni, ide-oda megyünk majd, szóval el is telik a nyár. Kérdezte a vezetőnő, hogy azért a ballagásra jövünk majd, ugye? Mondtam, hogy nem is tudtam hogy lesz, de persze olyankor lenne amikor mi már Temerinben vagyunk, úgyhogy ezért nem hiszem hogy feljövünk. Elmesélte hogy miből áll egy ballagás, és komolyan, már akkor a könnyeimmel küzdöttem. Láttam magam előtt az egészet, és végiggondoltam hogy hát igen, egy korszaknak vége, és ha állítottam is az ellenkezőjét valaha, akár egyetlen egyszer is, szerettem, szerettük a bölcsit. Már csak emiatt sem bánnám, ha lemaradnánk a ballagásról, hogy megkíméljem magam egy alapos bőgéstől. :-) Beninek meg nem hiszem hogy számít.... És még mennyi ilyen lesz az életben, te jó ég, jó lesz ha ezdem magam majd az ilyesmikre!
A fényképezkedésről lemaradtunk betegség miatt, a gyereknapról is, így sok képes emlékünk nem lesz, mindössze a farsangi buliról, egy anyuka jóvoltából. Akikkel szeretném tartani a kapcsolatot, azoknak meghagytam az elérhetőségeinket, remélem azért legalább a játszótéren össze tudunk futni, vagy e-mail-ben tartani a kapcsolatot, hogy kivel mi van.A gondozónéniknek megvan az ajándék, eldöntöttem hogy nem teszek különbséget, mindkettőnek adok valamit, hiszen hiába volt hivatalosan csak egy kinevezett gondozója Beninek, akkor is mind a ketten nagyon lelkiismeretesen foglalkoztak vele. Talán csak annyi különbség lesz, hogy a hivatalos gondozója kap virágot is a csomag mellé.

   Nade a lényeget majdnem elfelejtem, hát azért ez a nagy bölcsis búcsúzkodás, mert ősztől oviba megy Beni! Eleinte ide szerettem volna járatni a lakótelepre, abba ahova még én jártam anno. Közel is van, meg ugye kedves emlékek fűznek hozzá. Végül aztán lebeszéltem magam annak hatására, hogy nagyon jókat hallottam egy másik, kicsit messzebb eső oviról, erről meg egyre több negatívumot. Aztán kiderült az is, hogy mivel októberi, ide fel sem vették volna, így aztán végképp nem bántam meg hogy eleve a másikba jelentkeztünk. Azóta megtörtént a beiratkozás is, annyit már biztosan tudunk hogy a Fóka csoportba került, hogy mi lesz a jele, az majd évkezdéskor dől el. Teljesítették a kérésünket, így Petivel egy csoportba kerülnek! :-) Talán nem lesz így gond a be/átszokás egyiküknek sem. Sőt, egy másik lakótelepi kisfiúról (szintén nagy haverok Benivel) is kiderült hogy fókás, úgyhogy nagy bulik lesznek ott, már látom előre... :-)

   Izgulok is, meg nem is... Túl vagyok már egy beszoktatásom, így tudom mivel jár. De valahogy mégis egy picit más lesz... Nem tudom pl., hogy ha addig nem is, de az új arcok láttán nem fog-e neki hiányozni a bölcsi? Megérti-e, hogy annak most vége, nem megyünk többet, és ez valami új? Persze biztos hogy gyerekfejjel egészen másképp megélni az ilyesmit, csak én agyalok ezen ennyit és töltöm meg túl sok érzelemmel, persze magamnak... Nem olyan rég hoztuk haza a kórházból, olyan kis csepp volt, és most meg ovis nagyfiú lesz! Én azt hiszem, minden anya ezen agyal ilyentájt, és már most felméri a terepet hogy majd melyik bokorból leskelődhet az ovi udvarra.... Vagy nem? Csak én? :-)
Különben sokszor eszembe jut, főleg most, hogy mennyire sírtam az általános iskolás ballagásomkor, és mennyire sajnáltam hogy vége. Akkor még az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek tanítónőnek, hogy oda visszamehessek majd. Gimire bevallom nem nagyon emlékszem, mármint hogy volt-e nagy bőgés, a főiskolán tuti, ott is voltak nagy összeborulások :-)
Néha teljesen hülyének érzem magam, hogy miért érzelgősködök ilyeneken folyton, de nő vagyok, anya vagyok, Ildus vagyok, nem hiszem hogy valaha meg fogok változni... :-)

Na akkor induljon a nyár! :-)