2013. szeptember 16., hétfő

Nyaralás II., Bölcsi, Új időszámítás

    Külön bejegyzést érdemelne mindegyik, de idő szűkében kénytelen vagyok összevonni.

    Sajnos ennek a nyárnak is vége... Függetlenül attól, hogy egy gyerekkel már teljesen más a pihenés, talán pont amiatt volt olyan jó, mert Beni is velünk van már.
A horvátországi nyaralás előtt mi lementünk Benivel Temerinbe, Apa levitt minket a határig, Tata meg jött föl értünk.  Nagyon klassz volt, gondolom Beni emlékezett is még sok mindenre 3 héttel azelőttről, úgyhogy zökkenőmentes volt a környezetváltozás. Bő egy hetet voltunk így kettesben,  Apa nélkül, aztán ő is csatlakozott pár napra és együtt utaztunk a tengerre.

   A szokásos helyre mentünk, Hvar szigetre, Jelsa-ra. Négy vagy öt alkalommal voltunk már ott, és igazság szerint nem nagyon vágyom más helyre, nekem/nekünk tökéletesen megfelel. Árban is, színvonalban is, ismerjük a tulajt, a társaság mindig jó szokott lenni, a központ nincs se túl közel se túl messze, és ott vannak a kedvenc fáim... :-)


  Számomra ennél a facsoportnál nincs szebb látvány (mármint ami a facsoportokat illeti...), fényes nappal, alkonyatkor, naplemente közben, szemből, oldalról, bárhogy-bárhonnan. De hogy miért, azt nem tudom megmondani...


   Az odautat igyekszem elfelejteni. Mindig embert próbáló az a tizenpár óra, ha fényes nappal, ha éjszaka utazunk. Hát még egy gyerekkel...
Este 10 körül indultunk, 11 felé el is aludt Beni, aztán meg kellett állni tankolni éjfél körül, na onnan indult a buli. Nem cirkuszolt kimondottan, de aludni nem volt hajlandó, viszont én hullafáradt és ingerült voltam, mikor pedig végre elcsendesedett, Apa dőlt ki és meg kellett álljunk mielőtt elalszik a volánnál. Ekkor megint kipattantak a szemei, és úgy fél 4 körül aludt el. Én is képtelen voltam ébren maradni, Apa holtpontja is igencsak elhúzódott, úgyhogy 5 vagy 6 felé, miután én egy kicsit aludtam, úgy volt hogy leváltom és vezetek egy szakaszon.
Végül aztán ittunk egy-egy kávét, és ettől Apa egész jól magához tért, úgyhogy vezetett tovább, hogy ha lehet akkor érjük el az első kompot ami átvisz minket a szigetre.
Persze nem értük el... :-/ de nem kellett sokat várni a következőre, addig Benivel dobáltuk a kavicsokat a vízbe, ismerkedett a nagy pancsival.



Úton a szigetre

    A kicsit nehézkes és nagyon hosszú út után nagyon hamar elröppent az egy hét...  Beni nagyon élvezte az új helyet, a társaságot, végeredményben a vizet is, habár nem sokat volt bent, egyedül az utolsó nap élvezte már nagyon. Addig inkább csak a parton szórakozott a kavicsokkal, vagy a kispancsijában, amit mindig levittünk a partra. Kis színe is lett, azért igyekeztem nem tűző napon tartani, még ha be is volt kenve.
Jókat aludt, néha persze ott is felkelt/felriadt, de ez a sok élménynek is betudható volt, gondolom.

Reggeli durmi Anyával
Szundi a parton

    Én pihentem is, meg nem is. Furcsa, de a víz annyira engem sem vonzott. Tudok úszni, nem félek bemenni még oda sem ahol nem ér le a lábam (és nekem nem is kell nagyon messze menni ahhoz... :-) ), de nekem az ilyen nyaralásokon bőven elég a tudat hogy a tengeren vagyok, a látvány, a levegő, az a sok más érdekesség ami nem megszokott a hazai vizek partjain, meg az a "feeling" amit csak tengerparton lehet érezni. Tudni azt, hogy itt más az élet, a klíma; gyomként nő az, amit mi sokszáz forintért árulunk cserépben a kertészetben, és jó egy kicsit elmerengeni azon, hogy mi van ott azon a helyen olyankor, ha a turisták hazavonulnak és marad az a néhány őslakos, aki magából a tengerből él.
    A strapásabb része a nyaralásnak ugyebár abból állt, hogy Beni után kellett rohangálni a parton, ha olyan helyen voltunk akkor játszottam a kőszáli kecskét, egyébként meg a víz megállította, mert az nem tetszett neki annyira, szóval attól nem kellett félnem hogy mondjuk begyalogol messzire és ellepi a víz. De a parton azért sokan voltak, és egy fél pillanat alatt el tud tűnni, úgyhogy nem volt nagyon alkalmam szétdobni magam és süttetni a hasam. Azért a hátam piszkosul leégett, és életemben először a fülem is, de úgy, hogy alig tudtam aludni tőle. A szalmakalap (későn kezdtem el használni...) is birizgálta, majd megvesztem ha hozzáért. Épp a hazaút alkalmával hámlott le, szép látvány lehetett... Szerencsére én nem láttam :-) (utolsó képen azért látszik egy picit... :-) )

   Néha lesétáltunk a központba, nagy volt ott a nyüzsgés mindig. A fagyizók tömve, meg a szokásos sereg a bazársoron. A kikötő közel volt, úgyhogy azt is nagyon kellett figyelni hogy ne menjen a víz közelébe Beni, pörgött ezerrel, élvezte nagyon a nyüzsit. Egyszer kísérletet tettünk egy éttermi vacsira is, én megkívántam a tengeri herkentyűs kaját, pedig amúgy nem szeretem... De ez is a "feeling"-hez tartozik :-) Kiválasztottam amit szeretnék, aztán Apa beült rendelni, mi meg Benivel csatangoltunk, szuveníreket néztünk, aztán amikor már hozták a kaját, gyorsan odavetődtünk. Nem nagyon élveztem ki a látványt, meg az ízt sem, csak lapátoltam be, meg közben etetni próbáltam, meg csitítgattam, meg rendreutasítottam, meg fegyelmeztem.
De azért még így is jobb volt, mint az eredetileg tervezett paprikáskrumpli...

Melyiket vegyük Juditnak? :-)

Találtunk egy játszóteret is

    A hazaút szintén nem volt egy leányálom, mert nem kimondottan alvásidőben utaztunk, és a cirkusz is több volt, többször kellett megállni.
Nagy nehezen aztán végül megérkeztünk késő este Temerinbe, onnan pedig másnap már "csak" egy 4 órás út után Budapestre.
Engem mondjuk a sírás kerülgetett, hogy vége... Itthon várt minket az ősz, a hűvös idő, a tudat hogy hamarosan indul a bölcsi, munka, és valami egészen más kezdődik...

    Mikor elkezdtem ezt a bejegyzést, épp a bölcsi első napján voltunk túl. Aztán rögtön aznapra be is taknyosodott Beni, így a következő napokat inkább lemondtam (mint kiderült, elhamarkodottan, mert 2 nap alatt ki is gyógyult), így majd csak 24-én kezdünk újra. Az első alkalom után egyelőre bizakodó vagyok, de ugye másfél óra sem volt és én is bent voltam, szóval ez még igencsak nem kihívás így... Úgyhogy a bölcsiről mégis majd egy külön bejegyzés fog szólni, remélem csupa pozitív élménnyel.
   A folytatást meg meglátjuk... Annyi biztos, hogy Apa cégénél leszek adminisztratív munkakörben, napi 6 órában. Ez nekem nagyon jó, mert reményeim szerint kellően rugalmas lesz ahhoz, hogy Benivel is tudjak maximálisan törődni, itthon lehetek vele ha netalán beteg lenne, nem kell azon rágnom magam hogy kire bízzam, ki hozza el, mert én nem tudok a munkahelyemről szabadulni. Így máris kevésbé stresszes a visszatérés. Munka lesz bőven, unatkozni nem fogok.
    Két év itthonlét után nagyon-nagyon más lesz az élet... Félek is, kíváncsi is vagyok, várom is, nem is... A dologban a "legfájdalmasabb": felnő a gyermekem...

Hazafelé

1 megjegyzés:

  1. nagyon szép lehetett ez a nyaralás :)

    Az utolsó mondat pedig... könnyeket csalt a szemembe. Ma nekem is el kell kezdeni felhívogatni a kiszemelt ovikat, hogy időpontokat beszéljünk meg, pedig még nem is olyan régen a szülőszoba előtt üldögéltünk és arról beszélgettünk, mennyivel korábban is lenne jó szülni, sőt, az sem volt olyan régen, amikor a két törpe a szivacsokon nézegette egymást, hogy "Mi ez itt mellettem?" :D Talán még emlékszel... :)

    VálaszTörlés