Most már tényleg, igazán....

  ... nem halogathatom a bejegyzést, mert a fontos, megemlítendő események már így is rég elmúltak...

Najó, nem olyan régen, 3 napja

      BENI 2 ÉVES LETT!!!!

   Ezen ünnepélyes alkalomra feljöttek Mamáék Temerinből, volt nagy öröm :-) Sajnos másnap már utaztak is haza, de egy nagyon klassz napunk volt együtt. Vasárnap a tervek szerint Nagyimék jöttek volna Anyuékhoz, mi meg majd a délutáni alvás után át őhozzájuk, de Nagypapám nem volt jól (elég tré, párás idő lett, neki ez nagyon rossz) és lemondták reggel. Így aztán úgy döntöttünk meglepjük őket, és kiruccantunk hozzájuk délután. Nagyon örültek, szuperül sikerült a meglepetés, Anyu, Apu, mi hárman, és még Öcsém is! Ott is tortáztunk, Beni nagyon jól érezte magát, de számomra a leg szívmelengetőbb az öregek öröme volt...

 

Apával és az ajándék vonattal

  Miután ilyen jól sikerül a hétvége és Beni körül forgott a világ, a hétfő elég nagy paff volt a számára, ugyanis a kötelezettség az kötelezettség: a bölcsit nem hagyjuk ki. 

Nade ne szaladjak ennyire előre... 

   24-én ugyebár elkezdtük a 2 hetes beszoktatást.  Az első nap nem volt nagy siker.... Ez meg is lepett a "legelső első" alkalom után (9-én ugyebár), olyan mintha nem is mentünk volna. Tekintettel erre, nem küldtek ki, Beni rám volt ragadva, ha eltávolodtam, egy darabig eljátszott, aztán jött oda és húzott hogy menjek vele. Próbáltam odavinni a játékokhoz, de leült a földre és megmakacsolta magát, nem akart. Tény, hogy  maximális volt a hangzavar, többen sírtak, a gondozók is hangosabban beszéltek (neki ez már kiabálás...) szóval ez nem segített. Meg is állapította a gondozó, hogy nehéz lesz vele. (Ezt "akarja" hallani minden kezdő, szoktató anya, nem...?) Reméltem, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy nem olyan, mint amilyennek elsőre beskatulyázták. Örültem hogy vége lett annak a másfél órának...

   Megrémített, hogy milyen katonás rendet tartanak, ami tudom, hogy jó, de féltem, hogy Beni hogy veszi ezeket. Pl. szigorúan az asztalnál ülni amíg mindenki be nem fejezi az evést-ivást, csakis egyszerre felállni. Ezzel a játékkal csak itt lehet játszani, amazzal csak az asztalnál, x méterrel már nem lehet arrébb vinni. Na ehhez képest itthon meg az egész lakás egy játszótér... Nekik kell kidobni pl. a zsebkendőt a kukába, rálépni a pedálra, beledobni. És mindent, mindent önállóan, amit csak lehet és már tudnak. Nagyon kétségbe estem, mert tudtam ugyan, hogy ezek hosszútávon jó dolgok, de mi még nagyon nem tartottunk itt, és nem akartam azt gondolni hogy eddig hanyag voltam ilyen téren. Csak egy kicsit rugalmasabban kezelek dolgokat. Sok mindent megcsinál, és nem adok mindent a keze alá, tanítom hogy pakoljon el, meg ilyesmi, de nem csinálok vitát ebből, és nem várom meg hogy sírjon, hanem segítek mikor többet, mikor kevesebbet. Mivel nem gondozói szemmel neveltem eddig, így aztán volt mit pótolni, mert igencsak masszírozta a gondozó ezzel az agyamat, úgyhogy fel kellett venni a tempót....  Igaz ami igaz, sírtam is az első nap után, mert féltettem Benikém lelkivilágát.... (és akkor, ott el is hullajtottam minden bölcsis-könnyet, azóta sem hat meg ha bőg pl. reggel...)

   Aztán a harmadik napon ki mertem jelenteni, hogy egész jól veszi az akadályokat, persze van sírás (azóta is, pedig már a negyedik hetet kezdtük!), de meg tudják nyugtatni, nem ordít egész nap. Első bölcsis ebéd alkalmával legnagyobb megrökönyödésemre betolta az egész tányér paradicsomos káposztáját, pedig még mondtam is a gondozónak, hogy ne számítsanak sok jóra... Még mikor tízórainál bent lehettem a második nap (utána már csak beadtam és leléptem), első kérésre, szó nélkül vitte a szalvétát a kukába, én meg lefagytam, és rájöttem, hogy tiszta hülye vagyok hogy aggódtam, hát elvégre okos, értelmes fiam van, és miért is hittem hogy ezek neki nehéz dolgok lesznek... Idáig, a szalvéta kidobásig követtem szemmel a benti eseményeket, és mivel azóta csak reggel beadom, nem tudom hogy egyébként hogy alakul a napja, de lehet hogy jobb is, mert túlreagálnék érzelmileg dolgokat, feleslegesen. 

    A héten tehát a negyedik hetet kezdtük el. Még mindig nem tökéletes, mert továbbra is sírósan indulnak a reggelek, de kb. 5 perc, míg beadom, aztán könnyen megnyugtatják, játszik, elvan. Én javasoltam hogy húzzuk ki, elvégre nem hajt a tatár a munkával, inkább legyen nagyon fokozatos, hátha úgy könnyebb. 9-re viszem, 10 kor tízórai, ha jó az idő akkor udvar (imádja! ), fél12 körül ebéd. És ott is alszik!!!! Elképzelésem sincs, hogy ezt hogy sikerült elérniük, komolyan azt hittem hogy képtelen lesz rá, de első próbálkozásra is ment már, igaz csak fél óra, de akkor is!!! Na volt egy nap, amikor már mindenki játszott, ágyakat kitolták, ő meg még nagyban durmolt majdnem negyed 4-ig... :-) Én meg kint malmoztam a folyosón.

Igyekszem amúgy mindig korábban menni, úgy fél2 körül, hogy mire felébred, ott legyek. Volt már hogy korábban kelt, de nem volt gond, nem sír. Ül, vagy fekszik az ágyán, mert azt úgy kell (???? most komolyan, ezt hogy csinálják????????? ) Szépen ebédel, olyanokat is megeszik, amit itthon eddig soha. És egyedül!!! Vagy néha kis segítséggel, de alapvetően maga eszik. Amióta bölcsis, azóta szépen pakol maga után ha kérem, kidobja a szemetet amit talál (sajna néha mást is, annyira tetszik neki :-) ), és sokkal jobban bevonható dolgokba, úgyhogy egyértelműen pozitív a változás. 

A sírás meg... nyilván meg akar hatni, de aztán látja hogy kár a gőzért, és abba hagyja egy idő után. Nagyon anyás lett, ez egyértelmű, nyilván a bölcsi miatt. Kórusra is nagy harcok árán jutok el. Még meg kell szoknia hogy ez most egy új rendszer, anya dolgozik, ő is megy "szolgálatba", aztán megyek érte. Ha ez rutinná és megszokássá válik, nem lesz gond. 

   És hát a beszéd! Egyértelműen fejlődik, gondolom folyamatosan dumálnak nekik ott bent, azóta neki is be nem áll a szája. Így aztán "visszahallom" a gondozókat is :-D Na semmi extra, csak tudom hogy sokat mondják hogy "Ülj le! Úgy..." :-D

Nagy haverság még senkivel sincs, igaz eddig jóformán csak csajokat láttam :-) De van egy tündéri kislány, őt sokat emlegeti, bár gondolom azért is, mert könnyen megjegyezhető és cuki neve van. (Kiki :-) ) 

   Szóval így állunk jelenleg a bölcsivel. Holnap megpróbálom 8-ra vinni, és a hét vége felé uzsira is ott hagyni. Ezzel a beszoktatást le is szeretném tudni.

Volt már betegség miatti távollétünk is, két nap, a szokásos orrfolyás-történet, de semmi komoly. Én benyeltem egy felső légúti valamit, meg egy igen randa gennyes mandulagyulladást, konkrétan alig éltem két-három napig, de már túl vagyok rajta. A lényeg hogy Beni ezt a durva valamit nem kapta el. Orrfolyás? Smafu...

És ami miatt ezt az egész bölcsis dolgot bevállaltuk, a munka, hát kérem az is megyeget. Most bazi késő van úgyhogy részleteket később írok (titkon remélem, hogy több időm lesz erre a blogra is...), de nagyon jól alakulnak a dolgaim, úgy érzem... :-)