Öregek (off...)

Weöres Sándor: Öregek 

Kodály Zoltán mesternek


Oly árvák ők mind, az öregek.
Az ablakból néha elnézem őket,
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon
mint cipekednek hazafelé -
vagy tikkadt nyárban, a tornácon
hogy üldögélnek a napsugárban -
vagy téli estén, kályha mellett
hogyan alusznak jóizüen -
nyujtott tenyérrel a templom előtt
úgy állanak búsan, csüggeteg,
mint hervadt őszi levelek
a sárga porban.

És ha az utcán bottal bandukolnak,
idegenül néz a napsugár is
és oly furcsán mondja minden ember:
"Jó napot, bácsi."

A nyári Nap,
a téli hó,
őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
"Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téged megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni..."

Olyanok ők,
mint ki utazni készül
és már csomagol.

És néha, hogyha agg kezük
játszik egy szőke gyerekfejen,
tán fáj, ha érzik,
hogy e két kézre,
dolgos kezekre,
áldó kezekre
senkinek sincsen szüksége többé.

És rabok ők már,
egykedvű, álmos leláncolt rabok:
hetven nehéz év a békó karjukon,
hetven év bűne, baja, bánata -
hetven nehéz évtől leláncolva várják
egy jóságos kéz,
rettenetes kéz,
ellentmondást nem tűrő kéz
parancsszavát:

"No gyere, tedd le."


    Meghalt a szomszéd bácsi. Nem ebben a házban, hanem Anyuéknál. Azóta ismertem őt és a feleségét, amióta ideköltöztünk Rómaira, tehát nagyjából 26 éve. A felesége három vagy négy évvel ezelőtt halt meg, azóta a bácsi egyedül élt. Méltósággal viselte a gyászt, de látszott hogy mennyire egyedül maradt.
Nagyon szerették egymást! Ezt még gyerekként is láttam, felnőttebb fejjel meg már egyenesen romantikusnak tituláltam a kapcsolatukat, és mindig elérzékenyülve néztem ahogy kézen fogva mennek mindenhova, tötyögnek a boltig, postáig, és mindig együtt, külön alig lehetett őket látni. Már idősebb korban házasodhattak össze, saját gyerekük nem is volt, talán az előző házasságokból volt egyik-másik oldalról rokonságuk. Nem ismertem pontosan a családi hátterüket, és nem is kíváncsiskodtam soha.
A bácsi az az igazi régi vágású úr volt, aki kezitcsókolommal köszönt, sőt néha kezet is csókolt, és ha azt utcán találkoztunk mindig kalapot emelt. Mindenki ismerte, ő volt a ház Feri bácsija. Önjelölt gondnok, házmester, aki a bedobált szórólapokat rendezte, csoportosította a szemetet, feliratokkal látta el a házat (ezen mindig jókat derültünk), hogy a villanyt tessék lekapcsolni, a papírtároló konténerbe csak ilyen meg olyan papírt lehet dobni, stb. És minden évben karácsonykor saját kezűleg készített egy képeslapot, amit a ház lakóinak címzett, és amivel boldog ünnepeket kívánt saját és felesége nevében. Igazi bélyeggel, a postai pecsétet élethűen megrajzolta, a szöveget pedig olyan irigylésre méltó gyöngybetűkkel írta, hogy olyat tanítani se lehetne.
A rokonok mostanság rendezik a holmijait, Apukám persze menti a menthetőt, és elég sok értékes dolgot kimenekített a szemét közül. Régi könyveket, sváb bögrét, rádiót, terítőt, stb. Így lett nekem is tárgyi emlékem  Feri bácsitól, egy szobanövényes könyv és egy icipici csiszolt stampedlis pohár. :-)
A megmenekített holmik között fényképalbum is volt, meg régi képeslapok, jegyzetek is. Ezeket nézegetve merengtem el az öregségen, elmélkedtem azon, hogy miért is emlegetjük folyton ezt a "mai fiatalságot", érünk-e mi most többet, mint az idősebbek, ki mit taníthatna a másik félnek.
A kezembe akadt többek között három, szinte egyforma kép: Feri bácsi áll a kis asztalka mellett a feleségével, háziköntösben, pezsgőspohárral a kezükben, éppen koccintanak. Minden kép hátulján van felirat, dátum, pl: "1997 január 1., 0 óra 01 perc, Anikómmal". Vagy egy másikon: "1998 január 1. 0.00. Anikóm láza 01.02-én 37,5 fok".  (Hát ezen behaltam, annyira aranyos :-) ). A képek önkioldóval készültek, nem egy harmadik fél fényképezett. :-)
Ezekből, és a többi, kettejüket ábrázoló képből is az látszik, hogy milyen rajongva szerették egymást, harmincpár év után is mennyi szeretet volt ebben az egy, csupán leírt szóban is, "Anikóm".
Mert ez a fajta szeretet nem csak a mai fiataloké. Nehéz elképzelni egy 80 éves néniről, bácsiról, hogy fiatalként valószínűleg ugyanolyan "drámákat" élt át, mint amiket mi, pedig miért ne? Szintén egy megmentett képeslapot olvasva magam is meglepődtem, hogy milyen stílusban íródott. Ha a dátum nem lett volna a lapon, akár ma is írhatta volna valaki a haverjának (pedig se szmájli, se semmi alpári nem volt benne, de attól még mainak hangzott). A fiatal, minden korban fiatal.
Sok olyan képet is láttam, amik már akkor készültek, mikor Anikó néni nem élt. Ezeket Feri bácsi szintén önkioldóval készítette, hogy miért, rejtély. De nagyon aranyos, hogy lefényképezte magát, miközben vasalt. :-) és nem találgatok, tényleg nem más készítette a képet, mert ez is rá van írva a hátuljára! :-)
Sok olyan kép volt még, ami elgondolkodtatott, és most nagyon sajnálom hogy nem beszélgettem vele többet, amíg élt. Az életéről, családjáról, tapasztalatairól, gondolatairól, bármiről.
Én mindig szerettem az idősebbekkel beszélgetni, egy egész más világba repítettek vissza, ahol még volt érték, becsület, tisztelet, udvariasság.
Sajnos fogyatkoznak... Remélem, az én nagyszüleim is még nagyon sokáig maradnak, hogy tanulhassunk, amíg még van kitől...

Welcome, Dackorszak!

   Azaz helyesebben így hangzana a köszöntés: "Ó, a rosseb beléd, hát itt vagy?!"
Cifrázhatnám még, de nem leszek ízléstelen...

   Az egész még úgy hetekkel, talán hónapokkal ezelőtt kezdődött, mikor már muszáj volt valamire néha "nem"-et mondanunk. Ekkor még csak az édi-bédi szájbiggyesztős sírás volt, hatalmas krokodilkönnyekkel, amiket egy fél pillanat alatt produkált a hatás kedvéért. Nehéz volt ilyenkor komoly, szigorú arcot vágni, mert a látványtól rendszerint kibuggyant belőlünk a nevetés, olyan zabálnivaló volt. :-)
Később, mivel ez a teátrális pityergés nem hozta meg a várt eredményt, elkezdte kicsit megfeszíteni magát, ha valami nem tetszett. Mára odáig fokozódott a dolog, hogy elképesztő hangerővel kezd sikítani, visítani, ha valami nem tetszik neki, vagy megtiltok valamit, esetleg nem arra megyünk séta közben amerre ő akar, vagy nem engedem hogy elengedje a kezem. Pár napja erős ingerenciám volt, hogy a nyílt utcán odacsapjak egyet, de végül nem tettem, csak felkaptam és mentünk is haza. Úgy éreztem, mindenki minket bámul, és magában kritizál, bár még a legelején megfogadtam, hogy ilyesmikre nem adok, nem foglalkozom a kritikákkal olyan személyektől, akik csak egy pár perc erejéig szemtanúi az eseményeknek, és akár tévesen is ítélhetnek meg engem, vagy a gyereket. Nem volt egy andalgós séta, jó nehéz szatyor a vállamon, ordító gyerek a karomban, aztán fel a negyedikre, mire felértünk, majdnem elejtettem már, úgy zsibogott a karom. A fejemről nem is beszélve. Mire kinyitottam az ajtót, nyoma sem volt az egésznek, csizmástól, nagykabátostól nekiesett a játékosdobozának.

   Igen, ennek a kiskorban előforduló hiszti-sorozatnak neve is van, dackorszak. Attól, hogy nevet adtak neki, szakkönyvek is megemlítik, és gyakorlatilag bizonyítottan elkerülhetetlen velejárója a pszichés fejlődésnek, még nem érzem jobban magam, és kivagyok hogy az én angyal gyerekemnél is diagnosztizálni lehet (pardon, gyerekÜNKnél, mindig kikapok hogy kisajátítom... :-) ).

  Meg kell tanulnom helyesen kezelni az ilyen kirohanásokat, ha most nem teszem, később végünk van.
Nehéz mindig helyesen lereagálni a helyzetet, mikor tereljek, hogy zökkentsem ki, rászóljak, vagy pont inkább ne figyeljek rá mert attól rosszabb, és mi az a végső határ amikor a pelenkás felére csaphatok picit, illetve egyáltalán jó ötlet-e, szabad-e, ér-e valamit, vagy inkább vegyek be egy nyugtatót és üljek le elszégyellni magam, hogy ilyesmi egy pillanat erejéig is eszembe jutott...

  Egyelőre nem tartunk ott, hogy lázasan elkezdjem felkutatni a Szuperdadus összes eddigi epizódját és egyvégtében végignézzem, de a büntisarok/szőnyeg/sámli ötlete már itt villog az agyamban, csak még nem látom értelmét bevetni, mert 16 hónaposan még nem hiszem, hogy  igazán érti a lényegét. Azonkívül egy percnél tovább úgysem marad egy helyben. Játéknak fogja fel, ha mindig visszateszem egy bizonyos helyre, ahonnan hangos kacajjal menekül, és még hangosabb hahotázásba kezd, ha utánaszaladok. Aztán persze már én is nevetek vele, mert olyan aranyos... :-)

   Úgyhogy a neheze még csak most jön. Gatya felkötve, állunk elébe.

Kiegészítés

    Nem igazán van sejtésem, hogy az általam biztosan ismert olvasóimon kívül kikhez jutnak el még a szavaim, de tudomásomra jutott és megtisztelve érzem magam, hogy szakmai szemmel is figyelemmel van kísérve az oldal, már ami a legutóbbi bejegyzést illeti.
    Egy kedves ismerősöm keresett meg levélben, hogy bőrgyógyász feleségének a véleményét továbbítsa a házi kencével kapcsolatban.

   Bár továbbra is állítom, hogy nálunk bevált, fontosnak tartom leírni, hogy a szakember mindenkit óva intene az ilyen illóolajas készítmények alkalmazásától, mert később komolyabb bajokat, allergiás reakciókat eredményezhet. A shea vajjal nincs probléma, azt magában lehet használni, de az olajokat nem.  Feltételezem, hogy leginkább a gyermekekre vonatkozik ez főleg, de elképzelhetőnek tartom hogy általánosságban a felnőttekre is, bár erre nem kérdeztem rá.

   Ezért aztán nem bátorítok senkit, hogy alkalmazza ezt a szert, csakis saját felelősségre, de mindenképp orvossal konzultálva előtte.

A teljes kép miatt azért íme az "eredeti" készítmény, amiről koppintva lett: Bárányhimlő olaj

Nálunk nem egész 1 ml fogyott, remélem hogy nem lesz baj belőle.


   Apa Németországba repült ma hajnalban, egy nemzetközi kertészeti kiállításra, csütörtökön jön haza. Addig Beni a férfi a háznál. :-)

Az alagút vége

  Már látom (látjuk).

  Akár most is mondhatnám hogy bárányhimlő letudva, de azért még várok egy-két napot. Van pár gyanús pötty a talpán... Ma voltunk dokinál (helyettes, valamiért a miénk nem volt ott), ő még egy pár napig javasolja, hogy kerüljük a társaságot, a későbbiekben meg csak amiatt, mert ez a vírus eléggé leterheli az immunrendszert és fogékonyabb lesz a betegségekre, szóval úgy két hétig még nem megyünk tömegbe ha nem muszáj. Jövőheti baba-mama kört is kihagyjuk, biztos ami biztos. Jönnek haza Zsaniék is, már megint meghiúsul a találkánk, ez bosszant a legjobban... :-( Habár már nem fertőzünk hivatalosan, én mégis óvatos lennék. Egyrészt mert Zsani várandós, és a nagyobbik pöttömkéjét sem szeretnénk fertőzni, inkább túl óvatos leszek, minthogy baj legyen.
   Ez a helyettesítés úgy meglepett, hogy elfelejtettem igazolást kérni hogy mehetnénk közösségbe (tornához kell majd), továbbá Sinlac-ot is akartam íratni, mert pont elfogyott. Nnna majd telefonon, aztán beugrom a papírokért, szerencsére csak egy köpésre van a rendelő.

   De hogyan is éltük túl?
   Nos, kitartás meg türelem nagyon kellett hozzá, mert sok volt a nyűg meg a nyafogás, de egyébként nagyon jól viselte Beni. Talán két nap volt amit húzósnak ítéltem, de ennyi. Negyedik nap környékén jelentkezett a láz, 38-39 is volt, két vagy három napig. Másfél-két nap volt amikor nagyon viszkethetett szegénykémnek, és csak nyúzta a pólóját, dörgölte magát mindenhez, fel-alá járkált sírva, a szívem szakadt meg... Amikor így kínlódott, akkor fogtam magam és lefürdettem, a Betadin-os lemosás úgy tűnt használt, és a házi kencém is valódi csodaszernek bizonyult!!! Bátran ajánlom mindenkinek, egyszerű kikeverni, a megmaradt alapanyagok nem vésznek kárba. Előző bejegyzésemben ott a link, de aki nem akar elnavigálni oda, annak leírom ide is: 25-30 ml Shea-vaj (eredeti recept állítólag aloés alapot említ, de már én is csak ezt azt alternatívát olvastam), 14 csepp citromfű olaj, 5-5 csepp levendula és teafa olaj. A Shea-vajat kis tégelyben (felespohár...) meleg vízben lágyra olvasztottam, belecsepegtettem az olajokat, jól összekevertem és hagytam visszadermedni. Szobahőmérsékleten tároltam. Határozottan állíthatom hogy aromaterápiás hatása is volt, mert sokkal nyugodtabban aludt (amióta nem beteg, rémesek az éjszakáink amúgy.... de erről majd egy másik bejegyzésben, egyelőre megfigyelek). Egyszer-egyszer Fenistil cseppeket is adtam, meg persze adagoltam a homeopátiás bogyókat. Hogy ezek együttesen könnyítették a lefolyását, vagy csak egy bizonyos szer, nem tudom. (Homeo nem hiszem, mert későn ugrott be, hogy bármilyen enyhén is, de azért mégis csak mentolos az a hintőpor, továbbá ezeket az illóolajokat is kerülni kellett volna). A lényeg hogy jobb lett, és hogy túl vagyunk rajta.

  A hétvégén vendégeink is voltak, Beni keresztszülei. Mázlijuk volt, mert aránylag jól teltek az éjszakák, igaz hogy oda telepedtem Beni mellé a szobába, hogy gyorsan reagáljak a sírásra mielőtt felveri az egész házat, de be is vált. Ők is átestek már ezen a betegségen anno, úgyhogy veszélytelen volt rájuk nézve.

   Miután akkor már egy hetes volt a betegség, gondoltam nem tart senki nagyon felelőtlennek, ha kimegyünk kicsit a levegőre, úgyhogy hétfőn felavattuk a szánkót. Nagyon élvezte Beni. :-) Jó is hogy kimentünk aznap délelőtt, mert utána folyamatosan olvadt és csak eső esett. Talán lesz még alkalom a szánkózásra, ki tudja. Ma szerettünk volna menni, mert esik a hó,  de legnagyobb meglepetésemre bezárta valaki a tároló belső ajtaját, ahol a szánkónk is van. Sose volt még bezárva, amióta ide költöztünk, mindig nyitva volt, csak a külső rácsot zárjuk mi is. Nincs is az ajtóhoz kulcsunk. Nem tudom ki lehetett, ha Apa hazajött bekopogok a szomszédokhoz, van tippem hogy ki zárhatta be, de majd kiderül.

Pöttyösen

    Ahogy azt a nagykönyv írja, pontosan 14 nap lappangás után megjelentek a (várt?) pöttyök.

    Hétfő este csak egyet vettem észre a csípője jobb oldalán, de még egy gyanús piros pontocska volt a hátán is, aztán másnapra az is hólyagos lett. Most a harmadik napnál járunk ( a hétfőt nem számolom), és Beni csupa-csupa pötty a feje búbjától a bokájáig. Illetve a lábán csak egy-kettő van még, a karján meg még nem láttam, de a hasa, háta, popsija lassan tele (kényesebb részeket is beleértve...), a buksiján meg nem sok, hanem rengeteg van, érezni a haja alatt simi közben, meg látni is. Reggelre az arcán is lett jó sok, még a fülében is láttam meg a szempillája tövében egyet.

   Bár elég bizarrul néz ki, ennek ellenére úgy tűnik, őt nem igazán zavarja a helyzet. Valamennyire viszkethet neki, mert dörgölőzik a kanapéhoz, meg a fejéhez néha odakap, de nem nyűgösebb, mint szokott, sőt, olyan virgonc, hogy a pöttyök nélkül nem is hinném hogy egy kicsit is beteg. Tegnap volt először láza, de nem túl magas, ma még nem is mértem, de max. hőemelkedése lehet. Úgyhogy eddig jól vagyunk. A ma éjszaka volt csak egy kicsit zűrös, talán épp a viszketés miatt, nem tudom. Nagyjából óránként kelt, aztán 5kor már nem is tudtam visszaaltatni. Nem mondhatnám, hogy nagyon kipihent vagyok... Most persze kidőlt, jó egy órával előbb, mint szokott, ez most egy kicsit felborítja a napirendünket, de egyszer ennek a nyavajának is vége lesz.

   Vettem hintőport, ha viszket neki, ha nem, beszórtam, hátha annyival is jobb. Két napja csak zuhanyzik velem, de nem nagyon élvezi, hiába, a pancsi az pancsi. Tegnap vettem Betadin folyékony szappant, Anyum egyik kolléganőjének a kisfiánál nagyon bevált, ezzel fürdettünk tegnap. Szereztem be homeo-s bogyókat is, egy próbát megér, kárt meg nem okoz.
Judit barátnőm ajánlott egy linket amin egy házi szer receptje van, lehet hogy ezt is kipróbálom. Shea vajam van, épp tegnap vettem, még egy-két illóolaj kell, ami amúgy sem felesleges egy háztartásban, és kész is.
Legvégső esetben bevetem a cinkes rázófolyadékot is, bár azt újabban nem ajánlják, mert állítólag annyira elfedi a kiütést, hogy alatta nem látni jól, ha esetleg valami fertőzés van. Miért is lenne jó, ha van helyette drágább készítmény.... :-/ Én úgy gondoltam, hogy ha anno nekünk is jó volt, meg ezelőtt 30-40 éve is bevált, akkor jó lesz most is. De csak a legvégső esetre tartogatom.

   Ami a legnehezebb az egészben, hogy nem lehet kimenni... Én még elvagyok, mert ha Apa hazajött, akkor esetleg leszaladok a boltba, már az is valami, de Benit most nem tudom kivinni. Hó van, szánkó van, csak sajna bárányhimlő is... Arra gondoltam, hogy ha nincs láza, talán 15-20 perc sétából nem lesz baj, de mivel minimum hőemelkedése mindig van, ezért inkább maradunk bent. Kiscsillagom hozta nekem a csizmáját tegnap is, hogy menjünk, és már kezdett pityeregni, mert nem adtam rá... Inkább el is dugtam hogy ne lássa, hátha így nem jut eszébe. Remélem, még egy pár napig marad a hó és akkor kimerészkedünk egy kicsit, tényleg csak egy rövid időre.

   Bízom benne, hogy minimális kellemetlenségekkel megússzuk, és akkor le is van tudva a dolog.

BÚÉK!

     Ezt is túléltük. Nem lepődtem meg. Úgyhogy folytatódjon a történetünk! :-) (harmadik nekifutásra... 2-a  óta írom ezt a bejegyzést.)

Szépen elmúltak az ünnepek. Nem volt akkora ováció mint amit vártam, de azért tetszett Beninek a karácsonyfa, alaposan megvizsgálta az elérhető díszeket. Nálunk nem keletkezett ebből adódó kár, csak Anyuéknál. Egy ősrégi üvegdísznek annyi lett a nagy vizsgálódásban.

Szenteste napján a délutáni alvás alatt díszítettünk, hamar megvolt, aztán alig vártuk már hogy mikor ébred a Csöpp, hogy láthassuk, mit szól hozzá. :-) Igen, azt hiszem ez most még csak nekünk volt igazán izgalmas, jövőre talán már másképp lesz. Az ajándékok sem izgatták különösképpen, a csomagolás meg végképp nem villanyozta fel, én tépkedtem a papírt le mindenről. Utána azért eljátszogatott mindennel, de inkább a díszeket vizslatta, meg a narancsokkal labdázott.A képek már az új fényképezőgéppel készültek, ezt hozta a Jézuska! :-)

    Karácsony napján a hagyományos családi karácsonyon voltuk a nagyszüleimnél, jól elvolt Beni, kergette a kutyát, nagyon tetszett neki Mézi. :-) Nem biztos, de azért nagy esélye van, hogy unokatesóm kisfiától elkapta a bárányhimlőt, aki akkor még tünetmentes volt, de már fertőző, úgyhogy most várunk. Ha egy hét múlva sem lesznek pöttyök, akkor megúsztuk. Addig nem megyünk sehova, a tornát is lemondtam, mert a következő időpont az éppen akkor lenne, amikor vagy már látszik is valami, vagy még nem, de fertőzhet. Már alaposan kiképeztem magam: pöttyök kezelése, étrend, fürdetés, körmök, stb. Készen állunk.

   A szilvesztert itthon töltöttük, hármasban. Néztük a kabarékat (hol vannak már gyerekkorom jó kis kabaréi... ezek a mostaniak a nyomukba sem érnek...), ettünk, ittunk, Benivel úgy fél 10ig ment a dorbézolás. Reménykedtünk, hogy majd másnap jó sokáig alszik, de csak picivel tudtunk tovább ágyban maradni, mint szoktunk.

   Nem tudom látszik-e, kicsit megkopasztottam a kis buksiját. Hirtelen felindulásból elkövetett hajvágás volt, elég meggondolatlan módon álltam neki, mert nem tudhattam hogy meddig hagyja magát, de aztán szerencsére be tudtam fejezni. Hajat szárítottam éppen, és szokás szerint ott téblábolt körülöttem, mikor gondoltam egyet, és bekapcsoltam a hajnyírót, ha már olyan jól elvan ott velem. Nem ijedt meg tőle, először ellenkező irányban "fésülgettem", hogy egyáltalán mit szól ahhoz, hogy hozzá ér ez a berregő valami, és mivel nem zavarta, nosza nekiestem több irányból. Közben forgatta a fejét, nézegette hogy mi lehet a kezemben, de aztán a kádba szórt hajtincseit bámulta és így pikk-pakk végeztem is. Olyan nagyfiús lett! :-)
Nyírás közben merengtem csak el azon, hogy semmi megelőző, napokig tartó romantikus rákészülés, hogy "na, most levágom ezt a szép hajadat" nem volt. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nyírom. :-)
Tincset most nem tettem el, mert még korábban amikor a füle körül nyestem a hajába itt-ott, akkor tettem.

   Már vagy két hónapja nem voltunk se dokinál, se védőnőnél... Majd nemsokára kapja a következő kötelező oltást, és akkor megmutatjuk magunkat. Talán nem kapunk ki, hogy eddig le se toltuk a képünket. Amúgy nagyjából 9 kiló lehet, meg szerintem a legutóbbi 76 centi óta nőtt is valamennyit, vagy a ruhái mennek össze.

   Fogak száma jelenleg 12. Kibújt lent és felül is két-két őrlő, megszenvedtünk vele... Még most is van néha átvirrasztott éjszakánk, pár napja volt pont egy elég brutális nemalvás, én már elég idegbeteg voltam úgy négy körül, Apa váltott le, elmondása szerint attól félt hogy kárt teszek a gyerekben (ez biztos túlzás, hát sose bántanám, nem tudom külső szemlélőként mit láthatott).

  Nagyon jól összehangolódtak amúgy Apával, amíg dolgoztam. Jöttek-mentek, Apa bevitte a munkahelyére, intézték együtt amit kellett, néha engem is meglátogattak. Egy picit azért aggódtam hogy kicsit zaklatott lett a napirend, de nem számítottunk arra, hogy Apának akad még dolga, és muszáj volt elintézni. Én meg már elígértem magam, úgyhogy nem volt egyszerű, de megoldotta. Egyik ilyen látogatás alkalmával, mikor bejöttek hozzám, Apa leszaladt valamiért a boltba, és legnagyobb megdöbbenésemre ordított nálam a gyerek. Akkor nyugodott csak meg, mikor Apa visszajött. Hát nem mondom, szívfacsaró élmény volt... Nem csak emiatt, de azért ez is számított, mikor eldöntöttem, hogy még egy darabig nem megyek vissza dolgozni, hacsak anyagilag nem leszünk nagyon rákényszerülve. Persze egyszerre sok volt napi 9-10 órában újra ugyanazt csinálni, amit régen, és nem is voltam nagyon ráhangolódva, miután eddig egészen mással teltek a napjaim. A harmadik nap tájékán éreztem újra igazán nyeregben magam, és az utolsó nap volt már tényleg olyan, mint "fénykoromban". De nem hiányzik. Azt hittem eddig hogy majd kikapcsol meg feltölt, hogy mással foglalkozhatok, és nem a gyerekkel, de egyáltalán nem volt olyan felemelő érzés. Éjszakánként szokás szerint ébredt egyszer vagy többször, de azért mintha érezte volna, hogy kímélnie kell, aránylag nyugodtak voltak az éjjelek abban a pár napban, úgyhogy nem a fáradság miatt volt nehéz. Azt sem állítom, hogy rosszul éreztem magam, mert nem! Nyilván azért, mert tudtam, hogy csak pár napig tart az egész. A fürdetésre értem csak haza, utána meg már alvás volt, így alig tudtam együtt lenni Benivel...

Valahogy így érezhetnek az apák...

   Mostantól publikusak a fotózáson készült képek! :-) A belőlük készült ajándék nagyon tetszett Mamáéknak, egy fotófüzetet kaptak, nagyon jópofa lett. Messzimamáék ajándéka még nincs odaadva, mert sajnos nem találkoztunk velük az ünnepek alatt. Íme, egy pár, a nem facebook friends-ek kedvéért :-)   (itt még hosszabb Beni haja)

  

Világvége előtt

    Gondoltam, a nagy világégés előtt írok még egy bejegyzést, hogy ennyivel is több maradjon az utókornak (öööö, hát utókor ugye nem lesz, szóval akkor csak úgy...)

   Időközben 31 éves lettem. Nem volt nagy ünneplés, aznap este ráadásul még fellépésünk is volt, ami egy igen hosszúra nyúlt koncertet jelentet, negyed 11-re értem haza... Anyuék már nem is vártak meg, úgyhogy az a nap is csak olyan volt, mint a többi. Nagy nehezen sikerült kiválasztani az ajándékomat is, végül egy Teething Blinget rendeltem magamnak, amire már nagyon régóta vágytam, csak mindig drágállottam, de most még akciós is volt némelyik, így hát rendeltem egyet. Persze két napra rá leakciózták szinte az egész készletet, azt is amit eredetileg akartam, csak akkor az ár miatt mégsem azt választottam... Mindegy, ez is tetszik, és Beninek is, rögtön lecsapott rá! :-)

     A Mikulás-várás nem volt nagy szám, talán majd jövőre. "Igazi" Mikulást nem láttunk aznap, csak könyvben nézegettük, de majd a következő alkalommal megejtünk egy találkozást vele. :-)



A csokimiki viszont nagyon tetszett (nahát...) :

    Várjuk nagyon ezt a havat, de csak nem jön... Temerinben van jócskán, több is, mint amit akartak, de itt Budapesten valahogy elfelejtett esni. Szánkónk mindenesetre van, már csak egy ülőke vagy karfa kell rá, és készen állunk a bevetésre. Illetve nem is tudom, tolni egy kocsit valahogy könnyebbnek tűnik, mint húzni egy szánkót, de az élményért mindent. :-)

     Igen nehéz napokon vagyunk túl fogzásügyileg. Eredménye van mondjuk, mert felül már két rágó is előbukkant, alul is határozottan látni már valamit és ezek mellé még a szemfogak is beindultak, ha jól láttam. Volt kis láz is, fájdalmas sírás napi sokszor, hosszas virrasztás éjszaka, nyálömlés, piros popó, kipirosodott arc, meg ami ezzel jár. Most egy pár könnyebb napra-hétre számítok a következő futam előtt (a világvégével nem számolva persze...).

     A nagy ünnepi készülődésből végül csak egy icike-picike készülődés lett. Nagytakarítást nem csináltam, de azért mondjuk kosz az nincs. Függönyt sikerült mosni, már ez is nagy lépés, mert két éve nem volt leszedve... (ciki, tudom...).
Háromszori nekiveselkedésre sikerült egy adag mézeskalácsot sütnöm, ami nem lett egy remekmű, mert két hét után sem puhult vissza. De azért rágható, az utolsó csillagot épp most ropogtatom. Mára még beterveztem egy sütést, de nem tudom hogy egy újabb adag mézes legyen (új recept, ami tuti puha), vagy a napok óta eltervezett krumplis pogácsa. A kettő egyszerre természetesen kizárva, akkora konyhatündér nem vagyok.
   A lakás nincs nagyon feldíszítve, illetve egyáltalán nincs. Leszámítva azt a pár kis figurát amit a viaszvirágomra aggattam, meg az adventi díszt. Idén nem koszorút csináltam, hanem egy kerámiatálat díszítettem ki két éves mézeskaláccsal meg némi üvegfesték kontúrral, abba tettem fahéjat, szegfűszeget, narancshéjat, és négy mécsest. Elég minimalista :-)

   Ajándékokkal elég jól állok, ami nincs még megvéve, legalább az is fejben megvan már, de hogy mikor lesz megvéve, nem tudom... Idén nagy segítségemre volt az internet, jó pár vásárlást ott bonyolítottam, de azért mindent nem lehet... Még egy pár saját kezű ajándék készül majd, túlzásba egyébként sem szeretném vinni a dolgot, mert az ünnep nem erről szól ugyebár.

   Holnap megyek egy kicsit dolgozni. Aki ismer, az tudja, hogy mennyire utáltam a karácsonyfaszezont a cégnél, egyrészt mert hidegben kellett dolgozni, másrészt mert ilyenkor az ember átalakul a vevők szemében egy szakértő kertészből mezei karácsonyfaárussá. Amihez egy egész más stílus is jár. Meglepődtem én is, hogy akinek év közben azért volt némi tisztelete a szakmai tudásom iránt, milyen szinten vesz semmibe decembertől. Tetézve mindezt a sok, ünnepi készülődésbe belefásult, az egész hacacárét a háta közepére kívánó apukával, férjjel, (de néha anyukával/feleséggel is! ) aki az összes ez iránt érzett haragját rajtunk tölti ki, leginkább Szenteste napján.
Na mindegy, szóval nem is választhattam volna jobb időpontot a visszatérésre. :-) Persze ez csak egy szűk egy hetes történet lesz, tulajdonképpen segítség a kollégáknak. A Szentestét már nem vállalom be, családanyaként más dolgom lesz. :-)

   Megvolt a fotózás is!! :-) Képet most azért nem teszek fel, mert nem szeretném elrontani a meglepi-ajándékot azoknak akiknek adni akarunk belőlük, úgyhogy egy picit még várni kell rájuk... :-)
Elég jól sikerültek ahhoz képest, hogy este hatra mentünk, ami már egy igen kritikus időszak Benikémnél, mert közeleg a vacsi meg a fürdés is, úgyhogy nem igazán volt nagyon közreműködő, de azért sok használható kép lett. Aznap már eléggé nyűglődött a fogai miatt, másnapra be is lázasodott, mert az arca is egészen piros lett, egy icipicit a képeken is látni, de nem feltűnő. Na ha egy nappal később mentünk volna, akkor elég sokat kellett volna retusálni...

  Most megyek, mert végül se mézeskalács, se pogácsa nem lesz...
  A következő bejegyzés majd meglátjuk, megíródik-e... :-)

Köszönöm, hogy eddig is olvastatok, optimistán gondolkodva ezúton kívánok minden Kedves Olvasómnak nagyon boldog karácsonyt!