2013. január 4., péntek

BÚÉK!

     Ezt is túléltük. Nem lepődtem meg. Úgyhogy folytatódjon a történetünk! :-) (harmadik nekifutásra... 2-a  óta írom ezt a bejegyzést.)

Szépen elmúltak az ünnepek. Nem volt akkora ováció mint amit vártam, de azért tetszett Beninek a karácsonyfa, alaposan megvizsgálta az elérhető díszeket. Nálunk nem keletkezett ebből adódó kár, csak Anyuéknál. Egy ősrégi üvegdísznek annyi lett a nagy vizsgálódásban.

Szenteste napján a délutáni alvás alatt díszítettünk, hamar megvolt, aztán alig vártuk már hogy mikor ébred a Csöpp, hogy láthassuk, mit szól hozzá. :-) Igen, azt hiszem ez most még csak nekünk volt igazán izgalmas, jövőre talán már másképp lesz. Az ajándékok sem izgatták különösképpen, a csomagolás meg végképp nem villanyozta fel, én tépkedtem a papírt le mindenről. Utána azért eljátszogatott mindennel, de inkább a díszeket vizslatta, meg a narancsokkal labdázott.A képek már az új fényképezőgéppel készültek, ezt hozta a Jézuska! :-)



    Karácsony napján a hagyományos családi karácsonyon voltuk a nagyszüleimnél, jól elvolt Beni, kergette a kutyát, nagyon tetszett neki Mézi. :-) Nem biztos, de azért nagy esélye van, hogy unokatesóm kisfiától elkapta a bárányhimlőt, aki akkor még tünetmentes volt, de már fertőző, úgyhogy most várunk. Ha egy hét múlva sem lesznek pöttyök, akkor megúsztuk. Addig nem megyünk sehova, a tornát is lemondtam, mert a következő időpont az éppen akkor lenne, amikor vagy már látszik is valami, vagy még nem, de fertőzhet. Már alaposan kiképeztem magam: pöttyök kezelése, étrend, fürdetés, körmök, stb. Készen állunk.

   A szilvesztert itthon töltöttük, hármasban. Néztük a kabarékat (hol vannak már gyerekkorom jó kis kabaréi... ezek a mostaniak a nyomukba sem érnek...), ettünk, ittunk, Benivel úgy fél 10ig ment a dorbézolás. Reménykedtünk, hogy majd másnap jó sokáig alszik, de csak picivel tudtunk tovább ágyban maradni, mint szoktunk.

   Nem tudom látszik-e, kicsit megkopasztottam a kis buksiját. Hirtelen felindulásból elkövetett hajvágás volt, elég meggondolatlan módon álltam neki, mert nem tudhattam hogy meddig hagyja magát, de aztán szerencsére be tudtam fejezni. Hajat szárítottam éppen, és szokás szerint ott téblábolt körülöttem, mikor gondoltam egyet, és bekapcsoltam a hajnyírót, ha már olyan jól elvan ott velem. Nem ijedt meg tőle, először ellenkező irányban "fésülgettem", hogy egyáltalán mit szól ahhoz, hogy hozzá ér ez a berregő valami, és mivel nem zavarta, nosza nekiestem több irányból. Közben forgatta a fejét, nézegette hogy mi lehet a kezemben, de aztán a kádba szórt hajtincseit bámulta és így pikk-pakk végeztem is. Olyan nagyfiús lett! :-)
Nyírás közben merengtem csak el azon, hogy semmi megelőző, napokig tartó romantikus rákészülés, hogy "na, most levágom ezt a szép hajadat" nem volt. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nyírom. :-)
Tincset most nem tettem el, mert még korábban amikor a füle körül nyestem a hajába itt-ott, akkor tettem.

   Már vagy két hónapja nem voltunk se dokinál, se védőnőnél... Majd nemsokára kapja a következő kötelező oltást, és akkor megmutatjuk magunkat. Talán nem kapunk ki, hogy eddig le se toltuk a képünket. Amúgy nagyjából 9 kiló lehet, meg szerintem a legutóbbi 76 centi óta nőtt is valamennyit, vagy a ruhái mennek össze.

   Fogak száma jelenleg 12. Kibújt lent és felül is két-két őrlő, megszenvedtünk vele... Még most is van néha átvirrasztott éjszakánk, pár napja volt pont egy elég brutális nemalvás, én már elég idegbeteg voltam úgy négy körül, Apa váltott le, elmondása szerint attól félt hogy kárt teszek a gyerekben (ez biztos túlzás, hát sose bántanám, nem tudom külső szemlélőként mit láthatott).

  Nagyon jól összehangolódtak amúgy Apával, amíg dolgoztam. Jöttek-mentek, Apa bevitte a munkahelyére, intézték együtt amit kellett, néha engem is meglátogattak. Egy picit azért aggódtam hogy kicsit zaklatott lett a napirend, de nem számítottunk arra, hogy Apának akad még dolga, és muszáj volt elintézni. Én meg már elígértem magam, úgyhogy nem volt egyszerű, de megoldotta. Egyik ilyen látogatás alkalmával, mikor bejöttek hozzám, Apa leszaladt valamiért a boltba, és legnagyobb megdöbbenésemre ordított nálam a gyerek. Akkor nyugodott csak meg, mikor Apa visszajött. Hát nem mondom, szívfacsaró élmény volt... Nem csak emiatt, de azért ez is számított, mikor eldöntöttem, hogy még egy darabig nem megyek vissza dolgozni, hacsak anyagilag nem leszünk nagyon rákényszerülve. Persze egyszerre sok volt napi 9-10 órában újra ugyanazt csinálni, amit régen, és nem is voltam nagyon ráhangolódva, miután eddig egészen mással teltek a napjaim. A harmadik nap tájékán éreztem újra igazán nyeregben magam, és az utolsó nap volt már tényleg olyan, mint "fénykoromban". De nem hiányzik. Azt hittem eddig hogy majd kikapcsol meg feltölt, hogy mással foglalkozhatok, és nem a gyerekkel, de egyáltalán nem volt olyan felemelő érzés. Éjszakánként szokás szerint ébredt egyszer vagy többször, de azért mintha érezte volna, hogy kímélnie kell, aránylag nyugodtak voltak az éjjelek abban a pár napban, úgyhogy nem a fáradság miatt volt nehéz. Azt sem állítom, hogy rosszul éreztem magam, mert nem! Nyilván azért, mert tudtam, hogy csak pár napig tart az egész. A fürdetésre értem csak haza, utána meg már alvás volt, így alig tudtam együtt lenni Benivel...

Valahogy így érezhetnek az apák...

   Mostantól publikusak a fotózáson készült képek! :-) A belőlük készült ajándék nagyon tetszett Mamáéknak, egy fotófüzetet kaptak, nagyon jópofa lett. Messzimamáék ajándéka még nincs odaadva, mert sajnos nem találkoztunk velük az ünnepek alatt. Íme, egy pár, a nem facebook friends-ek kedvéért :-)   (itt még hosszabb Beni haja)








  





1 megjegyzés:

  1. Oh egyem meg a kicsi szivét!Olyan imádnivaló!!!!Nagyon jók a fotók...sok sok puszi nektek!!!!

    VálaszTörlés