Lehet ezt még fokozni?

   A legjobb időszak ez a mostani. Oké, vannak hisztik, meg dackorszak, plusz ami erre a korosztályra jellemző, de tudom, hogy ez a szint, ahol most tart, sajnos vészesen a végéhez közeledik...
Ahogy nyílik a kis értelme, ahogy kifejezi magát a maga kis suta módján a sajátos és napról-napra bővülő szókincsével; ahogyan kifejezi - kimondja hogy szeret bennünket; ahogyan utánozza a felnőttek dolgait, valamiért minden nap könnyet csal a szemünkbe és megnevettet minket.
   Felsorolni sem lehet, hogy mennyi cukisággal találkozunk vele kapcsolatosan minden egyes nap, és ahogy haladunk előre az időben, minden, addig szenzációként megélt dolog egyszer csak természetessé válik: amin ömlengtünk két hete, az ma már magától értetődő. Ami nagy szám volt egy hónapja, az mára már a világ legtermészetesebb dolga.
   Tudom, hogy mindig lesz majd olyan, aminek örülni lehet, amire büszkék lehetünk, legyen az egy piros pont, egy ötös, egy versenyen elért siker, vagy bármi, de az már nem lesz olyan, mint ezek a kisgyerekes dolgok. (vagy igen? :-) )

Rengeteget beszél, és nagyon jókat derülünk azon amiket, és ahogy mond.
Ágy- és szobatiszta (persze néha előfordulnak balesetek), ez is pipa.
Az önállóságban még van mit fejlődni, de ez is rohamosan halad. És az ovi ezen, és más hiányosságokon biztosan sokat segít majd.

7-8 hónapos lehetett, amikor azért bőgtem, hogy elmúlik ez a cuki babakor, és megnő, és már nem lesz olyan aranyos.
Most még mindig itt tartok, csak már kevesebbet sírok... :-)
Jó lesz ezekre visszagondolni, mikor majd kamaszként kizavar a szobájából, elküld jó messzire ha jönnek a haverok, vagy ha majd eljön az az időszak amikor kirepül a családi fészekből...

Na de nagyon előre szaladtam... Egyelőre még három éves sincs, és csak a második ovis napján vagyunk túl. Ma már volt egy kis sírás, de megnyugtatható és egyébként jól elvolt, szóval nem aggódom. Szerintem szeretni fogja. Holnap terv szerint már bent is alszik, na majd meglátjuk...

Nyaralás, ovi, miegymás

    Jól elszaladt velünk ez a nyár, volt amilyen volt, de azért elég tartalmasan telt. Panaszra nincs okom.
Onnantól, hogy vége lett a bölcsinek, kicsit necces volt a munka, mert mindent Benihez kellett igazítani, így volt, hogy a melóhelyen altattam, mert ott ragadtunk. Már nem tudtam csak úgy két hétre leruccanni vele Temerinbe, mint tavaly, hanem csak egy hét lett belőle, ott is, ha lehetett, csináltam amit kellett a cégnek.
Cseppet sem mellékesen jegyzem meg, hogy egyedül vezettem le Temerinbe, Benivel, ez volt az első igazi nagy kocsiutam azóta, hogy elkezdtem vezetni. Az égvilágon semmi gond nem volt, leszámítva hogy a határig nagyjából minden pihenőhelyet érintettünk különféle nyűgök miatt, de egyébként rendben volt minden. Kitérőket nem mertem tenni, így végül az eredeti tervemet felülírva Kishegyesre nem mentem el egy fórumos anyukatársamhoz, nade majd az is eljön. Az az egy hét ott Messzi Mamáéknál remekül telt. Az idő ott is elég ramaty volt, kiszámíthatatlan, de főleg esős.
    Még Temerint megelőzően voltunk a Balcsin Éviékkel, ez a hétvége is fantasztikus volt, persze strand nélkül, de valahogy nem is hiányzott. Egyszer, az utolsó nap mentünk le a fiúkkal, kicsit dagonyáztak a sekély vízben, egyébként azért elég hideg volt a Balcsi. A kertben, házban, környéken bőven akadt hogyan eltölteni ezt a három napot, így senki sem unatkozott. Ja, ide is egyedül mentem, gond nélkül eltaláltam az autópályára, elsőre megtaláltam a kérdéses utcákat, kanyarokat, nagyon büszke voltam magamra! :-)
 
    A nyár fő attrakciója persze a horvátországi nyaralás volt. Mindannyian nagyon vártuk, Beni különösen. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg emléke volt a tavalyi évről. Ugyan oda mentünk, mint tavaly, de most egy másik társasággal, a fősulis koleszos barátnőimmel és párjaikkal, illetve egyikük testvérével és annak családjával.
    Én elmondhatatlanul jól éreztem magam! És úgy gondolom, Beni nemkülönben. Nagyon élvezte a pancsolást, bár az első nap hevesen tiltakozott (visított, mintha vízbe akarnánk fojtani...), de utána a bébi úszógumijával, amibe bele lehet ülni, már biztonságban érezte magát és alig akart kijönni. Elég hamar átfagyott a vízben, vacogva mondta hogy nem fázik :-). Idén is eljutottunk étterembe, nagyjából ugyanolyan kutyafuttában kajáltunk mint tavaly, ugyanott, és ugyanazt :-)
    Az idő fantasztikus volt, igazi nyár, a beígért hidegfront valami nevetséges fekete felhőcske volt, de elég hamar tovaszállt és nem lett belőle semmi.
    A hazautunk kicsit kalandosra sikerült... 4 órás várakozással indult a kompra, ezután még a túlparton megálltunk egy utolsó fürdésre, majd onnan tovább. Ahogy egyre beljebb és beljebb értünk, folyamatosan csökkent a hőmérséklet, és egy eléggé félelmetes viharzóna felé közeledtünk, láttuk, hogy valami nagyon durva dologra készülhetünk... Nahát lett is olyan zuhé, hogy 0 méter lett a látótávolság, még az volt a szerencse hogy épp ott volt egy benzinkút ahová Apa rögtön félre is állt, különben tuti belénk jönnek, mindenki satufékkel állt meg mert nem lehetett semmit látni. Mikor kicsit csillapodott, tovább mentünk, később már a nap is kisütött, és fantasztikus szivárványt lehetett látni az égen, soha még ilyet nem láttam!

   Aztán egyszer csak hopp, leállt a motor, és bár újraindult, már csak fél gőzzel tudtunk menni. Hamar telefonáltunk Erikáéknak, akik már jócskán előttünk jártak, de megkértük hogy valahol várjanak be, mert ki tudja mi lesz velünk... Nagyon drágák voltak, megvártak minket, és Andris még segíteni is tudott. Ezúton is nagyon köszönöm nekik, nem tudom mi lett volna ha nem hoznak meg értünk ekkora áldozatot.
Kiderült hogy a négy gyújtógyertyából kettőnek annyi volt, egyet kikalapáltak valahogy, egyet egy lengyel autóstól kaptunk (Isten áldja ezúton is, bárhol legyen, bármit tegyen), így végül 100-120-as tempóval, Erikáékkal a nyomunkban hazacsorogtunk. Sűrűn váltogatva a volánt, mert nagyon elfáradtunk mindketten. Az eső persze esett, sötét is volt, alig láttam, úgyhogy én azért adtam át viszonylag hamar Apának, ő meg azért, mert el akart már aludni vezetés közben. El nem tudtam képzelni, milyen lehet vezetés közben elálmosodni, hát milyen izgalmas hogy az ember vezet, mekkora felelősség, meg minden, nahát Budapest határánál már pofozgattam saját magam, és el kell mondjam, naaaaaagyon rossz!!! Azért végül hazavezettem, sőt ki is ment egy időre az álom a szememből (hálistennek...), mert benéztem a sávot és rákeveredtem a Körútra, amire mindig azt mondtam hogy mentsen Isten tőle, de most legalább nem volt forgalom, így hajnal negyed négy táján. Fél négy felé jutottunk haza, csak a legfontosabb dolgokkal mentünk fel, minden más a kocsiban maradt. Beninek persze kipattantak a szemei, és elég nehezen aludt vissza, én már sírva könyörögtem neki hogy kuss maradjon csendben és aludjon, mert már összeesek a fáradságtól.
Egy picit kótyagosak voltuk még másnap, de aztán visszaállt minden a régi kerékvágásba.
   Az első munkanapon valami rettenetes rosszullét fogott el, valami vírust benyelhettem, cudarul voltam aznap, estére már jártányi erőm sem volt. 2-3 napig eléggé le voltam gyengülve, de már ezen is túl vagyok. És mindenki más megúszta.
A szezon első koncertje is megvolt, igen kevés próbával, de egy rendkívül színvonalas és szép koncertet adtunk Esztergomban a Liszt Héten.
És ha már kórus, idén ismét voltunk Debrecenben, és sikerült a kategóriánkban harmadik helyezést elérni, ez elég nagy szó ám! :-) Három versenyzőből harmadiknak lenni bénán hangzik, ámde ez ennél bonyolultabb. Konkrét helyezést (ami pénzdíjjal is jár) ugyanis csak megfelelő pontszám elérése esetén lehet kapni. Ebben az esetben ez összefoglalva valahogy úgy nézett ki, hogy a kategóriánkban az izlandi és cseh kórus kaphatott volna első díjat és mi második díjat, de mivel olyan kicsi volt köztük a különbség és két első díj nem adható, mindenkit eggyel visszaminősített a zsűri,  így lett végül két második és egy harmadik helyezett.
Amíg én Debrecenben üdültem, addig itthon minden a legnagyobb rendben volt, ismét hála Anyunak, és persze Apának. Búcsúzkodáskor volt egy pici sírás, aztán négy napig semmi.


És a mai nappal elérkeztünk egy hatalmas mérföldkőhöz Beni életében: ma volt az Első Nap az Óvodában!
Hold lett a jele (nekem anno napocska volt :-) ). A mai nap nem volt még nagy kaland, mert bent voltam végig, az ebédet leszámítva. Az első teszt majd holnap lesz, akkor lelépek 20 perc után és csak ebéd utánra megyek vissza. Hát kíváncsi leszek, hogy tényleg számít-e hogy járt már bölcsibe, vagy tökmindegy lesz...

Ő nyilván nem érezte át ennek a napnak a súlyát... :-)

Hjaj, hát még csak most született....

Itt a nyár!

    Vele együtt kicsit szomorkás és várakozással teli időszakok. Szomorkás azért, mert lassan vége a bölcsinek, és bár Benit ez szerintem egyáltalán nem érdekli, én annál inkább sokat mélázom rajta. Egyrészt mert meglehetősen szentimentális vagyok, már ami az élet egyes mérföldköveit illeti, és úgy alapjában véve ez egy nagyszerű időszak volt. Minden nyűgjével együtt. Messze volt, utazni kellett, lassan ment a beszokás, sorra jöttek a betegségek. Én dolgoztam, de hála a munkahelyi körülményeknek nem volt gond, ha itthon kellett vele maradni, bár ez sokat nehezített a munkavégzésen, de ha belegondolok hogy egy "hagyományos" munkahelyen ez mivel járt volna, összeteszem a kezem és hálát adok.
De minden nyűg eltörpül a sok pozitívum mellett, amit a bölcsi hozott. Ezekről már korábban írtam is. Szobatisztaság, beszéd, önállóság, önkiszolgálás, stb. Fantasztikus, tényleg. Talán szégyen bevallani, de tudom, hogy én egymagam itthon nem jutottam volna ezekkel messzire, mert hiába keménykedek néha, azért elég puhány vagyok és ezt Beni tudja is. Így sok mindent ráhagytam volna, és ha nem is toporogtunk volna egy helyben, de a haladás semmiképp sem lett volna ekkora, mint a bölcsiben.

   Elmentem utoljára befizetni az ebédet, mondtam hogy júliusban előreláthatólag már nem jövünk, mert anyósom jön fel elvileg egy hétre (akkor ugye minek vigyem), utána meg utazunk le vele Temerinbe, mire visszajövünk, már épp szünet lesz ott is. Ügyeletbe nem szeretném vinni, ide-oda megyünk majd, szóval el is telik a nyár. Kérdezte a vezetőnő, hogy azért a ballagásra jövünk majd, ugye? Mondtam, hogy nem is tudtam hogy lesz, de persze olyankor lenne amikor mi már Temerinben vagyunk, úgyhogy ezért nem hiszem hogy feljövünk. Elmesélte hogy miből áll egy ballagás, és komolyan, már akkor a könnyeimmel küzdöttem. Láttam magam előtt az egészet, és végiggondoltam hogy hát igen, egy korszaknak vége, és ha állítottam is az ellenkezőjét valaha, akár egyetlen egyszer is, szerettem, szerettük a bölcsit. Már csak emiatt sem bánnám, ha lemaradnánk a ballagásról, hogy megkíméljem magam egy alapos bőgéstől. :-) Beninek meg nem hiszem hogy számít.... És még mennyi ilyen lesz az életben, te jó ég, jó lesz ha ezdem magam majd az ilyesmikre!
A fényképezkedésről lemaradtunk betegség miatt, a gyereknapról is, így sok képes emlékünk nem lesz, mindössze a farsangi buliról, egy anyuka jóvoltából. Akikkel szeretném tartani a kapcsolatot, azoknak meghagytam az elérhetőségeinket, remélem azért legalább a játszótéren össze tudunk futni, vagy e-mail-ben tartani a kapcsolatot, hogy kivel mi van.A gondozónéniknek megvan az ajándék, eldöntöttem hogy nem teszek különbséget, mindkettőnek adok valamit, hiszen hiába volt hivatalosan csak egy kinevezett gondozója Beninek, akkor is mind a ketten nagyon lelkiismeretesen foglalkoztak vele. Talán csak annyi különbség lesz, hogy a hivatalos gondozója kap virágot is a csomag mellé.

   Nade a lényeget majdnem elfelejtem, hát azért ez a nagy bölcsis búcsúzkodás, mert ősztől oviba megy Beni! Eleinte ide szerettem volna járatni a lakótelepre, abba ahova még én jártam anno. Közel is van, meg ugye kedves emlékek fűznek hozzá. Végül aztán lebeszéltem magam annak hatására, hogy nagyon jókat hallottam egy másik, kicsit messzebb eső oviról, erről meg egyre több negatívumot. Aztán kiderült az is, hogy mivel októberi, ide fel sem vették volna, így aztán végképp nem bántam meg hogy eleve a másikba jelentkeztünk. Azóta megtörtént a beiratkozás is, annyit már biztosan tudunk hogy a Fóka csoportba került, hogy mi lesz a jele, az majd évkezdéskor dől el. Teljesítették a kérésünket, így Petivel egy csoportba kerülnek! :-) Talán nem lesz így gond a be/átszokás egyiküknek sem. Sőt, egy másik lakótelepi kisfiúról (szintén nagy haverok Benivel) is kiderült hogy fókás, úgyhogy nagy bulik lesznek ott, már látom előre... :-)

   Izgulok is, meg nem is... Túl vagyok már egy beszoktatásom, így tudom mivel jár. De valahogy mégis egy picit más lesz... Nem tudom pl., hogy ha addig nem is, de az új arcok láttán nem fog-e neki hiányozni a bölcsi? Megérti-e, hogy annak most vége, nem megyünk többet, és ez valami új? Persze biztos hogy gyerekfejjel egészen másképp megélni az ilyesmit, csak én agyalok ezen ennyit és töltöm meg túl sok érzelemmel, persze magamnak... Nem olyan rég hoztuk haza a kórházból, olyan kis csepp volt, és most meg ovis nagyfiú lesz! Én azt hiszem, minden anya ezen agyal ilyentájt, és már most felméri a terepet hogy majd melyik bokorból leskelődhet az ovi udvarra.... Vagy nem? Csak én? :-)
Különben sokszor eszembe jut, főleg most, hogy mennyire sírtam az általános iskolás ballagásomkor, és mennyire sajnáltam hogy vége. Akkor még az is megfordult a fejemben, hogy elmegyek tanítónőnek, hogy oda visszamehessek majd. Gimire bevallom nem nagyon emlékszem, mármint hogy volt-e nagy bőgés, a főiskolán tuti, ott is voltak nagy összeborulások :-)
Néha teljesen hülyének érzem magam, hogy miért érzelgősködök ilyeneken folyton, de nő vagyok, anya vagyok, Ildus vagyok, nem hiszem hogy valaha meg fogok változni... :-)

Na akkor induljon a nyár! :-)

Pelusmentes majális

    Azt nem mondom, hogy váratlanul ért a dolog, mert már régóta ért erre a helyzet, de olyan gyorsan jutottunk el idáig (magunkhoz képest), hogy azért kicsit meglepődtem.

    Még a nyáron próbálkoztunk a dologgal, de sehogy se jött be a "lepisiljük a fát-mozgalom", akárhogy próbáltam, így hagytam is a fenébe az egészet, nem akartam stresszelni rajta, úgyis mindenhol ezt hallani-olvasni, hogy ki kell várni hogy a gyerek megérjen rá. Ezt vallottam is, persze ott volt a másik oldal, Anyum és generációja (meg attól felfelé), aztán még a bölcsis gondozó nénik is ezzel masszíroztak. Igyekeztem nagyívből tenni rá... Mondjuk azért Anyu nem csinált nagy ügyet belőle, csak hivatkozott arra hogy azért mi már ebben a korban, stb... Oké, akkor még nem voltak így elkényeztetve az anyák a papírpelenkákkal, és a bolygó is nyilván hálásabb volt ezért... A rengeteg munka a textilpelenkákkal kicsit megsürgette a dolgog fontosságát. Biztos az is jó megoldás volt, és felnőttünk bili-fóbia meg terror nélkül, de én azért hittem a modern kori tudományoknak, és hagytam hogy ez magától történjen meg.

   Nagyjából decemberben kezdtünk neki ennek az egésznek komolyabban újra, de csak úgy, hogy felkínáltuk a bilit, mert lehetőséget, amivel persze csak nagyon ritkán élt, de azért már azt is nagy sikernek könyveltük el. Hatalmas csinnadrattával és felvonulással öntöttünk a vécébe a tartalmat, ez nagyon tetszett Beninek, így aztán volt hogy 3 cseppenként kellett lehúzni a tartályt, kicsit biztosan megugrott a vízszámlánk, de ha ez az ára, hát legyen. Aztán odáig jutottunk, hogy ha nem volt rajta semmi, tehát egy szál fütykőben rohangált, akkor ment magától, noszogatni sem kellett. Ott rekedt meg a dolog, hogy ha csak egy vékonyka nadrágot, vagy bármit ráadtam, akkor azonnal bepisilt, hiába kérdezgettem percenként hogy kell-e. Így aztán nem is forszíroztam a dolgot, gondoltam majd nyáron ráér, ez is valami. A bölcsiben persze ezzel párhuzamosan azért fejlődött a dolog, mert mikor látta másoktól hogy vécére járnak, az neki is tetszett, ő is ráült, sőt, bele is pisilt, mondhatni rendszeresen. Itthon továbbra is áztatta a nadrágot.
Április utolsó napjainak egyikén ő maga kérte hogy a nagy vécére ülhessen, és onnantól a bili felejtős lett. Aztán egyszer csak sikerült megelőzni a "balesetet", és erre a sikerre utalva megpróbáltuk levenni a pelust. Ez éppen május 1-én történt, és innentől fogva datáljuk a szobatisztaságot.

    Így, lényegében egyik napról a másikra.  Persze, történt már 1-2 baleset, de ezzel együtt már csak éjszakára adok rá pelenkát, még délutánra sem, bár lehet hogy eddig csak szerencsénk volt a délutáni alvással.

    Ez az új fejlettségi szint persze most egy sor új problémát megoldandó kérdést vet fel, például mi van a hosszú autó utakkal (Temerinbe), vagy egy nagyobb bevásárlásnál, vagy ha olyan helyre megyünk ahol nehezen megoldható a bokorba pisilés. Nagyobb dologra még most nem is gondolok, pedig az jelent még csak igazi kihívást...

   Közben azért más területeken is fejlődik a drágám, dumál megállás nélkül, rendkívül szórakoztató vele a diskurzus. :-) Annyira fog hiányozni ez az időszak, amikor még a saját szintjén osztja meg velem a dolgokat, és még nem annyira természetes hogy miket mond, hanem rá lehet csodálkozni hogy milyen ügyesen vagy ötletesen fejezi ki magát. És milyen viccesen! :-) Amikor már "rendesen" beszél, az megint más lesz, tudom.

   Imád énekelni. Van, hogy egy ismert dallamra (természetesen a hoppjuliskára...) "költ", vagyis kántálja, ami csak az eszébe jut. Nagyon kis muzikális, ennek nagyon örülök! :-)

   Továbbra is rendkívül mozgékony, szalad, ugrál, előbb felér a negyedikre mint én, még úgy is, ha én is sietek. Nagyon jól bicajozik, és a pedálozás is megy a háromkerekűn. Idén még nem kap pedálos bicit, csak triciklit (1000 Ft-ért találtam az apródon), azt is csak azért, mert tudom hogy nagyon szereti a bölcsiben is, és kinézi más gyerek alól. A pedálozást meg úgyis kell gyakorolni. Holnap veszem meg, nagy meglepi lesz! :-)

   A héten ovis beiratkozás is lesz, teszünk egy próbát, bár olyan nagy a túljelentkezés, hogy nem sok esélyét látom. Különben lehet hogy nem is ide fogunk járni, ahová anno én is (itt van egy köpésre tőlünk), hanem egy hangyányit messzebb, de állítólag szuperjó ovi, messze felülmúlja azt ami itt van a telepen, és ennyi utazást szerintem is megér. Hát majd meglátjuk. Jó volna, ha Petivel egy csoportba kerülne, ez is szempont nekem, bár tudom hogy idegen gyerekek között is hamar találna cimbit magának, a bölcsiben sem volt gond ezzel. De hát Peti, az Peti :-)

   Közben pedig egyre több munkám van, aminek azért örülök. Vezetés is egyre jobban megy, ha megyünk haza Temerinbe, én fogok vezetni végig!!!  Izgi lesz... :-)

  

   

  

Autóval a bölcsibe

    Ez így nem tűnik nagy durranásnak, a többség így hordja-viszi a gyerekét mindenhova.
Nade én idestova 10 éve szereztem meg a jogsimat (egészen pontosan októberben lesz 9), viszont összesen nem hajtottam 300km-t... És ennek is már jóóóópár éve. Szóval lényegében az alapoktól kezdem, habár most nyáron egyszer muszájból vezetnem kellett egy kicsit Temerinben, mert Mamának muszáj volt beadnia valami papírt, és mivel ő akkor még nem tudott sokat gyalogolni, így valakinek be kellett őt vinnie a központba. Ezt megelőzően nagyjából 5 éve nem ültem a volán mögött. Így a kis kirándulásunk (3 km oda- vissza, lényegében tökegyenes úton) úgy indult, hogy az udvar közepétől a kapuig 5ször fulladtam le (nem a saját kocsinkkal mentünk, mert egyedül voltam akkor lent Benivel, hanem Apósomékéval, az egy nagyobbacska dízeles autó). Utána lényegében nem volt gond, kicsit kerülgetni kellett a traktorokat, biciklistákat, kóválygó gyalogosokat, az első lehetőségnél gyorsan le is parkoltam, majd ugyanez vissza. Másnap szintén kellett menni, mert valamit nem sikerült elintézni egy füst alatt. Nem örültem túlzottan, de lényegesen könnyebben ment, bár tolatásnál nagyon rámentem a szomszéd telek előtti füves részre, még szerencse hogy ott kivételesen nem volt árok...

    Na ezek után érlelődött a gondolat, hogy ha már megtört a jég, akkor nem kéne abba hagyni, de valahogy mindig volt valami, ami miatt mégsem szántam rá magam. Egyrészt utálom a kényszert, és főleg ha veszekednek velem ebben a témában, szóval nem segített hogy volt pár szóváltásunk emiatt Apával. Pedig akkor már a telefonszám is a kezemben volt, hogy vegyek pár órát, és elkezdjem végre. Meg aztán, gondoltam, nem nagyon tudnám kihasználni a nagy szabadságot, mert úgyis mindig Apánál van az autó, hiszen azzal jár dolgozni.
De most úgy alakult, hogy Apa megkapta állandó használatra az egyik céges kocsit, így a mienk felszabadult.

    Elkezdtem terveket szőni... :-) Gondolatban végighajtottam a bölcsi távot oda-vissza. Mikor Benivel mentünk, a buszról mindig azt lestem hogy hol lehet lefordulni könnyen, hol van sok parkoló, milyen úgy nagyjából a forgalom. Aztán úgy döntöttem, hogy egyik nap, csak úgy bepattanok, és egyedül elmegyek a bölcsi felé, aztán vissza, és megnézem hogy megy. A tervem meghiúsult, mert a kocsit nem találtam a parkolóban, amitől persze mindjárt kivert a víz, hogy ez nem igaz, hogy most lopják el, és észre se vesszük, mert senki nem használja... De aztán kiderült hogy kivételesen Apa azzal ment dolgozni mert a másikat szervizelték... Háááát, én tényleg akartam! :-)
    Végül a hétvégén együtt elmentünk egy próbaútra. Egyrészt jobb is volt hogy ült még ott velem valaki, habár hátul volt a gyerekkel, így nem tudta volna félrerántani a kormányt adott esetben, de szerencsére nem volt rá szükség. :-)

   Ééééés eljött a mai nap, reggel bepattantunk Benivel, és a Monostori út-Királyok útja-Pünkösdfürdői út távot gond nélkül lehajtottam, és szerencsésen haza is érkeztem. Egy jó darabig még nem merészkedem más utakra, gyakorlásnak, rutinszerzésnek ez bőven elég, majd ha már meg merem előzni a 34-es buszt, akkor szóba jöhet a Szentendrei út is... :-) Egyelőre elég ennyi kihívás is.


    Különben minden rendben velünk, betegségek jönnek-mennek, egyik sem komoly szerencsére.
Én túl vagyok egy komolyabb megfázáson, vagy hörghuruton, vagy a fene tudja min. Épp Bécsbe készülődtünk a kórussal, előtte pár nappal egy picurkát rekedtessé vált a hangom, de úgy kalkuláltam hogy épp a koncertünk napjára helyre is jövök. Na pont nem úgy lett.... Olyannyira nem, hogy épp a koncert órájában ment el szinte teljesen, tehát volt egy klassz hétvégém Bécsben, de énekelni semmit nem tudtam. Egy darab erejéig álltam be a vége felé, mondván hogy arra tartalékoltam eddig magam, de három ütem után kiderült hogy nem jön ki hang a torkomon, úgyhogy csak dísznek álltam oda. Egy ideig végig tátogtam, aztán tátogni is elfelejtettem egy szünet után, szóval meglehetősen hülyén éreztem magam a végére... Le is ültem gyorsan, és csak közönség voltam onnantól... Mondjuk azelőtt is... :-/
    Hazafelé a buszban tetőzött a nyavalyám, folyamatosan köhögtem, olyan vastagnak éreztem a torkomat, mintha kívül-belül szorongatná valaki. Aztán itthon végül elmentem a dokihoz, mert a köhögés már nagyon rossz volt, egy antibiotikum kúra után helyre jöttem, persze az meg hozta magával a nem kívánt mellékhatásokat, szóval elhatároztam hogy ilyen méregbogyókat soha többet....
  
   Összességében egy klassz hétvége volt ez a bécsi, nem ültem ugyan be minden nap egy kávézóba mint ahogy terveztem, de nem jöttem haza anélkül, hogy egy olyan igazi jó kávét ne igyak... :-)

   A szállásunk itt volt: Collegium Pazmanianum. Tulajdonképpen egy hagyományosnak mondható kollégium, mármint ami a funkcióját illeti, egyébként a legkevésbé sem az jutna róla eszembe. Egy gyönyörű, emlékmű-jellegű épület, hatalmas, tágas lépcsőházzal, folyosókkal. Persze az mindenhol látszik, hogy egyházi intézményről van szó. Ami furcsa, de egyben jóleső dolog is volt, a rengeteg magyar felirat, szöveg. Tulajdonképpen a bentlakó diákok is magyarok. Bárki, akivel a folyosón összefutottam, magyarul beszélt. Én ettől kimondottan jól éreztem magam.
   A programok nagyon jók voltak, péntek este érkeztünk, szombaton reggel mentünk Schönbrunn-ba, onnan a belvárosba vissza, megnéztük a Hundertwasser házat, és még csatangoltunk egy jó nagyot, útba ejtve még pár nevezetességet, szép épületet. Nekem nyilván ez a kirándulás tett be annyira, hogy másnapra teljesen lerobbanjak, mert elég hideg volt, nagyon fújt a szél, és lényegében reggeltől késő délutánig folyamatosan talpon voltunk. Másnap reggel elmentünk misére egy páran, ott meg annnnnnyira de annyira hideg volt, hogy a vége előtt ki kellett jöjjek, illetve már azelőtt is inkább álltam, mert a székek is borzasztó hidegek voltak. Ezután már inkább azon imádkoztam, hogy nehogy egy felfázást is a magaménak tudhassak, elég bajom volt anélkül is. Templom után városnéztünk, megittam a jól megérdemelt kávécskámat, és mindjárt jobban is éreztem magam :-) Este meg végighallgattam egy klassz koncertet.... Jobb lett volna részt venni benne, nade mindegy, így alakult.
    Eközben a fiúk itthon vigyáztak egymásra. Amíg én a buszban utaztam, addig mentek táncházba is, azt hiszem ez rendszeres program lesz, Beni nagyon élvezi. :-) Szombaton volt játszótér, séta, meglátogatták Mamát, remekül elvoltak. Hétfőn reggel kicsit csalódott is volt Beni, hogy nem az Apja van ott... :-)
Nem is mentünk bölcsibe aznap, egyrészt állítólag kicsit köhögött, gondoltam majd megmutatom a dokinak, de végül nem volt semmi baja. Meg aztán jó volt kicsit együtt lenni, egy egymástól távol töltött hétvége után.


   Mindeközben meg kitavaszodott. Elképesztő sebességgel bújnak elő a földből a növénykék, veszettül hajt minden, a ház előtt az orgona lassan virágzik, és még Benedek nem is hozta hivatalosan a meleget.  Mi lesz itt nyáron... bele sem merek gondolni.

   Apropó, Benedek nap - nemsokára hozza a futár az ajándékot, egy futóbicit. :-) Remélem örülni fog majd neki, és használja is. Most egyelőre motor-őrület van, lehet hogy nehéz lesz a váltás, de az már olyan kicsi neki, és gondoltam akkor már inkább egy biciklit kapjon, mint egy nagyobb motort. Annak úgyis úgy zörög a kereke, nem hallja ha szólok neki hogy álljon meg (persze van amikor alkalmi süket...)

   És még egy pár szót a hétvégéről: ünnepnap lévén Apa egyáltalán nem ment be dolgozni, úgyhogy szombaton elmentünk a Tropicarium-ba, nagyon jó volt! :.) Beni össze-vissza rohangált, nagyon tetszett neki. Eredetileg állatkertet terveztünk, de jobb hogy a Tropicarium mellett döntöttünk mert ha ott az állatkertben kezd el így szaladgálni, ember nincs aki kergeti egész nap, meg meg is fogja. Meg amúgy is elromlott az idő délutánra. Vasárnap meg játszóházaztunk a Millenárison, azt is nagyon élvezte, jól ki is fáradt a végére. Imádta a gyors csúszdát, meg a trambulinokat, alig lehetett elcsalni onnan.

   Valamikor vásárolgatnom kéne pár holmit, mert kicsit mintha megnyúlt volna... Zoknik, nadrágok, mind rövidülnek. Nődögél szépen, hálistennek. :-)

   Juhúúúú, közben megjött a járgány is! :-)

A régi kerékvágás

      Utólag is boldog új évet Mindenkinek! Amilyen gyakran tudok jönni, már előre kívánok boldog húsvétot is...
      Pedig már rég meggyógyultunk, igaz, elég hosszadalmas volt ez a betegség. Az ünnepekre szerencsére már szinte semmi baja nem volt Beninek, úgyhogy nem volt ami elronthatta volna a hangulatot.
   
      Reménykedtem benne, hogy idén már nagyobb ováció lesz a karácsonyfa meg az ajándékok láttán, mint tavaly, és úgy is lett. Érdekes módon az ajándékok kevésbé kötötték le, de a fa az annál inkább!
   -Kaátony!!! Kaátony! - És ezt úgy ezerszer, akármikor meglátta, még ha csak pár percre is ment ki a nagyszobából. Az ajándékbontogatásra sehogy se tudtam rávenni, rávetette magát a fa alatt lévő mandarinokra, és nem látott ennél tovább. De azért örül azoknak, amiket kapott. Favonat kiegészítők, kisautó, fa képkirakó, állatos nyomda, Boribon és a fő-fő sláger: Bogyó és Babóca könyv és DVD.
Másnap utaztunk Temerinbe, szuper volt ott is, a szokásos fél óra megilletődés után birtokba vette a házat és sorban mindenkit levett a lábáról. Szeret ott lenni nagyon.

    Sajna gyorsan teltek a napok, és ahogy elindult az új év, mi is úgy zökkentünk bele a hétköznapokba, és a régi kerékvágásba. A bölcsibe menetel átmenetileg megint kicsit sírós volt, de nem is csodálom, egy hónap maradt ki. Az első héten ráadásul csak minden másnap mentünk, mert egyszer Peti jött hozzánk amíg Judit vizsgázott, aztán két napra rá meg azért tartottam itthon mert állítólag köhögött a bölcsiben. Mondom jó, akkor maradunk, végül is megtehetem. De aztán láttam hogy az égvilágon semmi baja, úgyhogy másnap már vittem is. Aztán a második héten már semmi gond nem volt, most megint örömmel rohan befelé, hátra se köszön, sőt, BESZÉL!!!!!!! A bölcsin kívül eddig ezzel nem is volt gond, csak ott némult el, alig hitték hogy tényleg tud már beszélni. Na most megkapják... Csak győzzék hallgatni.
Étvágyát folyton dicsérik, aranyos, okos, kezd önállósodni (megdicsérték ezt is, pedig ez igazán nem az én érdemem, én nem tudom elérni hogy egyedül próbálja pl. fel-levenni a cipőjét....) Úgyhogy imádjuk a bölcsit úgy ahogy van.
    Én továbbra is dolgozom, egyre többet, most már körvonalazódtak a konkrét feladataim. Heti egyszer kell kimennem Solymárra az irodába, ahol munkamegbeszélést tartunk, egyébként meg itthon vagyok. Izgalmas évünk lesz, annyi bizonyos...

   Azt nem is írtam, pedig ez se mostanság történt, hogy levettük a kiságy oldalát. Persze van leesésgátló, de az a kimászkálástól nem tartja vissza, úgyhogy hol rosszabb, hol jobb az altatás. Néha idehívnám a Szuperdadát hogy most mi a f...  rák van, mit csináljak??? de azért többé-kevésbé boldogulunk.
De már egyszer csaptam a fenekére is, hogy mostmáraztánbefelééstessékottismaradnimertkülönben... Hát ez van, nem vagyok rá büszke, de már nem tudtam mit kitalálni. Viszont az ágyában maradt és el is aludt pikkpakk...
  Egyébként rettentő sokára alszik el, teljesen értetlenül állok a dolog előtt. Az nyugtat, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Alsó hangon is másfél óra amíg elalszik, és sokszor ott kell vele legyek, néha sikerül úgy végigvinni az altatást hogy közben intézem a dolgomat, de többnyire nem így van.
Akkor is másfél óra ha 8-kor már ágyban van, és akkor is ha egy órával később mondjuk. Reggel persze nehéz ébreszteni, és a bölcsibe menetel így mindig csúszik, most mondjuk még nem akkora gond hogy 9-re járunk, de tavasszal ezt nem tehetem meg, ha indul a szezon. Ha csak egy órát alszik délután, akkor sem jobb ám a helyzet. Vagy nem fárad el, vagy túlpörög. Még nem jöttem rá.

   Apropó, pörgés. Voltunk tegnap táncházban. Évi szólt hogy talált egy jó kis programot Békáson, a Kolompos együttes tart kicsiknek táncházat. Kicsit vonakodtam, hogy most akkor egy óráig még ott kóvályogjunk a bölcsi után a környéken, meg mi van, ha fáradt, meg mittomén, ezer kifogás eszembe jutott útközben, de végül elmentünk és nem bántam meg, sőt! Beni írtó élvezte, rohangált, ugrált, néha próbálta utánozni amit az oktató mutatott. Fantasztikus volt, máskor is megyünk! A következőre mondjuk nem, mert pont 21-én lesz februárban, én meg aznap utazom a kórussal Bécsbe. De talán majd Apával, ha időben hazaér a munkából...

   Közben még mindig tart a kence-mániám. Kaptam Dodó barátomtól egy remek tippet, egy ismerőse szintén gyárt natúr szappanokat, kencéket. Azóta már ki is próbáltam, tényleg fantasztikusak! Akit esetleg érdekelne, itt nézzen utána: Dóri szappan  http://www.flipsnack.com/78E5BBAD75E/ftpfgm59 
Én az aloe-verás szappant próbáltam, ami fürdés közben tiszta nyálka az aloe-tól, szóval nincs kispórolva belőle a cucc :-), illetve  kétféle krémet, mindegyik szuper, tényleg. A hajmosó szappant még nem, mert az előző még tart. A szappanok ára szerintem jó, a habkrémnél mondjuk van olcsóbb változat is, de gondolom azért is drágább, mert kisebb kiszerelésben kértem.
   Egyébként imádom az abszolút home-made változatokat is. Judittól kaptam karácsonyra arcradírt meg ajakbalzsamot, amiket egyszerűen imááááádok, és nagy kedvet kaptam a kotyvasztáshoz én is. Végtelenül egyszerű receptek vannak fent ezer helyen a neten. A hozzávalókat már beszereztem, vettem mandulaolajat, shea-vajat, körömvirágolajat. Ezekből első körben egy egyszerű körömvirágos krémet kevertem magunknak, mert elszörnyedtem, hogy miket tartalmaz az a készítmény amit eddig használtunk, és ráadásul elég gyakran.
50ml shea, 40ml mandulaolaj, 10ml körömvirág olaj. Ezeket egyszerűen csak az olvadt shea vajjal összekevertem és újra kihűtöttem. Az eredmény egy eszméletlenül bársonyos, könnyen kenhető vaj lett, amin leginkább a shea vajat érezni, mert annak elég intenzív és jellegzetes az illata, én mondjuk szeretem. Hogy ekkora mennyiségben ér-e valamit a körömvirágolaj, azt nem tudom... Most már bánom hogy csak ennyit tettem bele, de az biztos hogy ártani nem árt. Nekem nagyon tetszik, nagyon puha lesz tőle a bőr és nem olyan kemény mint önmagában a shea. Könnyebb vele bánni.
    Legközelebb pedig habkrémet fogok készíteni. Shea vaj+mandulaolaj, habverővel felhabosítva. Tulajdonképpen ennyi, ez is egy jól kenhető ápoló krém lesz, ha sikerül. A Dóri szappan-os krémemben van pici levendula is, mennyei... Nagy levendula fan-ok vagyunk :-)

   Annyit még leírok, aztán megyek, hogy lassan 10 hete csak natúr cuccokat használok, fürdésre és testápolásra, és el kell mondjam hogy óriási a különbség. Úgyhogy mindenkik csak bíztatni tudok hogy vágjon bele, és vágja ki a fürdőszobából a vegyszaros dolgokat...

Takonykór reloaded

    Annyi mindenről írhatnék (és fogok is!), de most megint ez a legfontosabb ami kitölti a napjainkat (eddig még csak hármat): egy jóóóó kis nátha... sűrű, sötétedő, köhögtető, és magas lázat okozó.

   Hétfőre vendégeket vártunk, Judit és Petike jött át hozzánk egy kis karácsonyra hangolódást elősegítő mézeskalácssütő partira. SZUPER VOLT!!!!!! A két gyerek mintha itt se lett volna, prímán eljátszottak egymással, hangjuk nem volt, délután még aludtak is, mi jót tudtunk beszélgetni Judittal. Erre ugye séták alkalmával nem igazán van lehetőség, mert százfelé kell figyelni, de most végre volt alkalmunk be is fejezni valamit, amit elkezdtünk. Néha még így is sokáig tartott ugyan, de akkor is... :-)
    Már aznap reggel folydogált Beni orra, de volt már ilyen, általában ez nálunk 2-3 nap és semmi komoly szövődménye nincs. Gondoltam én... Aznap estére már ömlött, de még szerencsére mindig csak a vizes változat, bölcsit ezért lemondtam. Másnapra egy kicsit javulni látszott, ezért bátorkodtam elvinni őt szerdán Juditékhoz, mert bölcsibe nem akartam, viszont fontos dolgom volt amit el kellett intéznem, és nem volt kire hagyni, ő meg volt olyan drága és felajánlotta.
    Ez így utólag nem bizonyult jó ötletnek, mert ott már látszott később hogy sűrűsödnek a dolgok, úgyhogy sanszos hogy szegény Petit is mi betegítettük tovább (ő is gyengélkedett már kicsit hétfőn), illetve fene tudja... Mostmár mindegy is. Délutánra durván belázasodott és sehogyse sikerült levinni még hűtőfürdővel sem, éjjel egy felé már az ügyeleten gondolkodtam. Aztán szerencsére az újabb adag lázcsillapító már levitte, viszont ma délelőtt megint kúszott fel. Az orra meg nagyon durván folyik, és sajna a zöldes-sárgás trutty... 
    Délután meglátogattuk a doktor bácsit, alapos rákészüléssel. Elmondtam nagyon alaposan, nagyon részletesen és nagyon sokszor, hogy mi fog történni. El is játszottuk. Megnéztük a doktorbácsi képét a facebook-on, elmondtuk hogy milyen kedves aranyos, és újra eljátszottuk hogy mit fog csinálni. Még négyszer-ötször megnéztük a képét, aztán elindultunk. Egy picit megilletődött ugyan, de csodák csodája: egyáltalán nem sírt!! Hagyott minden vizsgálatot, még a spatulát is bírta, szóval majd elaléltam a boldogságtól hogy milyen okos, ügyes nagyfiam van. Megdolgozott a delfines matricáért. Utána hazafelé elmeséltük többször is, hogy mit csinált a doktorbácsi. Ez így remélem bejön majd a legközelebbi (remélhetőleg nagyon-nagyon sokára bekövetkező) alkalommal is.
   Kaptunk egy erősebb lázcsillapító kúpot, mert a szirup amit addig adtam, sz@rt sem ért... Ha megint magas lesz a láza, ezzel kell kezdeni, és 3 órára rá, ha még mindig nem ment le, akkor mehet a szirup. Remélem így majd uralni tudjuk a dolgokat.
És persze szívni-szívni-szívni, csepegtetni, amit már nagyon utál, és sajnos megszűnt a jóhaveri viszony a porszívóval is.

   Ezek mellett persze rendkívül jó dolgok is történnek velünk. Például hogy szépen haladunk a bili fronton. Nem mondanám, hogy ez a mi érdemünk Apával, mert nem küzdöttünk nagyon a dologért, hanem Beni egyszer csak rákapott a bilizésre, és kész. Azelőtt napi egyszer próbáltuk rávenni hogy ráüljön, néha hajlandó is volt, nagyon néha még pisi is ment, egyszer még más is, aztán valahogy lekerült a pelus és egyetlen egyszer sem volt baleset. Na jó, az hozzá tartozik hogy itthon egyszál pólóban és fütykőben rohangál (26 fok van, bár ki tudja, nem így fázott-e meg...), így könnyű ráhuppanni ha kell. Amint gatyó is került rá, rögtön becsorgott. De nem baj, akkor is jó ez.
   Egy kis baki történt egyik nap, amit én észre sem vettem, csak Apa mutogatott némán az íróasztal elé este, aztán harsány röhögésben törtünk ki. Hát, kérem, van az úgy, hogy elpottyan valami útközben... :-) Pedig direkt körbenéztem mikor gyanakodtam hogy volt valami, de akkor nem találtam rá. :-) A vízszámlánk jócskán meg fog most ugrani (apropó, ne felejtsem majd kitölteni a vízmérő lapot...), mert minden 5ml pisi után ünnepélyesen le kell húzni a klotyót, de ennyit megér a dolog.
Most, hogy beteg, egy kicsit leálltunk a dologgal, de remélem ott lesz majd a folytatás ahol most abba hagytuk, vagy legalább gyorsan elérünk arra a szintre.

   A bölcsiben továbbra is minden a legnagyobb rendben. Imád bent lenni, eljutottunk odáig, hogy már rohan be, sokszor el sem köszön. Egyedül annyiban mutatja hogy kicsit tartózkodik a dologtól, hogy egyáltalán nem beszél bent. Egy mukkot se. Előtte, utána folyamatosan, de ahogy kinyílik az ajtó, szó szerint elnémul. Ha hazaadáskor még beszélek valami a gondozónővel, és neki esetleg van valami nagyon fontos mondanivalója, akkor suttog :-) De különben nem szorong, jókedvű bent, olyan étvágya van hogy állandóan dícsérik (bezzeg itthon...), nem válogat (bezzeg itthon) és egy szófogadó aranyos gyerek (bezzeg.... :-) )

Közben készülődünk karácsonyra is. A Mikulásos-buli nagyon tetszett neki, egy-két héttel előtte már nagyon sokat emlegettük, és nagyon örült reggel az ajándékoknak. A bölcsis Mikulás nem tetszett neki, ő és egy másik kisfiú inkább nem mentek át a szomszéd szobába ahová megérkezett, sőt még állítólag pityeregtek is. Vasárnap viszont nem ijedt meg a szentmise utáni mikulásozáskor (igaz, elég vicces utánzat volt, de azért nagyon aranyos :-) )

Hopp, most felébredt, rohanok. Elég nyafis most, hogy beteg... Ha meggyógyult, jövök megint.