Jól elszaladt velünk ez a nyár, volt amilyen volt, de azért elég tartalmasan telt. Panaszra nincs okom.
Onnantól, hogy vége lett a bölcsinek, kicsit necces volt a munka, mert mindent Benihez kellett igazítani, így volt, hogy a melóhelyen altattam, mert ott ragadtunk. Már nem tudtam csak úgy két hétre leruccanni vele Temerinbe, mint tavaly, hanem csak egy hét lett belőle, ott is, ha lehetett, csináltam amit kellett a cégnek.
Cseppet sem mellékesen jegyzem meg, hogy egyedül vezettem le Temerinbe, Benivel, ez volt az első igazi nagy kocsiutam azóta, hogy elkezdtem vezetni. Az égvilágon semmi gond nem volt, leszámítva hogy a határig nagyjából minden pihenőhelyet érintettünk különféle nyűgök miatt, de egyébként rendben volt minden. Kitérőket nem mertem tenni, így végül az eredeti tervemet felülírva Kishegyesre nem mentem el egy fórumos anyukatársamhoz, nade majd az is eljön. Az az egy hét ott Messzi Mamáéknál remekül telt. Az idő ott is elég ramaty volt, kiszámíthatatlan, de főleg esős.
Még Temerint megelőzően voltunk a Balcsin Éviékkel, ez a hétvége is fantasztikus volt, persze strand nélkül, de valahogy nem is hiányzott. Egyszer, az utolsó nap mentünk le a fiúkkal, kicsit dagonyáztak a sekély vízben, egyébként azért elég hideg volt a Balcsi. A kertben, házban, környéken bőven akadt hogyan eltölteni ezt a három napot, így senki sem unatkozott. Ja, ide is egyedül mentem, gond nélkül eltaláltam az autópályára, elsőre megtaláltam a kérdéses utcákat, kanyarokat, nagyon büszke voltam magamra! :-)
A nyár fő attrakciója persze a horvátországi nyaralás volt. Mindannyian nagyon vártuk, Beni különösen. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg emléke volt a tavalyi évről. Ugyan oda mentünk, mint tavaly, de most egy másik társasággal, a fősulis koleszos barátnőimmel és párjaikkal, illetve egyikük testvérével és annak családjával.
Én elmondhatatlanul jól éreztem magam! És úgy gondolom, Beni nemkülönben. Nagyon élvezte a pancsolást, bár az első nap hevesen tiltakozott (visított, mintha vízbe akarnánk fojtani...), de utána a bébi úszógumijával, amibe bele lehet ülni, már biztonságban érezte magát és alig akart kijönni. Elég hamar átfagyott a vízben, vacogva mondta hogy nem fázik :-). Idén is eljutottunk étterembe, nagyjából ugyanolyan kutyafuttában kajáltunk mint tavaly, ugyanott, és ugyanazt :-)
Az idő fantasztikus volt, igazi nyár, a beígért hidegfront valami nevetséges fekete felhőcske volt, de elég hamar tovaszállt és nem lett belőle semmi.
A hazautunk kicsit kalandosra sikerült... 4 órás várakozással indult a kompra, ezután még a túlparton megálltunk egy utolsó fürdésre, majd onnan tovább. Ahogy egyre beljebb és beljebb értünk, folyamatosan csökkent a hőmérséklet, és egy eléggé félelmetes viharzóna felé közeledtünk, láttuk, hogy valami nagyon durva dologra készülhetünk... Nahát lett is olyan zuhé, hogy 0 méter lett a látótávolság, még az volt a szerencse hogy épp ott volt egy benzinkút ahová Apa rögtön félre is állt, különben tuti belénk jönnek, mindenki satufékkel állt meg mert nem lehetett semmit látni. Mikor kicsit csillapodott, tovább mentünk, később már a nap is kisütött, és fantasztikus szivárványt lehetett látni az égen, soha még ilyet nem láttam!
Aztán egyszer csak hopp, leállt a motor, és bár újraindult, már csak fél gőzzel tudtunk menni. Hamar telefonáltunk Erikáéknak, akik már jócskán előttünk jártak, de megkértük hogy valahol várjanak be, mert ki tudja mi lesz velünk... Nagyon drágák voltak, megvártak minket, és Andris még segíteni is tudott. Ezúton is nagyon köszönöm nekik, nem tudom mi lett volna ha nem hoznak meg értünk ekkora áldozatot.
Kiderült hogy a négy gyújtógyertyából kettőnek annyi volt, egyet kikalapáltak valahogy, egyet egy lengyel autóstól kaptunk (Isten áldja ezúton is, bárhol legyen, bármit tegyen), így végül 100-120-as tempóval, Erikáékkal a nyomunkban hazacsorogtunk. Sűrűn váltogatva a volánt, mert nagyon elfáradtunk mindketten. Az eső persze esett, sötét is volt, alig láttam, úgyhogy én azért adtam át viszonylag hamar Apának, ő meg azért, mert el akart már aludni vezetés közben. El nem tudtam képzelni, milyen lehet vezetés közben elálmosodni, hát milyen izgalmas hogy az ember vezet, mekkora felelősség, meg minden, nahát Budapest határánál már pofozgattam saját magam, és el kell mondjam, naaaaaagyon rossz!!! Azért végül hazavezettem, sőt ki is ment egy időre az álom a szememből (hálistennek...), mert benéztem a sávot és rákeveredtem a Körútra, amire mindig azt mondtam hogy mentsen Isten tőle, de most legalább nem volt forgalom, így hajnal negyed négy táján. Fél négy felé jutottunk haza, csak a legfontosabb dolgokkal mentünk fel, minden más a kocsiban maradt. Beninek persze kipattantak a szemei, és elég nehezen aludt vissza, én már sírva könyörögtem neki hogykuss maradjon csendben és aludjon, mert már összeesek a fáradságtól.
Egy picit kótyagosak voltuk még másnap, de aztán visszaállt minden a régi kerékvágásba.
Az első munkanapon valami rettenetes rosszullét fogott el, valami vírust benyelhettem, cudarul voltam aznap, estére már jártányi erőm sem volt. 2-3 napig eléggé le voltam gyengülve, de már ezen is túl vagyok. És mindenki más megúszta.
A szezon első koncertje is megvolt, igen kevés próbával, de egy rendkívül színvonalas és szép koncertet adtunk Esztergomban a Liszt Héten.
És ha már kórus, idén ismét voltunk Debrecenben, és sikerült a kategóriánkban harmadik helyezést elérni, ez elég nagy szó ám! :-) Három versenyzőből harmadiknak lenni bénán hangzik, ámde ez ennél bonyolultabb. Konkrét helyezést (ami pénzdíjjal is jár) ugyanis csak megfelelő pontszám elérése esetén lehet kapni. Ebben az esetben ez összefoglalva valahogy úgy nézett ki, hogy a kategóriánkban az izlandi és cseh kórus kaphatott volna első díjat és mi második díjat, de mivel olyan kicsi volt köztük a különbség és két első díj nem adható, mindenkit eggyel visszaminősített a zsűri, így lett végül két második és egy harmadik helyezett.
Amíg én Debrecenben üdültem, addig itthon minden a legnagyobb rendben volt, ismét hála Anyunak, és persze Apának. Búcsúzkodáskor volt egy pici sírás, aztán négy napig semmi.
És a mai nappal elérkeztünk egy hatalmas mérföldkőhöz Beni életében: ma volt az Első Nap az Óvodában!
Hold lett a jele (nekem anno napocska volt :-) ). A mai nap nem volt még nagy kaland, mert bent voltam végig, az ebédet leszámítva. Az első teszt majd holnap lesz, akkor lelépek 20 perc után és csak ebéd utánra megyek vissza. Hát kíváncsi leszek, hogy tényleg számít-e hogy járt már bölcsibe, vagy tökmindegy lesz...
Hjaj, hát még csak most született....
Onnantól, hogy vége lett a bölcsinek, kicsit necces volt a munka, mert mindent Benihez kellett igazítani, így volt, hogy a melóhelyen altattam, mert ott ragadtunk. Már nem tudtam csak úgy két hétre leruccanni vele Temerinbe, mint tavaly, hanem csak egy hét lett belőle, ott is, ha lehetett, csináltam amit kellett a cégnek.
Cseppet sem mellékesen jegyzem meg, hogy egyedül vezettem le Temerinbe, Benivel, ez volt az első igazi nagy kocsiutam azóta, hogy elkezdtem vezetni. Az égvilágon semmi gond nem volt, leszámítva hogy a határig nagyjából minden pihenőhelyet érintettünk különféle nyűgök miatt, de egyébként rendben volt minden. Kitérőket nem mertem tenni, így végül az eredeti tervemet felülírva Kishegyesre nem mentem el egy fórumos anyukatársamhoz, nade majd az is eljön. Az az egy hét ott Messzi Mamáéknál remekül telt. Az idő ott is elég ramaty volt, kiszámíthatatlan, de főleg esős.
Még Temerint megelőzően voltunk a Balcsin Éviékkel, ez a hétvége is fantasztikus volt, persze strand nélkül, de valahogy nem is hiányzott. Egyszer, az utolsó nap mentünk le a fiúkkal, kicsit dagonyáztak a sekély vízben, egyébként azért elég hideg volt a Balcsi. A kertben, házban, környéken bőven akadt hogyan eltölteni ezt a három napot, így senki sem unatkozott. Ja, ide is egyedül mentem, gond nélkül eltaláltam az autópályára, elsőre megtaláltam a kérdéses utcákat, kanyarokat, nagyon büszke voltam magamra! :-)
A nyár fő attrakciója persze a horvátországi nyaralás volt. Mindannyian nagyon vártuk, Beni különösen. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg emléke volt a tavalyi évről. Ugyan oda mentünk, mint tavaly, de most egy másik társasággal, a fősulis koleszos barátnőimmel és párjaikkal, illetve egyikük testvérével és annak családjával.
Én elmondhatatlanul jól éreztem magam! És úgy gondolom, Beni nemkülönben. Nagyon élvezte a pancsolást, bár az első nap hevesen tiltakozott (visított, mintha vízbe akarnánk fojtani...), de utána a bébi úszógumijával, amibe bele lehet ülni, már biztonságban érezte magát és alig akart kijönni. Elég hamar átfagyott a vízben, vacogva mondta hogy nem fázik :-). Idén is eljutottunk étterembe, nagyjából ugyanolyan kutyafuttában kajáltunk mint tavaly, ugyanott, és ugyanazt :-)
Az idő fantasztikus volt, igazi nyár, a beígért hidegfront valami nevetséges fekete felhőcske volt, de elég hamar tovaszállt és nem lett belőle semmi.
A hazautunk kicsit kalandosra sikerült... 4 órás várakozással indult a kompra, ezután még a túlparton megálltunk egy utolsó fürdésre, majd onnan tovább. Ahogy egyre beljebb és beljebb értünk, folyamatosan csökkent a hőmérséklet, és egy eléggé félelmetes viharzóna felé közeledtünk, láttuk, hogy valami nagyon durva dologra készülhetünk... Nahát lett is olyan zuhé, hogy 0 méter lett a látótávolság, még az volt a szerencse hogy épp ott volt egy benzinkút ahová Apa rögtön félre is állt, különben tuti belénk jönnek, mindenki satufékkel állt meg mert nem lehetett semmit látni. Mikor kicsit csillapodott, tovább mentünk, később már a nap is kisütött, és fantasztikus szivárványt lehetett látni az égen, soha még ilyet nem láttam!
Aztán egyszer csak hopp, leállt a motor, és bár újraindult, már csak fél gőzzel tudtunk menni. Hamar telefonáltunk Erikáéknak, akik már jócskán előttünk jártak, de megkértük hogy valahol várjanak be, mert ki tudja mi lesz velünk... Nagyon drágák voltak, megvártak minket, és Andris még segíteni is tudott. Ezúton is nagyon köszönöm nekik, nem tudom mi lett volna ha nem hoznak meg értünk ekkora áldozatot.
Kiderült hogy a négy gyújtógyertyából kettőnek annyi volt, egyet kikalapáltak valahogy, egyet egy lengyel autóstól kaptunk (Isten áldja ezúton is, bárhol legyen, bármit tegyen), így végül 100-120-as tempóval, Erikáékkal a nyomunkban hazacsorogtunk. Sűrűn váltogatva a volánt, mert nagyon elfáradtunk mindketten. Az eső persze esett, sötét is volt, alig láttam, úgyhogy én azért adtam át viszonylag hamar Apának, ő meg azért, mert el akart már aludni vezetés közben. El nem tudtam képzelni, milyen lehet vezetés közben elálmosodni, hát milyen izgalmas hogy az ember vezet, mekkora felelősség, meg minden, nahát Budapest határánál már pofozgattam saját magam, és el kell mondjam, naaaaaagyon rossz!!! Azért végül hazavezettem, sőt ki is ment egy időre az álom a szememből (hálistennek...), mert benéztem a sávot és rákeveredtem a Körútra, amire mindig azt mondtam hogy mentsen Isten tőle, de most legalább nem volt forgalom, így hajnal negyed négy táján. Fél négy felé jutottunk haza, csak a legfontosabb dolgokkal mentünk fel, minden más a kocsiban maradt. Beninek persze kipattantak a szemei, és elég nehezen aludt vissza, én már sírva könyörögtem neki hogy
Egy picit kótyagosak voltuk még másnap, de aztán visszaállt minden a régi kerékvágásba.
Az első munkanapon valami rettenetes rosszullét fogott el, valami vírust benyelhettem, cudarul voltam aznap, estére már jártányi erőm sem volt. 2-3 napig eléggé le voltam gyengülve, de már ezen is túl vagyok. És mindenki más megúszta.
A szezon első koncertje is megvolt, igen kevés próbával, de egy rendkívül színvonalas és szép koncertet adtunk Esztergomban a Liszt Héten.
És ha már kórus, idén ismét voltunk Debrecenben, és sikerült a kategóriánkban harmadik helyezést elérni, ez elég nagy szó ám! :-) Három versenyzőből harmadiknak lenni bénán hangzik, ámde ez ennél bonyolultabb. Konkrét helyezést (ami pénzdíjjal is jár) ugyanis csak megfelelő pontszám elérése esetén lehet kapni. Ebben az esetben ez összefoglalva valahogy úgy nézett ki, hogy a kategóriánkban az izlandi és cseh kórus kaphatott volna első díjat és mi második díjat, de mivel olyan kicsi volt köztük a különbség és két első díj nem adható, mindenkit eggyel visszaminősített a zsűri, így lett végül két második és egy harmadik helyezett.
Amíg én Debrecenben üdültem, addig itthon minden a legnagyobb rendben volt, ismét hála Anyunak, és persze Apának. Búcsúzkodáskor volt egy pici sírás, aztán négy napig semmi.
És a mai nappal elérkeztünk egy hatalmas mérföldkőhöz Beni életében: ma volt az Első Nap az Óvodában!
Hold lett a jele (nekem anno napocska volt :-) ). A mai nap nem volt még nagy kaland, mert bent voltam végig, az ebédet leszámítva. Az első teszt majd holnap lesz, akkor lelépek 20 perc után és csak ebéd utánra megyek vissza. Hát kíváncsi leszek, hogy tényleg számít-e hogy járt már bölcsibe, vagy tökmindegy lesz...
 | ||||
| Ő nyilván nem érezte át ennek a napnak a súlyát... :-) |
Hjaj, hát még csak most született....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése