Manna mia!

    Natúrkozmetikum rajongó lettem.... Talán kicsit függő is. De ezt legalább nem lehet a szó szoros értelmében vett káros szenvedélynek tekinteni, sőt! :-) Csak ugye azok a fránya anyagiak...

   Történt, hogy egyszer csak elnavigáltam a Mannaszappan oldalára, és akkor valami ingyenes házhoz szállítási akció volt, na gondoltam tegyünk egy próbát a hajápoló csomaggal, az egekig magasztalják ezeket a termékeket, én is kipróbálom. Hamar meg is érkezett a pici doboz, méterekről illatozott, én csak asszisztáltam a kibontáshoz, mert Beni csapott le rá. Teljes extázisban volt, és mivel szappanok voltak a dobozban, az egész napja be lett aranyozva :-) (szappanmániás ugyanis....)
Később, mikor lefeküdt aludni, én is szemrevételeztem őket, szagolgattam, és alig vártam az estét, hogy nyomban ki is próbáljam!
    Tudtam akkor már, hogy ez valami újnak a kezdete, és nem lesz megállás.... Már az első használat megszüntette a régóta fennálló haj-fejbőr problémámat, a másik szappan illata mennyei, nem szárít, a kókuszvaj amit eredetileg hajápolásra adtak, valami fantasztikus finom illatú! Elég kicsi tégelyben van, mikronnyi mennyiséget használok belőle (az arcomra...), és elképesztő hatása van. Ja, és ajándékot is kaptam, egy kis illóolajat.
Két nap múlva már rendeltem is a következő adagot... Na nem hajápoló cuccokat, hanem mást, de nagyon vissza kellett fognom magam, mert rengeteg csábító termékük van, legszívesebben mindet megvenném.
    A finom, illatos holmik mellé még valamit "kaptam", egy új szemlélet-módot. Elkezdtem utánajárni az egészségvédő-megőrző termékeknek (oké, nem kell blamálni, hogy "helló, kisanyám, még csak most???") . Illetve ez így nem igaz, mert tudtam eddig is, hogy mi megy az iparban, de valahogy nem foglalkoztam vele, túlzásnak tartottam, nem vettem komolyan, vagy nem is tudom. Azóta viszont mániákusan nézem minden terméken az összetevőket, rettenetes rossz érzésem van, hogy van a háztartásunkban tusfürdő, testápoló, nyilvánvalóan káros anyagokkal, amit még a gyerekre is rákenek, úgyhogy ha nem is megszállottan, de elkezdem ezeket szép lassan kiiktatni, úgy döntöttem. És baromira felháborít, hogy a köztudottan káros anyagokat pl. direkt babáknak való termékekbe is belepakolják, dehát erről lehetne oldalakat fröcsögni, hagyjuk is. Nem is tudom hogy amit kaptam most a szomszéd nénitől, fürdetőt meg testápolót, kinek adjam, vagy mit csináljak vele??  Gyerekes családnak nem akarom adni, magamra nem tenném, másnak sem akarok rosszat, dobjam ki? Ehh, na mindegy, majd kitalálom.
Ja, Apának is rendeltem borotválkozó szappant, meg persze gondoltam a karácsonyra, osztogatni is fogok az új csomagból.


    Nem akarok elvakult öko-bio mami lenni, nem fogunk csak magvakat meg csírákat enni ezután, de azt hiszem, kozmetikumokat mindenképpen tudatosabban fogok vásárolni, élelmiszernél eddig is igyekeztem. Azt hiszem, ha itt leragadok, már azzal is tettem valami jót magunkkal.  Most pl. néznem kell mindjárt a borotvaszappan mellé valami nem káros szert, amivel Apa bekenheti az arcát, ha véletlenül összekaszabolta magát... (a szappannal elégedett!) És elkezdek kutakodni, hogy ha már nem bírja a pénztárcám, hogy tudnám én magam elkészíteni a kencéimet.

   Nna, lehet mosolyogni hogy a kis tudatlan szeme elől végre elillant a köd... A natúr termékeket meg ajánlom mindenki figyelmébe, amúgy van olcsóbb is, nekem mégis valamiért a mannás cuccok jönnek be.


Ez volt a reklám helye, legközelebb jön a bölcsi reloaded, betegállományunk összefoglalása, meg miegymás.

A fülgyulladás

    Nem, ez nem egy Bogyó és Babóca mese (ugyanez a cím), hanem a legújabb szerzeménye Beninek.

Történt, hogy két hete, mikor a keresztszülei itt voltak nálunk, elkezdett köhögni. Hétfő volt, aznap leugrottunk a dokihoz, aki semmit nem talált, mondta hogy adjak lándzsás útifű szirupot, vagy ami van itthon, pihengessen kicsit, de ennyi. Láttam én is, hogy ez nem egy komoly valami, csak reggel és este van, úgyhogy egy igazolással a kezemben beadtam. Nem is volt semmi gond, mondtam a gondozóknak hogy mi a helyzet, de aztán ők is mondták hogy tényleg nem vészes, náluk pl. egyáltalán nem is köhögött.
Temerint is megjártuk, majd hétfőn folytattuk a bölcsit, csúcsjól indult a nap, simán be tudtam adni, hátra se nézett csak ment a többiekhez. (Na ezt megkönnyeztem... :-) ). Persze köhögött továbbra is, de nem volt rosszabb mint azelőtt. Hanem amikor mentem érte, szóltak hogy azért már nem volt olyan jól, és a délutáni alvásnál is eléggé köhögött, úgyhogy másnap rögtön vissza a dokihoz, de megint csak semmi komolyat nem állapított meg, se láz, semmi, de megbeszéltük hogy szokás szerint két napot pihengessünk itthon, aztán lehet menni nyugodtam. Két napra rá azonban belázasodott, meg gyanúsan orrhangon kezdett beszélni, akkor már sejtettem hogy valami gond lesz, és biztosra vettem hogy nem ússzuk meg a füles témát, senki ne kérdezze hogy honnan tudtam... Tapogattam napközben többször a füle környékét, de nem fájlalta. Orrát próbáltam szívni, nem jött semmi. Este lefekvés után, alig 5 percre rá hogy elaludt, nyöszörögve kelt is, és nem tudtam megnyugtatni. Láttam hogy többször odakap a füléhez, meg mondta is hogy fáj, és kért rá gyógypuszit. Kivételesen nem használt, úgyhogy gyorsan vettem elő a fájdalomcsillapítót, és kezdtem átnézni a házipatikámat, hogy mi a fenét csináljak. Gyorssegélynek Dr. Google, stb... A fájdalomcsillapítás nyerő ötlet volt, a neten is azt írták hogy ez az első, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán beugrott, hogy mikor nyáron mentünk a tengerre, Temerinben kértem a patikában szemcseppet (amit itthon írattam, itthon felejtettük, de nem mertem anélkül elindulni, mert ki tudja...), és azt mondta akkor a patikus, hogy az fülre is jó. Hát mondtam lesz ami lesz, én csepegtetek, aztán meglátjuk. (ezt másnap egyik dokinak sem említettem végül...)
Namármost a fájdalomcsillapító beadása sem volt egy egyszerű eset... Végül Apának sikerült, én nem boldogultam kivételesen, meg kicsit el is vakított az a kis adag amit a szemembe kaptam Beni szájából...
Nahát a fülbecsepegtetés meg konkrétan bírkózássá fajult a végén, nem is tudom hogy végül ment-e bele, de gondoltam ha a doki majd valami fülcseppet ír fel, akkor jaj lesz nekünk... A fájdalomcsillapítás olyan jól sikerült, hogy végül alig tudtam elaltatni, olyan jól kezdte érezni magát.
   ... reggelig, mert aztán kezdődött a nyöszörgés elölről, úgyhogy nyomtam is be a következő adag Algoflex-et neki. A doki nem vizsgálta meg, továbbküldött egyből a fül-orr-gégészetre (ezen meglepődtem, azt hittem az ilyet háziorvos is tudja vizsgálni...). Csak késő délutánra kaptunk időpontot, de addig kihúztuk valahogy, még egy adag gyógyszerrel...
Sok mindenre felkészültem, de arra az üvöltésre amit a fülészeten produkált, arra nem... Még jó, hogy gyerekek nem várakoztak kint a folyosón, mert meg lett volna teremtve nekik az alaphangulat... (Apa elmondása szerint a kint várakozók együtt érzően mosolyogtak rá)
     Nagy problémám amúgy, hogy egy mezei háziorvosi vizsgálat során is állandó a sírás. Pedig az égvilágon SEMMI fájdalmas nem történik, sokszor még kellemetlen dolog sem. Amikor helyettesítésre mentünk szabadság miatt, egy nagyon kedves doktornéni vizsgálta, persze ott is sírással indult, de meg tudta nyugtatni, sőt, önként ki is nyitotta a száját!!!! Csak lestem. A dokibá't nem komálja, oké. De azért tudhatná, meg mindig meg is beszéljük, hogy ha a hátát-mellkasát meghallgatja a doki, abba nem fog belehalni, és kár mindig ordítani.Gondolkodom egy játék doktoros szett-en, gyakorlás és ráhangolódás céljából... Bár többen mondták nekem, hogy pénzkidobás...
    Naszóval nem számítottam semmi jóra, habár egész nap magyaráztam hogy a doktornéni majd belekukucskál a fülébe, megnézi mitől fáj, és majd segít hogy meggyógyuljon. Mint egy mantrát, ezt hajtogattam egész nap neki. Bólogatott, mondta hogy jó. Aztán ahogy bementünk már görbült a szája, persze amikor lefogtam már küzdött, dehát mit csináljak, szép szóval nem hagyta magát, és az ilyen vizsgálatoknál ez a módi... Első kukucskálásra semmit nem látott a doki, mert tele volt, szóval első körben fülmosás. A helyzet fokozódott, a gyermekem ereje és hangja is. Mosás után mégegy kukucska, itt már filmszakadás, aztán mintha tényleg elvágták volna, abba hagyta. A diagnózis egyértelmű, középfül gyulladás, jellemzően a bal oldalon, de kicsit már a jobbnál is. Antibiotikum, orrcsepp, egy hétig nuku bölcsi. Matricaválasztás, pápá a doktornéninek.
Ez pénteken történt, ma hétfő van, a helyzet napról-napra jobb, ma már nem adtam fájdalomcsillapítót, az orrát is szépen tudom szívni, de magától is fújja. Na az se volt semmi, ahogy az első pár napban az orrát szívtam... Ehhez képest tegnap már ő kérte! És a gyógyszert is! Annyira okos, ügyes... :-)

   Ez van velünk most. Kicsit nehéz most a munkával foglalkoznom, mert megint csak akkor tudok a gép elé ülni ha alszik, de azért boldogulok. Ami aggaszt, hogy megint fáj a mandulám, és mivel nem olyan rég volt gyulladásban, (és azelőtt meg szintén nem olyan régen) ezért mostmár tényleg utánajárok az alternatív gyógymódoknak. Nem szeretnék megválni tőlük...

    Temerinben remekül telt a hosszú hétvégénk, csak sajnos mint ahogy lenni szokott, elég kapkodósra sikerült, sok helyre nem jutottunk el, remélem nem lesz belőle sértődés... Beni nagyon élvezte, emlékezett mindenre, mindenkire, látszik hogy szeret ott lenni.
A hazafelé utunk rémes volt... 2 óra a határon, egy nyűgös gyerekkel, meg egy döglődő akkumulátorral, ami be is adta a kulcsot a magyar határ előtt. Áttoltuk, fél órát még várakoztunk amíg jött a segítség. Hazáig gond nélkül eljutottunk, de a parkolóban aztán végleg kimúlt. Illetve hát nem végleg, mert másik akkuról kábellal be lehetett indítani, nade aztán sehol semmi megállás, mert akkor jaj. Amúgy már odafele is leállt, Kecskeméten, akkor vette Apa a kábelt. Na mindegy, azóta rendben van, egy új aksival megoldódott a gond, egyelőre úgy tűnik.

Most megyek és én is beveszek valamit, mert nagyon fáj a mandulám... :-(

Most már tényleg, igazán....

  ... nem halogathatom a bejegyzést, mert a fontos, megemlítendő események már így is rég elmúltak...

Najó, nem olyan régen, 3 napja

      BENI 2 ÉVES LETT!!!!

   Ezen ünnepélyes alkalomra feljöttek Mamáék Temerinből, volt nagy öröm :-) Sajnos másnap már utaztak is haza, de egy nagyon klassz napunk volt együtt. Vasárnap a tervek szerint Nagyimék jöttek volna Anyuékhoz, mi meg majd a délutáni alvás után át őhozzájuk, de Nagypapám nem volt jól (elég tré, párás idő lett, neki ez nagyon rossz) és lemondták reggel. Így aztán úgy döntöttünk meglepjük őket, és kiruccantunk hozzájuk délután. Nagyon örültek, szuperül sikerült a meglepetés, Anyu, Apu, mi hárman, és még Öcsém is! Ott is tortáztunk, Beni nagyon jól érezte magát, de számomra a leg szívmelengetőbb az öregek öröme volt...

 

Apával és az ajándék vonattal

  Miután ilyen jól sikerül a hétvége és Beni körül forgott a világ, a hétfő elég nagy paff volt a számára, ugyanis a kötelezettség az kötelezettség: a bölcsit nem hagyjuk ki. 

Nade ne szaladjak ennyire előre... 

   24-én ugyebár elkezdtük a 2 hetes beszoktatást.  Az első nap nem volt nagy siker.... Ez meg is lepett a "legelső első" alkalom után (9-én ugyebár), olyan mintha nem is mentünk volna. Tekintettel erre, nem küldtek ki, Beni rám volt ragadva, ha eltávolodtam, egy darabig eljátszott, aztán jött oda és húzott hogy menjek vele. Próbáltam odavinni a játékokhoz, de leült a földre és megmakacsolta magát, nem akart. Tény, hogy  maximális volt a hangzavar, többen sírtak, a gondozók is hangosabban beszéltek (neki ez már kiabálás...) szóval ez nem segített. Meg is állapította a gondozó, hogy nehéz lesz vele. (Ezt "akarja" hallani minden kezdő, szoktató anya, nem...?) Reméltem, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy nem olyan, mint amilyennek elsőre beskatulyázták. Örültem hogy vége lett annak a másfél órának...

   Megrémített, hogy milyen katonás rendet tartanak, ami tudom, hogy jó, de féltem, hogy Beni hogy veszi ezeket. Pl. szigorúan az asztalnál ülni amíg mindenki be nem fejezi az evést-ivást, csakis egyszerre felállni. Ezzel a játékkal csak itt lehet játszani, amazzal csak az asztalnál, x méterrel már nem lehet arrébb vinni. Na ehhez képest itthon meg az egész lakás egy játszótér... Nekik kell kidobni pl. a zsebkendőt a kukába, rálépni a pedálra, beledobni. És mindent, mindent önállóan, amit csak lehet és már tudnak. Nagyon kétségbe estem, mert tudtam ugyan, hogy ezek hosszútávon jó dolgok, de mi még nagyon nem tartottunk itt, és nem akartam azt gondolni hogy eddig hanyag voltam ilyen téren. Csak egy kicsit rugalmasabban kezelek dolgokat. Sok mindent megcsinál, és nem adok mindent a keze alá, tanítom hogy pakoljon el, meg ilyesmi, de nem csinálok vitát ebből, és nem várom meg hogy sírjon, hanem segítek mikor többet, mikor kevesebbet. Mivel nem gondozói szemmel neveltem eddig, így aztán volt mit pótolni, mert igencsak masszírozta a gondozó ezzel az agyamat, úgyhogy fel kellett venni a tempót....  Igaz ami igaz, sírtam is az első nap után, mert féltettem Benikém lelkivilágát.... (és akkor, ott el is hullajtottam minden bölcsis-könnyet, azóta sem hat meg ha bőg pl. reggel...)

   Aztán a harmadik napon ki mertem jelenteni, hogy egész jól veszi az akadályokat, persze van sírás (azóta is, pedig már a negyedik hetet kezdtük!), de meg tudják nyugtatni, nem ordít egész nap. Első bölcsis ebéd alkalmával legnagyobb megrökönyödésemre betolta az egész tányér paradicsomos káposztáját, pedig még mondtam is a gondozónak, hogy ne számítsanak sok jóra... Még mikor tízórainál bent lehettem a második nap (utána már csak beadtam és leléptem), első kérésre, szó nélkül vitte a szalvétát a kukába, én meg lefagytam, és rájöttem, hogy tiszta hülye vagyok hogy aggódtam, hát elvégre okos, értelmes fiam van, és miért is hittem hogy ezek neki nehéz dolgok lesznek... Idáig, a szalvéta kidobásig követtem szemmel a benti eseményeket, és mivel azóta csak reggel beadom, nem tudom hogy egyébként hogy alakul a napja, de lehet hogy jobb is, mert túlreagálnék érzelmileg dolgokat, feleslegesen. 

    A héten tehát a negyedik hetet kezdtük el. Még mindig nem tökéletes, mert továbbra is sírósan indulnak a reggelek, de kb. 5 perc, míg beadom, aztán könnyen megnyugtatják, játszik, elvan. Én javasoltam hogy húzzuk ki, elvégre nem hajt a tatár a munkával, inkább legyen nagyon fokozatos, hátha úgy könnyebb. 9-re viszem, 10 kor tízórai, ha jó az idő akkor udvar (imádja! ), fél12 körül ebéd. És ott is alszik!!!! Elképzelésem sincs, hogy ezt hogy sikerült elérniük, komolyan azt hittem hogy képtelen lesz rá, de első próbálkozásra is ment már, igaz csak fél óra, de akkor is!!! Na volt egy nap, amikor már mindenki játszott, ágyakat kitolták, ő meg még nagyban durmolt majdnem negyed 4-ig... :-) Én meg kint malmoztam a folyosón.

Igyekszem amúgy mindig korábban menni, úgy fél2 körül, hogy mire felébred, ott legyek. Volt már hogy korábban kelt, de nem volt gond, nem sír. Ül, vagy fekszik az ágyán, mert azt úgy kell (???? most komolyan, ezt hogy csinálják????????? ) Szépen ebédel, olyanokat is megeszik, amit itthon eddig soha. És egyedül!!! Vagy néha kis segítséggel, de alapvetően maga eszik. Amióta bölcsis, azóta szépen pakol maga után ha kérem, kidobja a szemetet amit talál (sajna néha mást is, annyira tetszik neki :-) ), és sokkal jobban bevonható dolgokba, úgyhogy egyértelműen pozitív a változás. 

A sírás meg... nyilván meg akar hatni, de aztán látja hogy kár a gőzért, és abba hagyja egy idő után. Nagyon anyás lett, ez egyértelmű, nyilván a bölcsi miatt. Kórusra is nagy harcok árán jutok el. Még meg kell szoknia hogy ez most egy új rendszer, anya dolgozik, ő is megy "szolgálatba", aztán megyek érte. Ha ez rutinná és megszokássá válik, nem lesz gond. 

   És hát a beszéd! Egyértelműen fejlődik, gondolom folyamatosan dumálnak nekik ott bent, azóta neki is be nem áll a szája. Így aztán "visszahallom" a gondozókat is :-D Na semmi extra, csak tudom hogy sokat mondják hogy "Ülj le! Úgy..." :-D

Nagy haverság még senkivel sincs, igaz eddig jóformán csak csajokat láttam :-) De van egy tündéri kislány, őt sokat emlegeti, bár gondolom azért is, mert könnyen megjegyezhető és cuki neve van. (Kiki :-) ) 

   Szóval így állunk jelenleg a bölcsivel. Holnap megpróbálom 8-ra vinni, és a hét vége felé uzsira is ott hagyni. Ezzel a beszoktatást le is szeretném tudni.

Volt már betegség miatti távollétünk is, két nap, a szokásos orrfolyás-történet, de semmi komoly. Én benyeltem egy felső légúti valamit, meg egy igen randa gennyes mandulagyulladást, konkrétan alig éltem két-három napig, de már túl vagyok rajta. A lényeg hogy Beni ezt a durva valamit nem kapta el. Orrfolyás? Smafu...

És ami miatt ezt az egész bölcsis dolgot bevállaltuk, a munka, hát kérem az is megyeget. Most bazi késő van úgyhogy részleteket később írok (titkon remélem, hogy több időm lesz erre a blogra is...), de nagyon jól alakulnak a dolgaim, úgy érzem... :-) 

Közkívánatra Apa, a fotós :-)

    Tényleg igazságtalan, hogy róla sosem teszek fel képet... :-)

Nyaralás II., Bölcsi, Új időszámítás

    Külön bejegyzést érdemelne mindegyik, de idő szűkében kénytelen vagyok összevonni.

    Sajnos ennek a nyárnak is vége... Függetlenül attól, hogy egy gyerekkel már teljesen más a pihenés, talán pont amiatt volt olyan jó, mert Beni is velünk van már.
A horvátországi nyaralás előtt mi lementünk Benivel Temerinbe, Apa levitt minket a határig, Tata meg jött föl értünk.  Nagyon klassz volt, gondolom Beni emlékezett is még sok mindenre 3 héttel azelőttről, úgyhogy zökkenőmentes volt a környezetváltozás. Bő egy hetet voltunk így kettesben,  Apa nélkül, aztán ő is csatlakozott pár napra és együtt utaztunk a tengerre.

   A szokásos helyre mentünk, Hvar szigetre, Jelsa-ra. Négy vagy öt alkalommal voltunk már ott, és igazság szerint nem nagyon vágyom más helyre, nekem/nekünk tökéletesen megfelel. Árban is, színvonalban is, ismerjük a tulajt, a társaság mindig jó szokott lenni, a központ nincs se túl közel se túl messze, és ott vannak a kedvenc fáim... :-)

  Számomra ennél a facsoportnál nincs szebb látvány (mármint ami a facsoportokat illeti...), fényes nappal, alkonyatkor, naplemente közben, szemből, oldalról, bárhogy-bárhonnan. De hogy miért, azt nem tudom megmondani...

   Az odautat igyekszem elfelejteni. Mindig embert próbáló az a tizenpár óra, ha fényes nappal, ha éjszaka utazunk. Hát még egy gyerekkel...
Este 10 körül indultunk, 11 felé el is aludt Beni, aztán meg kellett állni tankolni éjfél körül, na onnan indult a buli. Nem cirkuszolt kimondottan, de aludni nem volt hajlandó, viszont én hullafáradt és ingerült voltam, mikor pedig végre elcsendesedett, Apa dőlt ki és meg kellett álljunk mielőtt elalszik a volánnál. Ekkor megint kipattantak a szemei, és úgy fél 4 körül aludt el. Én is képtelen voltam ébren maradni, Apa holtpontja is igencsak elhúzódott, úgyhogy 5 vagy 6 felé, miután én egy kicsit aludtam, úgy volt hogy leváltom és vezetek egy szakaszon.
Végül aztán ittunk egy-egy kávét, és ettől Apa egész jól magához tért, úgyhogy vezetett tovább, hogy ha lehet akkor érjük el az első kompot ami átvisz minket a szigetre.
Persze nem értük el... :-/ de nem kellett sokat várni a következőre, addig Benivel dobáltuk a kavicsokat a vízbe, ismerkedett a nagy pancsival.

Úton a szigetre

    A kicsit nehézkes és nagyon hosszú út után nagyon hamar elröppent az egy hét...  Beni nagyon élvezte az új helyet, a társaságot, végeredményben a vizet is, habár nem sokat volt bent, egyedül az utolsó nap élvezte már nagyon. Addig inkább csak a parton szórakozott a kavicsokkal, vagy a kispancsijában, amit mindig levittünk a partra. Kis színe is lett, azért igyekeztem nem tűző napon tartani, még ha be is volt kenve.
Jókat aludt, néha persze ott is felkelt/felriadt, de ez a sok élménynek is betudható volt, gondolom.

Reggeli durmi Anyával

Szundi a parton

    Én pihentem is, meg nem is. Furcsa, de a víz annyira engem sem vonzott. Tudok úszni, nem félek bemenni még oda sem ahol nem ér le a lábam (és nekem nem is kell nagyon messze menni ahhoz... :-) ), de nekem az ilyen nyaralásokon bőven elég a tudat hogy a tengeren vagyok, a látvány, a levegő, az a sok más érdekesség ami nem megszokott a hazai vizek partjain, meg az a "feeling" amit csak tengerparton lehet érezni. Tudni azt, hogy itt más az élet, a klíma; gyomként nő az, amit mi sokszáz forintért árulunk cserépben a kertészetben, és jó egy kicsit elmerengeni azon, hogy mi van ott azon a helyen olyankor, ha a turisták hazavonulnak és marad az a néhány őslakos, aki magából a tengerből él.
    A strapásabb része a nyaralásnak ugyebár abból állt, hogy Beni után kellett rohangálni a parton, ha olyan helyen voltunk akkor játszottam a kőszáli kecskét, egyébként meg a víz megállította, mert az nem tetszett neki annyira, szóval attól nem kellett félnem hogy mondjuk begyalogol messzire és ellepi a víz. De a parton azért sokan voltak, és egy fél pillanat alatt el tud tűnni, úgyhogy nem volt nagyon alkalmam szétdobni magam és süttetni a hasam. Azért a hátam piszkosul leégett, és életemben először a fülem is, de úgy, hogy alig tudtam aludni tőle. A szalmakalap (későn kezdtem el használni...) is birizgálta, majd megvesztem ha hozzáért. Épp a hazaút alkalmával hámlott le, szép látvány lehetett... Szerencsére én nem láttam :-) (utolsó képen azért látszik egy picit... :-) )

   Néha lesétáltunk a központba, nagy volt ott a nyüzsgés mindig. A fagyizók tömve, meg a szokásos sereg a bazársoron. A kikötő közel volt, úgyhogy azt is nagyon kellett figyelni hogy ne menjen a víz közelébe Beni, pörgött ezerrel, élvezte nagyon a nyüzsit. Egyszer kísérletet tettünk egy éttermi vacsira is, én megkívántam a tengeri herkentyűs kaját, pedig amúgy nem szeretem... De ez is a "feeling"-hez tartozik :-) Kiválasztottam amit szeretnék, aztán Apa beült rendelni, mi meg Benivel csatangoltunk, szuveníreket néztünk, aztán amikor már hozták a kaját, gyorsan odavetődtünk. Nem nagyon élveztem ki a látványt, meg az ízt sem, csak lapátoltam be, meg közben etetni próbáltam, meg csitítgattam, meg rendreutasítottam, meg fegyelmeztem.
De azért még így is jobb volt, mint az eredetileg tervezett paprikáskrumpli...

Melyiket vegyük Juditnak? :-)

Találtunk egy játszóteret is

    A hazaút szintén nem volt egy leányálom, mert nem kimondottan alvásidőben utaztunk, és a cirkusz is több volt, többször kellett megállni.
Nagy nehezen aztán végül megérkeztünk késő este Temerinbe, onnan pedig másnap már "csak" egy 4 órás út után Budapestre.
Engem mondjuk a sírás kerülgetett, hogy vége... Itthon várt minket az ősz, a hűvös idő, a tudat hogy hamarosan indul a bölcsi, munka, és valami egészen más kezdődik...

    Mikor elkezdtem ezt a bejegyzést, épp a bölcsi első napján voltunk túl. Aztán rögtön aznapra be is taknyosodott Beni, így a következő napokat inkább lemondtam (mint kiderült, elhamarkodottan, mert 2 nap alatt ki is gyógyult), így majd csak 24-én kezdünk újra. Az első alkalom után egyelőre bizakodó vagyok, de ugye másfél óra sem volt és én is bent voltam, szóval ez még igencsak nem kihívás így... Úgyhogy a bölcsiről mégis majd egy külön bejegyzés fog szólni, remélem csupa pozitív élménnyel.
   A folytatást meg meglátjuk... Annyi biztos, hogy Apa cégénél leszek adminisztratív munkakörben, napi 6 órában. Ez nekem nagyon jó, mert reményeim szerint kellően rugalmas lesz ahhoz, hogy Benivel is tudjak maximálisan törődni, itthon lehetek vele ha netalán beteg lenne, nem kell azon rágnom magam hogy kire bízzam, ki hozza el, mert én nem tudok a munkahelyemről szabadulni. Így máris kevésbé stresszes a visszatérés. Munka lesz bőven, unatkozni nem fogok.
    Két év itthonlét után nagyon-nagyon más lesz az élet... Félek is, kíváncsi is vagyok, várom is, nem is... A dologban a "legfájdalmasabb": felnő a gyermekem...

Hazafelé

Nyaralás I.

   A lakás romokban, táskák, szatyrok mindenütt, de most nincs kedvem pakolászni...
Hazajöttünk a nyaralásból! Illetve ez még csak egy része volt, a fő-fő nyaralás az majd később lesz, akkor megyünk a tengerre! Most Temerinben voltunk, két hetet.
Beni keresztszülei jöttek hozzánk egyik héten pénteken, és levittek magukkal kettőnket Temerinbe, Apa egy hét múlva csatlakozott hozzánk pár napra, tegnap este jöttünk haza.

   Elképesztően jó két hét volt! Beni nagyon élvezte a környezetváltozást, imádta hogy van udvar, szabadon mozoghatott ki-be, nem kellett állandóan felkészülni (legutóbb még sapka-kabát-csizma fel-levétel volt minden alkalommal), egyedül arra kellett figyelni hogy a kutyával ne töltsön sok időt kettesben. Bernike - mint már írtam korábban - egy nagy bernáthegyi, és figyelembe véve az előzményeket, hogy ugyebár miatta tört el Anyósom lába is, azért igyekeztünk óvatosnak lenni vele. Na nem egy agresszív állat, szó sincs erről, csak nagy és szertelen és emellé erőszakos is tud lenni ha játékról van szó. Nem voltak egyformák az erőviszonyok. De nem volt baj, és amúgy látszott hogy jól ellenének ha hagynánk, de mi inkább nem hagytuk.

   Sokat sétáltunk, voltunk pár alkalommal a keresztszülőknél is, ott is volt nagy kert, két kutya meg két macska, na hát azokkal prímán el lehetett szórakozni. Akkora kacagás meg szaladgálás volt velük, hogy igazából kamerázni kellett volna, fotó ilyet nem ad vissza.
Leventéékhez is sikerült eljutni, jól elvolt a két gyerek. Egyik nap még egy kisebb babazsúr is lett tartva, nagyon jól éreztünk magunkat.

Leventééknél a mászókán

Kifutópálya a határban

   Eljutottunk Kishegyesre is egy Októberi Kismamához, aranyosak voltak a lurkók.
Megnéztük az Illés napi "fesztivált", (a menet kimaradt, de az esti programra elmentünk), még táncházban is voltunk Apával, addig Mama figyelt Benire.
Utolsó nap elmentünk a MiniZoo-ba Keresztanyuval, Keresztapuval, meg a másik keresztgyerekükkel (tulajdonképpen akkor ők kereszttestvérek, nem? :-) ), utána fagyiztunk, remek lezárása volt ennek a csodás két hétnek.

    Hazafelé még beugrottunk Palicsra, ott is volt még egy bónusz két óránk, nagyon jól telt az is.
Már most azon agyalok, hogy hogy lehetne még besuvasztani valahova egy pár napot, hogy megint lemehessünk. Apa nem nagyon tud levinni minket, mert rengeteg a munkája, feljönni sem tudnak értünk, a vonatot inkább kihagyom, de nagy valószínűséggel majd még a tenger előtt mi előbb lemegyünk, úgyis hivatalosak vagyunk egy esküvőre Palicsra, majd valahogy megpróbálom ahhoz igazítani és leszervezni.
A tenger után már nem jó, mert készülünk a bölcsibe. Szept. 9-én indul a buli.

   Ott hagytam abba legutóbb, hogy megyek a szülőire. Jegyzeteltem szorgalmasan, lesz mit beszerezni, bár nem egy nagy valami ez a "kezdőcsomag", inkább valahogy lelkileg kéne ráhangolódni. Eleve hogy utazni kell, eleve hogy ott hagyom a gyerekemet másokra, eleve hogy dolgozni fogok lassan, és vége ennek a szép időszaknak. Persze még húzhatnám egy évig, de nincs kedvem egy meg egy kb. negyed fizetésből tengődni, úgyhogy inkább belevágok, még mindig meggondolhatom magam útközben, ha valami nagyon nem megy, és kérek még egy kis haladékot magunknak.
Addig begyakorolunk minden almás mondókát meg gyerekdalt, mert alma lesz a jele :-) Egyébként már szépen mondja.

   Ja igen, a beszéd! Hát kérem, valami elindult. Kezd egyre többször ismételni  minket, ha valamit mondunk, úgyhogy jelenleg ez a szókincs: tessék, alma, körte, cica, tészta, hinta, kés, tiszta, vissza, alszik, haza, kés, villa, csillag, kaka, csüccs, helyedre (ezt a kutyának mondta, szerintem azt hitte hogy így hívják, annyit mondtuk... :-) )
Talán nem hagytam ki semmit. Meg persze főleg Anya (Apa most ritkábban, bár most az ablakból néztük ahogy megy dolgozni, és sokszor mondta utánam). Szóval így állunk. Én nagyon boldog vagyok :-)

Bölcsi

    Még jómúltkor egy félmondatban említettem, meg azt is hogy majd bővebben írok róla.
Egyelőre csak annyi előre lépés történt a dologban, hogy felvették Benit bölcsibe, igaz sajnos nem ide a lakótelepre, ami csak 5 percre lenne tőlünk, hanem Békásmegyerre. Az is a kerületben van ugyebár... :-/
Nem örültem, de ez van. Egyébként oda járunk tornázni is, mert a Gézengúz a bölcsivel egy épületben van. Nincs épp a világ végén, de azért egy bő fél órát rá kell szánnunk, ha megyünk.
Hétfőn máris szülői értekezlet, életem első szülőije! :-) Ma csak ennyit mondtam Apának, hogy hétfőn megyek szülőire. Kis csend után: "Mit csinált?" :-)  Hát igen, később majd lehet hogy lesz is... :-D Most egyelőre csak tájékoztató lesz.
    Nadehogyakkor hogy is lesz, ha Beni bölcsibe megy? Természetesen nem azért dobnám be, hogy én addig itthon pihenjek, nyilván nem is tehetném, mert munkavállalói kell az egészhez.
Az egész bölcsi-ötlet igazából egy biztosíték számunkra. Egyáltalán nem biztos ugyanis, hogy tényleg járni fog. Nem tudjunk, hogy szeptemberig hogy áll Apa munkahelye, én tudnék-e egyáltalán valamit intézni saját magamnak, illetve jön-e már végre az a kistesó (vagyis jelentkezik-e). Anyagilag azét nem mindegy egy szem fizetés és az a minimális GYES, ugyanis ha Beni betölti a két évet, erősen megcsappan a jövedelmem. Szóval szerettük volna, ha a lehetőség meglenne a munkára, és ehhez nagyon előre kellett gondolkodni. Márciusban jelentkeztünk, és már így is csak Békásra vettek fel minket, aki előbb ment, annak jutott hely itt a telepen is.
Én azt hittem az vicc, hogy még pocakkal érdemes a bölcsibe jelentkezni, de ezek szerint nem...

   A következő lépés, hogy munka után nézzek. Logikus lenne hogy a régi munkahelyemre megyek vissza, de higgyétek el, nem az... Abba a munkarendbe, amiben eddig is dolgoztam, lehetetlenség lenne visszamenni, és egyelőre kérdés, hogy a vezetőség hajlandó-e engedményeket tenni erre vonatkozóan. Feltételeim is lennének, főleg az óraszámmal, beosztással kapcsolatban. A régi helyemen nagyon fontos volt, hogy mindenkire maximálisan lehessen számítani, egy betegség pl. kész káoszt tudott okozni, szóval ha én reggel betelefonálnék hogy lázas a gyerek, nem megyek dolgozni, na az a vég. Szóval nagyon át kell gondolni nekem is, és a cégnek is, hogy hogy tudnák megegyezni, ha egyáltalán meg tudnánk. Úgyhogy egyelőre erről itt ennyit, a fejleményekről meg majd írok, ha lesznek. Vannak alternatíváim, szóval nem függök annyira a volt munkahelyemtől.


   Közben megint eltelt egy hónap, viszonylag eseménydúsan. Főleg nekem volt az, kicsit nosztalgiáztam, mert volt egy virágkötészeti munkám. Egy nagyon kedves ismerősöm, kórustársam nősült, és oda kellett két esküvői csokrot is készíteni, illetve ehhez kapcsolódóan egy autódíszt is. Nagyon élveztem, és nagyon jól is sikerült, bár okozott álmatlan éjszakákat :-D Izgultam, na, hát ez egy nagyon fontos munka volt! :-)
Az utolsó pillanatra mindig minden a helyén volt, sikerült a gyerekfelügyeletet is megoldani mindkét virágpiaci napon, ezer hála érte Juditnak, akit ezennel Beni pótanyukájának nevezek ki :-)
És nagyon jó volt a lagzi is, Beni nélkül, végre kicsit ki tudtunk Apával kapcsolódni. Ezért meg Anyunak hála.

Benivel kapcsolatosan sok új dologról nem tudok beszámolni. A beszéd még mindig várat magára, néha egy-egy szót mintha próbálgatna, de nincs nagy áttörés. Viszont okosodik nagyon, rendkívül szórakoztató, mindig megnevettet minket. Imádom ahogy figyeli a környezetét, hosszú időre leköti egy hangya, vagy egy beszabadult molylepke. Megkezdődött a tánci-korszak, elképesztő showműsort tud leadni AC/DC-re pl., vagy más pörgős zeneműre. Sajna ebben a Nóta tv-n látható performanszok is benne vannak, igyekszem gyorsan közbelépni, de van mikor már késő... :-)
Még mindig nem lassult be, bár hiperaktívnak nem mondható. Imád szaladgálni, ez van.
Egyéni tornára nem kell járnunk tovább, semmi értelme. Csoportosra fogunk majd talán, bár most jön a nyár, ott is szünet van, meg összevonások, nem tudom erőltessem-e. Az eddigi négy alkalom biztos jót tett, a negyedikre már én sem izzadtam le nagyon hogy a feladathelyzetben tartsam őt erővel, szóval csak alakul valami.

Még mindig adós maradtam az első bünti-sztorival, de tovább halogatom mert most mennem kell (sürgős pihenni-valóm van... :-) )