Költözés

   Újabb lépés a nagyfiúvá válás útján.

   Döntöttem, és átköltöztettük a fiatalembert  a saját szobájába. Az első éjszaka szerintem nekem volt csak rossz, olyan volt, mintha nem is lett volna itthon, kicsit nyomasztott a dolog. Legszívesebben öt percenként átmentem volna hogy megnézzem jól van-e. Hozzátartozik ehhez, hogy váratlanul meglepte őt valami nyavaja, így pont a költözés napján 39 fokos lázzal küzdöttünk. (Mert a kánikulát úgy az igazi kihívás túlélni, ha van még egy kis nehezítés....) Mindenesetre úgy döntöttem, már nem csinálom vissza, marad a gyerekszobában.
Egyébként nem volt semmi gond, egyszer ébredt fel csak, kapott egy kis vizet és rögtön vissza is aludt, negyed nyolckor kelt legközelebb. Második nap este 11 felé tudott csak elaludni, nem ment le a láza kétféle gyógyszertől meg hűtőborogatástól sem, a foga marhára fájhatott neki, emellé egyszer kelt, és hatkor már fent volt. Harmadik nap már fél tizenegykor elaludt, úgy, hogy előtte lementünk sétálni egy kicsit hogy lenyugodjon, mert már nem bírtam vele, annyira nyűgös volt. Szokásos egyszeri ébredés éjszaka, majd reggel hatkor ébresztő. Persze azért nem indul ám rögtön ilyen korán a napunk, mert adok neki enni és visszaalszik, meg én is vele, így van hogy fél tízkor kelünk csak. Nem a legszerencsésebb a napirendünk szempontjából, de ezek most ilyen napok, túl kell élni, vége lesz egyszer. Remélem fogyókúra nem lesz a dologból, mert enni most alig eszik, csak a folyadék megy. Hát így állunk.

  Egyébként meg sülünk a zsírunkban. Én mondjuk nem panaszkodom, mert így, hogy nem megyünk sehová, nem tud felforrni az agyvizem, és egész jól elvegetálok itthon. Apa úton van egész nap, a kocsiban nincs klíma, úgyhogy ha hazajön, magára köti a ventillátort és küzd az életben maradásért. Beninek az előszobában felállítottam egy mini-pancsit, őt abban hűtöm kétszer-háromszor egy nap.

 

    És mint a mellékelt ábra mutatja, azt hiszem kijelenthetem, hogy végre ülni is tud. Nem is tudok konkrét napot mondani, hogy mióta, mert valahogy olyan észrevétlenül tanulta ezt meg, eleinte én támasztottam, aztán néha elengedtem, és így maradt. Most már bármikor, ha leteszem, meg is marad úgy. De még nem elég stabil, és elég könnyen hátra vágódik, úgyhogy azért még van mit tökéletesíteni rajta. Magától viszont még nem ül fel, sem oldalfekvésből, sem négykézlábazásból. Úgyhogy ha jobban belegondolok, ez még nem igazi...

  Mászni még segítséggel tud csak, ezt itthon kell gyakorolnunk, de szépen halad. Ha nem siet, egész jó ritmusban haladunk, szépen váltogatja kezét-lábát, sokszor csak úgy ott a kezem, de konrtétan tolni-rakni a lábát nem kell. Ha siet, akkor orra bukás van. :-)

  Alig pár nap, és betölti a kilenc hónapot. Még szervezés-tárgyalás alatt áll a dolog, de lehet hogy életében először, ennyi idősen, pár napra nélkülöznie kell engem, amíg én Debrecenbe utazom a kórussal. Eredetileg úgy volt, hogy Anyu kísér minket, és amíg próbán meg fellépésen vagyok, vigyáz rá, de most úgy tűnik meggondolta magát és jobbnak látja, ha inkább itthon marad vele. Merthogy az mindenkinek jobb. Hát nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok, négy nap az most nekem rengetegnek tűnik, ugyanakkor meg egy esetleg éppen fogzó, síró-ordító-nyűgös gyerek gondolom senkinek nem hiányzik ott (csak nekem...). Én meg nem szeretném magam rosszul érezni amiatt, amiért elmegyek egy nemzetközi kórusversenyre négy napra... Csak az írjon, aki megnyugtat hogy emiatt nem vagyok rossz anya! 

  Végezetül itt egy rövid kacagós videó, a minőség elég tré, mert telefonnal készítettem tegnap pancsi közben, de a hang a lényeg. :-) (Apa fürdet, és spricceli ki a vizet a kiskacsából)