2012. július 12., csütörtök

A kánikulán túl

  
    Itt vagyunk, túléltük, hurrá. Nem mondom hogy könnyű volt, egy ideig most jó lenne, ha ilyen hüsi maradna az idő. A napi háromszori pancsival, sok csupaszkodással, vizes kendővel, meg a ventillátorral igyekeztem elviselhetőbbé tenni neki, úgy tűnt sikerült. Majdnem készítettem egy nagyon édes képet ahogy Apával kidőltek, és szundiznak a nagy melegben a nagyágyon, de úgyse tudtam volna megosztani mert erősen cenzúráznom kellett volna. Bár legalább Benin volt pelenka... :-)

    Időközben eldőlt, egyedül megyek Debrecenbe.  Tudom azért, hogy ez nem a világvége, és próbálom a létező összes pozitív gondolatot felhozni ezzel kapcsolatban. Például hogy jót tesz majd 3 átaludt éjszaka 9 hónap után, így kipihenten, újult erővel jövök haza hozzá.  Reggelizhetek-ebédelhetek-vacsorázhatok-kávézhatok nyugodtan, felnőtt emberekkel értelmesen kommunikálhatok, nem kell folyton leselkednem hogy hol van, mit csinál, miért van csendben, miért nincs csendben, és még biztos van egy pár ilyen. Tudom, ezek mellett ott van a hatalmas, "IGENÁMDEVISZONT", de most nem nagyon akarok azon filózni, mert belebolondulok... Igazából elképzelni sem tudom, milyen lesz, és remélem azért leszek annyira erős hogy ne bőgjek át minden éjszakát. Nagyon, rettenetesen fog hiányozni...

    Események:  amíg Anyuék nem voltak itthon, betörtek hozzájuk... Én vettem észre, mikor mentem fel pár csekkért, lefagytam, mikor rádöbbentem, hogy mi van. Szerencsére hatalmas értéket nem vittek el (nem találtak), amit a legjobban sajnál Anyu, az a laptopja, mert az összes óvodai munkája azon volt, és most a nagy részét újra kell alkotnia. Tudom, hogy nem semmi munka van bennük, mert egy jó részét még együtt csináltuk. Meg persze elvitték Apu és Öcsém egy-két értékes óráját, meg olyasmiket amik csillogtak-villogtak és értékesnek néztek ki, továbbá drágább italokat, sört a hűtőből, meg némi ruhát. Apu 60. szülinapjára egy digitális képkeretet kapott tőlünk, na annak is annyi. Egyébként az ablakon keresztül jöttek be, pedig nem lett nyitva hagyva, de aki nagyon be akar menni valahova, annak sikerül is...

   Legutóbbi bejegyzésemben említettem, hogy segítséggel tud már mászogatni Beni, na hát rögtön másnap ment már segítség nélkül is! Reggel még csak pár óvatos "lépés", délutánra egész jól belejött, estére meg már úgy tepert, mint aki mindig is ezt csinálta. Azóta meg már annyira megy, hogy mindig résen kell lennem.
Új korszak kezdődött. :-)

   A mai napon pedig betöltötte a 9. hónapot.
Kúszik, mászik, kapaszkodva feltápászkodik térdelő helyzetbe, amit ér rámol, lepakol. Ha odamászott a nagytükör elé, hangosan köszön a 'barátjának', magyaráz valamit, ad neki egy puszit és megy tovább. :-) Segít takarítani, ami még mindig azt jelenti, hogy felszedi azt a koszt, amit nekem nem sikerült. Elképesztően tud kacagni meg hahotázni olyan semmiségeken, hogy nekem is potyog tőle a könnyem. :-) Az étvágya a nagy melegben eléggé megcsappant, talán most egy picit jobb, de még mindig nem viszi túlzásba. Imádja ha valamelyikünk a nyakába veszi, nagyon aranyos olyankor, csak abban a szent pillanatban elkezdni pl. az én hajamat cibálni, de úgy, hogy már fáj, szóval nálam nem sokat van így. Harap, ahol ér, és ma már nem csak úgy szimplán rágcsálta a kezemet, hanem tépő mozdulattal együtt harapott bele! A reflexeimet vissza kell kicsit fognom, mert fáj ám ha ilyesmit csinál...

  A gyógytornán most nyári szünet van. Hááááááálaistennek... Ebben a kánikulában kimondottan nagy nyűg volt kimozdulni, pedig már a hordozót sem használtam, hanem nekivágtam az útnak babakocsival. Busszal nem gáz, mert többnyire alacsony padlós jár erre mifelénk. De a meleg mellé még az is gondot jelentett, hogy az utóbbi időben elég össze-vissza aludt meg ébredt, úgyhogy rendszerint mire már kelnie kellett volna hogy még ebédelni tudjon, na akkor aludt el. Mikor ébreszteni akartam, olyan volt mint egy rongybaba (ezt kihasználva csináltam egy pár homályos felvételt a fogacskáiról, és kutattam a többi után). Ebéd persze csak futtában, aztán ott meg nyüglődés, szóval örülök hogy egyelőre pihi van. A mászás, amire a legutóbbi alkalmakkor gyúrtunk, az megvan, szóval nincs egy szemernyi lemaradásunk sem. Jó, az ülést még majd szépítjük, hogy szálfaegyenes és stabil legyen, de mindössze ennyi házi feladatot kaptunk. Valamikor szeptember elején megyünk még egy pár alkalomra, aztán lesz a féléves kontroll, és remélem ennyi.
Nagyon szeretjük a Nelly nénit, de elég volt. :-)

   
   Csináltam egy mászós videót a telefonommal, de nem tudom hogy kell mozgó képeken cenzúrázni az illetlen részeket. :-) Úgyhogy ez megmarad nekem. De íme a kis fogai, amit a kóma alatt készítettem:





    És mivel úgy döntöttem, tud már ülni, ezért elővettük az etetőszéket is. Sokkal jobb ebben etetni mint a kis autós hordozóban, amiben szinte fekszik, de mivel úgysincs nyugton, így az utóbbi időben már kész kihívás volt belediktálni a kaját. És abban egy percre sem lehet egyedül hagyni, mert kimászik belőle, ami egy azonnali kanapéról leesést is jelent.
A kép csalóka, tényleg tud már ülni benne, csak itt épp előre dőlt (háta mögött a hintája, amibe ma úgy belerúgtam, hogy most sántikálok, de úgy tűnik nem tört el a lábujjam, csak veszettül fáj)



   Tényleg kéne már vennünk egy normális fényképezőgépet... Jobban mondva rá kéne szánnunk magunkat hogy végre megvegyük a hőn áhított tükörreflexes gépet, mert már hónapok óta halogatjuk, de olyan nagyon drágák... Lehet hogy veszünk egy "óccsóbbat", aztán majd meglátjuk. A telefonnál mondjuk minden jobb.

   Na most megyek, jegelem a lábujjamat.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése