Hordozás és egyebek

    Tegnap nem bírtam már ellenállni, és ahogy lehetett, fb meg blog helyett inkább lefeküdtem aludni... :-) Így legalább volt egy szűken mért 4 órám egyhuzamban. Ez talán a második alkalom volt az elmúlt három és fél hónapban. Számomra is meglepő, hogy még ennyivel is beérem! Aki jól ismer az tudja, hogy nálam az alvás mennyire központi szerepet tölt(ött) be. Egyszer majd eljön az az ünnepélyes nap, mikor először aluszkálja át az éjszakát Beni... Minden nap úgy fekszem le, hogy hátha ma... :-)
    A hordozásról akartam egyébként írni tegnap.
Mindössze egy erre vonatkozó szakirodalmat olvastam el még anno, de az is meggyőzött arról, hogy ez egy nagyon szép és hasznos dolog. Nem mellesleg praktikus is. Nagyon tetszett, még mikor csak másnál láttam ezt, és eldöntöttem hogy én is hordozni fogok. Azt írják, minden baba szereti, és viszonylag könnyű elsajátítani a kötési technikákat is.
Nos, itt is bebizonyosodott, hogy az én gyermekem nem egy szakkönyvi minta alapján készült... Egyelőre próbálunk közös nevezőre jutni az ügyben.
    Nagy csalódás volt, mikor az első kendős próbálkozásunk nem egész két perc alatt kudarcba fulladt. Aztán gondoltam, nem rögtön a gyerekben keresem a hibát, hanem átgondolom, vajon jól kötöttem-e meg a kendőt, nem volt-e túl szoros, vagy laza, és arra a következtetésre jutottam, hogy túl picike ő még ehhez a nagy kendőhöz, várok még pár hetet. És valóban, a két percet ki tudtuk tolni már majdnem ötre... :-) Aztán megint két hét múlva már szinte el is szundikált benne, de még így is max. 10 percig tudtam bent tartani.
Nagy gyakorlatom nincs a kendő megkötésében, leginkább elméletben tudom a dolgokat, és emiatt be kell valljam, elég macerás számomra...  Így hát addig is, amíg nem javítok a kötés szintidején, vettem egy kengurut, hogy egyáltalán szokja a gyerek a hordozást. Ha nem tetszik neki, rögtön kikapom, és beletenni is gyorsabb, egyszerűbb. Egyszer-egyszer jöhet közben a kendő, aztán szép lassan majd átszoktatom abba. Ez a terv, nem tudom sikeres lesz-e...
Persze nem tudom, nem ez is rólam szól-e már inkább, hogy teljesüljön a vágyam, hogy én is hordozhassak. Holott lehet, hogy pont az én gyerekem a százból egy, aki nem szereti... Na majd kiderül.
 
    Elhatároztam, hogy elviszem egy gyógytornászhoz, hogy nézzen rá. Zsani ajánlotta az övékét, Samu fiánál bevált. Beninek konkrétan semmi olyan gondja nincs, ami miatt szüksége lenne rá, legalábbis védőnő vagy doki nem javasolta még, de én mégis nyugodtabb lennék, ha egy szakember rápillantana. Nem igazán szeret hason lenni, bár ebben kivételesen nem egyedi, mert sok baba nem szeret, de a többség aztán kénytelen megadni magát és meg is szokja. Nála ez is nehezebben megy. És bár emelgeti már picit a buksiját, de nem nagyon segít a kezével, hanem inkább mindig hátrafelé evez vele, főleg a jobbal. Támaszkodni egyáltalán nem akar.
Elmegyünk, legfeljebb azt mondják hogy minden a legnagyobb rendben, én megnyugszom és végre tényleg nem fogom más gyerekéhez hasonlítani az enyémet... :-)

    A személyi igazolványa még mindig nem érkezett meg, elvileg a héten kéne. Február első hétvégéjén tervezünk utazni Temerinbe, legkésőbb azon a héten itt kellene lennie. Kíváncsi vagyok, hogy felhozza-e a postás a negyedikre, vagy megint csak az értesítőt találom majd a postaládában. Rendszerint ezt csinálja, van mikor nem is csönget. Egy múltkori ügy miatt már be is panaszoltam az ügyfélszolgálatnál. Meglepő módon még válaszoltak is. Sűrű bocsánatkérések közepette nagyon sajnálták hogy csalódtam a szolgáltatásban, szóltak a kézbesítőnek hogy körültekintőbben járjon el, és ezentúl figyelemmel kísérik a munkáját. Azt nem tudom, hogy ebből mi igaz, mindenesetre kedves, hogy egyáltalán reagáltak. Csak remélni tudom, hogy nem gyalázza meg majd valahogy a leveleinket ezután bosszúból...

   Még mindig nem tettem fel ide képet, de ígérem, hamarosan pótolom! :-)