Pelusmentes majális

    Azt nem mondom, hogy váratlanul ért a dolog, mert már régóta ért erre a helyzet, de olyan gyorsan jutottunk el idáig (magunkhoz képest), hogy azért kicsit meglepődtem.

    Még a nyáron próbálkoztunk a dologgal, de sehogy se jött be a "lepisiljük a fát-mozgalom", akárhogy próbáltam, így hagytam is a fenébe az egészet, nem akartam stresszelni rajta, úgyis mindenhol ezt hallani-olvasni, hogy ki kell várni hogy a gyerek megérjen rá. Ezt vallottam is, persze ott volt a másik oldal, Anyum és generációja (meg attól felfelé), aztán még a bölcsis gondozó nénik is ezzel masszíroztak. Igyekeztem nagyívből tenni rá... Mondjuk azért Anyu nem csinált nagy ügyet belőle, csak hivatkozott arra hogy azért mi már ebben a korban, stb... Oké, akkor még nem voltak így elkényeztetve az anyák a papírpelenkákkal, és a bolygó is nyilván hálásabb volt ezért... A rengeteg munka a textilpelenkákkal kicsit megsürgette a dolgog fontosságát. Biztos az is jó megoldás volt, és felnőttünk bili-fóbia meg terror nélkül, de én azért hittem a modern kori tudományoknak, és hagytam hogy ez magától történjen meg.

   Nagyjából decemberben kezdtünk neki ennek az egésznek komolyabban újra, de csak úgy, hogy felkínáltuk a bilit, mert lehetőséget, amivel persze csak nagyon ritkán élt, de azért már azt is nagy sikernek könyveltük el. Hatalmas csinnadrattával és felvonulással öntöttünk a vécébe a tartalmat, ez nagyon tetszett Beninek, így aztán volt hogy 3 cseppenként kellett lehúzni a tartályt, kicsit biztosan megugrott a vízszámlánk, de ha ez az ára, hát legyen. Aztán odáig jutottunk, hogy ha nem volt rajta semmi, tehát egy szál fütykőben rohangált, akkor ment magától, noszogatni sem kellett. Ott rekedt meg a dolog, hogy ha csak egy vékonyka nadrágot, vagy bármit ráadtam, akkor azonnal bepisilt, hiába kérdezgettem percenként hogy kell-e. Így aztán nem is forszíroztam a dolgot, gondoltam majd nyáron ráér, ez is valami. A bölcsiben persze ezzel párhuzamosan azért fejlődött a dolog, mert mikor látta másoktól hogy vécére járnak, az neki is tetszett, ő is ráült, sőt, bele is pisilt, mondhatni rendszeresen. Itthon továbbra is áztatta a nadrágot.
Április utolsó napjainak egyikén ő maga kérte hogy a nagy vécére ülhessen, és onnantól a bili felejtős lett. Aztán egyszer csak sikerült megelőzni a "balesetet", és erre a sikerre utalva megpróbáltuk levenni a pelust. Ez éppen május 1-én történt, és innentől fogva datáljuk a szobatisztaságot.

    Így, lényegében egyik napról a másikra.  Persze, történt már 1-2 baleset, de ezzel együtt már csak éjszakára adok rá pelenkát, még délutánra sem, bár lehet hogy eddig csak szerencsénk volt a délutáni alvással.

    Ez az új fejlettségi szint persze most egy sor új problémát megoldandó kérdést vet fel, például mi van a hosszú autó utakkal (Temerinbe), vagy egy nagyobb bevásárlásnál, vagy ha olyan helyre megyünk ahol nehezen megoldható a bokorba pisilés. Nagyobb dologra még most nem is gondolok, pedig az jelent még csak igazi kihívást...

   Közben azért más területeken is fejlődik a drágám, dumál megállás nélkül, rendkívül szórakoztató vele a diskurzus. :-) Annyira fog hiányozni ez az időszak, amikor még a saját szintjén osztja meg velem a dolgokat, és még nem annyira természetes hogy miket mond, hanem rá lehet csodálkozni hogy milyen ügyesen vagy ötletesen fejezi ki magát. És milyen viccesen! :-) Amikor már "rendesen" beszél, az megint más lesz, tudom.

   Imád énekelni. Van, hogy egy ismert dallamra (természetesen a hoppjuliskára...) "költ", vagyis kántálja, ami csak az eszébe jut. Nagyon kis muzikális, ennek nagyon örülök! :-)

   Továbbra is rendkívül mozgékony, szalad, ugrál, előbb felér a negyedikre mint én, még úgy is, ha én is sietek. Nagyon jól bicajozik, és a pedálozás is megy a háromkerekűn. Idén még nem kap pedálos bicit, csak triciklit (1000 Ft-ért találtam az apródon), azt is csak azért, mert tudom hogy nagyon szereti a bölcsiben is, és kinézi más gyerek alól. A pedálozást meg úgyis kell gyakorolni. Holnap veszem meg, nagy meglepi lesz! :-)

   A héten ovis beiratkozás is lesz, teszünk egy próbát, bár olyan nagy a túljelentkezés, hogy nem sok esélyét látom. Különben lehet hogy nem is ide fogunk járni, ahová anno én is (itt van egy köpésre tőlünk), hanem egy hangyányit messzebb, de állítólag szuperjó ovi, messze felülmúlja azt ami itt van a telepen, és ennyi utazást szerintem is megér. Hát majd meglátjuk. Jó volna, ha Petivel egy csoportba kerülne, ez is szempont nekem, bár tudom hogy idegen gyerekek között is hamar találna cimbit magának, a bölcsiben sem volt gond ezzel. De hát Peti, az Peti :-)

   Közben pedig egyre több munkám van, aminek azért örülök. Vezetés is egyre jobban megy, ha megyünk haza Temerinbe, én fogok vezetni végig!!!  Izgi lesz... :-)

  

   

  

Autóval a bölcsibe

    Ez így nem tűnik nagy durranásnak, a többség így hordja-viszi a gyerekét mindenhova.
Nade én idestova 10 éve szereztem meg a jogsimat (egészen pontosan októberben lesz 9), viszont összesen nem hajtottam 300km-t... És ennek is már jóóóópár éve. Szóval lényegében az alapoktól kezdem, habár most nyáron egyszer muszájból vezetnem kellett egy kicsit Temerinben, mert Mamának muszáj volt beadnia valami papírt, és mivel ő akkor még nem tudott sokat gyalogolni, így valakinek be kellett őt vinnie a központba. Ezt megelőzően nagyjából 5 éve nem ültem a volán mögött. Így a kis kirándulásunk (3 km oda- vissza, lényegében tökegyenes úton) úgy indult, hogy az udvar közepétől a kapuig 5ször fulladtam le (nem a saját kocsinkkal mentünk, mert egyedül voltam akkor lent Benivel, hanem Apósomékéval, az egy nagyobbacska dízeles autó). Utána lényegében nem volt gond, kicsit kerülgetni kellett a traktorokat, biciklistákat, kóválygó gyalogosokat, az első lehetőségnél gyorsan le is parkoltam, majd ugyanez vissza. Másnap szintén kellett menni, mert valamit nem sikerült elintézni egy füst alatt. Nem örültem túlzottan, de lényegesen könnyebben ment, bár tolatásnál nagyon rámentem a szomszéd telek előtti füves részre, még szerencse hogy ott kivételesen nem volt árok...

    Na ezek után érlelődött a gondolat, hogy ha már megtört a jég, akkor nem kéne abba hagyni, de valahogy mindig volt valami, ami miatt mégsem szántam rá magam. Egyrészt utálom a kényszert, és főleg ha veszekednek velem ebben a témában, szóval nem segített hogy volt pár szóváltásunk emiatt Apával. Pedig akkor már a telefonszám is a kezemben volt, hogy vegyek pár órát, és elkezdjem végre. Meg aztán, gondoltam, nem nagyon tudnám kihasználni a nagy szabadságot, mert úgyis mindig Apánál van az autó, hiszen azzal jár dolgozni.
De most úgy alakult, hogy Apa megkapta állandó használatra az egyik céges kocsit, így a mienk felszabadult.

    Elkezdtem terveket szőni... :-) Gondolatban végighajtottam a bölcsi távot oda-vissza. Mikor Benivel mentünk, a buszról mindig azt lestem hogy hol lehet lefordulni könnyen, hol van sok parkoló, milyen úgy nagyjából a forgalom. Aztán úgy döntöttem, hogy egyik nap, csak úgy bepattanok, és egyedül elmegyek a bölcsi felé, aztán vissza, és megnézem hogy megy. A tervem meghiúsult, mert a kocsit nem találtam a parkolóban, amitől persze mindjárt kivert a víz, hogy ez nem igaz, hogy most lopják el, és észre se vesszük, mert senki nem használja... De aztán kiderült hogy kivételesen Apa azzal ment dolgozni mert a másikat szervizelték... Háááát, én tényleg akartam! :-)
    Végül a hétvégén együtt elmentünk egy próbaútra. Egyrészt jobb is volt hogy ült még ott velem valaki, habár hátul volt a gyerekkel, így nem tudta volna félrerántani a kormányt adott esetben, de szerencsére nem volt rá szükség. :-)

   Ééééés eljött a mai nap, reggel bepattantunk Benivel, és a Monostori út-Királyok útja-Pünkösdfürdői út távot gond nélkül lehajtottam, és szerencsésen haza is érkeztem. Egy jó darabig még nem merészkedem más utakra, gyakorlásnak, rutinszerzésnek ez bőven elég, majd ha már meg merem előzni a 34-es buszt, akkor szóba jöhet a Szentendrei út is... :-) Egyelőre elég ennyi kihívás is.


    Különben minden rendben velünk, betegségek jönnek-mennek, egyik sem komoly szerencsére.
Én túl vagyok egy komolyabb megfázáson, vagy hörghuruton, vagy a fene tudja min. Épp Bécsbe készülődtünk a kórussal, előtte pár nappal egy picurkát rekedtessé vált a hangom, de úgy kalkuláltam hogy épp a koncertünk napjára helyre is jövök. Na pont nem úgy lett.... Olyannyira nem, hogy épp a koncert órájában ment el szinte teljesen, tehát volt egy klassz hétvégém Bécsben, de énekelni semmit nem tudtam. Egy darab erejéig álltam be a vége felé, mondván hogy arra tartalékoltam eddig magam, de három ütem után kiderült hogy nem jön ki hang a torkomon, úgyhogy csak dísznek álltam oda. Egy ideig végig tátogtam, aztán tátogni is elfelejtettem egy szünet után, szóval meglehetősen hülyén éreztem magam a végére... Le is ültem gyorsan, és csak közönség voltam onnantól... Mondjuk azelőtt is... :-/
    Hazafelé a buszban tetőzött a nyavalyám, folyamatosan köhögtem, olyan vastagnak éreztem a torkomat, mintha kívül-belül szorongatná valaki. Aztán itthon végül elmentem a dokihoz, mert a köhögés már nagyon rossz volt, egy antibiotikum kúra után helyre jöttem, persze az meg hozta magával a nem kívánt mellékhatásokat, szóval elhatároztam hogy ilyen méregbogyókat soha többet....
  
   Összességében egy klassz hétvége volt ez a bécsi, nem ültem ugyan be minden nap egy kávézóba mint ahogy terveztem, de nem jöttem haza anélkül, hogy egy olyan igazi jó kávét ne igyak... :-)

   A szállásunk itt volt: Collegium Pazmanianum. Tulajdonképpen egy hagyományosnak mondható kollégium, mármint ami a funkcióját illeti, egyébként a legkevésbé sem az jutna róla eszembe. Egy gyönyörű, emlékmű-jellegű épület, hatalmas, tágas lépcsőházzal, folyosókkal. Persze az mindenhol látszik, hogy egyházi intézményről van szó. Ami furcsa, de egyben jóleső dolog is volt, a rengeteg magyar felirat, szöveg. Tulajdonképpen a bentlakó diákok is magyarok. Bárki, akivel a folyosón összefutottam, magyarul beszélt. Én ettől kimondottan jól éreztem magam.
   A programok nagyon jók voltak, péntek este érkeztünk, szombaton reggel mentünk Schönbrunn-ba, onnan a belvárosba vissza, megnéztük a Hundertwasser házat, és még csatangoltunk egy jó nagyot, útba ejtve még pár nevezetességet, szép épületet. Nekem nyilván ez a kirándulás tett be annyira, hogy másnapra teljesen lerobbanjak, mert elég hideg volt, nagyon fújt a szél, és lényegében reggeltől késő délutánig folyamatosan talpon voltunk. Másnap reggel elmentünk misére egy páran, ott meg annnnnnyira de annyira hideg volt, hogy a vége előtt ki kellett jöjjek, illetve már azelőtt is inkább álltam, mert a székek is borzasztó hidegek voltak. Ezután már inkább azon imádkoztam, hogy nehogy egy felfázást is a magaménak tudhassak, elég bajom volt anélkül is. Templom után városnéztünk, megittam a jól megérdemelt kávécskámat, és mindjárt jobban is éreztem magam :-) Este meg végighallgattam egy klassz koncertet.... Jobb lett volna részt venni benne, nade mindegy, így alakult.
    Eközben a fiúk itthon vigyáztak egymásra. Amíg én a buszban utaztam, addig mentek táncházba is, azt hiszem ez rendszeres program lesz, Beni nagyon élvezi. :-) Szombaton volt játszótér, séta, meglátogatták Mamát, remekül elvoltak. Hétfőn reggel kicsit csalódott is volt Beni, hogy nem az Apja van ott... :-)
Nem is mentünk bölcsibe aznap, egyrészt állítólag kicsit köhögött, gondoltam majd megmutatom a dokinak, de végül nem volt semmi baja. Meg aztán jó volt kicsit együtt lenni, egy egymástól távol töltött hétvége után.


   Mindeközben meg kitavaszodott. Elképesztő sebességgel bújnak elő a földből a növénykék, veszettül hajt minden, a ház előtt az orgona lassan virágzik, és még Benedek nem is hozta hivatalosan a meleget.  Mi lesz itt nyáron... bele sem merek gondolni.

   Apropó, Benedek nap - nemsokára hozza a futár az ajándékot, egy futóbicit. :-) Remélem örülni fog majd neki, és használja is. Most egyelőre motor-őrület van, lehet hogy nehéz lesz a váltás, de az már olyan kicsi neki, és gondoltam akkor már inkább egy biciklit kapjon, mint egy nagyobb motort. Annak úgyis úgy zörög a kereke, nem hallja ha szólok neki hogy álljon meg (persze van amikor alkalmi süket...)

   És még egy pár szót a hétvégéről: ünnepnap lévén Apa egyáltalán nem ment be dolgozni, úgyhogy szombaton elmentünk a Tropicarium-ba, nagyon jó volt! :.) Beni össze-vissza rohangált, nagyon tetszett neki. Eredetileg állatkertet terveztünk, de jobb hogy a Tropicarium mellett döntöttünk mert ha ott az állatkertben kezd el így szaladgálni, ember nincs aki kergeti egész nap, meg meg is fogja. Meg amúgy is elromlott az idő délutánra. Vasárnap meg játszóházaztunk a Millenárison, azt is nagyon élvezte, jól ki is fáradt a végére. Imádta a gyors csúszdát, meg a trambulinokat, alig lehetett elcsalni onnan.

   Valamikor vásárolgatnom kéne pár holmit, mert kicsit mintha megnyúlt volna... Zoknik, nadrágok, mind rövidülnek. Nődögél szépen, hálistennek. :-)

   Juhúúúú, közben megjött a járgány is! :-)

A régi kerékvágás

      Utólag is boldog új évet Mindenkinek! Amilyen gyakran tudok jönni, már előre kívánok boldog húsvétot is...
      Pedig már rég meggyógyultunk, igaz, elég hosszadalmas volt ez a betegség. Az ünnepekre szerencsére már szinte semmi baja nem volt Beninek, úgyhogy nem volt ami elronthatta volna a hangulatot.
   
      Reménykedtem benne, hogy idén már nagyobb ováció lesz a karácsonyfa meg az ajándékok láttán, mint tavaly, és úgy is lett. Érdekes módon az ajándékok kevésbé kötötték le, de a fa az annál inkább!
   -Kaátony!!! Kaátony! - És ezt úgy ezerszer, akármikor meglátta, még ha csak pár percre is ment ki a nagyszobából. Az ajándékbontogatásra sehogy se tudtam rávenni, rávetette magát a fa alatt lévő mandarinokra, és nem látott ennél tovább. De azért örül azoknak, amiket kapott. Favonat kiegészítők, kisautó, fa képkirakó, állatos nyomda, Boribon és a fő-fő sláger: Bogyó és Babóca könyv és DVD.
Másnap utaztunk Temerinbe, szuper volt ott is, a szokásos fél óra megilletődés után birtokba vette a házat és sorban mindenkit levett a lábáról. Szeret ott lenni nagyon.

    Sajna gyorsan teltek a napok, és ahogy elindult az új év, mi is úgy zökkentünk bele a hétköznapokba, és a régi kerékvágásba. A bölcsibe menetel átmenetileg megint kicsit sírós volt, de nem is csodálom, egy hónap maradt ki. Az első héten ráadásul csak minden másnap mentünk, mert egyszer Peti jött hozzánk amíg Judit vizsgázott, aztán két napra rá meg azért tartottam itthon mert állítólag köhögött a bölcsiben. Mondom jó, akkor maradunk, végül is megtehetem. De aztán láttam hogy az égvilágon semmi baja, úgyhogy másnap már vittem is. Aztán a második héten már semmi gond nem volt, most megint örömmel rohan befelé, hátra se köszön, sőt, BESZÉL!!!!!!! A bölcsin kívül eddig ezzel nem is volt gond, csak ott némult el, alig hitték hogy tényleg tud már beszélni. Na most megkapják... Csak győzzék hallgatni.
Étvágyát folyton dicsérik, aranyos, okos, kezd önállósodni (megdicsérték ezt is, pedig ez igazán nem az én érdemem, én nem tudom elérni hogy egyedül próbálja pl. fel-levenni a cipőjét....) Úgyhogy imádjuk a bölcsit úgy ahogy van.
    Én továbbra is dolgozom, egyre többet, most már körvonalazódtak a konkrét feladataim. Heti egyszer kell kimennem Solymárra az irodába, ahol munkamegbeszélést tartunk, egyébként meg itthon vagyok. Izgalmas évünk lesz, annyi bizonyos...

   Azt nem is írtam, pedig ez se mostanság történt, hogy levettük a kiságy oldalát. Persze van leesésgátló, de az a kimászkálástól nem tartja vissza, úgyhogy hol rosszabb, hol jobb az altatás. Néha idehívnám a Szuperdadát hogy most mi a f...  rák van, mit csináljak??? de azért többé-kevésbé boldogulunk.
De már egyszer csaptam a fenekére is, hogy mostmáraztánbefelééstessékottismaradnimertkülönben... Hát ez van, nem vagyok rá büszke, de már nem tudtam mit kitalálni. Viszont az ágyában maradt és el is aludt pikkpakk...
  Egyébként rettentő sokára alszik el, teljesen értetlenül állok a dolog előtt. Az nyugtat, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Alsó hangon is másfél óra amíg elalszik, és sokszor ott kell vele legyek, néha sikerül úgy végigvinni az altatást hogy közben intézem a dolgomat, de többnyire nem így van.
Akkor is másfél óra ha 8-kor már ágyban van, és akkor is ha egy órával később mondjuk. Reggel persze nehéz ébreszteni, és a bölcsibe menetel így mindig csúszik, most mondjuk még nem akkora gond hogy 9-re járunk, de tavasszal ezt nem tehetem meg, ha indul a szezon. Ha csak egy órát alszik délután, akkor sem jobb ám a helyzet. Vagy nem fárad el, vagy túlpörög. Még nem jöttem rá.

   Apropó, pörgés. Voltunk tegnap táncházban. Évi szólt hogy talált egy jó kis programot Békáson, a Kolompos együttes tart kicsiknek táncházat. Kicsit vonakodtam, hogy most akkor egy óráig még ott kóvályogjunk a bölcsi után a környéken, meg mi van, ha fáradt, meg mittomén, ezer kifogás eszembe jutott útközben, de végül elmentünk és nem bántam meg, sőt! Beni írtó élvezte, rohangált, ugrált, néha próbálta utánozni amit az oktató mutatott. Fantasztikus volt, máskor is megyünk! A következőre mondjuk nem, mert pont 21-én lesz februárban, én meg aznap utazom a kórussal Bécsbe. De talán majd Apával, ha időben hazaér a munkából...

   Közben még mindig tart a kence-mániám. Kaptam Dodó barátomtól egy remek tippet, egy ismerőse szintén gyárt natúr szappanokat, kencéket. Azóta már ki is próbáltam, tényleg fantasztikusak! Akit esetleg érdekelne, itt nézzen utána: Dóri szappan  http://www.flipsnack.com/78E5BBAD75E/ftpfgm59 
Én az aloe-verás szappant próbáltam, ami fürdés közben tiszta nyálka az aloe-tól, szóval nincs kispórolva belőle a cucc :-), illetve  kétféle krémet, mindegyik szuper, tényleg. A hajmosó szappant még nem, mert az előző még tart. A szappanok ára szerintem jó, a habkrémnél mondjuk van olcsóbb változat is, de gondolom azért is drágább, mert kisebb kiszerelésben kértem.
   Egyébként imádom az abszolút home-made változatokat is. Judittól kaptam karácsonyra arcradírt meg ajakbalzsamot, amiket egyszerűen imááááádok, és nagy kedvet kaptam a kotyvasztáshoz én is. Végtelenül egyszerű receptek vannak fent ezer helyen a neten. A hozzávalókat már beszereztem, vettem mandulaolajat, shea-vajat, körömvirágolajat. Ezekből első körben egy egyszerű körömvirágos krémet kevertem magunknak, mert elszörnyedtem, hogy miket tartalmaz az a készítmény amit eddig használtunk, és ráadásul elég gyakran.
50ml shea, 40ml mandulaolaj, 10ml körömvirág olaj. Ezeket egyszerűen csak az olvadt shea vajjal összekevertem és újra kihűtöttem. Az eredmény egy eszméletlenül bársonyos, könnyen kenhető vaj lett, amin leginkább a shea vajat érezni, mert annak elég intenzív és jellegzetes az illata, én mondjuk szeretem. Hogy ekkora mennyiségben ér-e valamit a körömvirágolaj, azt nem tudom... Most már bánom hogy csak ennyit tettem bele, de az biztos hogy ártani nem árt. Nekem nagyon tetszik, nagyon puha lesz tőle a bőr és nem olyan kemény mint önmagában a shea. Könnyebb vele bánni.
    Legközelebb pedig habkrémet fogok készíteni. Shea vaj+mandulaolaj, habverővel felhabosítva. Tulajdonképpen ennyi, ez is egy jól kenhető ápoló krém lesz, ha sikerül. A Dóri szappan-os krémemben van pici levendula is, mennyei... Nagy levendula fan-ok vagyunk :-)

   Annyit még leírok, aztán megyek, hogy lassan 10 hete csak natúr cuccokat használok, fürdésre és testápolásra, és el kell mondjam hogy óriási a különbség. Úgyhogy mindenkik csak bíztatni tudok hogy vágjon bele, és vágja ki a fürdőszobából a vegyszaros dolgokat...

Takonykór reloaded

    Annyi mindenről írhatnék (és fogok is!), de most megint ez a legfontosabb ami kitölti a napjainkat (eddig még csak hármat): egy jóóóó kis nátha... sűrű, sötétedő, köhögtető, és magas lázat okozó.

   Hétfőre vendégeket vártunk, Judit és Petike jött át hozzánk egy kis karácsonyra hangolódást elősegítő mézeskalácssütő partira. SZUPER VOLT!!!!!! A két gyerek mintha itt se lett volna, prímán eljátszottak egymással, hangjuk nem volt, délután még aludtak is, mi jót tudtunk beszélgetni Judittal. Erre ugye séták alkalmával nem igazán van lehetőség, mert százfelé kell figyelni, de most végre volt alkalmunk be is fejezni valamit, amit elkezdtünk. Néha még így is sokáig tartott ugyan, de akkor is... :-)
    Már aznap reggel folydogált Beni orra, de volt már ilyen, általában ez nálunk 2-3 nap és semmi komoly szövődménye nincs. Gondoltam én... Aznap estére már ömlött, de még szerencsére mindig csak a vizes változat, bölcsit ezért lemondtam. Másnapra egy kicsit javulni látszott, ezért bátorkodtam elvinni őt szerdán Juditékhoz, mert bölcsibe nem akartam, viszont fontos dolgom volt amit el kellett intéznem, és nem volt kire hagyni, ő meg volt olyan drága és felajánlotta.
    Ez így utólag nem bizonyult jó ötletnek, mert ott már látszott később hogy sűrűsödnek a dolgok, úgyhogy sanszos hogy szegény Petit is mi betegítettük tovább (ő is gyengélkedett már kicsit hétfőn), illetve fene tudja... Mostmár mindegy is. Délutánra durván belázasodott és sehogyse sikerült levinni még hűtőfürdővel sem, éjjel egy felé már az ügyeleten gondolkodtam. Aztán szerencsére az újabb adag lázcsillapító már levitte, viszont ma délelőtt megint kúszott fel. Az orra meg nagyon durván folyik, és sajna a zöldes-sárgás trutty... 
    Délután meglátogattuk a doktor bácsit, alapos rákészüléssel. Elmondtam nagyon alaposan, nagyon részletesen és nagyon sokszor, hogy mi fog történni. El is játszottuk. Megnéztük a doktorbácsi képét a facebook-on, elmondtuk hogy milyen kedves aranyos, és újra eljátszottuk hogy mit fog csinálni. Még négyszer-ötször megnéztük a képét, aztán elindultunk. Egy picit megilletődött ugyan, de csodák csodája: egyáltalán nem sírt!! Hagyott minden vizsgálatot, még a spatulát is bírta, szóval majd elaléltam a boldogságtól hogy milyen okos, ügyes nagyfiam van. Megdolgozott a delfines matricáért. Utána hazafelé elmeséltük többször is, hogy mit csinált a doktorbácsi. Ez így remélem bejön majd a legközelebbi (remélhetőleg nagyon-nagyon sokára bekövetkező) alkalommal is.
   Kaptunk egy erősebb lázcsillapító kúpot, mert a szirup amit addig adtam, sz@rt sem ért... Ha megint magas lesz a láza, ezzel kell kezdeni, és 3 órára rá, ha még mindig nem ment le, akkor mehet a szirup. Remélem így majd uralni tudjuk a dolgokat.
És persze szívni-szívni-szívni, csepegtetni, amit már nagyon utál, és sajnos megszűnt a jóhaveri viszony a porszívóval is.

   Ezek mellett persze rendkívül jó dolgok is történnek velünk. Például hogy szépen haladunk a bili fronton. Nem mondanám, hogy ez a mi érdemünk Apával, mert nem küzdöttünk nagyon a dologért, hanem Beni egyszer csak rákapott a bilizésre, és kész. Azelőtt napi egyszer próbáltuk rávenni hogy ráüljön, néha hajlandó is volt, nagyon néha még pisi is ment, egyszer még más is, aztán valahogy lekerült a pelus és egyetlen egyszer sem volt baleset. Na jó, az hozzá tartozik hogy itthon egyszál pólóban és fütykőben rohangál (26 fok van, bár ki tudja, nem így fázott-e meg...), így könnyű ráhuppanni ha kell. Amint gatyó is került rá, rögtön becsorgott. De nem baj, akkor is jó ez.
   Egy kis baki történt egyik nap, amit én észre sem vettem, csak Apa mutogatott némán az íróasztal elé este, aztán harsány röhögésben törtünk ki. Hát, kérem, van az úgy, hogy elpottyan valami útközben... :-) Pedig direkt körbenéztem mikor gyanakodtam hogy volt valami, de akkor nem találtam rá. :-) A vízszámlánk jócskán meg fog most ugrani (apropó, ne felejtsem majd kitölteni a vízmérő lapot...), mert minden 5ml pisi után ünnepélyesen le kell húzni a klotyót, de ennyit megér a dolog.
Most, hogy beteg, egy kicsit leálltunk a dologgal, de remélem ott lesz majd a folytatás ahol most abba hagytuk, vagy legalább gyorsan elérünk arra a szintre.

   A bölcsiben továbbra is minden a legnagyobb rendben. Imád bent lenni, eljutottunk odáig, hogy már rohan be, sokszor el sem köszön. Egyedül annyiban mutatja hogy kicsit tartózkodik a dologtól, hogy egyáltalán nem beszél bent. Egy mukkot se. Előtte, utána folyamatosan, de ahogy kinyílik az ajtó, szó szerint elnémul. Ha hazaadáskor még beszélek valami a gondozónővel, és neki esetleg van valami nagyon fontos mondanivalója, akkor suttog :-) De különben nem szorong, jókedvű bent, olyan étvágya van hogy állandóan dícsérik (bezzeg itthon...), nem válogat (bezzeg itthon) és egy szófogadó aranyos gyerek (bezzeg.... :-) )

Közben készülődünk karácsonyra is. A Mikulásos-buli nagyon tetszett neki, egy-két héttel előtte már nagyon sokat emlegettük, és nagyon örült reggel az ajándékoknak. A bölcsis Mikulás nem tetszett neki, ő és egy másik kisfiú inkább nem mentek át a szomszéd szobába ahová megérkezett, sőt még állítólag pityeregtek is. Vasárnap viszont nem ijedt meg a szentmise utáni mikulásozáskor (igaz, elég vicces utánzat volt, de azért nagyon aranyos :-) )

Hopp, most felébredt, rohanok. Elég nyafis most, hogy beteg... Ha meggyógyult, jövök megint.

Manna mia!

    Natúrkozmetikum rajongó lettem.... Talán kicsit függő is. De ezt legalább nem lehet a szó szoros értelmében vett káros szenvedélynek tekinteni, sőt! :-) Csak ugye azok a fránya anyagiak...

   Történt, hogy egyszer csak elnavigáltam a Mannaszappan oldalára, és akkor valami ingyenes házhoz szállítási akció volt, na gondoltam tegyünk egy próbát a hajápoló csomaggal, az egekig magasztalják ezeket a termékeket, én is kipróbálom. Hamar meg is érkezett a pici doboz, méterekről illatozott, én csak asszisztáltam a kibontáshoz, mert Beni csapott le rá. Teljes extázisban volt, és mivel szappanok voltak a dobozban, az egész napja be lett aranyozva :-) (szappanmániás ugyanis....)
Később, mikor lefeküdt aludni, én is szemrevételeztem őket, szagolgattam, és alig vártam az estét, hogy nyomban ki is próbáljam!
    Tudtam akkor már, hogy ez valami újnak a kezdete, és nem lesz megállás.... Már az első használat megszüntette a régóta fennálló haj-fejbőr problémámat, a másik szappan illata mennyei, nem szárít, a kókuszvaj amit eredetileg hajápolásra adtak, valami fantasztikus finom illatú! Elég kicsi tégelyben van, mikronnyi mennyiséget használok belőle (az arcomra...), és elképesztő hatása van. Ja, és ajándékot is kaptam, egy kis illóolajat.
Két nap múlva már rendeltem is a következő adagot... Na nem hajápoló cuccokat, hanem mást, de nagyon vissza kellett fognom magam, mert rengeteg csábító termékük van, legszívesebben mindet megvenném.
    A finom, illatos holmik mellé még valamit "kaptam", egy új szemlélet-módot. Elkezdtem utánajárni az egészségvédő-megőrző termékeknek (oké, nem kell blamálni, hogy "helló, kisanyám, még csak most???") . Illetve ez így nem igaz, mert tudtam eddig is, hogy mi megy az iparban, de valahogy nem foglalkoztam vele, túlzásnak tartottam, nem vettem komolyan, vagy nem is tudom. Azóta viszont mániákusan nézem minden terméken az összetevőket, rettenetes rossz érzésem van, hogy van a háztartásunkban tusfürdő, testápoló, nyilvánvalóan káros anyagokkal, amit még a gyerekre is rákenek, úgyhogy ha nem is megszállottan, de elkezdem ezeket szép lassan kiiktatni, úgy döntöttem. És baromira felháborít, hogy a köztudottan káros anyagokat pl. direkt babáknak való termékekbe is belepakolják, dehát erről lehetne oldalakat fröcsögni, hagyjuk is. Nem is tudom hogy amit kaptam most a szomszéd nénitől, fürdetőt meg testápolót, kinek adjam, vagy mit csináljak vele??  Gyerekes családnak nem akarom adni, magamra nem tenném, másnak sem akarok rosszat, dobjam ki? Ehh, na mindegy, majd kitalálom.
Ja, Apának is rendeltem borotválkozó szappant, meg persze gondoltam a karácsonyra, osztogatni is fogok az új csomagból.


    Nem akarok elvakult öko-bio mami lenni, nem fogunk csak magvakat meg csírákat enni ezután, de azt hiszem, kozmetikumokat mindenképpen tudatosabban fogok vásárolni, élelmiszernél eddig is igyekeztem. Azt hiszem, ha itt leragadok, már azzal is tettem valami jót magunkkal.  Most pl. néznem kell mindjárt a borotvaszappan mellé valami nem káros szert, amivel Apa bekenheti az arcát, ha véletlenül összekaszabolta magát... (a szappannal elégedett!) És elkezdek kutakodni, hogy ha már nem bírja a pénztárcám, hogy tudnám én magam elkészíteni a kencéimet.

   Nna, lehet mosolyogni hogy a kis tudatlan szeme elől végre elillant a köd... A natúr termékeket meg ajánlom mindenki figyelmébe, amúgy van olcsóbb is, nekem mégis valamiért a mannás cuccok jönnek be.


Ez volt a reklám helye, legközelebb jön a bölcsi reloaded, betegállományunk összefoglalása, meg miegymás.

A fülgyulladás

    Nem, ez nem egy Bogyó és Babóca mese (ugyanez a cím), hanem a legújabb szerzeménye Beninek.

Történt, hogy két hete, mikor a keresztszülei itt voltak nálunk, elkezdett köhögni. Hétfő volt, aznap leugrottunk a dokihoz, aki semmit nem talált, mondta hogy adjak lándzsás útifű szirupot, vagy ami van itthon, pihengessen kicsit, de ennyi. Láttam én is, hogy ez nem egy komoly valami, csak reggel és este van, úgyhogy egy igazolással a kezemben beadtam. Nem is volt semmi gond, mondtam a gondozóknak hogy mi a helyzet, de aztán ők is mondták hogy tényleg nem vészes, náluk pl. egyáltalán nem is köhögött.
Temerint is megjártuk, majd hétfőn folytattuk a bölcsit, csúcsjól indult a nap, simán be tudtam adni, hátra se nézett csak ment a többiekhez. (Na ezt megkönnyeztem... :-) ). Persze köhögött továbbra is, de nem volt rosszabb mint azelőtt. Hanem amikor mentem érte, szóltak hogy azért már nem volt olyan jól, és a délutáni alvásnál is eléggé köhögött, úgyhogy másnap rögtön vissza a dokihoz, de megint csak semmi komolyat nem állapított meg, se láz, semmi, de megbeszéltük hogy szokás szerint két napot pihengessünk itthon, aztán lehet menni nyugodtam. Két napra rá azonban belázasodott, meg gyanúsan orrhangon kezdett beszélni, akkor már sejtettem hogy valami gond lesz, és biztosra vettem hogy nem ússzuk meg a füles témát, senki ne kérdezze hogy honnan tudtam... Tapogattam napközben többször a füle környékét, de nem fájlalta. Orrát próbáltam szívni, nem jött semmi. Este lefekvés után, alig 5 percre rá hogy elaludt, nyöszörögve kelt is, és nem tudtam megnyugtatni. Láttam hogy többször odakap a füléhez, meg mondta is hogy fáj, és kért rá gyógypuszit. Kivételesen nem használt, úgyhogy gyorsan vettem elő a fájdalomcsillapítót, és kezdtem átnézni a házipatikámat, hogy mi a fenét csináljak. Gyorssegélynek Dr. Google, stb... A fájdalomcsillapítás nyerő ötlet volt, a neten is azt írták hogy ez az első, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán beugrott, hogy mikor nyáron mentünk a tengerre, Temerinben kértem a patikában szemcseppet (amit itthon írattam, itthon felejtettük, de nem mertem anélkül elindulni, mert ki tudja...), és azt mondta akkor a patikus, hogy az fülre is jó. Hát mondtam lesz ami lesz, én csepegtetek, aztán meglátjuk. (ezt másnap egyik dokinak sem említettem végül...)
Namármost a fájdalomcsillapító beadása sem volt egy egyszerű eset... Végül Apának sikerült, én nem boldogultam kivételesen, meg kicsit el is vakított az a kis adag amit a szemembe kaptam Beni szájából...
Nahát a fülbecsepegtetés meg konkrétan bírkózássá fajult a végén, nem is tudom hogy végül ment-e bele, de gondoltam ha a doki majd valami fülcseppet ír fel, akkor jaj lesz nekünk... A fájdalomcsillapítás olyan jól sikerült, hogy végül alig tudtam elaltatni, olyan jól kezdte érezni magát.
   ... reggelig, mert aztán kezdődött a nyöszörgés elölről, úgyhogy nyomtam is be a következő adag Algoflex-et neki. A doki nem vizsgálta meg, továbbküldött egyből a fül-orr-gégészetre (ezen meglepődtem, azt hittem az ilyet háziorvos is tudja vizsgálni...). Csak késő délutánra kaptunk időpontot, de addig kihúztuk valahogy, még egy adag gyógyszerrel...
Sok mindenre felkészültem, de arra az üvöltésre amit a fülészeten produkált, arra nem... Még jó, hogy gyerekek nem várakoztak kint a folyosón, mert meg lett volna teremtve nekik az alaphangulat... (Apa elmondása szerint a kint várakozók együtt érzően mosolyogtak rá)
     Nagy problémám amúgy, hogy egy mezei háziorvosi vizsgálat során is állandó a sírás. Pedig az égvilágon SEMMI fájdalmas nem történik, sokszor még kellemetlen dolog sem. Amikor helyettesítésre mentünk szabadság miatt, egy nagyon kedves doktornéni vizsgálta, persze ott is sírással indult, de meg tudta nyugtatni, sőt, önként ki is nyitotta a száját!!!! Csak lestem. A dokibá't nem komálja, oké. De azért tudhatná, meg mindig meg is beszéljük, hogy ha a hátát-mellkasát meghallgatja a doki, abba nem fog belehalni, és kár mindig ordítani.Gondolkodom egy játék doktoros szett-en, gyakorlás és ráhangolódás céljából... Bár többen mondták nekem, hogy pénzkidobás...
    Naszóval nem számítottam semmi jóra, habár egész nap magyaráztam hogy a doktornéni majd belekukucskál a fülébe, megnézi mitől fáj, és majd segít hogy meggyógyuljon. Mint egy mantrát, ezt hajtogattam egész nap neki. Bólogatott, mondta hogy jó. Aztán ahogy bementünk már görbült a szája, persze amikor lefogtam már küzdött, dehát mit csináljak, szép szóval nem hagyta magát, és az ilyen vizsgálatoknál ez a módi... Első kukucskálásra semmit nem látott a doki, mert tele volt, szóval első körben fülmosás. A helyzet fokozódott, a gyermekem ereje és hangja is. Mosás után mégegy kukucska, itt már filmszakadás, aztán mintha tényleg elvágták volna, abba hagyta. A diagnózis egyértelmű, középfül gyulladás, jellemzően a bal oldalon, de kicsit már a jobbnál is. Antibiotikum, orrcsepp, egy hétig nuku bölcsi. Matricaválasztás, pápá a doktornéninek.
Ez pénteken történt, ma hétfő van, a helyzet napról-napra jobb, ma már nem adtam fájdalomcsillapítót, az orrát is szépen tudom szívni, de magától is fújja. Na az se volt semmi, ahogy az első pár napban az orrát szívtam... Ehhez képest tegnap már ő kérte! És a gyógyszert is! Annyira okos, ügyes... :-)

   Ez van velünk most. Kicsit nehéz most a munkával foglalkoznom, mert megint csak akkor tudok a gép elé ülni ha alszik, de azért boldogulok. Ami aggaszt, hogy megint fáj a mandulám, és mivel nem olyan rég volt gyulladásban, (és azelőtt meg szintén nem olyan régen) ezért mostmár tényleg utánajárok az alternatív gyógymódoknak. Nem szeretnék megválni tőlük...

    Temerinben remekül telt a hosszú hétvégénk, csak sajnos mint ahogy lenni szokott, elég kapkodósra sikerült, sok helyre nem jutottunk el, remélem nem lesz belőle sértődés... Beni nagyon élvezte, emlékezett mindenre, mindenkire, látszik hogy szeret ott lenni.
A hazafelé utunk rémes volt... 2 óra a határon, egy nyűgös gyerekkel, meg egy döglődő akkumulátorral, ami be is adta a kulcsot a magyar határ előtt. Áttoltuk, fél órát még várakoztunk amíg jött a segítség. Hazáig gond nélkül eljutottunk, de a parkolóban aztán végleg kimúlt. Illetve hát nem végleg, mert másik akkuról kábellal be lehetett indítani, nade aztán sehol semmi megállás, mert akkor jaj. Amúgy már odafele is leállt, Kecskeméten, akkor vette Apa a kábelt. Na mindegy, azóta rendben van, egy új aksival megoldódott a gond, egyelőre úgy tűnik.

Most megyek és én is beveszek valamit, mert nagyon fáj a mandulám... :-(

Most már tényleg, igazán....

  ... nem halogathatom a bejegyzést, mert a fontos, megemlítendő események már így is rég elmúltak...

Najó, nem olyan régen, 3 napja

      BENI 2 ÉVES LETT!!!!

   Ezen ünnepélyes alkalomra feljöttek Mamáék Temerinből, volt nagy öröm :-) Sajnos másnap már utaztak is haza, de egy nagyon klassz napunk volt együtt. Vasárnap a tervek szerint Nagyimék jöttek volna Anyuékhoz, mi meg majd a délutáni alvás után át őhozzájuk, de Nagypapám nem volt jól (elég tré, párás idő lett, neki ez nagyon rossz) és lemondták reggel. Így aztán úgy döntöttünk meglepjük őket, és kiruccantunk hozzájuk délután. Nagyon örültek, szuperül sikerült a meglepetés, Anyu, Apu, mi hárman, és még Öcsém is! Ott is tortáztunk, Beni nagyon jól érezte magát, de számomra a leg szívmelengetőbb az öregek öröme volt...

 

Apával és az ajándék vonattal

  Miután ilyen jól sikerül a hétvége és Beni körül forgott a világ, a hétfő elég nagy paff volt a számára, ugyanis a kötelezettség az kötelezettség: a bölcsit nem hagyjuk ki. 

Nade ne szaladjak ennyire előre... 

   24-én ugyebár elkezdtük a 2 hetes beszoktatást.  Az első nap nem volt nagy siker.... Ez meg is lepett a "legelső első" alkalom után (9-én ugyebár), olyan mintha nem is mentünk volna. Tekintettel erre, nem küldtek ki, Beni rám volt ragadva, ha eltávolodtam, egy darabig eljátszott, aztán jött oda és húzott hogy menjek vele. Próbáltam odavinni a játékokhoz, de leült a földre és megmakacsolta magát, nem akart. Tény, hogy  maximális volt a hangzavar, többen sírtak, a gondozók is hangosabban beszéltek (neki ez már kiabálás...) szóval ez nem segített. Meg is állapította a gondozó, hogy nehéz lesz vele. (Ezt "akarja" hallani minden kezdő, szoktató anya, nem...?) Reméltem, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy nem olyan, mint amilyennek elsőre beskatulyázták. Örültem hogy vége lett annak a másfél órának...

   Megrémített, hogy milyen katonás rendet tartanak, ami tudom, hogy jó, de féltem, hogy Beni hogy veszi ezeket. Pl. szigorúan az asztalnál ülni amíg mindenki be nem fejezi az evést-ivást, csakis egyszerre felállni. Ezzel a játékkal csak itt lehet játszani, amazzal csak az asztalnál, x méterrel már nem lehet arrébb vinni. Na ehhez képest itthon meg az egész lakás egy játszótér... Nekik kell kidobni pl. a zsebkendőt a kukába, rálépni a pedálra, beledobni. És mindent, mindent önállóan, amit csak lehet és már tudnak. Nagyon kétségbe estem, mert tudtam ugyan, hogy ezek hosszútávon jó dolgok, de mi még nagyon nem tartottunk itt, és nem akartam azt gondolni hogy eddig hanyag voltam ilyen téren. Csak egy kicsit rugalmasabban kezelek dolgokat. Sok mindent megcsinál, és nem adok mindent a keze alá, tanítom hogy pakoljon el, meg ilyesmi, de nem csinálok vitát ebből, és nem várom meg hogy sírjon, hanem segítek mikor többet, mikor kevesebbet. Mivel nem gondozói szemmel neveltem eddig, így aztán volt mit pótolni, mert igencsak masszírozta a gondozó ezzel az agyamat, úgyhogy fel kellett venni a tempót....  Igaz ami igaz, sírtam is az első nap után, mert féltettem Benikém lelkivilágát.... (és akkor, ott el is hullajtottam minden bölcsis-könnyet, azóta sem hat meg ha bőg pl. reggel...)

   Aztán a harmadik napon ki mertem jelenteni, hogy egész jól veszi az akadályokat, persze van sírás (azóta is, pedig már a negyedik hetet kezdtük!), de meg tudják nyugtatni, nem ordít egész nap. Első bölcsis ebéd alkalmával legnagyobb megrökönyödésemre betolta az egész tányér paradicsomos káposztáját, pedig még mondtam is a gondozónak, hogy ne számítsanak sok jóra... Még mikor tízórainál bent lehettem a második nap (utána már csak beadtam és leléptem), első kérésre, szó nélkül vitte a szalvétát a kukába, én meg lefagytam, és rájöttem, hogy tiszta hülye vagyok hogy aggódtam, hát elvégre okos, értelmes fiam van, és miért is hittem hogy ezek neki nehéz dolgok lesznek... Idáig, a szalvéta kidobásig követtem szemmel a benti eseményeket, és mivel azóta csak reggel beadom, nem tudom hogy egyébként hogy alakul a napja, de lehet hogy jobb is, mert túlreagálnék érzelmileg dolgokat, feleslegesen. 

    A héten tehát a negyedik hetet kezdtük el. Még mindig nem tökéletes, mert továbbra is sírósan indulnak a reggelek, de kb. 5 perc, míg beadom, aztán könnyen megnyugtatják, játszik, elvan. Én javasoltam hogy húzzuk ki, elvégre nem hajt a tatár a munkával, inkább legyen nagyon fokozatos, hátha úgy könnyebb. 9-re viszem, 10 kor tízórai, ha jó az idő akkor udvar (imádja! ), fél12 körül ebéd. És ott is alszik!!!! Elképzelésem sincs, hogy ezt hogy sikerült elérniük, komolyan azt hittem hogy képtelen lesz rá, de első próbálkozásra is ment már, igaz csak fél óra, de akkor is!!! Na volt egy nap, amikor már mindenki játszott, ágyakat kitolták, ő meg még nagyban durmolt majdnem negyed 4-ig... :-) Én meg kint malmoztam a folyosón.

Igyekszem amúgy mindig korábban menni, úgy fél2 körül, hogy mire felébred, ott legyek. Volt már hogy korábban kelt, de nem volt gond, nem sír. Ül, vagy fekszik az ágyán, mert azt úgy kell (???? most komolyan, ezt hogy csinálják????????? ) Szépen ebédel, olyanokat is megeszik, amit itthon eddig soha. És egyedül!!! Vagy néha kis segítséggel, de alapvetően maga eszik. Amióta bölcsis, azóta szépen pakol maga után ha kérem, kidobja a szemetet amit talál (sajna néha mást is, annyira tetszik neki :-) ), és sokkal jobban bevonható dolgokba, úgyhogy egyértelműen pozitív a változás. 

A sírás meg... nyilván meg akar hatni, de aztán látja hogy kár a gőzért, és abba hagyja egy idő után. Nagyon anyás lett, ez egyértelmű, nyilván a bölcsi miatt. Kórusra is nagy harcok árán jutok el. Még meg kell szoknia hogy ez most egy új rendszer, anya dolgozik, ő is megy "szolgálatba", aztán megyek érte. Ha ez rutinná és megszokássá válik, nem lesz gond. 

   És hát a beszéd! Egyértelműen fejlődik, gondolom folyamatosan dumálnak nekik ott bent, azóta neki is be nem áll a szája. Így aztán "visszahallom" a gondozókat is :-D Na semmi extra, csak tudom hogy sokat mondják hogy "Ülj le! Úgy..." :-D

Nagy haverság még senkivel sincs, igaz eddig jóformán csak csajokat láttam :-) De van egy tündéri kislány, őt sokat emlegeti, bár gondolom azért is, mert könnyen megjegyezhető és cuki neve van. (Kiki :-) ) 

   Szóval így állunk jelenleg a bölcsivel. Holnap megpróbálom 8-ra vinni, és a hét vége felé uzsira is ott hagyni. Ezzel a beszoktatást le is szeretném tudni.

Volt már betegség miatti távollétünk is, két nap, a szokásos orrfolyás-történet, de semmi komoly. Én benyeltem egy felső légúti valamit, meg egy igen randa gennyes mandulagyulladást, konkrétan alig éltem két-három napig, de már túl vagyok rajta. A lényeg hogy Beni ezt a durva valamit nem kapta el. Orrfolyás? Smafu...

És ami miatt ezt az egész bölcsis dolgot bevállaltuk, a munka, hát kérem az is megyeget. Most bazi késő van úgyhogy részleteket később írok (titkon remélem, hogy több időm lesz erre a blogra is...), de nagyon jól alakulnak a dolgaim, úgy érzem... :-)