Talán mindez egy bejegyzésben el sem fér majd. Kezdem a végével, azaz a kis fogacskával, hiszen időrendben az volt előbb, de innentől majd mindent végigkísér (úgy egy évig? nem is tudom).
Nagyon vártam, írtam már korábban is hogy egyre lestem a kis ínyét minden nap, hogy van-e már valami, aztán mikor mentünk május 18-án Temerinbe, a kocsiban észrevettem valami furcsát, persze rögtön tudtam hogy az már egy fogacska lesz. :-) Kiörvendtem magam, teljes eufóriában voltam egy napig, boldog-boldogtalannak ezzel dicsekedtem, aztán olyannyira természetessé vált, hogy most már nem is tudom, mi ezen olyan nagy dolog... Növekszik szépen, már lehet hogy nem is egyhatoda van kint hanem több is. És a másik is megindult mellette, úgyhogy hamarosan már nem lesz olyan komikus a gyerek azzal az egy fogacskájával, a kettő mégiscsak jobban mutat. Fényképet nem enged, gondolom majd a végén, mikor már elkészült a nagy mű. Igaza is van.
Eddig ugye minden nyűgöt a fogzásra fogtam, persze ezek szerint nem alaptalanul, de most már sokkal nyilvánvalóbbak a tünetek az áttörés előtt, úgyhogy be kell lássam, néha tényleg csak mezei hisztiről van szó ha nem bír magával. Vagy marad az időjárás, a Hold aktuális állása, Napkitörések és még egy pár dolog. Még mindig jóbaba amúgy. Imádom.
Egy héttel a temerini kiruccanásunk után megtartottuk a keresztelőt is. Mivel a délutáni alvásidő környékén történt, ahogy vártam is, elszundikált Messzipapa karjaiban. Amikor Keresztapu átvette, arra se ébredt fel, se a különféle homlokjelölésekre, vagy a keresztvízre, de még arra se, hogy megtörölgettem a buksiját. A leges-legvégén, talán épp az utolsó 'Ámen'-re nyitotta ki a szemét, picit megijedt, mert nem látott rögtön, volt kis hüppögés, de aztán mikor átvettem már minden rendben volt. Gyönyörű időnk volt aznap, a templom kertjében tartottunk egy kis süti-rágcsa-üditős összejövetelt a rokonoknak, barátoknak. Sajnos Messzimamáéknak és a keresztszülőknek már menniük is kellett aznap haza Temerinbe, így nem tölthettünk sok időt együtt.
Alighogy kipihentük a keresztelőt, indultunk Salzburgba mulatni egyet, Apa másod unokatestvére ment férjhez. Utólag elismerem, merész vállalkozás volt ez az út. Abból indultam ki, hogy ha Temerinbe utazunk, az út háromnegyedét át szokta aludni, gondoltam majd itt is így lesz, persze nem a háromnegyedét vártam el tőle, de mondjuk azért úgy 3 órácskában reménykedtem. A 8 órás úton Benikém kétszer aludt fél órát, összesen nagyjából két órát játszott/elvolt, ha jól emlékszem háromszor álltunk meg talán 10 percekre, a fennmaradó időben meg a ráncaimat és ősz hajszálaim számát növelte, rombolta a hallásomat, és facsargatta a szívemet, de hát az autópályán nem vehettem ki az ülésből...
Ahogy sorra hagytuk el a mindenféle berg-eket és burg-okat és közeledtünk Salzburg felé, úgy mutatott egyre kevesebb fokot a hőmérő. Ha jól emlékszem, 12 foknál nem ment lejjebb. Én ugyebár itthon a kánikulában pakoltam: lenge nyári ruha, szandál, vékony lenvászon nadrág és ing Apának, biztos ami biztos alapon rábeszéltem hogy azért az öltönyét és egy farmert tegyük el (pulcsi kimaradt....) és azért magamnak is betettem két vékonyka kardigánt, meg a nem épp esküvői, de azért egy elegánsabb hosszabb szárú-ujjú garnitúrát. A gyerekkel nem volt gond, neki évszaktól és időjárástól függetlenül mindig mindenből pakolok.
Lényeg a lényeg, vicces látvány lehettünk, ahogy a 12 fokba megérkeztünk, rövidnadrágban és pólóban, nem tudom nem ezt figyelték-e a rendőrök és kezdtek el követni minket... :-) Kóvályogtunk Salzburg belvárosában, mert sehogy se találtuk az utcát ahová meg kellett volna érkeznünk, nem tudtuk kiolvasni a cirkalmas betűket az utcanév táblákon, aztán Apa gondolt egyet és behajtott egy utcába hogy kiálljon a forgalomból és alaposabban át tudja tekinteni a térképét. Mikor fordult volna meg, elállta az utunkat egy sima mezei fekete autó, magamban el is kezdtem szidni hogy hogy hajthatott be ilyen hülyén hogy majd ne férjünk ki, aztán észrevettem a tetején a villogót, bár épp nem villogott. Kiszállt egy nő meg egy férfi, akkor már tudtuk hogy rendőrök. Végül csak egy egyszerű közúti ellenőrzés volt (de lehet hogy azért tűntünk fel mert össze-vissza tekeregtünk a főúton, külföldi rendszámmal ráadásul).
A kommunikáció érdekes volt, mert én nem beszélek németül, Apa se nagyon, esetleg pár szót, angolul a másodperc töredéke alatt elfelejtettem zavaromban, viszont ezzel egyidőben előjött az addig még előttem is rejtett (pár szavas) szerb tudásom, ami abban a helyzetben teljesen haszontalan volt. Azért valahogy elmagyaráztuk, hogy tulajdonképpen mi egy bizonyos utcát keresünk, rokonokhoz jöttük, vasárnap megyünk is haza. 8 órája vagyunk úton, és Budapestről jöttünk. Ekkor már este negyed 11 felé járt az idő, a gyerek már extra mód nyűgös volt, és erősen bűzlött, úgyhogy engedélyt kértem hogy kicseréljem a pelenkáját, ami alatt a rendőrhölgy megcsodálta, eközben meg a társa inkább a saját térképén megnézte az utcát amit kerestünk, a mi googlemap-ről nyomtatott verziónkkal ugyanis sehogy se boldogult. Végül aztán útnak indultunk, meg is találtuk az utcát, de itt meg a házszám okozott némi fejtörést, mert nem találtuk azt ami nekünk kellett. Mikor pedig visszafordultunk, megint ott voltak és elmagyarázták hogy vagy ott megállunk is átgyalogolunk, mert a 4-es szám a park túlsó felén van, vagy kövessük őket és elvezetnek oda. Ez utóbbit választottuk, úgyhogy így esett, hogy rendőri kísérettel végül célba értünk, nem kellett tovább virrasztani az örömszülőknek és a menyasszonynak, éjfél körül pedig ágyba is kerültünk a kicsivel odébb lévő kis hotelben.
Az esküvő pazar volt, bár mi nem tudtunk 100%-osan jelen lenni, emiatt aztán egyetlen fényképes bizonyítékunk sincs az ifjú párral... A 11-órás polgári szertartásra nem mentünk, csak a délutáni templomira, de végül is az egész napot mászkálással töltöttük, hogy nyugton legyen. Persze egy ilyen utazás után nem várhattuk el, hogy még a másnapot is csendben-nyugalomban töltse a gyerek, egész nap a babakocsiban, miközben fogzik, csupa idegen arc veszi körül és szól a hangos zene, szóval a lehetőségekhez képest azért jól éreztük magunkat, de este 10-kor már haza kellett mennünk, mert nem bírtunk vele. Másnap aztán indultunk is haza, szerencsére visszafelé kétszer két órát aludt, és viszonylag kevés sírással megúsztuk a dolgot.
Eddig tartott most a rövidke szabadságom, felébredt a drágám és ha jól látom egy hatalmas vizes folt éktelenkedik a nadrágján, ez pedig egyet jelenthet csak...
Még majd folytatom az élmény-beszámolót, van még mit mesélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése