Mit tud egy nyolc hónapos baba?

Még nem ez a bejegyzés következne, mert a salzburgi-sztorit nem fejeztem be, de ennek a témának most van aktualitása (felmerült egy társaságban).

   Minden anyuka megfogadja magában és aztán később többször hangosan is kimondja, hogy ő bizony nem fogja mások gyerekéhez hasonlítani az övét, mert úgyis minden gyerek eltérő ütemben fejlődik, nem kell a szakkönyvek alapján méricskélni a képességeit, türelemmel kell lenni.

   Kezet fel, aki mégis bele esik/esett ebbe a hibába. Csak bátran, én is felteszem.

   Ha az anyukának van egy társasága ahová eljár, vagy akikkel bármilyen módon tartja a kapcsolatot (babás társaságra gondolok persze), óhatatlanul is előjönnek olyan témák, amikkel finoman rezgetni lehet a lécet.
Ha túljutottunk a döbbeneten, hogy míg az én gyerekem még csak éppen átfordult egyik oldaláról a másikra és most egyelőre ezt gyakorolja, úgyhogy egy darabig még nem lép tovább, addig másnak az ugyanilyen korú gyereke már lassan egyedül lépcsőzik, akkor azért legtöbbünkön eluralkodik valami pánik-féle, és elkezdünk kutatásokat végezni, hogy rendben van-e ez így, nem kéne beavatkozni? Vagy ha az én gyerekem még csak értelmetlenül gagyog és brümmög, másé meg már értelmesnek vélt szavakat mondogat, vajon csak legyintsek, vagy azonnal keressek egy logopédust?

  Ha rögtön hangot adunk a kétségeinknek, hallhatunk esetleg némi lesajnáló vigasztalást, és bár a mondat, miszerint "majd menni fog neki is, ne aggódj,  nem minden gyerek halad egyformán ezekben a dolgokban" teljesen helyt álló és igaz, mégsem mindegy kitől, mikor, hogyan hallja az ember.
Nagyon nehéz ám okosnak lenni ebben a kérdésben. Hol lépi át az ember az egyszerű tényközlést, és csap át a beszélgetés dicsekvésbe, überelésbe? Egyáltalán, baj-e, ha az ember dicsekszik a gyereke képességeivel? Hiszen teljesen helyénvaló, hogy büszkék vagyunk arra, amit a babánk már tud, és miért kéne ezt magunkban tartani? A gondolkodásmódon kéne változtatni? És ha igen, a beszélőnek, vagy a hallgatónak?

   Na de mit is kéne tudnia egy X hónapos babának? Nem idézek sehonnan, mert tele a net mindenféle tudománnyal, meg van ezer meg egy féle szakkönyv, amik minimális eltéréssel, de ugyanazokat írják.
   Bármelyiket is olvassa az ember, szerencsére elég tág időintervallumokat adnak meg, hogy ne kelljen rögtön pánikolni és szakorvosi segítséget kérni, ha a pontos hónapfordulón még ezt vagy azt nem produkálja a gyermek.

   Idősebb emberek, akikkel néha találkozunk, mindig meg vannak döbbenve hogy nahát, még csak 8 hónapos, de már.... (nem írom le, de amúgy bagatell képességekről van szó), és sokáig nem is értettem hogy miért olyan különleges ez, én már szinte kevésnek is tartom, hol élnek ezek hogy ilyenekre csodálkoznak rá?
   Aztán egy-két személy elmondta, hogy az ő idejükben egy egy éves gyereknél jónak számított az, amiket a mai 6-7 hónaposok már produkálnak.  -???

   Hogy is van ez? Illetve hogy lehet ez?

  Én hiszek abban, hogy igenis vannak agyon fejlesztett gyerekek. Mert ki tudja miért, túlzottak lettek az elvárásaink velük kapcsolatban. Szerencsére ma már lehetőség van arra, hogy az anyuka 3 évig semmivel ne foglalkozzon, csak a gyerekével. Régen ez nem volt így, 6 hét letelt, gyermekágy vége, nyomás a gyárba vissza a szalag mellé. Senki nem volt aki ez idő alatt  Dr. W, Dr. S. vagy akárki útmutatói alapján órákat foglalkozott a gyerekkel, tornáztatta, fejlesztette a képességeit. Készségfejlesztő játékok tömkelegei sem voltak, sem járássegítő, vagy bébikomp, rugós hinta, beszélő maci, (ezekkel  könnyű csodagyereket nevelni) a kölyök magától jött rá összefüggésekre, és bizony, úgy lassabban ment. Nem szavaltak nekik egész nap mondókákat, mert nem volt rá idő. Ott, ahol volt még 3 nagyobb testvér, plusz a két műszak, biztosan nem tudott órákat a legkisebbel foglalkozni az anyuka. És mégsem hiszem, hogy hátrányos helyzetéből adódóan később problémái lettek (vagy legalábbis nem ezek miatt), feltételezem hogy ha nem is 8 hónaposan, de két évesen már biztosan szaladt ugyanúgy, mint a többi. És senki nem aggódott ezen, senkit nem érdekelt.

  Nem azt mondom, hogy aki a gyerekével foglalkozik, az rosszul teszi, sőt! Mert jó, örömmel tesszük, de csak addig hasznos és jó ez, amíg nem lesz kényszeres, csak azért hogy a gyerek teljesítményét növeljük-ezáltal persze magunkat fényezve, mert lássuk be, a mi büszkeségünk még egyik gyereket sem tette mások által szerethetőbbé, előrébb valóvá, egyedül nekünk számít, hogy majd elő tudunk-e rukkolni valakinek ezekkel a megfelelő pillanatban. A gyerekek nem érzik rosszul magukat egymás társaságában, ha látják hogy a kis haverjuk már ül, de 'banyeg, én meg még nem tudok, mekkora égés'.

   A kórházban volt egy anyuka, akinek a gyereke az égési osztályon feküdt, 10 hónaposan. A sok gyógytornától már annyira ügyes volt, hogy egy óvatlan pillanatban magára rántotta a forró kávéval teli kancsót, a magas asztalról.  Valami piti dolog miatt tanácsolták anyukának hogy járjanak, aztán annyira jól sikerült, hogy 10 hónaposan már túl sok mindenre volt képes. Ez még nem lett volna baj, csak anyuka sem gondolta, hogy egy ilyen korú gyermek képes lenne ilyesmire, ezért nem volt talán elég óvatos. Példa:  egy újszülött csecsemő esetében senki nem gondol arra, hogy egy váratlan pillanatban tesz 5 fordulatot és belenyúl a konnektorba.
10 hónaposan NEM KELL szaladnia, még járnia sem, ha mégis ezt teszi, persze nem baj, de NEM KELL aggódni, ha nem csinálja. Ezzel gondolom mindenki tisztában van, csak azért megemlítem.

   A másik érdekes dolog ezzel kapcsolatban, a hiperaktivitás. Úgy tűnik, az előzőekhez semmi köze, de megmagyarázom. Anyukám egy szakmai előadással készült valami értekezletre a közelmúltban, melynek témája a nehezen kezelhető gyermekek voltak. Az egyik dián írt a hiperaktív szülőkről. Azokról, akik ki tudja miért, időt, energiát és pénzt nem spórolva heti minimum 18 alkalommal viszik valami különórára a gyereket már csecsemőkora óta. Úszás, művészi torna, karate, hegedű, balett, sakk szakkör, foci, végtelen a sor. Szükség van erre? Ha igen, kinek? Csoda-e, ha a gyerek túlpörög, nem tud csak úgy létezni és magától fejlődni, kotorászni unalmában a homokban vagy sárban, elszöszmötölni a játékaival, és állandóan foglalkozni kell vele, mert ezek után azt igényli? Miért kell annyi szervezett program, és vajon rossz-e az a szülő, aki anyagi okok miatt, vagy csak egyszerűen elvből nem viszi ilyesmikre a gyerekét? Kívülről úgy néz ki, mintha nagyívben tenne a gyereke testi-szellemi fejlődésére, holott egyszerűen csak hagyja hogy maguktól menjenek a dolgok.

  Mi is járunk tornázni, bár ennek szükségességéről már nem vagyok annyira meggyőződve. Akkoriban azt tanácsolták a szakik hogy járjunk, én meg nem álltam ellen. Lehet hogy csak a fülemet befogva és a világtól elvonulva ki kellett volna várnom türelemmel, hogy maguktól történjenek a dolgok.
Kezdő voltam.

  Ennyit gondolatébresztőnek. Semmiben nem kell ám egyetérteni. :-)